2016. október 21., péntek

Félelmetes jelenetek és karakterek, avagy mitől is borzongunk?


Hátborzongató hangok, félelmetes zajok, árnyak mozgása a sötétben, visszafojtott lélegzet, a szív dobogása a torokban, sikítások és suttogások... ezekkel a dolgokkal mindenki tisztában van egy félelmetes történet olvasásánál, vagy egy film nézésénél. De valójában, milyen eszközök is tesznek félelmetessé egy történetet vagy jelenetet? 

Amelyeket felsoroltam, mindenképpen fontosak, de nem ettől válik valami félelmetessé. Ezek már csak a reakciók, a valami által kialakult okok és történések. Nem elég kiválasztani egy sötét helyszínt, szél által keltett zörejeket teremteni, vagy vértől csöpögő kést elhelyezni valaki kezében. Ez mind csak eszköz, de attól, hogy igazán félelmetessé váljanak a dolgok, a karaktereket kell félelmetessé tenni. A karakterek jelleme, tettei, gondolatai, érzései teszik olyanná a történetet, hogy az olvasó érezze a borzongást és a feszültséget. A főszereplők általában azok a karakterek, akik harcolnak és csatát vívnak a gonosz szereplőkkel. Ellenük cselekszenek, küzdenek, menekülnek, keresik a megoldást a helyzetből, miközben a gonosz karakterek kutatják és próbálják megtalálni a maguk győzelmét. James Herbert Sötét titkok háza című könyve erre talán az egyik legjobb példa. Ott is megtalálhatóak a titokzatos történések, mint a megmagyarázhatatlan zajok, sikítások, semmiből előtűnő víztócsák a padlón, dübörgések a szekrényben, amelyben nincs semmi és senki. Viszont ezeknek is van egy gyökere, egy kiindulópontja, ami miatt ezek megtörténnek. A történetben lévő szereplők által érezzük a félelmet, az adrenalint, a visszafojtott levegőt a mellkasunkban, amelyet nem merünk kiengedni egészen a történet végéig. 


Légy kíméletlen!

Ahhoz, hogy a történeted hiteles legyen, magával ragadó, ezáltal pedig szeretnéd, hogy megfogja az olvasót, a karakterek kidolgozottságára kell összpontosítanod, s ebben is a legfontosabb dolog, hogy az olvasó végig azt érezze, bármi megtörténhet. A gonosz karakter bármit megtehet, nincs lehetetlen és nem tudja előre, hogy mit is fog tenni, gondolni. Ha egy karakter túlságosan kiszámítható és az olvasó tudja, hogy áh... ez biztosan nem fog megtörténni, nem fogja megtenni, már nincs is meg az az érzés, amely félelmetessé tenné gondolatban. Ha a filmekre gondolunk, s ott is a főszereplőkre, legyen bármennyire fojtogató egy helyzet, legyen bármennyire hátborzogató valami, akkor is tudjuk, hogy a főszereplők túlélik. Úgy sem halnak meg, mert hát főszereplők. Éppen ettől már nem is tűnik reménytelennek az egész, mert sejtjük, hogy ha megpróbáltatásokat is kell véghez vinniük, élni fognak és legyőzik a gonoszt. Nem rossz a happy end lezárás, de amíg a történet végére érünk, rendesen meg kell szenvedtetni a főszereplőt. Hagyni kell, hogy küzdjön, szenvedjen, harcoljon azért, ami neki fontos, amelyet a történetben képvisel. Nem szabad mindig engedi és a könnyebb útra terelni. Vannak persze olyan jelenetek, ahol valaki mindig a megmentésére siet, történik valami, ami hirtelen megváltoztatja a történéseket a jó irányba, viszont nem szabad mindig csak a jó dolgokat halmozni, mert attól elveszítheti azt a kezdeti lendületet a történet, ami még az elején megvolt. Úgymond, tévhitben kell tartani az olvasót, el kell vele hitetni, hogy ne tudhassa, boldog avagy tragikus véget ér a történet. 

A gonoszság határai

A gonosz karaktereket pedig hagyni kell, hogy hadd élvezzék ki a természetüket, azokat az adottságokat, amelyekkel felruháztad. Legyen szó vámpírról, pszichopata gyilkosról, vérfarkasról, démonról, bosszúszomjas karakterről, engedi kell, hogy kibontakozzanak, s hogy élvezzék a helyzetet. Ha hagyod őket bizonyos helyzetekben uralkodni, az olvasó is el tudja hinni, hogy képesek győzni, ártani, ölni és lerombolni minden jót a világban. 
Ha egy természetfeletti lénnyel dolgozol és igazán gonoszra, rosszindulatúra szeretnéd írni, az nem ismerhet könyörületet, megbocsátást, sajnálatot mások iránt, különben puhánnyá válhat és elveszítheti a jelentésbeli énjét, továbbá tulajdonságait, amely a létezésével, a jellemével együtt jár. 
Ha a főszereplő retteg és fél, s hogyha ezt nem giccsesen és eltúlozva írod meg, hanem szavahihetően és elképzelhetően, akkor az olvasó is bele tudja majd magát élni, ő is félni fog és együtt érez majd a szereplővel. Ehhez fontos, hogy a gonoszságot megfelelően és félelmetesen alkosd meg, mert ha nem eléggé ütős, akkor a főszereplő hiába produkál félelmet, az olvasó csak elmosolyodik és gyávának titulálja majd. Nem fogja elhinni, hogy ebben a helyzetben bármikor is félelmet kellene majd éreznie. Meg kell találnod az egyensúlyt a jó és rossz között, s a rosszat olyan szinte kell rosszá tenned, hogy legyen értelme a szereplőd félelmének, küzdelmének, néha kudarcának, avagy sikerének. 

Kidolgozottság kérdése

A szereplők és a karakterbeli különbözőségek mellett azért nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő hangulat megteremtésére is. A gondolatok, amellyel a bejegyzést is indítottam, jelen kell lenniük a történetben. Olyan ez, mint az íz és a látvány... a kettőnek együtt kell működnie. Fontos a szereplők megfelelő érzékeltetése, viszont a jellemük még inkább előtérbe kerül majd, ha maga a jelenet helyszíne is figyelemfelkeltő és mondhatni hivalkodó. Ez utóbbit leginkább úgy értem, hogy minden giccs és túlzás használata nélkül is látványos, eredeti és markáns. Figyelj minden apró részletre!
Szóval, amikor egy félelmetes történetet, novellát, jelenetet írsz, lényegesek a körülmények. Ahogyan a szél zörgeti az ablakokat, ahogyan a fák ágai karcolják az üveget, ahogyan hirtelen a semmiből árnyak tűnnek elő a homályban, ahogyan a köd eluralkodik körülöttünk... ezek teremtik meg az alap feszültséget, borzongást, rettegést valamitől. S itt jön a kérdés: kitől vagy mitől is félünk, és miért? Ezt kell kidolgoznod és a legjobb tudásod szerint hitelessé és hihetővé tenned!

Hogy tetszett ez a bejegyzés? Az alábbi lehetőségeknél pipáld be, hogy milyennek találtad! 
Ha szeretnél, hagyj kommentet és mondd el a véleményed, meglátásod, valamint tapasztalatod a témával kapcsolatban!

Nincsenek megjegyzések: