2011. június 4., szombat

Írjatok Grimm-mesélve!


Feladat: Lám lám, vajon mit is takarhat a cím, kedves Penna tagok? Ismét egy érdekes és különleges feladat előtt álltok, amely a Piroska, a farkas-hoz hasonlóan nem mindennapi izgalmakat tartogat. Mint, ahogy a cím is mutatja, grimm-mesélnetek kell, mégpedig a megadott szavakkal, amelyek egy-egy mese elemei. Ezeket felhasználva kell megalkotnotok egy saját grimm-történetet, vagy átírni a már meglévő, mindenki által ismert mesét a fantáziátokra és elképzeléseitekre alapozva, vagy esetleg több mesét is írhattok egy történetbe, amelyekben mondjuk összetalálkozhat "Kamucipő és Csipkebogyó":) Ezeket a grimm mesei elemeket nem muszáj a megszokott és ismert környezetében tartani. Játszódhat akár a jelenben is, de maradhattok a Grimm testvérek által megteremtett helyszíneknél is. Viszont, ha a jelent választjátok, Hófehérkét kimozdíthatjátok az erdei házikóból és feltehetitek akár egy repülőre is New York felé, a megcsókolt béka helyett a hercegnőből is lehet kétéltű, Csipkerózsika alvajáró lehet a saját luxuslakásában, Hamupipőke bukhat a pasik helyett cipőkre, a hercegek paci helyett máson is száguldozhatnak, hogy megszerezzék szívük választottját.:) Merüljetek el a gyermeki világotokban és alkossatok valami varázslatosat:)
A meséket keverhetitek. Mind a szereplőket, a cselekményeket és az elemeket is. Nem muszáj egy történetnek csak egy mesét megfogalmaznia. Bátran dolgozzátok össze a szereplőket és a mesei elemeket akár egy történetbe, ha úgy tetszik. A történet, annak helye és ideje, a szereplők, minden rátok van bízva. A ti elképzeléseitekre. Megváltoztathatjátok akár a szereplők neveit, azoknak jellemét, vagy akár a történet végét is. Írhattok szerelmes történetet, de akár poénosra is vehetitek a figurát:)


Aranylabda csobban,
Varázstükör roppan,
régi Grimm-forrásból
 új mese buggyan...
/LauraL Delarmée/

Felhasználható mesék: Békakirályfi, Hamupipőke, Hófehérke, Csipkerózsika, Szépség és a Szörnyeteg
Felhasználható mesei elemek: aranylabda, átok, boszorkány, elvarázsolt kút, éjfélt üt az óra, három kívánság, igaz szerelem csókja, mérgezett alma, rózsa, üvegcipellő, tündér, varázstükör.
Felhasználható szavak száma: bármennyi:) 


Hope - Különdíj

16 megjegyzés:

LauraL írta...

(Mesék, szavak: Békakirály, aranylabda, átok, éjfélt üt az óra, igaz szerelem csókja, tündér)

Áldozat

Viharos éjszaka volt. A fák nyögve hajoltak egymás karjaiba, hogy így vészeljék át az ítéletidőt. Hat éjfekete ló vágtatott az úton, mögöttük díszes hintó az utasával. A királylány a jegyesét a magasra törő hegyek között, egy tó partján hagyta, altatóval kevert mézborral elbódítva. Nem látta senki más a tettét, csak az égbolt csillagai, akik csupán tehetetlen szemlélői a földön dúló démonok, az Árulás, a Hazugság és a Csalfaság játékának.

