2011. május 16., hétfő

C, mint cliffhanger.. avagy mi is az a függővég?


Az írók egyik legnagyobb ajándéka a történet előremenetelében vagy annak végén megalkotható függővég. Ezt az olvasók általában szadizmusnak, kegyetlenségnek nevezik, amikor éppen a nemkívánatos helyen ér véget a fejezet vagy a történet, mi viszont előszeretettel alkalmazzuk ezt a praktikát, hiszen tudjuk, hogy a külső indulatok mögött ott rejtőzik az olvasóban a további kíváncsiság és ez a mondat, miszerint "Úgy utállak! Miért itt kell abbahagyni!:D" csak tovább növelheti bennünk az érzést, hogy jót és izgalmasat alkotunk, amivel megfogjuk az olvasót és maradásra bírjuk. A függővég feladata a feszültségteremtés, a cselekménykésleltetés, és a figyelem lankadatlan ébrentartása. Manapság már nem csak a könyvek világáról beszélhetünk, hanem a blogok sajátos és egyedi életéről is, amelyben talán ez a függővég-helyzet még jobban kiéleződik. Persze, egy könyvben is meg lehet teremteni a függővéget, fejezetről fejezetre, de ott azért mégis adott az a helyzet, hogy az olvasó csak tovább lapoz és már is megtudja a további fejleményeket. Ennek értelmében a saját maga tempójában haladva tudhatja meg a történéseket anélkül, hogy várnia kellene, így a könyvek esetében igazán függővégről akkor beszélhetünk, ha az adott történet több kötetes és esetleg várni kell a folytatás megjelenésére. Talán így már értitek, hogy mire is akarok kilyukadni. A függővég szorosan összefügg az idővel, amelynek éppen olyan hátránya van, mint előnye. A blogok esetében a függővégnek sokkal jelentőségteljesebb szerepe van, hiszen minden fejezetnél kell hagyni egy bizonyos kérdést, megválaszolatlan gondolatot, helyzetet, amelyre az olvasó még keresi a választ. És itt jön a képbe az idő, miszerint mekkora távot hagyjunk két esemény között, vagyis a függővég és a megoldás között? 
Ez attól függ, hogy mekkora drámai hatát szeretnétek elérni és mennyire súlyos vagy komoly az adott helyzet a történet szempontjából. Ha egy olyan esemény történik, amely meglehetősen fontos a történet folytatásában és meghatározó szereppel van jelen, érdemes az előző fejezetet csattanósan, kicsit idegölően lezárni, hogy a folytatás kellő hatást érjen el. Ennek az ellentéte, amelynek hibájába nem szabad esni, hogy túl nagy drámai előérzetet keltetek és végül olyan dologra derül fény, olyan esemény történik, ami önmagában nem is annyira izgalmas és az olvasónak ennek hatására át kell élnie a csalódás érzését, miszerint valami másra számított vagy közben már sejtette, hogy ez fog történni. A függővégnél fontos, hogy az olvasót végig homályban tartsuk. Fontos, hogy mindvégig meglegyen benne az az érzés, hogy nem tudja, mi fog következni, s habár vannak sejtései - hiszen minden olvasó gondolkodik a lehetséges fejleményeken -  de mégsem tudja pontosan, hogy melyik is fog beigazolódni. 
Egy író ettől válik zseniálissá és megunhatatlanná: hogy sosem lehet tudni, mire gondol és mindig okoz valami meglepetést, amelytől elvarázsolva érzi magát az olvasó. S amikor már úgy hiszi, hogy kiismerte az írót és pontosan tudja, mi is következhet, ismét téved, de ezt nem csalódásként éli meg, hanem csodálatként. Személy szerint nekem egyetlen ilyen író okozott ilyen csalódás-csodálat dolgot, mégpedig Neil Gaiman a Törékeny Holmik c. novellás kötetével. Fantasztikusan tartotta ébren mindvégig a figyelmem és amikor már azt hittem, hogy nem tud újat és ettől sokkolóbbat írni, megtette.:)

Visszatérve, a függővég a történetekben a legnagyobb erővel bír, de mégis ez az a kulcsfontosságú eszköz, amellyel a legjobban el is lehet rontani a történetet. Ahhoz, hogy a függővég és annak folytatása, valamint a közte eltelt idő megfelelően hasson, jó hozzávalók kellenek. Teljesen tudatában kell lennetek, hogy mit is akartok kihozni az adott helyzetből, az egész történetből... s a másik nagyon lényeges dolog, hogy a függővégeket miképpen építitek fel. Semmiképpen se essetek abba a hibába, hogy a történet elején már megtörténik a hatalmas feszültségérzet és a végére semmi nem marad a tarsolyotokban. 
A végletekig kell fokoznotok az izgalmakat és a fejezetek végén lévő függővégek késleltessék azt az eseményt, ami valójában a történet tetőpontja, és aminek érdemes a történet végkifejletében szerepelni. Ne borítsátok fel ezt az egyensúlyt. Mindig kisebb függővégek, kisebb titkok és azoknak felfedése, amely majd megmagyaráz és választ ad minden addig feltett kérdésre a történet megoldásánál... abban pedig biztosak lehettek, hogy így olyan feszültséget és izgalmat teremtettek az olvasóban, hogy habár néha "átkozni" fognak benneteket, mégsem fogják tudni letenni a könyvet és csak egy szót fognak hajtogatni: még még még:) S ettől nagyobb elismerést nem is kaphatna egy író!

Nincsenek megjegyzések: