2011. június 25., szombat

A jó, a rossz és a gonosz


Téma: Bújj a gonosz karakter bőrébe!
Feladat: Az eddigi gyakorlatoktól eltérően most nem azt kérjük, hogy ti legyetek a jó szereplők. Azok, akik menteni próbálnak, küzdeni, szeretni, reménykedni, félni... most ti legyetek azok a karakterek, akik formálják a cselekményeket, akik kissé eltébolyulva mozgatják a történet szálait. Engedjétek szabadjára a fantáziátokat, s legyetek akár emberek vagy természet feletti lények, öltsétek fel egy rossz/gonosz karakter testét, vegyétek át a tulajdonságait, a gondolatait és formáljatok meg egy helyzetet, szituációt, cselekményt az ő szemszögéből. Lássátok magatok előtt a prédát, az áldozatot, lehettek pszichopata gyilkosok :D, vagy jó útra térni akaró bűnös lelkek. A történet vége lehet happy end is, valaki a szereplő segítségére siethet, mielőtt lecsapnátok rá, válthat véres fordulatot is, s akár belemélyeszthetitek a fogaitokat az áldozatotokba, minden lelkiismeret-furdalás nélkül... de a történet végére a karakteretek akár meg is változhat valaminek a következtében. Ez mind rátok bízott. A lényeg, hogy az írásotok alapján képet kaphassunk a karakteretek gondolatairól, érzéseiről, és magyarázatot kaphassunk arra, amit éppen cselekedni szeretne, s mindenképpen egy izgalmas, feszültségtől telített történetet szeretnénk olvasni, amelynél csak annyi a dolgunk, hogy visszafojtott lélegzettel adhassuk át magunkat a pillanatnak!:)

25 megjegyzés:

oroszbarno írta...

Részlet Fekete Arthur sorozagyilkos írásbeli vallomásából:

„Éjszakai takarítóként dolgoztam akkoriban. A külsőm még kialakulatlan volt, a rosszullét kerülgetett, ha emberek közé kellett mennem. Folyton nőnek néztek mindenütt, és ez mérhetetlen gyűlölettel töltött el. Hiszen én férfi vagyok! Mintha börtönbe zártak volna. Így hát visszavonultan éltem.
Péntek volt, május 22-e. Kellemes, langyos este volt, örültem neki, hogy végre itt a hétvége. Két napig a lakásból sem kell kilépnem, hurrá! Akkoriban a város péntek esténként tele volt buliba induló ittas egyénekkel. Szembejött velem a járdán két fiú, az egyik odakiáltott:
-Csókolom, hölgyem, nem jön bulizni?
Csak mentem tovább, szívemben mérhetetlen gyűlölettel. Megint leköpték a lelkemet. Nem látnak, én nem is létezem! Semmi vagyok, egy senki! Hirtelen úgy éreztem, szétrobbanok az adrenalintól, mint mindig, amikor megaláztak. Beértem az irodaházba, amit egyedül takarítottam. Az egyik párnázott széket ütöttem ököllel, hogy levezessem az irtózatos feszültséget. De ez akkor nem használt. Hajnal fél háromra végeztem. Volt bennem egy jó adag paranoia, mert évekkel azelőtt megtámadtak a buszon. Senki sem állt mellém, természetesen. Három év depresszió következett, és mivel vizsgaidőszakban történt, a fősuliról is kiestem. Akkortól mindig a zsebemben tarottam vagy egy kést vagy egy gázsprayt. Aznap éjjel gázspray volt nálam, fogtam a zsebemben, és arra gondoltam gyűlölködve, hogy csak merjen valaki hozzám szólni!! Egyszerűen úgy éreztem, hogy betelt nálam a pohár.
Egy bokros, kihalt részen vezetett az utam a buszmegálló felé. A férfi úgy ugrott ki elém a járdára, mint a villám, lemerevedtem az ijedtségtől.
-Na, kislány, gyere játszani!-mondta vigyorogva.
A bal kezemnél fogva rántott be a bokorba. Akkor végre, ebben a nyomorult életemben először, idejében jött az erőt adó adrenalinbomba. Előkaptam a sprayt, és a szemébe fújtam. Az arca elé kapta a kezét és meggörnyedt. És akkor megláttam a fűben egy féltéglát. Minden másképp alakult volna, ha akkor inkább elfutok…De én felkaptam, és tarkón vágtam vele, aztán mégegszer, aztán már nem is tudom hányszor. Valahogy a hátára is fordult közben, mert az arcát is ütöttem, 28 év minden dühét, gyűlöletét, frusztárcióját és megaláztatását le akartam verni ezen az egy emberen. Csak ütöttem, egyre nagyobb hévvel, fröcsögött a vére az arcomba, a tégla kicsúszott a kezemből, amitől még dühösebb lettem, visszavettem a kezembe, és csak ütöttem…Egyszer csak sziréna hangja ütötte meg a fülemet. A vérgőzös őrjöngésnek egy pillanat alatt vége szakadt, a fejem tiszta lett és hideg. A szívem a fáradtságtól és a félelemtől szinte kiugrott a helyéről. Hihetetlenül megkönnyebbültem, amikor megláttam, hogy csak egy mentőautó volt. Már egészen világos volt, mire hazaértem, mert igyekeztem a lehető legkihaltabb utcákon menni.
Eltelt csaknem egy eseménytelen év, már odáig bátorodtam, hogy lányokkal próbáltam ismerkedni az interneten keresztül. A külsőm továbbra sem lett igazán férfias, de valami megváltozott, sokkal magabiztosabb lettem, jobban éreztem magam a bőrömben. Hiszen meg tudtam védeni magam! Én is vagyok valaki! Levélben nagyon jól is ment minden, ám a személyes találkozókon igencsak gyengén szerepeltem. Ez elkeserített, és megintcsak egy nagy nullának éreztem magam. Elkeseredettebb voltam, mint valaha. És akkor eszebe jutott általános iskolai tanárnőm, aki megalázott az osztály előtt, és az utoló padba ültetett. Ahonnan aztán nem hallotta a hangomat…Így leszoktam a tanulásról. És a beszédről. Rájöttem hogy az egész életem miatta rossz!
És akkor már tudtam, mit kell tennem…”

Szatti írta...

Szia oroszbarno!

Nagyon érdekes és elgondolkodtató volt az írásod. Tetszettek a gondolatid, ahogyan mindennek volt valamilyen rejtett jelentése. Tetszett a karaktered felépítettsége, az összetett jelleme, gratulálok a munkádhoz! Köszönöm, hogy írtál!

LauraL írta...

Vámpírok márpedig... részlet
Gabriel

Hallom, ahogy nagyokat kortyolva enyhíti a szomját. Elégedetten elmosolyodom. Két napig tartottam eszméletlenségben, és ez megtette a magáét. Kiszáradt! Most azt hiszi, elmúlnak a kínjai, pedig épp most váltotta meg a jegyét a pokolba. Pár perc még, és bármit megtesz majd, amit kérek. Igen, már vergődik és nyöszörög...
Fülelek, de már nem hallatszik semmi más odabentről, csak kapkodó, felületes lélegzetvétel. Jó! Most már együtt fog működni velem.
Benyitok a cellába, amit oly nagy gonddal építettem fel, amikor megtudtam kit hozott a jószerencse Cold Valleybe. Tudtam, hogy szükségem lesz egy helyre, ahol engedelmességre szoktathatom. Odalépek az összegömbölyödött, oldalán heverő testhez. Vörös haja összekuszálódva veszi körbe kíntól eltorzult arcát. Szemét szorosan lehunyja, elkékült száját összeszorítja, izzadság cseppek araszolnak a fülénél a nyaka felé. A verőere vadul verdes, lüktetésével csalogat. Gyönyörű látvány. Ha eljön az ideje nagy élvezettel fogom kiszárítani.
Leguggolok mellé és a hátára gördítem, hogy jobban lássam a vonásait, amik megvonaglanak a mozdulattól. Úgy ám! Most úgy érzi magát, mintha kést döfnének a gyomrába megforgatva a vasat mielőtt kihúznák az újabb szúráshoz. Megérdemli.
Felpattannak a szemei, rám mered.
– Na kicsi dryw, gondolom már rájöttél, hogy mennyire igaza van a régi mondásnak: „Ne higgy a görögnek még ha ajándékot hoz is!” Ha jól sejtem, mostanra már mindent megtennél azért, hogy szűnjön kicsit a fájdalom – simítok végig az arcán az ujjhegyemmel. Egy apró nyomással összetörhetném az arccsontját. Annyira törékenyek az emberek, mégis olyan bosszantóak tudnak lenni...
Félrebillentett fejjel nézem gyönyörű gyötrődését. Szemében düh, kínlódás, gyűlölet, értetlenség örvénylik. A bőre ráfeszül a csontjaira, kiemeli a finomságát. Végül is szép ez a lány, csak annyira gyerek még. Élvezet lesz betörni, magam alá gyűrni.
– Okos kislány leszel, Neyree? Csak rajtad múlik, hogy enyhüljön a kín. Tedd meg, amit kérek és odaadom ezt! – Felmutatom az üveget, ami a zsebemben lapult eddig. – Ellenméreg. Gyorsan múlttá válik a fekete ikrének hatása, ha megiszod.
Látom, ahogy lassan megérti, Alaric nem segíthet rajta, csak én, ha megkönyörülök. Persze, mi sem áll távolabb tőlem, de ezt nem kötöm az orrára. Vágyakozva nézi az üveget, szinte eleped érte. Helyes! De amíg nem könyörög, addig még nem szenved eléggé.
– Mit akarsz, mit tegyek?
Nyöszörgése zene a fülemnek. Nem érdemel mást. Ő is, ahogy az a másik régen, Alaric és közém állt és ezért pusztulnia kell. De milyen jót játszhatok addig vele...
– Látod a cellád? Körös-körül minden beton, csak a lábunk alatt van egy méter vastagságban föld. És hogy miért mondom ezt? – Várom, hogy kérdezzen, de meg sem mukkan. Így is jó, a fájdalom nyilván a szavát vette. – Sebaj, megmondom, bár nem kérdezted! Azért érdekes ez a te szempontodból, mert valahol a földben el van rejtve ennek a fiolának a párja. Ha megtalálod és felhozod, elmúlik a fájdalom.
– Hogy tudnám megtalálni?
Milyen édesen rekedt a hangja. És hogy megjátssza magát, mintha tényleg nem tudná...
– Csak azt tanácsolhatom, hogy használd az erődet. – Felállok és az üvegcsét a zsebembe süllyesztem. Sóvárgó tekintete láttán elönt az elégedettség. Minden megtesz majd, amit csak akarok, és hozzásegít a szabaduláshoz mindentől és mindenkitől, aki leláncol, akadályoz. Elindulok kifelé, csak a vállam felett vetem vissza:
– A helyedben sietnék. A méreg dolgozik benned, és egy fél nap múlva már nem lehet megállítani.
Behúzom az ajtót, de a csattanása sem nyomhatja el a fájdalomkiáltását. Már nem kell sokáig várnom. Ki fogok szabadulni, és ha megtörik az átok, hálából gyorsan fogok végezni a kis boszorkánnyal. Persze, csak akkor, ha jól viselkedik...

Kella írta...