A béka felrezzent. Nem értette, mi történt vele. Akármerre nézett, csak köveket látott, s egy tavat, de választ egyik sem adhatott. Sehol a hintó, sehol az aranyhajú királylány, aki az aranylabdájáért cserébe neki ígérte a megváltást.
Nem kellett sokat gondolkoznia, ismerte a Csalfaság észjárását. Évezredek óta nem akadt tiszta lelkű királylány, aki megmentette volna.
Egyszer csak úgy érezte, valami vonzza a tó felé, és egy égre törő kőtüske mögött rátalált a leányra. Fekete haja, dús hínárként tekergett a vállán, ahogy a karjára támasztotta a homlokát, míg testét elrejtette a víz.
A béka közelebb ugrott, és megszólította:
– Mi bánatod van, gyönyörű leány?
A sellő megrezzent, majd ránézett a békára, aki azt hitte, undort lát majd a rubinfényű szemekben. A leány azonban megsimította a béka fejét.
– Vigyázz, a bőröm mérget izzad! – ugrott hátra a béka.
– Nem számít az semmit! Sokkal többet jelent nekem, hogy amikor magányom a legnagyobb, te idejöttél, és megosztod velem.
A békát megrendítették a lány szavai.
– Mi bántja a szíved? Áruld el nekem, hátha segíthetek!
– Atyám a tó királya, kinek kertjében ezer virág nyílik, de van egy, ami nem az övé. Ebből a rózsából gyöngyforrásként árad minden boldogság, amiben a tavi népnek része van, és ezt irigyelték el tőle, a démonikrek. Átkot szórtak rám, így ma éjféltől minden percben lehull egy szirma, s mikor mindegyik megcsókolja a földet, meghalok. Hacsak apám át nem adja a virágot, vagy el nem vesz feleségül egy ifjú, ki felajánlja lelkét az életemért cserébe, de egyiket sem hagyhatom.
– Engem is az ő átkuk sújt, így kerültem ide. Egyszer egy aranykertre leltem, és megpihentem a fák árnyékában, éhemet enyhítettem gyümölcsükkel. De a kert az övék volt, és ezért dühükben megátkoztak. Mostani arám is elhagyott, megmérgezte őt is a démonok lehelete. Örökre a békatest fogja maradok, míg az igaz szerelem csókja meg nem töri az átkot.
– Ne keseredj el, van még időd! De lásd, én ma meghalok, s nekem valóban nincs már reményem.
– Légy hát a feleségem! – kiáltott fel a béka.
– Nem juttatlak kárhozatra!
– Ugyan, az én lelkem nem kell még a démonoknak sem.
A sellőlány szabódott, majd belátva a béka szavainak igazát, a kezét nyújtotta neki. Elvitte atyjának kastélyába, megvendégelte, majd saját ágyába fektette. Amíg a béka pihent, a tavi nép felkészült a lakodalomra. Éjfélt ütött az óra, mire elkészültek.
A násznép borzongva nézte hűségesküjüket, miközben a rózsa szirmai egyre csak hulltak. Hírtelen megrendültek a kastély aranyfalai, és megjelent a három démon.
– Add a rózsát, vagy a férjed lelkét! – rikoltotta Csalfaság.
– Nem adhatom azt, ami nem az enyém – szólt a sellő.
– Hol a férjed? Tán csak nem hazudtad azt, hogy megmenekülhet előlünk? – kacagott fel Hazugság.
– Itt állok előttetek! – ugrott előre a béka. – Nem engedem, hogy ifjú feleségem elragadjátok.
– Ostoba vagy, ha azt hiszed, túlélheted – intette a békát Árulás.
– Mit törődöm én azzal! Vagy az én lelkem, vagy semmi sem lesz a jussotok!
– Pusztulj, féreg! – ordította a három démon, és haragjuk villámként sújtott le a békára, mire az holtan esett össze.
Zokogva omlott a sellő hitvese mellé, és csókjaival hintette. Alighogy megérintette ajkával, aranyfény lobbant a királyi csarnokban.
A démonok éles rikoltással váltak semmivé, és a tavi tündér karjai közt egy deli ifjú ült a rút béka helyett.
Megölelték egymást, mire boldogságuk gyöngyei záporozni kezdtek a rózsa szirmai közül a tavi népre, és áradtak rájuk végtelenül holtuk napjáig, sőt azon is túl.

Szatti írta...

Drága Laural!

Nagyon örülök, hogy sikerült írnod a feladatra. Már attól kezdtem félni, hogy túl nagy falat nektek és nehéznek bizonyul, de remélem, hogy mindannyian megbirkóztok vele és ilyen gyönyörű történeteket olvashatunk majd, mint a tiéd:) Nagyon nagyon tetszett, fantasztikus volt, ahogyan felépítetted a történetet:) Csodálatraméltó a fantáziád, és csak gratulálni tudok neked. Köszönöm, hogy írtál:) Puszi

Salina írta...

Kristály szépség

Hol volt, hol nem, valahol messzi tájon, élt egy herceg. Jóképű volt, a nemes hölgyek, sorba álltak a kegyeiért, ezért az ifjú nagyképű lett. Azt hitte minden csak róla szól és nincs nála gyönyörűbb ember a világon. Nem is törődött ő mással, a belső értékeket ő nem ismerte. Egy nap ezért, egy tündér megátkozta. Szépségét elvette, rút szörnyeteggé változtatta, ám figyelmeztette, ha elhagyja a kastélyt, amint kiteszi a lábát a börtönéből kővé változik és szoborként áll az idők végezetéig. Az átkot csak az törheti meg, ha valaki igazából, szívből megszereti.

