2011. május 29., vasárnap

E, mint epilógus


Epilógus, vagy más néven záróbeszéd, végszó, utóhang. Általában kevés az a történet, amelynek a végén epilógust találhatunk, de szerintem mégis fontos, hogy foglalkozzunk és dolgozunk vele. Nem minden könyv esetében, hiszen vannak olyan történetek, amelynek az utolsó fejezete minden addigi megválaszolatlan kérdésünkre magyarázatot ad, de találkozunk olyan könyvekkel, amelyeknek a végén ott lebeg a kérdés: na és mi történik ez után? Most akkor hogyan is történt? 
Befejezetlennek érezzük, vártunk volna még valamit. Persze, ha a történetnek van folytatása, ez így evidens, hogy az író függővégként hagyja abba a történetet, de találkoztam már olyan könyvvel, amely csak egy kötetes volt és mégsem éreztem befejezettnek. Az epilógusok azt a célt szolgálják, hogy összegezzünk, magyarázatot adjunk, végképp búcsút mondjunk mind a történetnek és a szereplőknek, akik addig nekünk dolgoztak. Egy epilógus általában gondolatmenetek sorozata, a szereplő összegez, visszagondol, levonja a tanulságot, mesél az érzéseiről, s hogy a könyv eleje óta mi is változott, mind körülötte és ő benne is. Ezek által az olvasó teljes és kirajzolt képet kaphat a történetről, érezheti a befejezettségét és nem maradnak benne kérdések, kételyek. 

A történet konkrét befejezése mellett az epilógusokat gyakran használják jövőbeli megjelenítésre. A történet, amely addig végig jelenben játszódott, az epilógus által ugrik az időben, és körülbelül öt vagy tíz év is eltelhet, de akár csak pár nap vagy hét is, amelyben viszont látjuk a szereplőket, az életüket, hogy hogyan is hatott rájuk mindaz, amit olvastunk. Ezekkel kerek befejezést lehet adni a történetnek, és méltón zárhatjuk sorainkat. Viszont, ha epilógust kívánunk írni a történetünknek, nem maradhat el a prológus sem, amely pont az ellentéte az epilógusnak. Megnyitja a történetet és... erről részletesebben írok majd, ha a P betűhöz érünk:)

Ti szoktatok epilógust írni? Hogyan és miképpen fejeztek be egy történetet?

2 megjegyzés:

killertiger_keni526 írta...

Szia(sztok)!

Azt szeretném kérdezni, hogy egy ilyen epilógusnak (és prológusnak) meg van szabva hogy körülbelül mennyi legyen a hossza? Tehát ehhez vannak tanácsok? Egyébként nagyon tetszik a cikk, rengeteget segítetek nekem. :)

Szatti írta...

Szia!

Nincs igazán megszabva... a prológus ugye, felvezeti a történetet, az epilógus meg összegez, lezár, de egyáltalán nincs rá semmilyen szabály vagy kritérium, mennyi terjedelemnek kell lennie. Amennyit az író elégnek érez, hogy a fejezetek megkezdése előtt, elmondjon a prológusban néhány dolgot, előzményt a történetről, s ugyanez érvényes az epilógusra is. Ott már csak összegez az ember, megfelelő befejezést ad a sztorinak.
Ahogy jónak látod, rád bízott a dolog :)
Örülök, hogy hasznos volt a cikk és köszönöm a kérdésed!