2011. április 2., szombat

Fantáziát megmozgató gyakorlati feladat:)

Szép jó reggelt mindenkinek! Remélem, már izgatottak vagytok, hogy mi is lesz a következő feladat és már izzítjátok az ujjaitokat és a gondolataitokat az alkotásra:P Az előző feladatra is nagyon szép és kreatív munkák érkeztek be, most pedig még nagyobb a kíváncsiságunk, hogy a jelenlegi feladattal hogyan fogtok megbirkózni, hiszen a lehetőségek határtalanok. Nincsenek képek, sem mondatok, sem zene, amely befolyásolhatna benneteket a történet megírásában... e helyett valami sokkal különlegesebbel állítunk most benneteket kihívás elé.

Téma: Alkoss szavakból történetet
Feladat: a mostani feladat lényege az lenne, hogy bizonyos megadott szavakból milyen történetet tudtok kreálni. A cselekmény, a szereplők, a helyszínek, minden rátok van bízva, úgy dolgozzátok ki, ahogyan csak szeretnétek. Nem szabunk meg semmit. Bárhol játszódhat a történet és a végkimenetel bármi lehet... ennek csak a fantáziátok állíthat határt:)
Az egyedüli befolyásoló tényezők a szavak lennének, amelyeket megadunk. Ezekből kellene valami alkotnotok, minden történethez három vagy négy fogalmat felhasználva. Gondoltunk arra, hogy három csoportot alakítunk ki és mindenki tetszőlegesen választ egyet, de mi van akkor, ha pont a másik szócsoportban szerepel egy olyan kifejezés, ami illett volna a történetbe? Így nem alakítottunk csoportokat. A szavak bármelyike felhasználható, a kritérium csak annyi lenne, hogy három vagy négy szerepelhet egy történetben! Többet nem használhattok fel, s ezeket tüntessétek fel a történetetek elején, hogy kifejezésekkel dolgoztatok! Valamint a szavak felhasználása nem abból állna, hogy csak beleírjátok. Magának a jelentésének kell szerepelnie a történetben. Pl.: ha megadjuk a féltékenység szót, már jön is az ötlet, miszerint adott két szereplő, akik szerelmesek egymásba és adódnak bizonyos problémák a kapcsolat terén, melynek a féltékenységgel kell kapcsolatban lennie. Az, hogy a srác megcsalta e a barátnőjét egy másik lánnyal vagy éppen a lány az, aki inkább más iránt érez többet, az már csak rátok van bízva. Másik példának veszem mondjuk a gyűrűt. Ezt valaki kaphatja, megtalálhatja a történetben, de lehet csak egy beszélgetésben szereplő tárgy is. A lényeg, hogy a jelentés szimbolikusan szerepeljen a történetben és a történet elolvasásakor pontosan érhető és látható legyen, hogy mely kifejezésekkel dolgoztatok... a legfontosabb pedig, hogy ne kapkodjátok el az írást! Van idő csütörtökig, figyeljetek a végig vezetésére, a cselekmény előremenetelére, a párbeszédek információközlésére, a gondolatok és érzések látványos ábrázolására!

Akkor mik is azok a történetformáló szavak?
(próbáltam úgy válogatni a szavakat, hogy legyenek érzelmet, helyszínt, időt és cselekvést kifejező szavak, valamint vannak "tárgyak" is, amelyeket felhasználhattok)

Bűntudat, együttérzés, viszonzatlanság, megbocsátás, rózsa, menekülés, emlékezés, medál, elhallgatás, éjfél, rejtély, félelem, bizalom, hiány, elátkozva, erdei séta, csillagfény, zenélő ékszerdoboz, levél, remény, tehetség, idegen, sötét és kihalt utca, látomás, tiltott szerelem, nárcisz, erkély, fotóalbum, igaz barát.


16 megjegyzés:

Neesh írta...

ÁÁÁ imádom ezt a feladatot!! :) Tuti megpróbálom!
:)) Pusziözön!!!

nOémi írta...

Sziasztok :)
Most járok először itt és hát fúúú nagyon megtetszett ez a feladat, szóval szerintem az én írásomra is számíthattok :)

nOémi

Szatti írta...

Nagyon köszönjük és már kíváncsian várjuk:) Puszi nektek!

Nocy írta...

Sziasztok!

Nos, úgy gondoltam, megpróbálkozom ezzel a feladattal. A kis történet - ha lehet annak mondani - nem épp vidám, de jelenleg csak ilyet tudok írni. Remélem, azért tetszeni fog :)

"Eltűnődve ültem a számítógépem előtt, mint mostanában igen gyakran. Semmi értelmeset nem csináltam, csak azon erőlködtem, hogy elszabaduljak egy kicsit a saját életemből, hogy egy pillanatig ne én legyek én, hanem valaki más. Egy olyan ember, akiben van még remény, aki még hisz abban, hogy minden megváltozhat. Hiszen az életemből úgy tűnt, nincs más kiút… A sírás határán voltam, amikor anyám bejött az ajtón, és szokásához híven leült az ágyra.
- Most már tényleg kidobom innen! – fakadt ki, én pedig csupán kétkedő pillantásokat vetettem rá. Tudtam, hogy úgysem teszi meg, ha eddig sem volt rá képes, akkor most sem lesz. – Már megint ugyanazt szajkózza, és nem bírja felfogni, hogy semmi köze ehhez a dologhoz…
És csak mondta, mondta és mondta. Azonban én már rég nem figyeltem rá, a gondolataimat lekötötte a fájdalom. Mert bár nem mutattam ki, mélyen belül haldokoltam, és úgy éreztem, egyetlen megoldás van: ha elköltözöm itthonról, és többé nem kell ezt hallgatnom. Azonban ehhez nem volt kellő anyagi hátterem, így maradt az, ami eddig is. Tűrtem azt, hogy állandóan megaláznak, az állandó kiabálásokat, a veszekedéseket, melyeknek úgyis mindig ugyanaz a vége: semmi nem változik, ő megbocsájt annak, aki mindezt előidézte, én pedig egyre inkább elvesztem a belé vetett hitemet.
- Te nem is figyelsz rám – állt fel bosszankodva.
- Igazad van. Tényleg nem – ráztam meg a fejem, majd mielőtt még közbevághatott volna folytattam. – Már nem tudok hinni a szavaidban, tudom, hogy úgyis megbocsátasz neki, és ugyanez fog lejátszódni minden egyes héten, és csak én szívom meg, mert nem tudok ilyen egyszerűen átlépni azon, hogy mindig én vagyok a terítéken, a fekete bárány. Aki hiába kitűnő tanuló, hiába dolgozik iskola mellett, és hiába próbál minél kevesebbet láb alatt lenni, mégsem elég jó nektek! – fakadtam ki sírva, és a könnyek ellepték a szememet.
Már meg sem próbáltam gátat szabni nekik, valahogy le kellett vezetnem a felgyülemlett feszültséget. Lehajtottam a fejem, mire ő közelebb akart jönni, és átölelni engem, de én ellöktem őt magamtól.
- Ez nincs így, hiszen ezt te is tudod – suttogta elhalóan, de én csak nemlegesen ráztam a fejem. A könnyeim potyogtak, a hajam az arcomra tapadt, én mégsem töröltem le a sós cseppeket.
- Honnan tudhatnám, mikor te minden egyes nap átlépsz afölött, hogy ő miként kezel engem? Amikor… - kezdtem egy újabb mondatba, de félúton elhallgattam, mert nem tudtam már szavakba önteni a fájdalmamat. Az a fél méter, ami elválasztott minket egymástól, most legalább ezer kilométernek hatott, és nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy elinduljak ezen a hosszú úton. Feladtam, és ezzel ő is tökéletesen tisztában volt, többé nem lehetett már meg közöttünk az az anya-lánya kapcsolat, amiről mindenki azt mondja, hogy milyen gyönyörű. Még egy utolsó pillantást vetett rám, majd hangosan sóhajtva felállt, és elhagyta a szobát, és vele együtt engem is…"


ennyi lettem volna
xoxo, Nocy

nOémi írta...

Sziasztok újra :) Elkészültem az írással és, hát nem lehet igazán vidámnak nevezni, de ki, hogy értelmezi a végét :)
Én azt mondom nem muszáj mindig rosszra gondolni :O



A szavak: levél, remény, sötét és kihalt utca, tiltott szerelem

"Az éjszaka magába ölelte minden bánatom, hogy miért, hogyan és legfőképpen kiért, azt nem tudom. A sok kérdés ellenére, mégsem éreztem úgy, hogy elvesztem volna. Tudtam milyen úton járok, minden szeglete számomra ismerős. Macskakövei szinte régi jó barátként kacsintgattak, s a lámpások csillogó fényében, mintha köszöntek volna, ezzel együtt olyan szavak suttogva, melyeket már hallottam.

/Nem hagylak el, soha. Megszökünk. Együtt leszünk. Ha felkel a nap találkozunk. Gyere el! Együtt leszünk. Megszökünk. Ha felkel a nap találkozunk./

Ismétlődtek újra, meg újra, meg újra… szavai belém vésődtek, ha mindez a nyár álom is volt, csodásat álmodtam, és még nem akarództam felkélni. Hevesen élt bennem a remény, hogy valóban várni fog rám, mikor a vasútmegálló peronjára lépek. Utam ugyanis arra vitt. Nem volt nálam semmi, csak önmagam, a reményem és szerelmem, melyet apám megtiltott tőlem. Ez nem futókaland, mi az első viszály után elül, lángja megfakul. Nem! Finn nem más, nem jobb másoknál, de nem hazudik, szeret, megvéd...
Ekkor léptem be az ajtón, de ahelyett, hogy hősöm alakját pillantottam volna meg a vonatok mellett, csak egy levél hevert a márvány padlón, melynek egy kő szolgáltatott nehezéket. Annyi állt benne, hogy nem megyünk sehova, nekem az apám mellett a helyem s bármennyire szeret, meg kell védenie önmagától s csapongó vágyaimtól. Hogy gyerek vagyok még, számomra nem az a legjobb, ha egy harminc éves férfival megszökök tizenéves fejemmel.
Bármennyire akartam rá haragudni, az sajnos nem ment. Szerettem, elcsábított, elcsavarta a fejem, a tiltott csókjai ajkaimon égtek emlékeztetve. Emléke sosem fakul meg, nem lesz ez sosem könnyebb.
A kihangosító jelzett, hogy befut a következő vonat, de nem áll meg. Ez tovább megy. Ő meg akart védeni mindentől, még önmagától is, csak sajnos a döntéseimtől nem tudott. Aztán csak arra emlékeztem, hogy a horizonton megpillantottam az első napsugarakat s annyit duruzsolok könnyes szemekkel:
- Ha a nap felkel, mi találkozunk."



Hát ez volt az első írásom itt, remélem tetszett :)
nOémi voltam

Szatti írta...

Szia Nocy!

Nagyon tetszett a történeted!:) Igaz, szomorú volt, de a sok érzelem és gondolat nagyon szívhez szóló és mélyről jövő volt. Úgyhogy köszönöm az élményt és tényleg nagyon szép lett:) Az egyetlen kivetnivalóm annyi lenne, hogy nem tüntetted fel a szavakat, amelyeket felhasználtál és többszöri elolvasás után sem sikerült rájönnöm, hogy melyek azok a szavak, amelyek segítségével megírtad? Bűntudat, menekülés, elhallgatás? Ezeket megírhatnád:) Puszi és még egyszer köszi, hogy írtál!:)

Szatti írta...

Kedves nOémi!

Nagyon örülök, hogy már is írtál nekünk és hogy megtisztelsz minket az első írásoddal:) Nagyon szépen fogalmaztál meg mindent és a szavak, amelyeket felhasználtál a történethez, végig követhető és érthető volt. Szép érzelmeket írtál le, átérezhető volt minden:) Szóval így elsőre csak gratulálni tudok az írásodhoz:) Kicsit deja vu érzésem volt, mert egyik barátnőm ugyanebben a helyzetben van. Akit szeret, idősebb jó pár évvel, mint ő és otthon nem nézik jó szemmel, s miközben ő ragaszkodna és kitartana mellette, viszonzásul csak ugyanazokat a mondatokat kapja: szeretlek, de nem vagyok hozzád elég jó, mások szerint és a szüleid szerint sem. Jobbat érdemelsz. Nos, az ő történetük még nem zárult le oly módon, mint a te történetedben, de amíg olvastam a soraidat olyan volt, mintha őket olvasnám:) Köszönöm, hogy írtál és tényleg gratulálok!

nOémi írta...

Fúúú, hát köszi, örülök, hogy tetszett :D már régen írtam ilyen, öhm... FINOM? megfogalmazású egypercest, vagy mit xD de már hiányzott. Úgyhogy én köszönöm ezt a feladatot, igen inspiratív és megdolgoztatta az agytekervényeimet. A mostani történetemben inkább a cselekményekre megyek rá, szóval a szép fogalmazás háttérbe szorult, de jó tudni, hogy még nem veszett el, sőt van ilyenem.
Ami a tartalmi részt illeti, nem saját tapasztalat :) Az én szüleim ált. elfogadják az aktuális barátom, no az is igaz, hogy nem mindig tudnak róla. xD
Sajnálom a barátnődet, vaccak lehet neki, mert annak ellenére, hogy személyen nem éltem még át ilyet, testközelből ismerem. (nekem is egyik barátnőm)
Remélem, az ő történetük szépen zárul, vagy legalább csendesen. :)
Köszi a feladatott és, hogy értékelted, valószínű a közeljövőben még visszajövök :)

Suzy írta...