Mérföldekkel arrébb, élt egy fiatal lány, akit mindenki csak úgy ismert, Crystale. Nővérei és gonosz mostohája azonban a végletekig hajszolták. Cselédként dolgoztatták, ő mégsem volt dühös, tűrte mostohái bánásmódját. Éjjelente, arról álmodozott, hogy egy nap majd rátalál az igaz szerelemre. Egy éjjel azonban, mikor hazafelé tartott, eltévedt az erdőben. Félve, remegő lábakkal sétált a sötét, ködős sűrűben, hol a fák ágai csontos kezekké váltak és mind feléje nyúltak. Hiába próbált az ismert ösvényen maradni, a tájat ellepte a köd, ő pedig eltévedt. Akarata ellenére is elérkezett a magányos herceg kastélyához.

Odabent, akárcsak odakint, teljes volt a sötétség, sehol egy lámpa, vagy gyertya nem világított. Crystale félve lépkedett a kemény márvány padón, melyen cipője sarka apró koppanásokat hallatott. Egyetlen hangot lehetet csak hallani odakintről, a szelet mely úgy süvített odakintről, mintha magát a kastélyt is elakarta volna fújni. Egy váratlan pillanatban azonban egy rémes szörnyeteg ugrott eléje. A leány annyira megijedt, hogy rémületében dadogva kérdezte meg a teremtményt, hogy ki. Az természetesen válaszolt is neki, a kastély ura. A félő vándor kérte, segítsen neki hazatalálni, de a nagyúr elutasította. Crystale próbálta elhagyni a kastélyt, ám az ajtót zárva találta. Követelte a vár tulajdonosát, hogy engedje elmenni, ám a herceg nemmel felelt. Azt mondta, aki egyszer beteszi a lábát az ő kastélyába, soha többé nem mehet el.

Crystale rádöbbent, hogy oda a szabadsága, az álmai. Mégis, igyekezett elfoglalni magát az idő nagy részében. Úgy gondolta, jobb ha a komor, piszkos kastélyt egy kicsit kitakarítja, hisz akkor talán a szörnyetegnek is derűsebb kedve lesz. Éjt nappallá téve dolgozott, söpört, felmosott, törölgetett. Egy nap azonban egy furcsa dobozt talált. Kíváncsiságból felnyitotta. A dobozban egy gyönyörű báli ruha és üvegcipellő volt. Tudta, hogy nem lenne szabad, de felpróbálta őket. Olyan volt, mintha ráöntötték volna. Azt azonban nem látta,hogy a herceg figyeli őt. Elgondolkodva figyelte a gyönyörű leányt, eszébe jutott, hogy mióta ott volt egyetlen kedves szava sem volt hozzá.
Pedig Crystale kedves és megértő volt hozzá, sőt gondját viselte. Elhatározta, hogy úgy fog bánni a lánnyal, ahogy az megérdemli. Mindent megtett, hogy mosolyra fakassza a szép teremtést. Az idő múlásával Crystale rájött, hogy félre ismerte a szörnyet. Egy nap azonban, a vár ura fontos döntést hozott. Úgy döntött elengedi a lányt, hisz nem lehet vele boldog, ha örökre bezárva élne egy szörnyeteggel, akkor szomorú és sötét jövője lenne. Épp ezért, a lánynak adta varázstükrét, és kitárta kastélya kapuját. Crystale értelmetlenül nézett a hercegre. Nem értette, miért döntött így. Ahogy kinézett a kapun látta, hogy az éjszakai köd már a múlté és a hold ezüstösen ragyog a kék égi paláston. Ismét éjszaka volt.

– Elmehetsz! – mondta neki a herceg. – Nem akarlak itt tartani. Menj!

A leány elindult, ám mielőtt átléphette volna a kastély küszöbét megtorpant és visszafordult a herceghez. Nem mondhatott ellent a szívének, hiszen bár a herceg nem volt szép, ő mégis megszerette. Fogta magát, lerúgta üvegcipellőjét és a szörnyeteghez szaladt. Mielőtt éjfélt ütött volna az óra, megcsókolta a herceget és elmondta, hogy szereti. Abban a pillanatban megtört a rettenetes átok. Crystale előtt már nem egy rém állt, hanem a mesebeli herceg, akiről ő éjszakákon át álmodott

Tia írta...

Sziasztok. Ez most kicsit hosszúra sikeredett és olyan, mintha a piroska a farkast koppintottam volna, pedig esküszöm csak később jöttem rá, hogy hasonlít rá.
Amit felhasználtam: hamupipőke, szépség és a szörnyeteg, éjfélt üt az óra, igaz szerelem csókja, üvegcipellő, tündér.

Ui.: azért írtam két kommentbe, hogy kiférjen.

Tia írta...

