2011. május 1., vasárnap

Interjú egy májusi reggelen


Halihó! Üdvözlünk mindenkit a Penna blogon, ezen a szép, napfényes reggelen, s külön köszöntenénk Audry-t, aki megtisztelve bennünket a jelenlétével, válaszol néhány kérdésünkre interjú formájában, egy könnyed kis teázgatás mellett. Nagyon köszönjük, hogy elvállaltad és reméljük, hogy a beszélgetés alapján mindannyian jobban megismerhetünk, jobban beleláthatunk az írói világodba. 

1. Honnan jött az ötlet, hogy írni kezdj? Mit jelent számodra az írás?

Nem tudnám megmondani, hogy hol volt az a pont amikor én azt mondtam, hogy írni szeretnék.Nem emlékszem ilyesmire. Ez talán azért van mert már egészen kiskoromtól kezdve találok ki különböző történeteket, így az írás az egész gyerekkoromat és a mostani éveimet is áthatotta illetve áthatja. Eléggé érzékeny ember vagyok ezért az írás nekem egyfajta terápiát is jelent. Ha valami bánt, valami gondom van és már szinte túlcsordulnak rajtam az érzelmek akkor egyszerűen kiírom őket magamból és ezután olyan mintha megkönnyebbültem volna. Nem is tudnám elképzelni az írás nélkül az életemet, egyszerűen olyan varázslatos dolog számomra. Legfőképpen azért mert írás közben kicsit megmenekülhetsz,kiszakadhatsz a világból és az lehetsz aki csak lenni akarsz. Ezért az írás nekem terápiát,menekülést és szabadságot jelent egyben.

2. Van olyan író, akit a példaképednek tartasz? Esetleg több? Ők miképpen inspirálnak és ösztönöznek az írásra?

A kedvenc íróm Dan Brown. Nem a fogalmazás módja vagy a leírásai miatt, hanem azért, ahogy a történet szálait mozgatja, ahogy a cselekményt alakítja. Mesterien tudja "átverni" az olvasóit. A könyveiben azt látod, hogy fut két(vagy több) cselekményszál szépen egymás mellett, látszólag úgy mintha közük nem lenne egymáshoz és akkor bumm! Kiderül, hogy a két szál már réges-rég összefonódott és egyetlen mondat képes megváltoztatni az egész könyvet. Bámulatos. Az ő könyveiből szerettem meg az ilyen váratlan fordulatokat amiket előszeretettel alkalmazok a saját írásaimnál is.

3. Vannak bevált írói praktikáid, amelyeket szívesen alkalmazol az alkotás során?

Igazából három valódi praktikám van,amik nem olyan régen alakultak ki, ahogy komolyabban kezdtem foglalkozni az írással.Lássuk csak:
1, Minden szereplőnek elkészítem a háttértörténetét. Legyen szó akár csak egy egyszerű mellékszereplőmről úgy érzem tudnom kell, hogy ő miért is van ott ahol és miért is teszi azt amit. Szükséges, hogy legyen múltjuk (még akkor is a történetre nincs is befolyással) mert úgy sokkal valódibb személynek fognak hatni.
A második pont valamennyire kapcsolódik az elsőhöz:
2, A főbb szereplőkről teljes körű leírást készítek.Értem ezalatt, mik az ismertetőjegyeik,milyen a beszédstílusuk, mik a jellegzetes tulajdonságaik (gúnyos,kedves,szégyenlős stb.). Majd ha ezzel végeztem beleképzelem őket a történettől független helyzetekbe és leírom, hogy hogyan viselkednének az adott szituációban (például hogyan vallana szerelmet, hogy beszélne egy ellenségével, hogy beszélne egy barátjával stb.).
Aztán lássuk a harmadikat:
3, Mielőtt elkezdek az írásba a cselekmény már teljesen végig írva hever előttem egy papír lapon vagy a gépen egy mappába. Nem tudnék úgy írni, ahogy néhányan csinálják miszerint csak megalkotnak pár szereplőt, a fejükben ott van valami halvány vázlat-féleség és aztán írnak. Nekem előre látnom kell, hogy mi lesz az egésznek a vége,hová fejlődnek a karakterek,mivé válnak. Ezek a legfontosabbak.Én ezek alapján tudok valódi karaktert és cselekményt felépíteni.

4. Milyen történetet írsz? Mesélj róla!

Jelenleg egy misztikus-kalandos-romantikus regényen dolgozom amit blogregény formájában publikálni is fogok. Nagyon sok ideje dolgozom rajta,rengeteg munkám van benne már most is pedig még alig tartok a negyedik fejezet írásánál.A címe "Kódex I. - Árnyékok útján". A cselekmény középpontjában egy könyv áll a "Kódex" aminek használatával különleges képességeket lehet birtokolni. A főszereplő lány is ilyen "képességes" személy.Természetesen megannyi bonyodalom történik vele,az ellenség egy ismeretlen férfi személyében a nyomában lohol és persze beköszönt életébe a szerelem egy szintén nem hétköznapi pasi személyében aki olyan titkokat rejteget amik a lány életét alapjában változtatják meg. Hogy mik ezek a titkok? Ígérem pár hét múlva megtudjátok...

5. Mely témák állnak hozzád közel? Romantikus történetek, vagy a fantasy világa, esetleg más?

Szeretem összegyúrni a kettőt bár nem minden esetben. Például jó fantasy-t írni szerelemmel vegyítve, de a romantikus történeteknek nem minden esetben kell a természetfeletti világba belekeveredniük. Én inkább fantasy-t írok némi szerelemmel és csak nagyon ritkán, mikor úgy érzem, hogy "Na,elég!Írjunk valami valószerűbbet!", akkor írok csak egyszerű romantikus történeteket.

6. Mióta blogolsz, s a blogvilággal mik a tapasztalataid? 

Csak idén februárban nyitottam meg a blogomat, de már előtte is rengeteget olvastam belőlük. Kizárólag pozitív tapasztalattal rendelkezem és hihetetlenül jó érzés mikor egy olyan blogger küld nekem díjat akinek előtte csak ámulva olvastam a sorait.

7. Olvasol mostanában valamit? Van kedvenc könyved vagy olyan, amit szívesen ajánlanál másoknak?

Jelenleg egy Dan Brown könyvet, az "Angyalok és Démonok"- at olvasom és már most a felénél tartva is csak ajánlani tudom. A kedvenc könyv fogalma nálam két részre oszlik.Van az aktuális kedvencem és vannak azok a könyvek amiket bármikor előveszek és élvezettel olvasom. Az előbb említett kategóriába most az "Angyalok és Démonok" tartozik, az utóbbi kategóriába pedig csupa,régi, olyan könyv amiket a kortársaim többsége szerintem a kezébe se venne...ilyen könyv nekem az "Elfújta a szél" és a "Büszkeség és balítélet".

8. Hol olvashatunk tőled többet?

A már említett februárban megnyitott blogon/ http://audreyfictions.blogspot.com/ olvasható tőlem jelenleg egy "Vámpírnaplók" - alapú fanfiction. Lehet, hogy most sokan felhördülnek, hogy "Áh, fanfic!", de én nagyon szeretem írni, bár azzal kétségtelenül egyetértek, hogy saját történetet írni ezerszer nehezebb ezt a saját bőrömön tapasztalom...

Nagyon köszönjük, hogy mindezt megosztottad velünk. Ezáltal kicsit több mindent tudhatunk rólad, hogyan írsz, milyen könyvek érdekelnek. Kicsit jobban ismerünk téged, mint írót. A blogodra pedig én, mindenképpen be fogok nézni, s szerintem még sokan mások is, akik kíváncsiak és akiknek tetszett a nyertes írásod. Még egyszer gratulálunk és köszönjük, hogy itt voltál!:)

1 megjegyzés:

Suzy írta...

Hali itt Suzy.
Én meg köszönöm hogy elolvashattam.
Puszy Suzy