2011. március 11., péntek

Gyakorlati feladat... újabb kihívás!:)

Üdv mindenkinek!

Mögöttünk egy újabb sikeres hét és immár nem csak 43 olvasót tudhatunk a körünkben, hanem több hozzászólást valamint véleményt is, aminek elmondhatatlanul örülünk! Megtisztelő számunkra, hogy ennyien olvasok bennünket és hogy folyamatosan részt vesztek a blog életében. Egyszóval, köszönjük, hogy Ti vagytok!:) Ezennel pedig meg is nyitnám az újabb gyakorlati feladatot, amely remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket és ihletet kaptok hozzá! Előre is sok sikert és reméljük, hogy sok tehetséges író művét olvashatjuk majd!

Téma: "A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul."
Feladat: három zenét adunk meg nektek, melyek közül tetszés szerint választhattok, majd a zene alapján írjatok le egy pillanatot, egy érzést, amit el tudtok képzelni a zenére. Bármit kitalálhattok. A lényeg, hogy a zene tükrözze a zene hangulatát. Segítségként felhasználhatjátok a zenéhez illesztett képet, vagy esetleg a videónak adott címet is, ha ez segít titeket az ihletben és az írásban, de ne feledjétek, hogy a hangsúly a zenén van!  

Íme a három zene

"New Day"

"Wings To Freedom"

"Dark Night of the Soul"

19 megjegyzés:

Dana írta...

Először is sziasztok! :D Újra megpróbálkozok elnyerni a tetszéseteket, hátha ismét sikerrel járok. Én az elsőt választottam a "New Day" c. dalt. A kis szösszenet, amit most olvashattok nagyon közel áll a szívemhez, mert a tánc az életem egyik nagyon fontos része. Remélem tetszeni fog.

Úgy ragadott el, mintha gyakorolta volna. Pontosan tudta, hogy hol kell lennünk és hogyan mozogjunk. Ebben a pillanatban megszűnt minden tánctudásommal kapcsolatos kételyem, és átadtam magam partneremnek, aki gyakorlottan irányított a derekamnál fogva. A falon lógó tükörből láttam kivirágzó arcomat, míg a következő lépés tova nem sodorta. Közel simultam hozzá, hogy érezzem mámorító illatát. Ezután táncunk hosszú, boldog homállyá nyúlt. Úgy éreztem, hogy lassítás nélkül végig tudnám táncolni az egész éjszakát, vagy akár napokat. Csodás volt, ahogy minden pár a tánc részese volt. Minden fiú tudta, hogy hogyan vezesse partnerét és minden lány tudta, hogy mikor, merre mozduljon. A lányok ragyogóan színes ruhái váltakozva sodródtak szemem elé. Hosszú, bő szoknyáink pörögtek, színes örvényeket létrehozva, amik folyosóként szolgált a fiúk fekete cipője előtt. Minden mozdulat az előzőből következett és mindannyian egyszerre mozogtunk létrehozva valami szépet és varázslatosat. Először éreztem azt, hogy igazán én vagyok. Ez az én mosolyom, az én mozdulataim, és az én egyetlen igazi szerelmem, akivel táncolok. Ahogy átölelt, sikerül előcsalogatnia minden rejtőzködő boldogságomat. Éreztem, hogy ezen az estén az életem minden szempontjából a helyére került. Elmosolyodtam, fejemet a mellkasára hajtottam, ő pedig még erősebben szorított magához. Testünk összesimult, míg szinte össze nem forrt. Lassítva a táncban lábujjhegyre álltam és a fülébe súgtam a szót, ami már egész este a fejemben motoszkált.
- Szeretlek.

Suzy írta...

Hali,én mind a háromhoz írtam kisebb nagyobb hosszúságban. S egyelőre ezt teszem fel. Ha lehet lehet hogy a másik kettőt is felteszem, már csak azért hogy véleményt mondjatok róla. De egyébként remélem hogy tetszik.
"Wings the Freedom"
A felhők közt szállok. Végre szabad vagyok! Nem nyomja szívemet se bú, se bánat. Csak egyszerűen szabad vagyok.
Szabad, mint a madarak kik itt fent repkednek s élik itt fent a szabadság tengerében a boldog életüket.
Hajnal van s már látom ahogy a nap felemelkedik s elűzi az árnykat, hogy szabad lehessek. Szívem könnyű, akár a madarak. S egyre könnyebb lesz. Nem szorítja össze aggódás, félelem vagy fájdalom. Nem, most könnyű, repked a mellkhasamban. Így örül, így adja mindneki tudtára hogy szabad, hogy szabad vagyok.
Fent szállok s látom a madarak reggeli ébredését, ahogy kómásan de mégis vidáman, és szabadon fel alá repkednek. Mint akiknek semmi dolguk nincsen, kiknek ez a feladata. A szabadságra vágyok fogadása s útmutatás. Igen itt szabad lehetsz. Itt szabad vagy.
Szabad vagyok, s soha többé nem leszek rab. Nem leszek rabja az aggódásnak és félelemnek. Nem engedem hogy áttörjék a védőfalamat, s összetörjék szabadságomat. Soha többé nem engedem! Mert én szabad vagyok, s nem rab.
S mert a szabadság boldog érzés. S örömmel tölt el.
Na milyen? Puszy Suzy

Nocy írta...

Sziasztok!

Bár új vagyok még, de azért gondoltam megpróbálom :) Én a harmadik zenét választottam, és ez lett belőle:

"Álmomban futottam előlük, de az árnyak egyre csak közeledtek felém, megmutatva azt, hogy márpedig ők legyőzhetetlenek, előlük nem menekülhetek. Én mégis megpróbáltam. Futottam feléd, aki a megnyugvást, a biztonságot jelentette mindig. Hiába láttam, hogy ott állsz a domb tetején, számomra mégis oly távolinak tűnt, hogy valaha is elérhetlek majd, hogy el sem mertem hinni, hogy mindez megvalósulhat. De nem adtam fel, nem adhattam fel, hiszen tartoztam magunknak ennyivel, hogy legalább megpróbálom. Sosem ígértem semmit, most mégis meg akartam tartani a szavamat, hogy ne hazudtoljam meg mindazt, amik mi vagyunk. Felnéztem az előttem álló oromra, aminek a tetején ott álltál Te. Ajkaidon a szokásos mosoly játszott, kezeidet ölelésre tártad, és csak rám vártál. Nem tudtam, hogy képes leszek-e legyőzni a saját árnyaimat, kiket csak én láthattam, de nem is érdekelt. Mert meg kellett próbálnom, érted, értünk, magam miatt. És bár nem láttam előre az eredményt, bíznom kellett abban, hogy minden jól fog alakulni, és ölelő karjaidat magam körül érezhetem majd, beszívhatom édes illatod, és elbódulhatok csókod által..."

Ennyi lettem volna.

xoxo, Nocy

Szatti írta...

Sziasztok! Bocsi a megkésett értékelés miatt, kicsit zűrös napjaim vannak. De már írom is a véleményem és amint Csili is szabadul kicsit, ő is írni fog:)

Először is Dana: nagyon tetszett a téma, amit megragadtál. Nekem mindenféle dolog jutott eszembe a képre és a zenére, de te egy teljesen más dolgot írtál le, mint ami a gondolataimban volt.:) Amikor elkezdtem olvasni, és láttam, hogy a fő téma a tánc lesz, el is indítottam a zenét és tényleg megfigyelhető benne egy hármas lüktetés:) na jó, olvastam ezek után tovább. Nagyon tetszettek a színek, ahogy leírtad a párokat, majd a főszereplőt is. A vége pedig csodálatos volt. Köszönöm az élményt. Ismét szépet alkottál:)