Tejfehér köd rejtette el az emberek érkeztét egészen a bejáratig. Ott aztán alakot öltött szellemtestük. Már nem voltak kísértetek, karakteres arcukat mégis maszk fedte. Udvariasan köszöntöttem őket, mert apám elvárta tőlem az illemet. Érett hölgyek, szeszélyes amazonok, boldog mátkák és éretlen ifjak képezték a társaság zömét. Én azonban kívülállónak tűntem apám slepjéből. Mondhatni egy megjelölt szörnyetegnek a tömegben. „Ő az, nézd meg jól magadnak” vagy „Vigyázz vele!” - felkiáltások hangoztak a hátam mögött. Egy idő után túltettem magam rajta, nem bizonyítottam az ellenkezőjét személyemről.
- Elnézést, beengedne? – nézett rám egy csodálatos, zöld szemekkel megáldott teremtés. Bár arcát neki is állarc fedte, a hófehér ruha így is eleget sejtetett törékeny természetéből. A hátára erősített szárnyak megrebbentek egy erre lebzselő kósza szellőtől. Barna hajtincsei legyezőként ölelték körbe, kiállása hajazott a tündérekről szóló mendemondákról.
- Bocsásson meg, hogy feltartóztattam – hajtottam neki fejet és egy kecses mozdulattal a tenyerembe fogadtam a kezét, hogy készcsókot leheljek rá. – Engesztelésül hadd kísérjem be a táncterembe, hölgyem.
- Jill, szólítson csak Jillnek – válaszolt félénken, ennek ellenére hangja dallamos volt és élettel teli.

A parkett csaknem telítődött emberekkel, mikor felkértem táncolni. Elsőnek ugyan vonakodott, de az órák múltával mindinkább átadta nekem az irányítást és ezzel együtt a figyelmét. Az egész világ megszűnni látszott, ahogy a karjaimban tarthattam. Nem kérdezősködtünk egymás életéről, egyáltalán meg sem szólaltunk, feleslegesnek tűnt. A tekintete épp eleget árult el belőle. A maszk alatt megbújó macskaszemei itták a látványomat, akár szomjazó az oázisban talált vizet. Csodálattal fürkésztem lágy mozgását, előre megálmodott hajkoronáját, még a hibáit is áhítattal figyeltem. Az alkarján több, gyógyulófélben levő vágás húzódott. Jól látszódott, hogy ezek megtervezett, gyors mozdulatok következményei.
- Lassan mennem kell, a szüleim már aggódhatnak – hátrált volna ki ölelésemből, de én továbbra is marasztaltam. Magamhoz vontam, hogy egyfajta bensőségesebb hangulat álljon be közénk.
- Maradjon – suttogtam a fülébe, és a szárnyai alá tévedtek elkóborolt kezeim. Ujjbegyeim érdes felületbe ütköztek. Egy pillanatra megmerevedtem teljes valómban, az agyam nem volt képes megbirkózni a felgyülemlett információval.
- Kérem, Dante – szakadt el tőlem. Éreztem, ahogy egy képzeletbeli válaszfalat húz kettőnk közé, de előtte még megkereste az ajkaimat. A szűzies csók alig érintett, rajtam mégis véget nem érő borzongás futott végig. A világ kicsúszott a karmaim közül. Mintha eddig egy másik, általam igaznak hitt hazugságban éltem volna. Most viszont felnyitották a szememet, a hirtelen beállt világosságtól időleges vakságba süllyedtem. Már csak a perzselő szájat éreztem örökre rám forradni és az óra hatalmas kondulását magunk mellől. Úgy hatott, mint a búcsú a temetésen, amivel a halottat helyezik nyugalomra, vagy az árvízkor félrehúzó vészharangot. Végérvényesnek tűnt, pedig nem akartam, hogy annak szánja.

Menekülő alakja után vetettem magam. Távolról egyidejűleg hallottam az éjfélt jelző óra további dördüléseit és a magassarkú vad rohamát a szabadság felé.
- Álljon meg kérem! – kiabáltam a kijárat fele futva a cipő gazdájának, de nem lassított. A sötétségbe olvadt, mert a gyermeke volt. Csupasz háta, amin eddig fehér szárnyak díszelegtek, éjfekete szőrmévé nőtte ki magát. A ruha szétszakadt átvedlett termetétől. A döbbenettől levegőt is elfelejtettem venni, megkövülve álltam a lépcső aljában, amin alig pár órája lépkedett felfelé. Talán el se hittem volna a szememnek a víziót, ha az üvegcipellője nem hever a lábam előtt. Ilyen terhelő bizonyíték mellett viszont nem sikerült szemet hunynom felette. Lehet, hogy engem szörnyetegnek gondoltak az állandó ostromlásoktól, amit a hölgyek felé intéztem, de vajon akkor ő mi lehetett? És ami még fontosabb, miért éreztem úgy, hogy ennek ellenére fel kell keresnem az üvegcipellő tulajdonosát?

Szatti írta...

Szia Salina!

Köszönöm, hogy téged is itt látlak, s hogy írtál nekünk:) Nagyon tetszett a történeted, igazán mesebeli volt, habár kimondottan érezhető volt, hogy ez a Szépség és Szörnyeteg feldolgozása. Vártam volna bele valami pluszt, valami saját ötletet, amely nem a meséből ismert. De ettől függetlenül tetszett és örülök, hogy elküldted:) Puszi és bocsi a kései véleményezés miatt!

Szatti írta...

Szia Tia!

Bámulatos volt:) egyáltalán nem éreztem rajta a Piroska hatást. Egyedi volt és imádom, ahogyan fogalmazol, erre már rájöttem:) Nagyon tetszett, főleg ahogyan leírtad az érzelmeket, gondolatokat az elején, na és a függővég is nagyon ott volt a végén, szóval gratulálok! Szép munka!:) Puszi

B. P. Hédi írta...

Sziasztok! Bedobtam a turmixba egy kis Grimmet, egy kis Hédit, fűszereztem ezzel-azzal, és ezt a fertelmet dobta ki. Előre elnézést kérek mindenkitől. :D

B. P. Hédi írta...

Egy szép, madárcsicsergéses, fenyőillatú csütörtök éjszaka az alábbi MSN beszélgetés zajlott le Hófehérke, Hamupipőke és Csipkerózsika között:
Hófi: Amúgy csajok! Jöttök szombat este a herceg blind-date bulijára? Állítólag sok arisztokrata ott lesz. Én készülök, mert a törpék LAN-party-t fognak tartani a haverjaikkal, és tudjátok, rosszul viselem a lábszagot.
Hamupipő: Sajnos én nem tudok menni. A mostohanővéreim készülnek, de azt mondták, nem mehetek, mert szalonképtelen vagyok. :S
Hófi: Igaz ami igaz. Kicsit foglalkozhatnál magaddal! Majd holnap kérek időpontot a kozmetikusomtól, meg veszünk neked néhány új cuccot a kedvenc butikomban. Oké?
Hamupipő: Jajjj! Nagyon aranyos vagy! Igazán meg sem érdemlem.
Hófi: Ne légy már ilyen nyámnyila! Állj ki magadért, ne hagyd, hogy a ronda és ostoba nővéreid elnyomjanak!
Hamupipő: Megpróbálom. :S Elhoznád azt a tuti üvegcipőt, ami pont jó az én lábamra is?
Hófi: Aha! :D Csipke! Te mit mondasz? Jössz? Szerintem ez elaludt. XD
Hamupipő: Remélem, nem borult rá a klaviatúrára, mint a múltkor!
Hófi: Álmatag egy spiné! :S
Csipke: Hééé, köszi! De kedves vagy! Egyébként meg egy Fülöp-szigeteki pasassal dumálok. Már vagy 100 éve nem láttam igazi férfit. Én benne vagyok a buliban.
Hófi: Hát tényleg rád is fér. Irigyellek. Nekem itt van 7, és mind mást parancsol. Nehezen bírom már. :S
Csipke: De most már megyek aludni. Muszáj szombatra kipihennem magam. Jó8! (KISS)
Hófi: Jó7! :)
Hamupipő: Jó6! :)