Nos úgylátszik az ihlet ismét megszállt.(ez nem baj:)Remélem jó lett. A szavak a:Tehetség, fotóalbum, medál

És íme a szösszenet:
-Anya, mit jelent az a szó hogy tehetség? - kérdezte a kisfiú a mellettem álló nőtől.
-Miért kérdezed? De egyébként aki tehetséges az valamilyen dologban kiemelkedően teljesít, vagyis abban nagyon jó. -magyarázta türelmesen az anyuka
-Akkor apu is tehetséges? Mert boltokban lehet kapni a fotóalbumait, akkor ő is az?
-Igen. Hisz ha nem lenne jó a fényképezésben és az embereknek nem tetszene képei akkor nem vennének egy olyan albumot melyben az ő válogatott fényképei vannak. Nem?
-Hát.. -megvakarja fejét s válaszol - végülis. Igazad van. De anya mindenki ügyes valamiben?
-Elvileg. De miért?
-Tudod előbb két néni elment melletünk s az egyikük azt mondta hogy "Ennek a Jánosnak isntenadta tehetsége van a hajvágáshoz!" De komolyan ezt mondta.
-Elhiszem. - s itt sóhajtott egy hatalmasat -Van még valami kérdésed?
-...- a kisfiú néhánymásodpercig gondolkozik majd végül kiböki azt ami böki csőrét. -Anya miért kellett tegnap olyan hamar aludni mennem? Mikor apu is otthon volt? Miért nem játszhattam vele akkor? - kérdezi kíváncsian. Nekem meg csak kicsin múlt hogy a mosolyomat sikerült visszafojtanom.
-Háát... tudod kisfiam ezzel a kérdéssel még várjunk néhány évet. Mondjuk 10-et akkor majd megérted. Legalábbis ha addig nem jutsz infóhoz ezzel kapcsolatban. - Feleli a nő kicsit feszengve. S majd mikor a srác áttér másik témára alig hallhatóan felsóhajt. Most megúszta.
De gyereknek ma láthatóan nagy a tudászomja ugyanis ismét kérdezett:
-Mami, egyszer halottam egy szót amit nem igazán értettem, de mikor megakartam kérdezni elfeljtettem. Megtehetem most?
-Persze.
-A medál vagy medalion lenne az? -szólalt meg kölyök.
-Drágám, a medál és a medalion szerintem ugyanaz. Csak az egyik a régebbi elnevezés míg a másik mai, de mindkettőt használjuk.
-Oké, de mit jelent mami? -kérdi még mindig az édesanyját ki ezen egy kicsit gondolkodva felel rá.
-Emlékszel mikor apa a szülinapomra egy nyaklánccal lepett meg? -bólintott - Nos az tulajdonképpen egy medál, medalion.
-Amit apa visel az is medál? - kérdez vissza s fiú.
-Nem, az csak nyaklánc. Ami téged érdekel nos az egy láncon, vagy egy nyakláncon fűggő dísz, így már maga is nyaklánchoz tartozik.
-Ez biztos?
-Én így tudom. De majd kérdezd meg apát ő biztosan tudja. - mondta a fiatal anyuka a srácnak. De a többit már nem halottam mivel a lápma zöldre váltott s elindult a tömeg a zebrán, velünk eggyütt.

Nocy írta...

Sziasztok!

Jaj, utólag is bocsi, hogy nem írtam le a szavakat, teljesen kiment a fejemből *szégyenkezve lesüti a szemét*
Ezek lettek volna: megbocsátás, bűntudat, elhallgatás, menekülés. Még egyszer bocsi :)

xoxo, Nocy :)

Szatti írta...

Szia Suzy!

Örülök, hogy ismét alkottál nekünk és hogy mindig kitartóan írsz:) Ismét nagyon kreatívra és érdekesre sikerült a történeted, nagyon sok helyen megmosolyogtatott:) Viszont kicsit úgy éreztem, hogy erőltetted a mondatokat és az ihletet. Jól írtad körül a szavakat és formáltad hozzájuk a történetet, de mégis úgy éreztem, mintha mind a kisfiú és te magad is sorolnád a szavakat és ehhez kapcsoltál volna pár háttér eseményt. Lehet, nem jól gondolom, de így éreztem. Ettől eltekintve nagyon tetszett benne az, ahogy egy lámpánál való várakozás pillanatát örökítetted meg. Puszi neked és köszi, hogy írtál:)

Mézes csili írta...

Kedves Nocy!