Kedves Suzy: nagyon jó témát választottál. Tetszett az indítás és ahogy a gondolatokat végig vitted. De lenne valami, amit tanácsolni tudnék neked. Az eddig beküldött írásaid alapján látszik, hogy van benned tehetség és fantázia. Van elképzelésed és ötleted, ami nagyon jó dolog. De szerintem - mondd majd, ha nincs igazam - kicsit elkapkodod a dolgokat vagy éppen nagyon erőlteted azt. Nagyon sokszor ismételsz és egy dolgot többféle variációban is leírsz, mintha te magad sem tudnád igazán, hogy hogyan is fejezd ki magad. Ha visszaolvasod az írásod, megfigyelheted te is, hogy a szabad és szabadság kifejezést nagyon sokszor használod. Nagyon örülünk a hozzáállásodnak és a kitartásodnak, hogy mindig minden gyakorlati feladatra írsz nekünk, és ez maradjon is így:) csak annyit tudnék mondani, hogy mielőtt elküldöd, olvasd át többször is és figyelj ezekre a hibákra, amelyeket most említettem. Ne kapkodd el a dolgokat, kicsit mélázz el rajta, jobban éld bele magad és akkor nem lesz gond.:) Remélem, hogy egyetértesz velem. Ha a másik két zenére is írnál, elküldhetnéd az email-emre és szívesen átnézem neked, hogy fejlődhess és javíthass ezeken az apróságokon:)

Kedves Nocy: az első gondolatom, miután elolvastam az volt, hogy akkor most oda ért a szerelméhez vagy nem?:D de remélem, hogy igen, viszont ezt már csak a képzeletemben láthatom. Nos, a lényegre térve, nagyon tetszett a téma. Az árnyak, a szereplőd kételkedése és a bizonytalansága a magába vetett hitét illetően. A legjobban pedig az tetszett, ahogy a végsőkig húztad az időt, ahogy szinte minden lelassult, miközben felé igyekezett, a vége pedig nagyon rejtélyes és függővégű lett, ami megkívánta volna még számomra a folytatást. Na de ezt nevezik írói szadizmusnak, amit én már jó párszor megkaptam, úgyhogy nekem végképp nincs jogom panaszkodni:) A lényeg, hogy nagyon tetszett és gratulálok neked:)

Tia írta...

Sziasztok. Én a 2. zenét választottam, bár igazság szerint csak az elejét használtam fel, mert egy teljesen másik dal ihletett meg. Bocsánat érte, csak ezek a zongorajátékok most nem voltak számomra annyira érzelemben gazdagok. Vagy talán a harmadik még valamilyen szinten tetszett, viszont akkor megint szomorú, halálvággyal átitatott bejegyzést kaptatok volna tőlem. De nem így történt! Most viszonylag elhagytam a saját korlátaimat, így jöhetett létre ez:

"Sok, apró fénykör. Első szempillantásra azt hittem, repülő mécsesek köröznek a fejem felett. Ahogy az alkonyat beálltával szép sorjában felkapcsolták kicsinyke lámpájukat, a tisztás újjáéledt, mintha megint reggel lenne. Egyik virág a másik után borult fénybe, hogy aztán egy kósza fuvallat felkapja őket és a levegőben cikázzanak tovább mozgó, zöld felhővé változva. Zizegő hártyás szárnyuk betöltötte az éjszaka csendjét. Gyönyörűek voltak, de nem is, ez túl általános megfogalmazás volt rájuk. Szavakkal képtelen lettem volna kellőképpen visszaadni a látványt.
Foszforeszkáló lényük kirajzolódott a sötét égbolt vászna előtt. Elevenek voltak és zsengék, akár a tavaszi zöldborsók, amik még nem értek be eléggé. Irigylésre méltóan köröztek a fejem felett világító potrohukat megrezegtetve, mintha nekem integettek volna, hogy társuljak az élvezetes tánchoz. Én pedig kapva-kaptam az alkalmon. Felálltam az eddigi pihenőhelyemről és végigugráltam a sűrűn növő tulipánszirmokon, míg egy szellő a derekamnál fogva fel nem emelt a magasba. Az erősebb légáramlat miatt többször is körbepörögtem a levegőben, mire csatlakozni tudtam a szentjánosbogarak násztáncához. Igaz, hogy apró kis tündérlány voltam, de a szívem nagy volt és reméltem, a halkan suttogó erdőben valaki meghallja szárnyaim vágyakozó rezdüléseit."


És ahogy a kicsinyke tündér reménykedett a párjáért, úgy most én is bízom benne, hogy annyira nem lett szörnyű és tetszeni fog nektek. Puszi :)

Killa23 írta...

Sziasztok.
Mind a három zene nagyon tetszett, főleg mivel zongoradarabok voltak, és nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a legtöbb ihletet a zenéből kapom én is. A zongora viszont különösen közel áll a szívemhez. Először az első dalról akartam írni, mivel rögtön beugrott róla egy kép, de a második szám első hangjaitól elkapott egy érzés, és úgy éreztem ezt kell leírnom, főleg mivel mostanában nagyon ideges vagyok, és erre a pillanatra gondolva megnyugodtam. Szóval, íme, a wings to freedom című szám ihlette pár sor.

Előttem terült el a végeláthatatlan, zöld füves mező, minek képét minden pillanatban a szívemben őrzöm, hogy a zord napokban is legyen egy halvány reménysugaram. A világ elől menekülve egy helyre tudtam csak jönni, ide. A lovam lába halkan dobogott a földön, és ahogy a kis emelkedő tetejére érve megláttuk a hatalmas zöld tengert, a szívünk egyszerre dobbant meg. Szőrén ültem meg kedves lovamat, de nem féltem, mert bíztam benne. Bíztam benne mindennél és mindenkinél jobban. Rám várva toporgott egy helyben négy fekete patájával, és csak egyetlen apró mozdulatra volt szükség, hogy megértse minden vágyamat.
Összeszorítottam a lábam, megmozdítottam a csípőmet és már száguldottunk is. A sörénye úgy lobogott a szélben, ahogy az én hajam is szállhatott, a patái úgy dübörögtek, ahogy az ő szíve és az én szívem egyszerre. Ez a pillanat mindent elfeledtetett velem, csak ez perc létezett, csak ez a hely és ez az egy barát velem, de nem is volt többre szükségem a boldogsághoz. Akaratlanul is egy hatalmas mosoly ült ki a számra, és úgy elengedtem magam, ahogy máskor nem lett volna szabad. A szárakat hagytam kicsúszni a kezemből, így ez a csodás paripa bármikor elszaladhatott volna velem, ki a világból is, de nem tette, csak vitt előre a nyirkos magas fűben, ami a lábamat simogatta. A nap melegen sütött le ránk, gyorsan felszárítva arcomról az öröm könnyeit, amit amúgy sem láthatott volna senki ezen a titkos, gyönyörű vidéken.
Teljes szinkronban szeltük át a mező jáde színű óceánját, és úgy úsztunk a szélben, mintha isten is erre teremtett volna minket.

Igyekeztem a megszabott kereten belül maradni, remélem sikerült.
Pusz Killa

Tia írta...

Sziasztok. Tegnap már egyszer írtam ide bejegyzést, de úgy tűnik nem jelenítette meg. Szóval én a 2. zenét választottam. Igazából egyik zongorajáték sem ihletett meg eléggé, ezért egy másik, számomra kedves dalt is felhasználtam. Jobban mondva azt hallgattam végig. Remélem nem gond.

"Sok, apró fénykör. Első szempillantásra azt hittem, repülő mécsesek köröznek a fejem felett. Ahogy az alkonyat beálltával szép sorjában felkapcsolták kicsinyke lámpájukat, a tisztás újjáéledt, mintha megint reggel lenne. Egyik virág a másik után borult fénybe, hogy aztán egy kósza fuvallat felkapja őket és a levegőben cikázzanak tovább mozgó, zöld felhővé változva. Zizegő hártyás szárnyuk betöltötte az éjszaka csendjét. Gyönyörűek voltak, de nem is, ez túl általános megfogalmazás volt rájuk. Szavakkal képtelen lettem volna kellőképpen visszaadni a látványt.
Foszforeszkáló lényük kirajzolódott a sötét égbolt vászna előtt. Elevenek voltak és zsengék, akár a tavaszi zöldborsók, amik még nem értek be eléggé. Irigylésre méltóan köröztek a fejem felett világító potrohukat megrezegtetve, mintha nekem integettek volna, hogy társuljak az élvezetes tánchoz. Én pedig kapva-kaptam az alkalmon. Felálltam az eddigi pihenőhelyemről és végigugráltam a sűrűn növő tulipánszirmokon, míg egy szellő a derekamnál fogva fel nem emelt a magasba. Az erősebb légáramlat miatt többször is körbepörögtem a levegőben, mire csatlakozni tudtam a szentjánosbogarak násztáncához. Igaz, hogy apró kis tündérlány voltam, de a szívem nagy volt és reméltem, a halkan suttogó erdőben valaki meghallja szárnyaim vágyakozó rezdüléseit."

Hát ennyi lenne. És most még nem is lett szomorú a történet kimenetele! Üdv.: Tia :)

Tia írta...

Sziasztok. Tegnap már egyszer írtam ide bejegyzést, de úgy tűnik nem jelenítette meg. Szóval én a 2. zenét választottam. Igazából egyik zongorajáték sem ihletett meg eléggé, ezért egy másik, számomra kedves dalt is felhasználtam. Jobban mondva azt hallgattam végig. Remélem nem gond.

"Sok, apró fénykör. Első szempillantásra azt hittem, repülő mécsesek köröznek a fejem felett. Ahogy az alkonyat beálltával szép sorjában felkapcsolták kicsinyke lámpájukat, a tisztás újjáéledt, mintha megint reggel lenne. Egyik virág a másik után borult fénybe, hogy aztán egy kósza fuvallat felkapja őket és a levegőben cikázzanak tovább mozgó, zöld felhővé változva. Zizegő hártyás szárnyuk betöltötte az éjszaka csendjét. Gyönyörűek voltak, de nem is, ez túl általános megfogalmazás volt rájuk. Szavakkal képtelen lettem volna kellőképpen visszaadni a látványt.
Foszforeszkáló lényük kirajzolódott a sötét égbolt vászna előtt. Elevenek voltak és zsengék, akár a tavaszi zöldborsók, amik még nem értek be eléggé. Irigylésre méltóan köröztek a fejem felett világító potrohukat megrezegtetve, mintha nekem integettek volna, hogy társuljak az élvezetes tánchoz. Én pedig kapva-kaptam az alkalmon. Felálltam az eddigi pihenőhelyemről és végigugráltam a sűrűn növő tulipánszirmokon, míg egy szellő a derekamnál fogva fel nem emelt a magasba. Az erősebb légáramlat miatt többször is körbepörögtem a levegőben, mire csatlakozni tudtam a szentjánosbogarak násztáncához. Igaz, hogy apró kis tündérlány voltam, de a szívem nagy volt és reméltem, a halkan suttogó erdőben valaki meghallja szárnyaim vágyakozó rezdüléseit."

Hát ennyi lenne. És most még nem is lett szomorú a történet kimenetele! Üdv.: Tia :)

Szatti írta...

Kedves Killa!

Örülök, hogy te is csatlakoztál az írói körhöz és próbára tetted a fantáziád:) nagyon tetszett az írásod, tényleg érezni lehetett azt az érzést, amit a zene tükrözött. Teljesen átéreztem, amit a főszereplőd. Ahogy minden megszűnik körülötte és a szabadság érzése teljesen átjárja:) köszönöm az élményt és csak gratulálni tudok. Szuper lett!

Kedves Tia!

Bámulatos volt, amit írtál:) nagyon tetszett, ismét:) Nagyon szépen vezetted végig a "történetet" és habár már sejtettem, hogy a szentjánosbogarakról lesz szó, mégis kíváncsian vártam, hogy a sok rejtélyes jelző mikor kap értelmet:) Az utolsó gondolatod pedig gyönyörű volt. Csak gratulálni tudok a munkádhoz, semmi kivetnivalót nem találtam benne. Ügyes voltál:)

Anne Wolf írta...

