2017. április 27., csütörtök

Jövőhét csütörtökig tart a jelenlegi gyakorlat

Kedves Pennások! 

Értesíteni szeretnélek benneteket arról, hogy a jelenlegi gyakorlati feladatot meghosszabbítottam! Ma lenne a leadási határidő, viszont ezt módosítottam május 4-re, így az eredményhirdetésre, s a legújabb feladatra május 6-án kerül majd sor! Hét közben is gondolkodtam már ezen, mert nem érkezett be annyi írás, mint szerettem volna vagy mint ahogyan ígérték, és az egy hetes eltolás még belefér a dologba.
A jelenlegi feladatra visszatérve, többen is jeleztétek, hogy időre lenne még szükségetek, így remélem, hogy ezzel a plusz egy héttel kedvezhetek és sikerül befejezni a munkátokat! :)
Jövőhéten szeretnék majd egy évzáró feladatot közzétenni, hiszen ahogyan azt megszokhattátok, nyáron mindig szünetel a gyakorlati feladatok lehetőség. Az oldal "nyaralni megy", és ennek értelmében az alkotást is pihentetem. Ez nem azt jelenti, hogy a blog is elcsendesül erre a három hónapra, sőt... ilyenkor még több bejegyzéssel és cikkel jövök, amellyel szeretném kitölteni a nyári időszakot, továbbá ellensúlyozni a gyakorlati feladatok hiányát, amely csak szeptemberben tér majd vissza, újabb érdekes kihívásokkal és témákkal! Megértéseteket köszönöm! :)

További jó alkotást és szép hetet!

2017. április 23., vasárnap

Első mondatok, első lépések


Sok problémával találkozhatunk egy történet írása során. Gondolok itt ihlethiányra, nem megfelelő cselekményvezetésre, karakterek kidolgozatlanságára, ok-okozati összefüggések hiányosságára, viszont az sem utolsó dolog, hogy mennyire vagyunk képesek befejezni egy történetet. Amikor történeten belül vagyunk, még van helye a töltelékmondatoknak, a részletesebb, olykor felesleges leírásoknak... ezekre az olvasó persze, nagyvonalakban visszaemlékszik majd, de kevésbé lesz számára megragadó, mint azok a bizonyos utolsó sorok, melyekkel lezárjuk a történetet. Ha elrontjuk a végét, elronthatunk mindent. Az is lehet, hogy az addigi tetszetős történet egycsapásra nem kedveltté válik a szemében, csak mert nem olyan lezárást kapott a sztori, mint szerette volna... nekem volt már ilyen élményem, és emlékszem, ahogy dühösen összecsaptam a könyvet, felvágtam a polcra és évekig hozzá sem nyúltam. Nem mindegy, hogyan ér véget egy történet... ahogyan az sem, hogyan kezdődik el, s a jelenlegi bejegyzésben ez utóbbit szeretném kicsit jobban kifejteni. Hozzám hasonlóan, más is érezhet úgy a könyv elolvasása után, hogy mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy várta volna és emiatt az eleinte kedvelt könyv unszimpatikussá válhat. Ez még a jobbik eset úgy gondolom, mert ha mindössze a könyv végén éri pofon az olvasót, addig mégis volt annyi kíváncsisága, hogy végig olvassa a történetet az elejétől a végéig. Érdekes és lebilincselő lehetett a sztori, ha egyszer sem érzett rá késztetést, hogy letegye és félbehagyja.

2017. április 13., csütörtök

Lelkesedés, kitartás és motiváció


Az írói blokkot általában ahhoz kötjük, hogy mennyire van ihletünk a történetünk írásához. Ez talán a legáltalánosabb probléma, amely minden írót érint kisebb-nagyobb időközönként. Viszont, az ihlet mellett (legalábbis számomra) van egy másik példa is, ami gátat szabhat az alkotásnak: mégpedig a lelkesedés. 
Bármennyire is vagyunk telve ötletekkel, olykor az inspirációtól függetlenül sincs kedvünk alkotni vagy folytatni, amit elkezdtünk. Félbehagyjuk, kitöröljük, elmentjük a gépünkön, de vagy sokára, vagy éppen soha nem nyitjuk meg újra. Nekem is számtalan megkezdett írás van a gépemen, amelyeket nagy hévvel elkezdtem megírni, és mégsem fejeztem be. Azóta sem, vagy csak nagyon sokára, esetleg évekkel később. Mi lehet ennek az oka?

Leginkább ahhoz tudom kötni, hogy felkészületlenül és meggondolatlanul fogtam az adott történet megírásába. Nem hiába szoktam hangsúlyozni, hogy írni nem lehet előzetes tervezés nélkül. Lehet... igazából lehetséges, viszont nem biztos, hogy valóban eredményes vagy sikeres lesz. Van spontán írás, amikor anélkül születnek zseniális ötletek, hogy különösebben megerőltetnénk magunkat, de ezek ritka kivételek. Ahogyan egy növény virágzásához is rengeteg törődés szükséges, úgy a történetek megírásához, életben tartásához is sok energia és odafigyelés kell. S pontosan ehhez nincs az embernek elég kitartása. A ráfordított energiához. A történet nem írja meg önmagát. S bár gazdagodunk a történettel mi, valamint azok az olvasók, akik majd olvasás után részesülnek az élményében, mégis olyan számomra a folyamat megélése, mintha fokozatosan elszivárogna belőlem valami. Az írás igenis, kivesz az emberből, mégha az alkotás maga örömteli tevékenység is, s ezt tudván, olykor csak ímmel-ámmal fogunk bele valaminek a megalkotásába. S ez a legfőbb hiba. Nem lehet valamit csak úgy elkezdeni, félig-meddig vagy bizonytalan alapokra támaszkodva, mert akkor az írás előbb-utóbb összeomlik, szétesik és formátlanul, alaktalanul porosodik majd a gépünk egyik rejtett szegletében. 

2017. április 8., szombat

Apróságok, amik jobb íróvá tesznek


Az írásban nagyon fontos a spontaneitás, de ugyanígy lényeges a tervezés is. Valahol, a kettőnek egyensúlyban kell lennie ahhoz, hogy működőképes legyen az a tevékenység, amit folytatunk. Írni nem egyszerű, sosem volt az és ahogyan haladunk előre mind az időben, mind az írói tevékenységünk folyamatában, egyre nehezebbé válik, hiszen új elvárásokkal kell szembenézni - melyeket egyrészt saját magunk állítunk fel, másrészt a környezetünk -, mindemellett pedig olyan lehetőségeket ismerünk meg, melyek tovább bővíthetik az ismereteinket, viszont ezeknek az elsajátítása megint plusz munka és időráfordítás. 

Írónak lenni sem egyszerű feladat, de még jó írónak is lenni... kemény dió, mit ne mondjak. Kevés olyan bloggerrel találkoztam az évek során, akiket tényleg jónak tudok nevezni. Ez így erős vélemény lehet, viszont szerintem az elfogult, és a mindenkivel szemben mutatott "rendes vagyok és csak dicsérek" hozzáállás nem célravezető. Szeretem kiemelni mindenkinél a jót és ezt tovább erősíteni, hogy építkezhessen rá, de mindannyian különbözünk, így megvannak azok az írók, akik jól írnak és vannak azok, akik írnak, viszont kevésbé ügyesen. Ez utóbbi kategória nem jelenti azt, hogy ne lehetne fejleszteni, csiszolni és javítani a technikán, csak ahogyan egy könyv esetében is tudjuk, hogy egy író jól ír, míg a másik nem annyira, úgy a blogvilágban is létezik ez a fajta különbség, miszerint kit tartunk tehetségesnek és kit kevésbé. Ez így van... nincs értelme megcáfolni. Ellenben, nincs olyan ember, aki ne lenne jó valamiben, erre a témára vonatkoztatva pedig, ugyanez igaz az írásra is. Ha valaki hajlandóságot érez az írásra - és úgy gondolom, hogy mindenkinek van mit elmondania -, az igenis, ragadjon tollat!. Akkor is, ha úgy érzi, nem elég jó és akkor is, ha mások mondják azt, hogy van tőle jobb. Talán, jobb világban élnénk, ha mindenki rászánná az időt arra, hogy akár fél óra alatt is leírja mindazt, amire éppen gondol. Az írás számomra mindig, mintha megállítaná az időt... legalábbis addig, amíg írok. Utána persze, visszacsöppenek a valóságba, de addig valami másnak vagyok a része. Nem a mindennapjaimnak és megnyugtató a gondolat, hogy birtokol(hat)om ezt az eszközt, amellyel kiszakadhatok a valóságból. Mindenkinek birtokolnia kellene ezt a dolgot. Az írás lehetőségét. 

2017. április 3., hétfő

Miről is írunk tulajdonképpen?


A napokban feltettek nekem egy egyszerű, de annál bonyolultabbnak tűnő csavaros kérdést. Egy ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy miket is írok, mióta, meséltem neki a Penna blogról, annak céljáról, életéről, hogy miket is tevékenykedünk itt. Felkeltette az érdeklődését, majd a történeteimről kérdezgetett és akkor beletrafált a kimondhatatlanba: 

Miről szól a történeted?

Milliónyi lehetőség kavargott a fejemben, hogy mit is mondjak, hogyan indítsak, hogyan foglaljam össze röviden, hogy neki is érthető legyen. Azt le kell szögeznem, hogy mostanában kevesebbet írok. Nincs időm, és talán ötletem még kevésbé ahhoz, hogy ténylegesen papírra vessek dolgokat, viszont fejben mindig dolgozok, és történeteim is vannak, amelyek befejezésre várnak. Egyelőre abban a stádiumban vagyok, amikor pihentetem az írást, mint tevékenységet, aztán lehet, hogy egyszer újra produktívan írni és írni fogok, megállás nélkül. Írni nem könnyű. Beiktatni a mindennapjainkba pedig, még nehezebb.