Az első átváltozás

Az erdő szélén álltunk, átölelve egymást. Fejem a vállának döntöttem, hozzábújtam . Életemben először voltam viszonzottan szerelmes. Rajongtunk egymásért. Vele biztonságban éreztem magam, nem bánthatott senki és semmi, ölelő karjai között megtaláltam a boldogságot. Amikor rám nézett, izgató, csiklandozó érzés, kaparászott először a gyomrom, aztán az alhasam táján, a tüdőmből kiszökkent a levegő, szívverésem a triplájára gyorsult. Őrülten kívántam az érintését, bármelyik pillanatban kész lettem volna odaadni magam neki, akár naponta többször is. A szerelemből sosem elég!

Gyönyörű volt az éjszaka, vártuk, hogy felkeljen a hold és felszikrázzanak a csillagok a fejünk felett. Maga felé fordította a fejem, lágyan, mégis szerelemre éhesen megcsókolt.

Közben az éjjel úrnője feltelepedett trónusára, sápadtsárga hálóingében és gömbölydeden. Túlságosan gömbölyűen!

Zak egyre mohóbban falta a szám. Hasamban érezni kezdtem, hogy kívánom őt. A bizsergető érzés egyre terjedt bennem, már elérte a nyakam is, majd felkúszott az orromba. Elváltam Zak szájától és a nyakába fúrtam az arcom, beszívtam parfümje illatát és mélyet szippantottam bőre kipárolgásából is. Orrommal simogatni kezdtem a nyakát. Élveztem testének minden illatmolekuláját. Számmal is végigsimítottam lágy bőrén, ütőere finoman pulzált ajkaim alatt. Megnyaltam a szám. Orromba finom, édeskés illat kúszott be. Megtöltötte az agyam a vér illata.

Bensőmben a bizsergés szétterjedt. Kitöltött az érzés de a legfurább az volt, hogy nem éreztem, hogy kívánnám Zaket. Illetve teljesen másképpen kívántam. Mi történik velem? A testemet megtöltő érzés alakká formálódott bennem. Valami sötétbarna, puha, meleg és hatalmas. Ekkor éreztem meg a csípős és korhadt fakéreg keveréke szagot, amit agyam először nem tudott azonosítani. Aztán rájöttem, farkasszag. Bensőmben a hívatlan vendég egyre csak nőtt, már sötét bundája is cirógatott belülről, de nem sokáig, mert hirtelen méretet váltott, s már kitörni készült belőlem. Agyammal még felfogtam, hogy üvöltök a fájdalomtól, Zakary pedig elenged és hátrahőköl. Még utoljára, emberi aggyal láttam rémült arcát, aztán a filmet elvágták.

Felé szimatoltam, láttam, ahogy egyre hátrál, éreztem a félelem kívánatos, kesernyés izzadságszagát, hallottam, ahogy vére felgyorsulva dübörög ereiben. Már csak egyet akartam. Rávetni magam a prédára és szétmarcangolni. Fogam belemélyeszteni húsába, feltépni a vörös csatornákat és kinyalogatni belőlük minden éltető cseppet.

Áldozatom futásnak eredt, én pedig élvezettel vettem üldözőbe. A vadászat jó! Messzire úgysem menekülhet. Az erdő az én birodalmam. Élveztem a hajszát. A vacsi bemenekült az sűrűbe, én meg utánavetettem magam. Három ugrással már a sarkában voltam, elkaptam a bokáját. Lerántottam a földre. Vergődött, bundámba kapaszkodva próbált magáról lefejteni. Mellső lábammal ráléptem a tüdejére és elkaptam a nyakát. Azt a finom, selymes bőrrel fedett, pulzáló eret kerestem. Ráharaptam. Fogaim mélyen a húsba hatoltak, állkapcsom szorosan összezárult. Sokáig rángatózott, kapkodott levegőért. Amikor éreztem , hogy elernyed leengedtem a földre. Végigszimatoltam a testét. A legpuhább részt kerestem. Belemartam a mozdulatlan testbe és kitéptem egy darabot belőle.

Szatti írta...

Szia LauraL!

Fantasztikusat alkottál, mint mindig:) Nagyon tetszett a történeted, és ahogy a karaktered játszadozott a szereplővel, akár a zsákmánnyal. Jól vezetted végig, gratulálok!:) Puszi

Szatti írta...

Szia Kella!

Örülök, hogy te is írtál a feladatra!:) Jó látni, hogy mindig jönnek új tagok, akik maradnak és szívesen írnak újra és újra! A munkád nagyon jó lett, izgalmas volt és maradásra késztetett, hogy tovább olvassam:) Talán kicsit azt furcsálltam, hogy a lány szerelme hirtelen váltott át vágyba és éhségbe, miután farkassá alakult. Hogy nem volt meg benne az az érzés, hogy nem akarja bántani, nem akar neki ártani. De talán, pont ez volt a lényeg, hogy az átváltozás megszüntetett minden emberi, racionális gondolkodást és csak az ösztönök irányítottak. Nagyon tetszett, gratulálok neked is:) Puszi

Kella írta...

Bizony Szatti! Szerintem egy vérfarkassá vált ember, már nem emberi aggyal ítél. Még akkor sem, ha történetesen lány. Állati ösztönök irányítják, s abban nincs benne a szánalom, a sajnálat. Ha éhes, hát öl. Ilyen egyszerű. És ezért olyan nyomasztó. Mi emberek ezért nem fogjuk soha megérteni az állatokat. A véleményt köszi! :) Remélem a blogot is átfutod majd és elmondod mit gondolsz róla. Puszi

Loreena írta...

Kezdő író vagyok, lécci ne nagyon szidjátok a történetemet :)! Előre is köszi!