Sziasztok, én a harmadik zenét választottam:

Az ujjaim, csak úgy siklottak a fekete-fehér billentyűkön.
Imádtam ezt a darabot, az összes hangjával együtt. Ha tehettem, csak ezt játszottam, fülhallgatóval a fülemen a szintetizátor előtt, hogy kapzsi módon, az élmény, csak az enyém legyen.
Ugyanis Őrá emlékeztetett. Őrá, akinek az életemet köszönhetem. Őrá, aki számomra a legtöbbet jelentette, és jelenteni is fogja mindig.
Éreztem, hogy a játék közben ellepi a könny a sszememimet. Pislogtam párat, nehogy eltévesszem a hangokat.
Visszaemlékeztem minden együtt töltött pillanatunkra, a mosolyára, ahogyan megölelt. Vissza emlékeztem a nyaralásokra, amikor játszott velem, a jó éjt pusziaira is.
A könnyek most már az arcomon csorogtak végig. Nem érdekelt, hogy a teremben mindenki látja, ahogy elbőgöm magam.
Újra vele akartam lenni, átölelni a nyakát, beszívni jellegzetes illatát...
De nem lehet. Ő meghalt, én pedig it maradtam. Most a nagyiék nevelnek, ott ülnek a közönség soraiban. Tudják mit érzek, nekik is nagyon hiányzik. Ezt most nekik is játszom...
Az utolsó pár hangot, lehunyt szemmel játszottam, ezeket tudtam fejből. Mikor kinyitottam a szemem, és elnéztem a zongora felett, megláttam az arcát, ahogy mosolyog rám.
Mama


Egy kicsit melankolikus lett, de valahogy ezt váltotta ki belőlem a zene is. Remélem elnyeri a tetszéseteket is.

Petrííí írta...

Sziasztok, én a 3. zenét választottam. Nem tudom jó lett-e, de remélem tetszeni fog. Ez egy kicsit saját élményről is szól, mert ez a dal nagyon közel áll a szívemhez.

Az eső halkan kopogott az ereszen. Ez volt az egyetlen hang, ami megtörte lelkem lágy zongorafutamának dallamát. A zene bennem élt, csak én hallottam, az én fülemnek dalolt, az én lelkem csalogatta elő rejtekéből. Egyetlen emberrel szerettem volna megosztani. Azzal az eggyel, akit ez nem érdekelt.
Mintha a dallam követte volna a hangulatomat, magasabbra emelkedett, hangosabban szólt, és betöltött körülöttem mindent. Azt akartam, hogy Ő is itt legyen és hallja ezt a mennyei muzsikát, amit a lelkem keltett életre. De hiú ábránd volt. Nem hallotta, mert nem akarta hallani, és én végtelenül egyedül maradtam. Az életemben semmi más nem maradt a zenén kívül, ami most egyre halkult. Kérni akartam, hogy ne hagyjon el ő is, maradjon meg a lelkemben, de nem volt szívem megszólalni. Behunytam a szememet, hogy ne lássam, ahogy elmegy, magamra hagyva, és én végtelenül egyedül maradok.
Elhallgatott, vége volt. Úgy tűnt el, mint Ő azon a reggelen. Kiszökött az életemből, és soha többé nem tért vissza. És már semmi más nem maradt nekem az esőkopogáson kívül.

Szatti írta...

Drága Anne!

Nagyon szépre és érzelem gazdagra sikeredett az írásod. Igaz ahogy mondtad, kicsit melankolikus lett, de ennek ellenére szerintem nagyon szépen leírtad az érzelmeket és a kapcsolatát az anya és lánya között. Kicsit Nicholas Sparks- Az utolsó dal hangulatom volt, mert ott is egy ilyen hasonló helyzet van, azzal a különbséggel, hogy az édesapját veszíti el a főszereplő.:) Még egyszer gratulálok neked!:)

Kedves Petrííí!

Már ott tetszett az egész, amikor elolvastam az első mondatot. Imádom az esőt:) a hangját, az illatát, az eső utáni párás, friss levegőt, az esőcseppek gyors futkorászását az ablaküvegen. Mindent:) úgyhogy izgatottan olvastam tovább, mit hozol ki a zenéből:) nagyon szépre és egyben szomorúra sikeredett, és számomra az a fajta írás volt, amit még olvastam volna tovább:) nagyon ügyes és szép munka, úgyhogy csak gratulálni tudok hozzá. Az élményt pedig külön köszönöm!:)

Anne Wolf írta...

