2011. február 14., hétfő

Mi van, ha nincs ihlet?... avagy teremtsük meg magunknak saját ihletünket!

Gyakran mondogatom, hogy "elhagyott a múzsám, gyerekek, nem tudom mit írjak"... Arra gondoltam, talán ti is szoktatok efféle gondokkal küzdeni... Miután velem ez viszonylag sokszor megesik, már kifejlesztett védekezésem van. Persze, ha tényleg itt hagytak egy kis időre és nem csak nem találom őket, bizony még én sem tudok mit tenni...
Általában ilyenkor a legegyszerűbbet teszem először... Visszapörgetek egy csöppet és elolvasom az utolsó három-négy bekezdést amit írtam. Ez, ha jó napom volt, segíteni szokott, mert újra beleélem magam és automatikusan szövöm- és ezzel párhuzamosan már írom is- tovább a történetemet. Ám mi van, ha rossz napom volt?- kérdezhetitek most.
Van pár banda, együttes, zenekar, énekes akik ilyenkor könnyedén a segítségemre sietnek... Nem akarok reklámozni- bár lehet, hogy végül fogok-, mert nem szeretem a reklámot... A lényeg, hogy szinte minden hangulatú zenét összeszedtem, viszonylag jó zenék, szóval könnyen beindítják az agytekervényeim... Nektek is ajánlom, hogy legyen valahol egy olyan mappa, playlist, CD, egyéb a gépeteken, zenelejátszótokon, amiben efféle, több hangulatú(mikor milyen kedved van) zenék vannak... Egy kis komolyzene, egy kis ritmusos, egy kis magyar, egy kis rap, vagy jazz, blues, alter, stb... ki milyet szeret..:)

Ha ezek sem segítenek(a zene még mindig ott szól a fülemben), elkezdem nézegetni a képeimet, vagy egyszerűen behunyom a szemem és elfekszem az ágyamon. Van egy hangulat, amit ha elkapok, és erősen ráhangolódok mindig segíteni szokott. Ha ez a csodálatos,enyhén kámforos hangulat magába szippant, úgy érzem mindenre képes vagyok. A hangulat színe valami barnás-rozsdás-okkeres-mustáros keverék, olyan bágyadt leszek tőle és mindenen nevetni tudok, és a fejemben a kedvenc zenéim összekutyult dallama szól... Ez most talán úgy hangozhat, mintha be lennék szívva, de ez van. Ilyenkor biztosan megszállnak a múzsáim, vagy nem tudom :)

Talán nektek is van valami hasonló rigolyátok, talán csak én vagyok bolond. :)
De kíváncsi lennék... Nektek nincs?

11 megjegyzés:

Dana írta...

Ezeket én is mindig eljátszom a zene a képek a heverészés, de van amikor annyira elveszek, hogy nem találom az utat vissza az írásomhoz. Ilyenkor csak kimegyek sétálni. Az utcán sok mindent lehet látni, hallani, tapasztalni és van amikor megragad valami, olyankor az első dolgom leülni egy padra a kezemben tollal és papírral (alap, hogy van nálam XD ) és lejegyzem ami megfogott. Nem muszáj mindig összefüggőnek lenni. A lényeg, hogy az érzés meglegyen és ha hazamegyek már újra felvehetem a vonalat.
Ez az én módszerem :D

Mézes csili írta...

Ez tetszik! :)
Talán, ha nagyon magam alatt leszek, még ki is próbálom :) Érdekes...
És igen... A papír/füzet és az íróeszköz :D Ők a világjáró társaim.

Katelin írta...

Hát ha nekem nincs ihletem akkor nincs ihletem :)
Akkor nem tudok mit csinálni csak várok, hogy vissza találjon hozzám :D

bea írta...

Én, ha nincs ihletem, akkor nekiállok visszaolvasni egy kicsit, és után jön magától. :D A zene nekem nem válik be, és nem is tudok úgy írni, hogy szól. :S Nem tudom, miért.
Meg este, miután lefekszem, akkor szoktam még gondolkodni, mi is legyen a folytatás. És olyan is van, hogy írás közben írok be olyat, amire nem is gondoltam eddig. Néha jól megnehezítem a dolgom ezzel, de nem baj. :D

csili írta...

Katelin: amennyiben valóban így van, kívánom, hogy ne/ritkán forduljon elő, mert bizony ihlet nélkül maradni elég pocsék dolog :)

bea: Igen-igen, mint olvashattátok, a visszaolvasás nálam is a legelső, és általában be is válik :) Érdekesnek találom, hogy a zene nem inspirál, olyan fura ez nekem...mondjuk neked meg bizonyára, hogy van olyan hibbant, aki képes zene mellett odafigyelni :)
Sokan vannak, akik olvasnak ilyenkor. Mármint más íróktól, értitek, könyvet xD Nekem meg az nem megy. Ha elkezdek valami mást olvasni, leragadok és képtelen vagyok felállni :)

Mystic Angel írta...

Hello!
Egyetértek a bejegyzésben írottakkal, és én is eljátszom szinte ugyanezt a rítust, ám mégis kicsit más a helyzet. Hiszen megtalál az ihlet, sőt van amikor el sem tűnik igazán. A gond ott van, hogy másba fordul.Teszem azt, épp fejezetet akarok írni, de nem tudok. A fejemben megvan a történet, le akarom írni, de nem megy. Se novella, se fejezet. Helyette jönnek a versek. versek,versek, és versek. Nem tudom abbahagyni,akkor sem, ha már másra fordítanám az erőmet... Ám így nem haladok a történeteimmel. És ez rossz. Most is egy verses időszakomat élem. Ám túl régóta, és hiányzik az a varázslatos világ, amit a történetemmel teremtettem. Ám ez az álláspont is csak még több verset szül, és mostanra tényleg nem tudom mi lenne a kiút... Ha valaki tudna segíteni, annak nagyon nagyon meg köszönném!:)

Szatti írta...