Egy borús, de átlagos nyári este volt. Átlagosnak számított, mert minden nyugodt volt. Csak egy áramszünet zavarta meg a falu megszokott életét. A sötét utcákon csak egyvalaki sétálgatott. Én. Magányosan, de teljes nyugodtsággal a szívemben. Úgysem mer senki sem bántani. Talán nem is látnak. A falu lakóinak nagy része aludt, de az egyik házhoz érve észrevettem egy lányt. Nem volt nehéz, már messziről éreztem a vére illatát. Először egy állatnak gondoltam, később „tisztázódott” bennem a különös szag. Sokáig figyeltem őt. A teraszon ült és az eget kémlelte. A csillagokat nem láthatta, hisz azokat rengeteg felhő takarta. Talán nem is azokat nézte volna, csak elgondolkodott néhány dolgon. Amikor aludni ment alig bírtam megállni, hogy utána menjek és a földre teperjem. Az ablakból figyeltem. Lassan vette a levegőt, minden bizonnyal már elkezdett álmodni. Azt is tudom, bár még sohase látott, velem álmodott. Holnap fel fog keresni. Ha nem akkor én látogatom majd meg. Mert ha ő nem is ismer, én ismerem őt. Vagyis pontosabban egy „régebbi” Őt. Az a lány tett azzá, ami most is vagyok. Egy vérszívó dög. A leszármazottján bosszulom meg a „szívességét”. Mielőtt meghalt, megátkozott. Azóta vagyok vámpír. Nem bírom tovább! Vonz a vére! Túl közel van! Bele fogok őrülni!
Miután bejutottam, még sokáig figyeltem ahogy alszik, majd az álmába férkőztem. Elkezdtem kergetni. Futott előlem. Hirtelen mellette teremtem és kigáncsoltam. Amikor fölkelt egy vágást ejtettem az arcán. A vére végigfolyt a nyakán, be a pólója alá… . Álmában nem bírtam tovább. Amikor nem figyelt, nekiestem a nyakának, fogaimat belemélyesztettem és ő sikított. Ekkor kelt fel.
Már reggel volt, én is leléptem, a szobájából. Ő nem láthatott az ablakban, mert így akartam. Amikor felült az ágyban a nyakához kapott és verejtékben fürdött az egész teste. Miután kicsit lenyugodott, elindult a fürdőszoba felé. Oda nem követtem, elvégre úriember vagyok. Mikor kijött a fürdőből, csöngettek. Én voltam az. Amikor meglátott, megijedve és kissé hitetlenkedve szólalt meg:
- Te? Itt? – csak ennyit tudott kinyögni.
Erre hoztam a jó kisfiús formát:
- Neked is szia! Még nem ismerjük egymást. Most költöztem a szomszédba, a nagyimhoz. Ő küldött, hogy érdeklődjem meg, itt visszajött-e az áram?
- Persze. Már hajnalban. Miért kérdezte?
- Csak sikoltást hallott. Azt hitte valami baj van. De amint látom kutya bajod. – elmosolyodtam és törölközős alakjára vetettem pillantásom. Ördögien jól nézett ki. És borzasztóan vonzott a vére.
- Nem csupán rosszat álmodtam. Bocsi még nem mutatkoztam be. A nevem Alicia.
- Engem Michaelnek hívnak. Jó, látom elfoglalt vagy, így el is köszönök. – intettem neki és megfordultam, elindultam a kapu felé. Meghallottam a gondolatát „Hú de helyes! Úristen mondj már valamit! Ne hagyd elmenni!”
- Várj! Este sétálni megyek az erdőbe, ha akarsz velem tarthatsz. – „Felkérés keringőre!”
- Köszi, ilyen lehetőséget nem hagynék ki! Akkor nyolckor itt találkozzunk! További szép napot! – már csak egy halk jó-t hallottam. És a csaj teljesen elolvadt. Most már tudtam, hogy ma este akármit adna azért, hogy találkozhasson velem. Lehet, hogy túl drága fizetség egy találkozásért az élete…

Freeb írta...