Pedig nem is olvastam a könyvet...
Nagyon örülök, hogy tetszett!

Vivri írta...

Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Jobban mint máskor! Mert olyan érzésem van hogy az előzőhöz képest több hiba van benne, de legalább nem olyan tragikus!:)Lehet hogy a zenét nem teljesen adja vissza de én sose azt láttam a dolgokban mint a többiek! A véleményt előre is köszi! Itt a "munkám" a sok fecsegés után remélem tetszik! Az 1. dalt választottam!:

Az alvó kiskutya mellett ültem. Nem tudtam levenni róla szemem, olyan aranyos volt. Észrevettem, hogy valaki minket kémlel ezért feléje pillantottam. Eric volt az, aki egy szál törölközőbe a fürdőszoba ajtófélfájának dőlve minket fürkészett. Elmosolyogta magát. Visszamosolyogtam. Szőke fürtjei kócosan díszítették arcát. Szemeiben a boldogság csillogott. Tökéletes felsőtestén egy kósza vízcsepp gördült végig széles, izmos vállától indulva, kulcscsontjának finom ívét körberajzolta, aztán mellkasát végigjárva folytatta útját. Hasának apró kockáit végig simítva tovább haladt köldökének kör alakjához és egy utolsót csillanva elnyelte őt a pamuttörölköző puha anyaga. Bőrének barnás árnyalata még vonzóbbá tette őt. Bárcsak én lettem volna az a vízcsepp! Egy idő után nem léteztem volna, de legalább érezhettem volna bőrének puha tapintását. Gyönyörű étcsokoládé szeme még mindig magával ragadtak és nem tudtam elválni tőlük. Orra vonalát figyeltem, de tekintetem elkalandozott tökéletes ívű szájára melynek sarkában csibészes mosoly ült. Nyeltem egyet. Aztán karba font karjaira néztem melyek szinte egy kidolgozott görög szoborra hasonlított, mint egy férfi tökéletes idomaira. Apró léptek zaját hallottam. Ő volt az. Átszelte a köztünk lévő távot és olyan gyorsan rám vetette magát, hogy szinte fel se fogtam. Ajkai ajkaimon, kezei gyengéden öleli át arcomat. Légzésem kihagyott. Szívem monoton üteme most 170-re kapcsolt! Szinte lángoltam mikor csoki ízű, édes ajkai enyémhez értek. Erre vágytam. Erre az érintésre, őrá, senki másra. Arra hogy puha ajkai enyémhez érjen, becézgesse azt lehelet finom csókokkal. Kezei finom érintésére, ahogy arcomhoz ér, ahogy beletúr hajamba. Engem elöntött valami meleg érzés, de mégis fáztam. Szinte egybe olvadt testünk. Minden mozdulat szinte részegítő volt. Kívántam őt, eszeveszettül, visszavonhatatlanul, úgy, mint még senkit! Hajába túrtam, közelebb húztam magamhoz, érezni akartam őt. Olyan könnyű volt így! Olyan légies! Szinte repültem mikor hozzám ért. Teste enyémhez préselődött. Elváltak ajkaink és én az ő angyali arcának minden szegletét végigjártam. Kerestem titkát. Hogy lehet ilyen szép? A nyitott ablakon a lemenő nap kósza napfénye játékot játszott kedvesem tökéletes alakjával. Ahogy őt körbeveszi, ahogy mosolyát és arcát körbeöleli, ahogy szárnyat fest az én életemnek egyetlen értenmének vásznára, megpecsételve szerelmünket! Ugyanis ő az én angyalom volt! A szerelmem angyala! Életem egyetlen értelme!

Szatti írta...

Kedves Vivri!

Nagyon köszönjük, hogy pályáztál és hogy írtál nekünk!:) Nagyon érdekes és érzelemdús lett az írásod, szépen fogalmaztál mindvégig. Nekem csak egy problémám volt vele, amelyre te is utaltál az elején: hogy talán a zene nem igazán tükrözi magát a történetedet. Én ezzel egyetértenék. Nagyon jó volt, amit írtál, de nekem valahogy nem adta vissza azt a kedves, ringatózó érzést, amit a zene hangoztat. Talán kicsit előreszaladtál a történettel, tekintve a terjedelmet is, s lehet elég lett volna megfogalmaznod csak azt az érzést, amit a lány érez Eric iránt, és nem ennyire belemenni a cselekménybe, tekintve azt is, hogy az elején szerepelt egy kiskutya is, aki a végére eltűnt. Amúgy tényleg nagyon szépen leírtad a szerelmét, a külsejét, a lány érzelmeit iránta, ehhez csak gratulálni tudok, de máskor elég, ha egyszerűbb dolgokra gondolsz, csak amennyit a feladat és jelen esetben a zene megkíván.

Mézes csili írta...

Dana, Suzy!

Kedves Dana! :) Hááát... nem is tudom, mit mondjak. Tetszett! :) Én magam esetleg(hangsúlyoznám, esetleg) hobbyból táncolok, úgyhogy igazából nem érthetem meg, mit is érzel te ilyenkor, mégis úgy éreztem, mintha ott volnék, mi több vele mozognék. Köszönöm ezt az élményt, örülök, hogy beküldted!

Kedves Suzy! Az az igazság, hogy egyet kell értenem Szattival. Nem fogok mindend elismételni, feleslegesnek gondolom. Szerintem, ha ezt te felolvastad volna nekünk, tudod, átéléssel, láttuk volna a mimikád, biztosan nagyot arattál volna. Ez a téma efféle kivitelezésben valami hősies versnek állta volna meg igazán a helyét. ;) Én átírnám :) ;)Köszönöm a munkád, igazán nagyra értékelem, hogy törődsz a tehetségeddel(mert van, hidd el) és igyekszel, tényleg!!!

csili

Mézes csili írta...

Kedves Killa, Kedves Tia!
Az az igazság, hogy lefagyott a gépem és az egészet elölről kellet indítanom, ezért elveszett a nektek szánt írandó félben lévő komim. Valójában egyikőtöknek sem tudok mit mondani, mindketten kitettetek magatokért, gratulálok! Ne haragudjatok, de még sok dolgom van, ezért nem állok neki megint a komijaitoknak. Remélem, nem bántalak meg titeket, köszönöm a munkáitokat, egyszerűen imádom!

csili

Mézes csili írta...

Anne Wolf, Petriii!

Kedves Anne Wolf! Nem nagyon értem, mi van. Az egyik pillanatban fülhallgatóval ül a másikban előadáson van? Vagy megint én értettem félre? Ezen kívül imádtam! Nagyon tetszett, hogy nem a rég lejáratott elvesztett-szerető téma, hanem valamivel újabb, különlegesebb! Szerencsére, nem mondhatom, hogy megértettem a fájdalmat, amit írtál, de azt mondhatom, hogy így is jelen voltam a történtekkor és tetszett, köszönöm!

Kedves Petriii! Nagyon tetszett, hogy bekeretezted az esőkopogással, azonban úgy éreztem, a kereten belül fakó a kép. Úgy éreztem, semmi nem történt. Nem volt cselekvés, üres volt, lukas. Nekem hiányzott valami, sajnálom! Remélem, érted mire gondolok. Köszönöm, hogy megpróbáltad, ha gondolod, szívesen fogadunk egy újabb próbálkozást! Köszönöm!

Mézes csili írta...

Kedves Vivri! :) Első reakcióm: és hová lett a kutya? :D
De komolyan! Te kis csibész:D Nah, várjj csak, összeszedem magam :)
Szóval. Az az érzésem van, hogy a zene egy dolog és az írásod egy másik. De ha eltekintünk szegény kutyától és attól, hogy mi is volt valójában a feladat, kijelenteném bravó! Én is szerelmes lettem pár pillanatra, amíg olvastam :) Köszönöm!

csili

UI: SENKIT NEM HAGYTAM KI?! :D