Szombaton Hamupipőke beszállt a hagymából varázsolt kocsijába. Várakozásteli izgalommal készülődött a bálra, de egész úton azon kellett aggodalmaskodnia, hogy hagymaszagú lesz a ruhája. A kastély előtt találkozott a lányokkal. Csipkerózsika nagyokat ásított, de azért jól tartotta magát. Hófehérke hozta a formáját. Kiadta a parancsot, hogy három felé széledjenek, úgy jobban fel tudják mérni a terepet.
Röviddel éjfél előtt találkoztak a lányok a hallban. Hamupipőke izgatottan cseverészett:
‑ Látjátok azt a helyes vöröst? Szerintem kiszemelt magának. Egész este csak velem táncolt.
‑ Felvilágosítalak, hogy ő a herceg ‑ Hófehérke szánakozón nézett barátnőjére.
‑ Ja. ‑ Hamupipőke zavartan mosolygott. ‑ Azt is mondta, hogy szereti a hagymát. Azt hiszem, szerelmes vagyok.
Csipkerózsika nagy ásítozás közepette közbeszólt:
‑ Ez a kis szőke is cuki, aki mindig berángat az oszlopok mögé és csókolgatni akar. Édi.
‑ Jó nektek! - Hófehérke halovány arcára kiült a mélységes csalódottság. ‑ Az enyém egy rémálom.
‑ Bocs, csajok, de mennem kell. Csak éjfélig volt kimenőm. ‑ Hamupipőke sietve búcsúzkodott barátnőitől. Lerohant a lépcsőn, bevágódott a hagymakocsiba, és amikor az óra éjfélt ütött, a kocsi elporzott vele.
Nem telt el néhány perc, csörgött Hófehérke telefonja.
‑ Jajj, Hófi! Elhagytam a cipőt, valahol a lépcsőn. Érte mennél?
‑ Már késő, bogaram! A pasid lenyúlta. És közben olyan idióta képet vág. Ez totál beléd van zúgva - mondta nevetve. - Csipke is éppen csatát vív a szőke pasas nyelvével a torkában. Na szép! Csak nekem nem jött ma össze. Hiába, az élet nem tündérmese.
Hófehérke gyorsan elbúcsúzott Hamupipőkétől, amikor megpillantotta Csipkerózsikát aléltan feküdni jóképű szőke arisztokratája karjaiban. Odarohant, és az álomba szenderült lányt kiragadta a férfi karjaiból.
‑ Óh, semmi gond! Csak egy kis narkolepszia. Nem a te hibád – és az elernyedt női testet a vállára véve elindult a herceg felé.
A herceg még mindig bárgyú arckifejezéssel szorongatta kezében az elvesztett üvegcipőt. Hófehérke határozott mozdulattal kikapta a kezéből, és azzal a lendülettel állon is vágta a herceget. Ekkor némi értelem gyúlt a mamlasz szemeiben, majd azon nyomban ki is hunyt.
‑ Sajnálom haver, de erre még szükségem lesz. Jövő héten ebben megyek a partyra. Nekem is kell végre egy pasas, különben életem végéig 7 apró alsógatya mosására leszek kárhoztatva.
Hófehérke, vállán a csendesen szendergő Csipkerózsikával, halk káromkodások közepette eltűnt a sötét éjszakában.

Szatti írta...

Szia Hédi!

Az biztos, hogyha valakinek éppen rossz kedve van, ezt feltétlenül el kell olvasnia, hogy jobb kedvre derüljön:) Nagyon tetszett a történet és a poénok is, a vége pedig így sokkal jobb, hogy átírtad:) Gratulálok hozzá és nagyon örülök, hogy elküldted!

Ui.: ez nem fertelem, szuper turmixgéped van, egy kis csodát kotyvasztott nekünk:D

Hikari94 írta...

Üdv!

Ismét itt vagyok, azért nem jelentkeztem eddig, mert a gépem elromlott, de mostmár ismét jó:)

Isabella kirándulni volt az osztályával és letértek az ösvényről, amit a tanárnő kijelölt nekik, ezért jutottak el egy sötét kastélyig a barátnőivel. Az ajtó nyikorogva nyílt ki a lányok előtt, akik kíváncsiak voltak, de nem merték volna bevallani, hogy féltek is.
- Ez valami átok… Iszonyatos ez a hely! - jegyezte meg Viola.
- Ugyan már! Mit vársz egy ilyen helytől a szőke herceget és az igaz szerelem csókját? – kérdezte mérgesen Miranda.
- Miranda már megint olyan gonosz vagy! Állandóan beszólsz mindenkinek! – mondta Viola dühösen.
- Ne legyetek már gyerekesek. – szólt Bella. – Szerintem válljunk külön! – mondta.
- Szerintem nem jó az, hogy külön megyünk. Gyere te is velünk! – jegyezte meg Calina.
- Nem lesz semmi baj. Van telefon nálam, ha bármi gond lesz azonnal hívlak. Rendben?
- Ahogy gondolod. – felelte a lány, majd elindultak két felé.
Cali és barátnője jobbra indult el egy folyosón, ami tele volt leégett gyertya csonkokkal, míg a másik két lány balra indultak el a hálószobák felé. Isabella a nyugati szárnyba tarott fel a lépcsőn. A falakon képek voltak, régi festmények és ezüst gyertya tartók. Az egyik tükörnek olyan varázstükrös kinézete volt, de bevolt törve az üveg rajta, így elvesztette a szépségét. Belépett egy szobába, ahol az asztalon egy csodaszép rózsa állt egy üveg búra alá volt zárva. Bella közel ment az asztalhoz, valamint az üvegbe zárt virághoz és azt csodálta. Azt hitte egyedül van, pedig tévedett…
Hirtelen a függöny mozogni kezdett, mely darabokra volt szaggatva és már félig a földön volt. Nem tulajdonított nagyobb figyelmet, mert úgy gondolta csak a huzat. Ám mikor már lépteket és üvegszilánkok recsegését hallotta megrémült és az ajtó felé kezdett el szaladni, csakhogy a terem ajtaja becsukódott előtte és egy csuklyás alak lépett elé.
- Hova- hova? – kérdezte meg az alak.
- Sajnálom én nem tudtam, hogy lakik itt valaki, ha tudtam volna nem jöttem volna be a kastélyba. Azt hittem, hogy elhagyatott a birtok. – magyarázta rémülten Bella.
- Sajnos nem az, ez nem jött össze! Miért mentél olyan közel ahhoz a rózsához?
- Én nem akartam…
- Felelj! – üvöltött rá.
- Nagyon megtetszett! – kapta meg a választ – A rózsa a kedvenc virágom. – magyarázta neki a lány könnyes szemmel.
- Szóval az a kedvenc virágod! – mondta, majd levette a csuklyát a fejéről.
A lány a csodálkozástól majdnem elájult. Egy jóképű, izmos férfi állt előtte, akinek barna haja a válláig ért. Tejfehér bőre mellett azúrkék szeme világított. A köpenye piros volt és szakadt, akárcsak sötét nadrágja és az ing, amiken karmolás nyomok voltak. Bella egy szót sem tudott szólni csupán nézte a férfit, aki közel lépett hozzá és átölelte. A lány zavarba jött teljesen, már azzal se törődött hol van és ki az idegen. A férfi hirtelen megharapta a lány nyakát mire az fájdalmasan felsikoltott csak,hogy a sikolyt senki se hallotta. Belemarkolt az ingbe, melynek anyaga selyem volt, majd kezdtek elernyedni az ujjai, mellyel az anyagot szorította. Vére végig folyt a nyakán, majd a kastély lakójára nézett.
- Ki vagy te? – kérdezte halkan könnyes szemmel.
- A szörnyeteg, míg te az áldozatom szépség… - felelte a férfi, majd tartotta a lányt.
Az utolsó kép amit látott azok az azúrkék szemek voltak és a jóképű férfi. Isabella Wild holttestét a barátnői találták meg, mi közben a kezében ott volt a rózsa, melynek az üvegbúra nyujtott védelmet. Egy harapás pecsételte meg a találkozást a rejtélyes idegennel, aki magát csak szörnyetegnek emlegette…

Szatti írta...

Szia Hikari!

Szuper volt a történeted:) Ahogyan számomra vegyítetted a dolgokat, mint a rózsa, a szépség és a szörnyeteg története, valami vámpíros-harapás dolog, s a nevekkel való játszadozás, hogy megjelent mind Bella és a Szépség elnevezés is. Nagyon tetszett, habár az eleje nekem túl hirtelen kezdődött, valami bevezetőfélét vártam volna elé, de ez lehet amiatt is, hogy helyhiány, hiszen egy kommentnyi helyben kell dolgoznotok. Ettől függetlenül szuper volt és köszönöm, most pedig sietek.:) Köszönöm, hogy elküldted, puszi!

Petrííí írta...

Sziasztok! Íme az én művem,remélem tetszeni fog :)

A rózsaszín selyemruha lágyan tapadt nyúlánk alakomra, és minden léptemnél óvatosan hullámzott körülöttem. A cipőm halkan kopogott, miközben a kastély labirintusa felé igyekeztem, a Szörnyetegemhez. A szívem ijedten dobogott mellkasom alatt; jól tudta, hogy minden egyes lépéssel közelebb kerülök ahhoz a férfihoz, aki oly szörnyű volt, oly rettenetes; mégis ő volt az egyetlen, aki kiérdemelte a szívemet.
-Rose! - hangzott fel mögöttem Szörnyem mély baritonja, én pedig ijedten fordultam feléje.
-Megijesztettél - suttogtam reszketeg hangon.
-Szépségem, nem kell félned. A döntés a te kezedben van. Mindig lesz esélyed elmenekülni - váltott kedvesebb hangnemre.
-Már döntöttem. Mi bizonyíthatná jobban, minthogy itt vagyok? - kérdeztem. Ő közelebb lépett hozzám, ujjai pedig egy vörös rózsát tűztek hajamba.
-Kész vagy örök kárhozatra ítélni magadat értem? - duruzsolta a fülemhez hajolva. A szívem kétségbeesett tempót kezdett diktálni. Alig kaptam levegőt.
-Csak száz év, nem igaz? Kibírom, ha ezzel megszabadíthatlak az átoktól - nyögtem. Ujjai a derekamra tévedtek, és durván magához rántott.
Kikapta a hajamból az imént odatűzött rózsát, és a kezembe nyomta.
-Várni fogok rád. Miután felébredtél 100 éves álmodból, én itt leszek. És utána örökké együtt leszünk - bizonygatta.
-Csókolj meg, Szörnyem... - leheltem. Kínzó lassúsággal remegő ajkaim felé hajolt, és abban a pillanatban, amikor megéreztem ajkai lágy érintését, a lábaim megadták magukat, én pedig ernyedten hullottam a földre. Az utolsó, amit láttam, a vörös rózsa volt, amit a Szörnyeteg helyezett a mellkasomra.
-Szeretlek, szépséges Rose - dúdolta hangja, majd minden elhalkult, és csak én maradtam, no meg a száz éves csend...

Suzy írta...

Sziasztok, itt a könnyáztatta arcú Suzy.
Nagyon szépen köszönöm, s ime itt van az én szösszenetem is.
De itt a mű, remélem tetszik=)

-Csiribú, csiribá... hol van már a mese vége? -teszi fel unottan a költöi kérdést a szépséges Szépség, a Szépség és s szörnyetegből.
-Itt.-szólal meg a narrátor, aki már nagyon megunta ezt az állandó siránkozást. S így folytatta mndanivalóját: - Ma kétszer üt egyet az óra s meglátod mit ér a mese, az emberek szemében.
-Tessék? Mi van? -kérdezi a Szépség.
-Műsor a tévében és már nagyon unom, hogy te és a társaid folyton akadékoskodtok mesében. -válaszolta a Narrátor.
-Micsoda? Te unod? És mi mit mondjunk? -kérdezi felháborodva a szinte vörös Szépség.
-Az engem nem érdekel, ismétlem ma kétszer üt egyet az óra...
-Ez mit jelent, te Hang?
-Találd ki. -válaszolta amaz, s ezáltal súlyos csönd telepedett a helységre, de nem sokáig.
Dobszó hangzott fel mely az óra felől jött. A levegő örvénylésbe kezdett, s minden elsötétedett.
Gyermeki sikoly "ébresztette fel álmából" melyet egy hangos "Anya!" követett. De nem jött senki, a kisláhy rohant el.
Így hát a Szépséges Szépség feltápászkodott a földről ahová az utazás után esett. Egy 21. századi kislány szobájába került. A falakat poszterek diszítették. A saját illetve a többiek képeivel találkozott össze. Ez meglepte, s a fal egyik oldalán egy hatalmas könyvespolc állt. Rajta több dolog is sorakozott, de legszembetűnőbb a középső két polc volt, mely telis-tele volt mesekönyvekkel, és melletük pedig ott volt a filmváltozatuk is. Szépség és a szörnyeteg, A békakirályfi, Csipkerózsika, Hófehérke és a héttörpe és a többiek. Csodálkozott, nem hitte volna hogy ezeket a mai fiatalság ismeri. Nem.
Körülnézett mégegyszer s észrevette hgy egy asztal mellett áll, melyen egy könyv nyitva áll. De a lapjai üresek, megnézi a borítóját. Meglepődik, s megijed. Az ok ez: Grimm testvérek: A szépség és a szörnyeteg.
Belelapoz, s egyetlen sor tűnik fel a színen: -Szépséges szépség most már tudod mit ér a Mese az emberek szemében?
Csak bólint egyet, s tovább olvassa a sort : - Legközelebb vigyázz milyen költöi kérdést teszel fel. Na cső=D.
Már a smileyt nézi mikor másodszor is egyet üt az óra. A levegő ismét örvénylésbe kezd, de ez most örömmel tölti el a szívét, végre hazaér.
=D

Puszy Suzy

Szatti írta...

Szia Petrííí! Nagyon örülök, hogy te is írtál a pályázatra, nagyon tetszett a történeted:)Szépen fogalmaztál és tetszettek a mesei elemek, amelyeket felhasználtál:) Köszönöm a műved, puszi!

Szatti írta...

Szia Suzy!

Nagyon örülök, hogy ismét írtál, kis szülinapos:) Nagyon érdekes volt a történeted, végig kíváncsi voltam, hogy hová is vezet a történeted:) Ahogyan telik az idő, és egyre több feladaton részt veszel, egyre jobb és jobb vagy:) Viszont a te írásaidnál mindig azt érzem, hogy te tudsz dolgokat, megvannak a fejedben a részletek, de mégsem sikerül ezekre bőven kifejtened és mindig vannak olyan mondataid, olyan szövegrészek, amelyeknek nem értem az értelmét, a jelentését, a mondanivalóját. Ezekre érdemes lenne jobban odafigyelned, hogy amikor in medias res kezdéssel belevágsz a közepébe, ne felejts el magyarázatot adni az előzményekre és a háttérben történt dolgokra. De amúgy ügyes munka és köszönöm, hogy elolvashattam, csak erre próbálj figyelni az írásnál:) Puszi