Ne haragudj a késedelmemért, sajnos személyes problémák miatt nem tudtam hamarabb jönni! Nagyon(NAGYON!) tetszett, amit írtál, igazán szívhez szólt! Tudom, milyen ez, jelenleg is ezzel küszködöm és próbálok úgy táncolni a cérnaszálon, hogy mégse hagyjam a hátam mögött édesanyámat. Imádtam a megfogalmazásod, a szóhasználatod,és azt a tömérdek őszinteséget, amit nem tudtam figyelmen kívül hagyni! Sokezer ölelés és köszönet, azért, hogy megírtad, azt hiszem, szükségem volt most erre! :)

csili

Mézes csili írta...

Kedves nOémi!

Elnézést, hogy ily megkésve reagálok, legnagyobb sajnálatomra nem tudtam előbb elszabadulni. Ugyanakkor úgy gondolom megérte várni! Ez nagyon szép lett! Gyönyörűen fogalmaztál, imádtam a szóhasználatod és a feladat is egyértelműen, érthetően, követhetően csodálatosan visszatükröződött róla. Imádtam, hogy mi döntöttük el, hogyan is végződjön! Az az igazság, szeretem, ha valaki nem fogja le az olvasók fantáziáját. Csak gratulálni tudok, köszönöm, hogy beküldted, elolvashattuk!

csili

Mézes csili írta...

Kedves Suzy!

Először is elnézésedért esedezem a késedelmeimért!

Nagyon tetszett, hogy egy amolyan "hétköznapi" szituációt ragadtál meg! Az az igazság, hogy ki nem állhatom ezt a szót, mert valójában értelmetlen, nem létezik. Mindenben van valami egyedi, csodálatos, valami, ami "más", szóval nincs olyan, ami hétköznapi, sablonos lenne.
Ezt azért vezettem le, mert...úgy gondolom, ha kategorizálunk( sajnos az életben mindenki kerül olyan helyzetbe, akár önként, akár közvetetten, hogy szüksége lesz rá), sokszor egyszerűen rányomjuk, hogy hétköznapi, nincs jelentősége, és továbbsiklunk azokhoz a dolgokhoz, amik már annyira extrák, annyira túl vannak fantáziálva, hogy nagyjából lehetetlenek. Amolyan "úgyiscsakamásikkaltörténikmeg"-dolgok. És ilyenkor kiszorítjuk az élet apró, már majdhogynem láthatatlanná vált csodáit. Igazán örülök, hogy te megragadtál egyet ezek közül és olyan oldaláról mutattad meg, amitől még több jelentőséget kapott és mindenki, aki olvasta felfigyelt rá.
Az az igazság, hogy tényleg nem volt benne semmi égbe kiáltó, mégis megfogott és el kellett mosolyodnom.
Köszönöm!

csili

Réka :) írta...

Hello:)! Én az emlékezés,hiány és medál szavakkal próbálkoztam.

Egy unalmas, esős vasárnapon magányosan üldögéltem a szobámban.
Valamivel el kellene töltenem az időt, gondoltam magamban, s elkezdtem szét nézni a házba. Tettem-vettem, keresgéltem, bár nem tudtam, hogy mit keresek.
A szekrényem mélyén dobozok hevertek, nagyon megörvendtem nekik. Egy esős vasárnapnál nincs is tökéletesebb idő a nosztalgiázáshoz. Hamar el is kezdtem kipakolgatni a dobozkáimat. Ott üldögéltem egy csomó kacat között, s még a legkisebb kacatjaimhoz is fűződött egy-egy emlék.
Egyik doboz sarkában megpillantottam a nyakláncom, ami még mamámtól maradt rám. Egy négy levelű lóhere medál volt rajta.
-Ennek nem itt lenne a helye! - s hamar felraktam a nyakamba, majd a tükör elé álltam.
Nézegettem, babráltam a medálom,s közbe néha-néha felemeltem fejem, hogy szembe nézhessek tükörképemmel.
Mindeközben keserű üresség öntött el.
,, Már sok-sok éve, hogy elvesztettelek. Oly kevés időt tudtunk együtt tölteni. Alig emlékszem rád, s mire emlékszem az is egyre homályosabb lesz. De emlékszem, hogy mindig mosolyogtál, s melletted én is mindig mosolyogtam.
Folyton azon gondolkodom, hogy te mentél el túl hamar, vagy én jöttem túl későn, de egy biztos, hogy nagyon hiányzol!”

Szatti írta...

Szia Réka!

Nagyon tetszett az írásod, hogy a lényegretörő megfogalmazás ellenére nagyon szép és mély dolgokat írtál le. A vége tetszett a legjobban, remekül megfogalmaztad! Köszönöm az alkotásod! Puszi :)