2011. február 12., szombat

Tanácsok Tőlem, avagy hogyan is látom én az írás művészetét!


Szia minden látogatónak, aki ide téved! Szatti vagyok, új tagja a blognak és Csili meghívásának köszönhetem, hogy itt lehetek! Úgyhogy ezt még egyszer köszönöm neki, hogy gondolt rám, és hogy a személyes tapasztalataimat, gondolataimat, megoszthatom itt veletek!:) Remélem, hogy előnyötökre válik majd és sikerül a saját elképzeléseitekhez felhasználni majd mindazt, amit én és Csili is, itt közzéteszünk. Nagyon jó ötlet volt a részéről ennek a blognak a létrehozása, mert szerintem is rengeteg olyan tehetséges, leendő író él a világban, akiknek csak egy kis biztatás kéne, hogy megmutassák azt, amin nap mint nap dolgoznak. Akár írásban, miszerint mindent papírra avagy monitorra vetve, vagy csak fejben is, a gondolatokban. 


Az írás fontos. Legyen az egy történet, egy novella, egy vers vagy csak egy újabb bejegyzés a naplótokba, amit jól elrejtve őriztek a párnátok alatt, a fiók mélyén, vagy a polc egyik szegletében, egy dísztárgy mögött. Mindenki ír a maga módján, ahogy ti is, mert mindenkinek szüksége van arra, hogy az érzéseit kifejezze. Ezek a művek pedig visszatükrözik mindazt, amit éreztek, ahogy gondolkodtok és amire vágytok. Saját lelketek elé állítotok tükröt, amelyek visszanéznek rátok a leírt sorok által és talán emiatt is rejtegetitek őket a világ elől. Mert féltek... féltek megmutatni önmagatokat másoknak. Az elítéléstől féltek vagy csak attól, hogy nem tetszene másoknak mindaz, amit leírtok? Hogy nem tetszenétek ti magatok? Higgyétek el... lesznek ilyenek. Nem vagyunk egyformák és néha el kell szenvednetek pár olyan megjegyzést, amik talán növelik bennetek azt a gondolatot, hogy nem vagytok elég jók. Bizonytalanok lesztek, magányosak és kissé csalódottak. De mindez csak az egyik oldala az egésznek, és ahhoz, hogy a másik oldalt is megláthassátok, bátornak kell lennetek és megmutatni önmagatokat a világnak, mert idővel találtok majd olyanokat, akik szívesen hallgatnak meg titeket, és akik szívesen olvassák majd mindazt, amiről írtok. De az első lépés ahhoz, hogy merjetek írni az, hogy bízzatok önmagatokban! Bíznotok kell mindabban, amit leírtok. Ez az első lépés, amit meg kell tennetek!

2 megjegyzés:

Krisz írta...

Sziasztok!

A minap, mikor rátaláltam az oldalra, ez volt az utolsó bejegyzés amit elolvastam. Talán késő is volt már, hosszú is volt a nap és sok minden történt, de én inkább akkor is azt mondanám, hogy a leírtaktól érzékenyültem el. *elpirul*
Ez a "Mert féltek..."-es rész - szlengesen fogalmazva - nagyon ott volt! :D
Nem ragozom - senki nem kíváncsi rá amúgy sem -, de nálam is ez volt, nagyon-nagyon hosszú ideig. Szóval nagyon is át tudom érezni a leírtakat, és csak azt tudom mondani, hogy nagyon igazak. :)
Mikor publikálni kezd az ember, és kap mondjuk egy olyan kritikát, ami nem negatív - hiszen azok inkább építő jellegűek, azokból lehet tanulni -, hanem inkább az a kötekedő fajta, akkor újra elbizonytalanodik és jönnek a pesszimista gondolatok. Azonban "mindez csak az egyik oldala az egésznek", hiszen ha belegondol az illető abba, hogy mennyi mindent kapott már attól, hogy mert bátor lenni, megmutatta a műveit másoknak, akkor szerintem olyanról szó sem lehet, hogy újra visszahúzódjon a csigaházába, feladjon mindent, cserbe hagyja az olvasókat és még sorolhatnám. :)
Tényleg nem vagyunk egyformák, és ahogyan barátságot sem tudunk mindenkivel kötni, úgy az írásban sem lehet mindenkinek megfelelni. Azonban nem szabad feladni a reményt, hogy rátalálunk - bár itt inkább ránk találnak - olyanokra, akikkel egy hullámhosszon vagyunk, akikkel jól érezhetjük magunkat. Mindig vannak ilyenek, csak türelmesnek kell lenni, épp úgy, ahogyan a Nagy Ő eljövetelével is. :P
Ami viszont az önbizalmat illeti... azt hiszem jobb ha csöndben maradok. *pirul*

További nagyon szép tavaszi hetet! :)

Pusz, Krisz

killertiger írta...

Őszintén szólva, olvasva Krisz hsz-ét, kicsit kedvet kaptam "lelkizni".. Én eredetileg a kedvenc mangáim miatt kezdtem el írni, meg mert nem találtam olyan könyvet, ami nekem szól. Aztán később megmutattam a legjobb barátnő(i)mnek, rettegve, hogy "ki fog nevetni", de nem így lett. Azóta már rengeteget írok, és némelyiket néhány lány osztálytársamnak megmutatom, a verseimből pedig néhányat a blogomra is kiteszek.. Tulajdonképpen ma adtam le 14 verset az offőnek, mert "meg volt rendelve". Mondjuk a történeteimből néhányat még most is "magántulajdonnak" tekintek - nem olvashatja senki. Ha mégis, az másnap egy halállistán végzi-.