Véresen édes bosszú

Hangtalanul suhantam a kihalt, macskaköves utcán. A közeli kocsma fa ajtaja nyikorogva nyílt ki jelezve érkezésemet a bent zsibongó népségnek. Csupán egy pillantást vetettek rám, s folytatták az ivászatot. Hallottam árulkodó szívdobogásukat, ami megjelenésem hatására egyeletlenné vált. Magamban vigyorogva leültem a pulthoz, és kértem egy whisky-t, hogy elvegyüljek, de szemeimmel már őt néztem. A hosszú, barna haját, vékony, kecses alakját, igéző, kék szemeit. Ugyanott ült, mint minden este - amióta őt figyeltem -, a pult másik végénél. Annyira hasonlított rá… Annyi nő közül ő volt az egyetlen, aki ennyire hasonlított rá, mintha csak az ikertestvérét találtam volna meg.
Ahogy számhoz emeltem az előttem aranysárga nedűvel töltött poharat, mély levegőt vettem, s beszívtam tüdőmbe az illatokat, melyek a helyiségben terjengtek. Éreztem a whisky fanyar keserűségét, amely keveredett a hely áporodott, dohos szagával, s az édes, eszemet vesztő vér illatával. Íncsiklandozó volt mindegyik ember, de én csak egyre vágytam. Egynek a vérével akartam csillapítani szomjam, s bosszúm egyaránt. Belekortyoltam az alkoholba, s azon nyomban el is fintorodtam. Vért akartam.
Szemeimmel ismét megkerestem őt, tekintetünk találkozott, s tudtam, hogy most érkezett el az én időm, amire vártam. Felálltam, s a poharamat kezembe véve átültem mellé.
- Jó estét! – üdvözöltem. Hangomtól elkábulva rebegtette meg szempilláit, majd enyhén elpirulva lesütötte szemeit, miközben köszöntött. – Meghívhatom egy italra? – kérdeztem türtőztetve magam. Orromat eltelítette vérének aromája, s tekintetem akaratlanul is fedetlen nyakára siklott. A kékesen derengő ér lüktetve hívogatott.
- Igen – emelte rám kék szemeit, én pedig kelletlen elszakítottam pillantásom kecses ívű nyakáról. Intettem a csaposnak, s kértem egy italt neki – ugyanazt, amit már fogyasztott. Tudtam, hogy türelmesnek kell lennem, s akkor semmi sem állhat az utamba. Már túl közel a cél, hogy elrontsam most. Cassandrára gondoltam, arra, hogy még emberkoromban megcsalt és elhagyott. A többi áldozatomra, akik egytől egyig hasonlítottak rá, s akikbe élvezettel mélyesztettem fogaimat. A bosszú elsöprő kéje elárasztotta testemet, és újult erőt adott az önuralomhoz, a várakozáshoz.
- Frederic – nyújtottam a kezem a nő felé, miután lerakta poharát.
- Cora – fogadta el jobbomat. Mikor bőrünk egymáshoz ért, megborzongott, s vérpiros ajkai elnyíltak egymástól. Még a nevük is ugyanazzal a betűvel kezdődik. Véletlen lenne, vagy a sors gördítette utamba őt?
Cora megigézve merült el tekintetemben, mire halvány mosolyra húztam ajkaim.
- Most velem jössz! – suttogtam parancsolón, tartva a szemkontaktust. Cora bódultan felállt, s a kijárat fele indult, míg én a pultra dobtam pár dollárt, majd követtem. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, s hangos dördüléssel csapódott be utánunk. Cora derekára csúsztattam a karomat, s az egyik sikátor felé kezdtem húzni. Éreztem, ahogy kezd úrrá lenni rajtam az izgatottság és az olthatatlan szomjúság a közelségétől. Megőrjített, s majd eszemet vesztettem tőle. Amikor végre beértünk a sikátorba, hirtelen, erősen a falhoz nyomtam őt. Elmerültem kék tekintetében, s megnyaltam ajkaimat, miközben megsimítottam arcát.
- Cassandra – suttogtam, s csókot leheltem a vágyott szájra, amit ő készségesen viszonzott. Először. Az igézés elszállt, ő pedig kétségbeesetten menekülni akart. – Sssh… - fogtam be a száját. Ujjam az egyik hajtincsével játszadozott. - Most megfizetsz végre mindenért, Cassandra. – Tiltakozni próbált, de mindhiába. Annyi sok keresés, gyilkolás után végre megleltem őt, akin bosszúm beteljesedhet. Nem is várattam magam már, elfordítottam fejét, hogy hozzáférhessek nyakához. Hozzáérintettem orromat selymes bőréhez, s mélyen beszívtam lüktető vérének illatát, amitől azonnal megbolondultam. Hirtelen mélyesztettem bele szemfogaimat az érbe, s csupán távoli hangként jutott el hozzám gyönge halálsikolya. A vér mámorító íze végigbizsergette egész testemet, kitöltötte éhségem mérhetetlen űrjének egy részét, s bosszúm régóta vágyott beteljesülését.

Szatti írta...

Szia Lorenaa!

Köszönöm, hogy írtál és elküldted nekünk az írásod. Az, hogy ezt megtetted, vállaltad azt a tényt is, hogy véleményezni fogjuk és meglehet, hogy nem csak jót, hanem rosszat is fogunk mondani az írásodra. Ez sajna benne van a pakliban. Megértem, kezdő vagy és ilyenkor még rosszul esnek a kritikák, de ehhez sajnos, hozzá kell szoknod ebben a szakmában. Néha kapsz pár pofont, de ilyenkor erősnek kell lenni és újra talpra kell állni, mert ha ezt nem tudod elfogadni, nem fogsz tudni megállni és helyt állni az írásban. Úgyhogy nem leszek engedékeny és ugyanúgy véleményezlek, mint minden más írót itt a blogon, akik talán tapasztaltabbak, mint te. Ezt csak tanácsként fogadd meg tőlem, nem rosszindulatból mondom, vagy bántásból. Csak jó, ha ezt az elején megérted.:)

A történetedre térve, nagyon tetszett az alapötlet. Az elejét kicsit zavarosnak éreztem, túl gyorsan váltott gondolatokat, érzéseket a szereplőd, de utána, hogy már a csaj házához ért, elkaptam a fonalat.:) Jól építetted fel a dolgokat, végig követhető volt ezután. Talán azért is éreztem benne ezt a hirtelen váltás dolgot, mert kevés a hely a munkátok megírására. Csak egy komment, és nagyon kell ügyeskednetek, hogy a történetetek ennek ellenére kerek és érthető legyen. Ha több hely lett volna, talán teszel még bele pár plusz mondatot, amelyekkel tisztább és érthetőbbek a dolgok, de így sem volt rossz. A lezárás pedig nagyon jó volt:) Tetszett, ügyesen oldottad meg.

Összességében, gratulálok a munkádhoz. Érdekes volt és izgalmas. Puszi és remélem, hogy a következő feladatokra is szívesen alkotsz majd.:) Ha valami olyat írtam, ne haragudj meg. Próbáltam őszinte lenni veled és elmondani mind a jó és rossz dolgokat egyaránt, amelyek a hasznodra válva segítenek, hogy még jobb legyél.
További jó írást neked!

Szatti

Szatti írta...

Szia Freeb!

Bámulatos volt az írásod, és a fogalmazásod:) Örülök, hogy végül sikerült lerövidítened és habár, csonkítva lett, nekem így is teljes volt a történeted és nem éreztem hiányosnak. Köszönöm, hogy írtál és gratulálok a munkádhoz. Nagyon jó lett!:) Puszi

Pletyus írta...