Szia Mystic Angel!

Velem is gyakran megesik mostanában, sőt... már egy jó ideje tart, hogy tudom, hogyan szeretném folytatni a történetem, a fejemben van minden, de leírni mégsem tudom. Az én esetemben nem jönnek versek, de átérzem a problémád:) Annyit tudnék tanácsolni, hogy amikor gép vagy jegyzetfüzet elé ülsz - nem tudom, hogyan szoktál írni - akkor csak írj és írj, függetlenül attól, hogy komolyan gondolod e azt a jelenetet. Próbálj vázlatot írni és jegyzetet készíteni, talán ez segítene abban, hogy folytatni tudd. A versek pedig nem tudom, hogy mennyire kötődnek a történethez, de lehet, érdemes lenne beleírnod a fejezetekbe, nem? Talán így nem éreznéd feleslegesnek a megírásukat és talán sikerülne visszatalálnod az íráshoz is.:) Nagyon okosat én sem tudok mondani, csak hogy próbálkozni kell és még ha hülyeség is, amit írsz és nem éppen úgy tudod megfogalmazni, ahogy szeretnéd, akkor is írd le, amit gondolsz, mert abból már hátha tudsz tovább haladni:)

Üdv, Szatti

Vivri írta...

Hát az én módszerem hogy mindíg gondolkodok lefekvés előtt. Kellemes dolog és nem csak ott hanem az utcán, vagy akkor ha van egy szabad percem. Ilyenkor lemegyek alfába-ahogy barátnőm fogalmaz- se kép se hang csak a gondolkodás, egy helyzetbe élem magam és míg nem találok ki valamit használhatatlan vagyok ez van!:)

Violet írta...

Velem már volt olyan, hogy mikor egyszerre több ihlet is jött, alig bírtam győzni leírni őket, de mire végeztem az egyikkel, addigra a többi elszállt. Van amelyik visszajött, van amelyik nem. Szívás.
A hangulatok tényleg nagyon sokat segítenek, azt már én is észrevettem.
Az sem mindegy, hogy szombat délelőtt írod, vagy vasárnap délután. Tuti biztos, hogy másféle kedélyállapotot áraszt az egész, mintha nem is te írtad volna.
Annak viszont örülök, hogy ilyesmi már egyre ritkábban történik meg velem.
Sok szerencsét mindenkinek!

Nocy írta...

Sziasztok!

Nos, ha nekem nincs ihletem, akkor általában én is ugyanezt játszom el, kivéve a képek és az ágyon bambulás :)
Én azt szeretem, hogy hallgatom a zenéimet (amik általában instrumentálok, mert azok tudják tökéletesen visszaadni az egyes hangulatokat), és amikor elkap az ihlet, és szerencsém van, mert senki nem zavar meg, akkor csak azt veszem észre, hogy egyszer elhallgat a zene :) Olyankor teljesen elszállok, és ez egyszerűen egy olyan tökéletes pillanat, hogy ölni tudok azért, ha valaki olyankor rám nyit, vagy esetleg az msn kis hülye narancs villogása zavar meg :)
Talán ezért van az, hogy csak olyankor állok neki írni, amikor tényleg ráérek. Ha csupán egy órám van, akkor nem tudok írni, mert csak az van a szemem előtt, hogy csak 1 óra, hogyan sűrítsem bele mindezt ennyi időbe? Inkább úgy döntök, hogy sehogy :D
Viszont olyan is volt velem, hogy az éjszaka nem tudtam elaludni addig, amíg le nem írtam a fejemben lezajló jelenetet. (ezért szoktam inkább nem a történeten gondolkozni elalvás előtt, mert akkor tuti, hogy nem alszok, hanem a jegyzetfüzetem mellett kötök ki :D)
Azt hiszem ennyi :) Sok ihletet mindenkinek!

xoxo, Nocy :)

Szatti írta...

Kedves Nocy!

Nagyon köszönjük a hozzászólásodat:) mindig örülünk, amikor valaki veszi a bátorságot és időt szánva ránk kifejti a gondolatait:) velem is hasonlóképpen van. Ha van ihletem és ahhoz jó zene is társul, órákig képes vagyok elmerülni a történetben, amíg megvan fejben a képzeletbeli vázlat, ha viszont tudom, hogy csak kevés időm van az írásra, akkor erőltetettnek érzem, mert fél szemmel mindig az órára pillantok, hogy mennyi időm van még. Az esti agyalást viszont szeretem, mert olyankor, hogy sötét van és csend, teljesen ki tudok kapcsolni. Ami pedig megfogalmazódik a fejemben, tartogatom holnapra, hogy legyen mit leírnom:) és sokszor, ha nagyon sokáig gondolkodok a történeten és mélyen belemerülök, akkor gyakran álmodok is vele, ez pedig nagyon sokat segít, ha megálmodom a helyszíneket és a cselekményt. Mintha előttem lenne egy film, amit én rendeztem és amiben minden úgy történik, ahogy én elképzeltem. De gyakran teszek magam mellé este egy jegyzetfüzetet, hogyha valami nagyon nagyon fontos dolog ötlik a fejembe, akkor leírom, még akkor, ahogy frissen megvan bennem:)
Köszönöm még egyszer, hogy írtál és sok-sok ihletet az írásban:)

xoxo Sz