Minden egyes lépcsőfok egyre nagyobbnak és egyre elérhetetlenebbnek látszott.A lában már majdnem leszakadt, és a vér veszteségtől még a látásom és kezdett elhomályosodni.A kezemet rászorítottam az oldalamon lévő vérző sebre és ennyi.Eddig bírtam.Nekidőltem a falnak és összerogytam.A térdem hangos huppanással ért földet az egyik lépcsőfokon.Talán nem is a meglőtt oldalam és a lábam fájt annyira..hanem a szívem.
- Elvetted tőlem te szemétláda..-suttogtam és éreztem,hogy a szememet könnyek öntik el és lassan végig csordulnak az arcomon.- Elvetted... - szégyenlem magam,hogy férfi létemre, sőt!Démonvadász létemre úgy zokogok mint egy kislány.De most nem érdekelt.
- Danny.. - egy halk de erőteljes suttogás. Sindy hangja..Az a gyönyörű, nevető hang, amiből mindig csak úgy áradt a boldogság..Felnéztem és körülnéztem a romos régi háztömb lépcsőházában.Az az egyetlen ablak is, ami volt hírtelen betört.Az üveg szilánkok hangos csattanással értek földet és az egyik még az arcomat is elvágta. - Danny.. - ugyanaz a suttogás.Tudtam, hogy ez nem Sindy.Ő nem lehet Sindy.Sindy meghalt...Vagyis.. -hírtelen összeszorult a torkom.- Meg fog. Én fogom megölni.Tudtam,hogy az a szemétláda nincs messze, és ezzel próbálja jelezni,hogy fussak.De bek*phatja.Ha már meg kell ölnöm a feleségemet..akkor legalább siessen.Vagy öljön meg ő..Sindy nélkül..már úgy sem akarok élni. Lehunytam a szemem és megpróbáltam elképzelni Sindy sugárzó mosolyát de nem ment.Csak Sindy eltorzult vonásai és fekete szemei voltak előttem ahogy ordít.Gyorsan kinyitottam a szemem és rászorítottam a kezemben lévő pisztolyra.A pisztolyra amiben csak 5 db megszentelt ezüstgolyó van, amivel meg tudom ölni azt a szemétládát.5 lehetőség,hogy megbosszuljak számtalan ártatlan emberi áldozatot,5 lehetőség,hogy ez az amúgy is túlságosan elcseszett világ,egy kicsit jobb hely legyen.5 lehetőség,hogy meg tudjam ölni azt akit a világon mindennél jobban szeretek. Tudtam, hogy akár sikerül megölnöm, akár nem, Sindy meghal.Vagy az én kezem által, vagy a benne lévő démon öli meg, vagyis ölte.Az igazi Sindy, az a kívül belül gyönyörű ember már régen meghalt.Akkor..nem tudtam megmenteni.De a lelkét még megmenthetem.Ezt meg kell tennem érte. Új előre kaptam,lassan felkeltem, letöröltem a könnyeimet,és tovább mentem a lépcsőn ameddig fel nem értem a 8.emeletre. Lehunytam a szemem és próbáltam a démonra koncentrálni. Benyitottam az egyik ajtón ahol legjobban éreztem a jelenlétét de semmi, csak egy ördögi nevetés.
- Te szemét.. - motyogtam dühötten majd hátra fordultam amikor egy női kéz végigsimított a tarkómon. Semmi.Tovább futottam és a 9.emelet közepén megpillantottam őt. Sindyt. Az egykor kreol bőre most hófehér volt a szeme fekete, ahogy a haja is. - Sindy..- suttogtam erőtlenül és rászorítottam a pisztolyomra.
- Oh, Danny.. - a hangja eltorzult volt és felállt tőle a hátamon a szőr. - Már vártalak.. - felnevetett - vagyis vártunk.. téged.
- Rohadék.. - felemeltem a pisztolyt és lelőttem de eltűnt. Csak azt éreztem, ahogy valami a falhoz csap. Lassan feltápászkodtam majd újra a falhoz csapott de most a lendületben sikerült eltalálnom a vállát. Felordított és én lassan feltápászkodtam a földről.Megint.Már felemeltem volna a pisztolyom, hogy véglek végezzek vele, amikor megszólalt.
- Várj alkut ajánlok! Elengedem a nőt.. és a gyerekedett.. - lassan a hasára simította a kezét.
- Gyerek? - meghűlt bennem a vér.
- Bizony.. - felnevetett - Sindy cica teres volt.De még megmentheted ha..
- Már nem tudom megmenteni.. - suttogtam majd lelőttem. És ennyi. A teste lángra lobbant és én végignéztem, ahogy megölöm a feleségem, és talán a gyermekem is,de.. legalább nem volt az áldozatuk hiába. Elmosolyodtam majd lassan a fejemhez emeltem a pisztolyt és meghúztam a ravaszt.

Szatti írta...

Szia Pletyus!

Vegyes gondolatokkal vagyok tele, úgyhogy két oldalra sorolom őket. Kezdem a negatív dolgokkal. Nagyon sokszor ismételtél szavakat, mint például a szemétláda, Sindy nevét is sokszor alkalmaztad, valamint ügyelj arra, hogy az írásban sokkal szebben mutat, ha a számokat kiírod betűkkel. Itt talán a helyhiány miatt is írtad így, hogy 8. emelet, stb... de sokkal jobb, ha kiírod teljesen. Évszámokat szoktunk számmal, de mást nem igazán. A szóismétlések kicsit zavaróak voltak, más szinonimával kellett volna helyettesítened.
Valamint, jól oldottad meg a feladatot, nagyon tetszett az egész, ahogyan végig vitted. Izgalmas volt, jól felépített történet, viszont nem a megadott szempont szerint teljesítetted. Azt kértük, hogy a gyilkos vagy rossz karakter szemszögéből írj és ne te legyél az áldozat. A főszereplőd tulajdonságaiban voltak ilyen megmozdulások, de nem éreztem őt rossz karakternek. A rossz a démon volt, aki elvette tőle Sindyt is. Ezt lehet félreértelmezted, nem tudom, de szerintem érthető volt a leírás.

Na és akkor a jó dolgok:) Nagyon tetszett a történeted. Kicsit Odaát hangulatom volt a démon miatt, meg ahogy Sindyt teljesen átalakította, hiszen már nem az az emberi lény volt. Tetszett, hogy hirtelen fordulatként, belevitted azt az elemet, hogy terhes. Majd nagyot néztem, amikor Danny fejbe lőtte magát. Szóval, a negatív dolgokat kivéve, amelyekre csak oda kell figyelned és könnyen javítható, nagyon tetszett a történeted. Fantasztikus volt és tényleg gratulálok. Amelyeket pedig rosszként elmondtam, tanácsként fogadd meg tőlem, segítségként.

Puszi és nagyon köszönöm, hogy írtál, jó reggeli élményt szereztél nekem:)

Ui.: még nem csúsztál ki a határidőből. Ma van csütörtök:D

B. P. Hédi írta...

Elnézést kérek, de megint ki fogok lógni a sorból. Remélem, azért tetszeni fog. :D
Nem akartam nagyon cifrázni.


Ahogy reggel felébredt, már tudta, hogy ez az ő napja lesz. Végre elkapja azt a nőt. Elkapja, a markába szorítja, és most már nem lesz menekvés.
Minden nap látta, ahogy munkába ment. Csinos kosztümbe öltözve, finom harisnyába burkolt karcsú lábain magas sarkú cipővel. A mozdulatai kifinomultak voltak, és folyton az az elégedett mosoly játszott az ajkai körül, ami annyira zavarta őt.
Akkor reggel, borotválkozás közben megfogadta, hogy eltünteti azt a mosolyt a nő arcáról. Így vagy úgy, de félni fog tőle. Mert megmutatja neki, hogy ő az úr.
Sietett, hogy időben ott legyen a villamoson, ahol a nőt szokta látni. Sikerült elcsípnie a járatot.
Elszánt vigyorral nyugtázta, hogy a nő ott van. Piros kiskosztümje alól vajszín fodrokban bukkant ki selyemblúza. Kecses mozdulattal simította ki az arcából a melírozott hullámos tincseket.
Nem bírta róla levenni a szemét. Ahogy végigsiklott a tekintete a csinos nőn, észrevette a tűzpiros magassarkú cipőt. Ez még jobban lázba hozta őt.
Most megmutatja neki. Meg fogja büntetni minden egyes lekicsinylő pillantásért. Azért, hogy a szeme mindig átsiklott felette. Tudni fogja, hogy őt nem lehet lenézni, mert itt ő parancsol. Neki hatalma van, és ezt a nő is érezni fogja.
Ádáz tekintetét a nőjébe fúrta, ahogy felé közeledett. Szorosan odalépett hozzá, és ajkán kíméletlen mosollyal ennyit szól:
‑ Jegyeket, bérleteket kérem szépen!

Szatti írta...

Szia Hédi!:D

Nos, mit nem mondjak... megint hoztad a formádat és egy igazán bravúros dolgot tettél le elénk:) Nagyon tetszett a megközelítésed, az ötleted a feladatra. Köszönöm, hogy megnevettettél:D Nagyon jól fogalmaztál, könnyen el tudtam képzelni a történeted, köszönöm!:) Puszi és további szép napot neked!;)

Pletyus írta...

Szia! Köszönöm a véleményt!:D Igazából a szó ismétlés az direkt volt, mert próbáltam "mutatni" vagy inkább "kifejezni", hogy Danny fáradt, kétségbe esett és ereje sincs gondolkodni. De nem baj, tényleg eltúloztam.xd Ajh azt hittem ma jár le a határidő és úgy gépeltem mint egy őrült=/ Hát ezt sajnálom=/ Nah mindegy. Köszi a véleményt még egyszer!:) puszi.

Hikari94 írta...

Üdv! Ismét megjöttem és megírtam az újabb szösszenetem. Címe: A démoni én

szél fújt a Hold fénye utat tört a lepelszerű felhő réteg között, hogy árassza a fényt. A háztetőn ültem, mikor megpillantottam egy alakot, egy fiatal fiút. Hirtelen a szívem nagyot dobbant és eszembe jutottak Baal szavai. A Földre küldött, elhagytam a Poklot azért, hogy lelket gyűjtsek. Amint megláttam a védtelen fiút eszembe jutott, hogy mi a küldetésem. Túl sok időt töltöttem a halandók világában, ezért láttam a jót. Eltűnődtem egy percre, hogy ezt nekem is kéne? Dacoltam az emberi jóval, amit azonban éjsötét énem kioltott a lelkemből, hiszen nem ismertem kegyelmet. Követtem a fiatal tinédzsert, aki nyugodtan lépkedett. A háztetőkről és az épületek árnyai közül figyeltem a fiút. Megéreztem a lelkének erejét, megéreztem és vágytam rá. Ki akartam oltani az áldozat életét… A lelkét akartam? Igen… A szenvedését akartam látni? Természetesen…
Bizonyára sejtette, hogy valaki követi, mert nyugtalanság lett úrrá rajta egy fajta félelem. A léptei szaporábbak lettek, akárcsak a szívverése és ez által a lélegzete is. Aranybarna szemem gonoszan villant, majd elmosolyodtam és egy sikátorba kergettem. Elé léptem, mire ő meglátta, hogy egy lány vagyok és kicsit megnyugodott. Azt hitte, hogy nem vagyok képes bántani őt, de tévedett… Megragadtam őt és elvettem az életét, kiontottam a vérét. Karmaimat belevágtam a bőrbe melyet a hús követett. A szeme kitágult az ajka pedig sikolyra nyílt, de nem volt ideje sikoltani. Amint a szíve az utolsó ütemet lüktette végleg megállt, többé nem vett levegőt és nem is mozdult. Kihúztam belőle a karmom, majd lenyaltam a vért a kezemről. Szemem még élénkebb lett. Hirtelen megjelent Baal és így szólt:
- Látod Calina, tudsz te, ha akarsz…
- Minek jöttél ide Baal? – fordultam felé és a vérvörös szemeibe néztem.
- Meg akartam nézni, hogy ölöd meg ezt a fiút… Akárhogy is ellenkeztél a sötétség ellen te is a szolgája vagy, így nem tudtál mit tenni. – felelte Baal. – Gyilkos vagy Calina, akár mennyire nem tetszik!
- Nem is mondtam, hogy ártatlan vagyok! – mondtam neki – Ez a záloga annak, hogy a Sátánt és a Poklot szolgálom. – magyaráztam.
- Helyes. Jó gondolat kislány. – kacagott, majd eltűnt.
Nem akartam ártani senkinek és mégis a sötét énem elő jött belőlem. Találtam egy lelket, amit megtörhettem, egy testet megkínoztam, egy emberi életnek véget vetettem. Van egy énem, egy démoni énem…
A fiú testére pillantottam, majd belekapott a hajamba a szél. A Holdra emeltem tekintetem, majd megláttam, hogy elő tűnt az ezüst korong a felhők mögül. A kezemre néztem, melyre rászáradt a tizenhét éves fiú vére, majd ökölbe szorítottam a kezem, miután a karmok lehúzódtak. Elmosolyodtam, majd elindultam és az égre néztem, hogy a démoni énem győzött. Tudtam ez még csak a kezdet…

Névtelen írta...

Csak egy zsineg látszott ki a földből, melynek vége a vészharangon lógott. Éjfélt ütött az óra. A harang hangja hirtelen felharsant. Dingg. Dingg. Dingg. Az őr lassan ment előre, egyik lábát a másik után téve. Bal, jobb, bal. A harang hangja újra felharsant, és a koporsó belsejében lehetett a kaparást hallani, ahogy az ember, belülről próbál szabadulni. Ding Ding Ding. Bal jobb bal. Nem maradt abba. Egyre hangosabban, kétségbeesetten. Az őr futott és csak futott tovább. Szedte lábait egyre és egyre gyorsabban. Ding Ding Dingggg. Bal jobb bal jobb bal. Sikolyok, elfojtott sikolyok hallatszottak a koporsó belsejéből. Fülsüketítő volt mikor az este csöndjét kettéhasította. Ding Ding Ding.Bal jobb bal. Nagy reccsenést lehetett hallani. A fa eltört. Ripityára. S a frissen tört fűz illata keveredett a humuszban gazdag föld érdekes egyvelegével. Egy emberi kéz tört föl a földből. Meg még egy. Aztán egy fej is felbukkant és a végén már egy egész ember állt ki a földből. S hirtelen nagy csend lett. Bal jobb bal. Csak egy apró kuncogást lehetett hallani csupán. Bal,… Az őr egyszer csak megtorpant nagy lihegve. Az izzadság cseppek kigyöngyöződtek arcán. Lába remegett. Az ásót kiejtette kezéből. Túl nagy volt a csend hirtelen. Egy varjú szelte ketté a holdkorongot előzve mellőle a fellegeket, melynek szegélyét finoman, fátyolosan átvilágította, s félhomályba volta a világot. Valami megváltozott. Ezt érezte az őr is. S szívére a félelem, egy aggasztó igencsak aggasztó érzés búj meg. Az eső kopogása, a szél susogása, és az őr lélegzetvétele hallatszott csak. Lehelete felhőként szállt fel a magasba. Lépések zaját lehetett hallani. Nem is olyan messze. Az őr megmerevedve állt egyhelyben és várta, mi történik. Nyelt egyet. Újabb lépteket lehetett hallani. Egyre közelebbről. Jobb bal jobb. Lassúak voltak, megfontoltak. Akár egy sóhajtás olyan halk. Közeledtek, közeledtek. A hold éppen odavilágított. A holdfényben megjelent egy apró lábacska. Sáros volt, és nagyon pici. Egy bokáig érő hálóing látszott látszódott aztán. Hozzáillő karok és fej. Egy kislány léptei voltak. Csupa sár volt, s maga az ártatlanság. Sáros, vizes koszos haja arcára tapadt. Szemei kék színűek voltak, nagy és mélykék szemek. Az őrt saját kislányára emlékeztette. De mégis tartott valami ok miatt a kis teremtéstől. Valami nem stimmelt vele.
- Bácsi! Kérem, segítsen!- mondta csöppnyi szájával, vékonyka hangján.
- Hogy kerültél ide kicsi lány? Hol vannak a szüleid? És mért tiszta sár a ruhád?- kérdezte remegő hangon. A kislány arcán egy ördögi vigyor jelent meg. Szemeinek színe a vérvörös árnyalatot vette föl. A félelem szinte táplálta vérszomját. Hallotta, ahogy pulzált a vér a férfi erejiben. Papamm, Papamm Papamm. Fogai megnyúltak, s éhesen meg is villantak az esti fényben. Egy valamin járt csupán az agya. Érezte a vér édes szagát. A vizes, sós keveréket. Elképzelte, ahogy lecsorog a torkán. Szép lassan. Sűrű masszaként, lassan, egyenletesen. Hogy egyre múlik miatta szomja. Papamm Papamm Papamm Papamm Papamm. Eszelős kacaj tört fel torkából, és mint aki megőrült közeledett az őrhöz. Az őr lassan hátrált. Bal, jobb, bal. Aztán rohanva hagyta el a sírokat egymás után. A lány kacaja még a kapunál is hallatszott az őr fejében, mikor az erdő felé sietett. De milyen rosszul tette. A lány utána eredt. Sebes léptekkel közeledett a férfi felé. S nem tétovázott. A hold fényében rávetette magát a férfi nyakára, pontosan azon a ponton ahol a legtöbb számára éltető nedűt remélte. Mind egy cseppig kiszívta a férfi vérét. S véres szájjal tovább ment, hogy csillapítsa szomját. Semmi más nem járt a fejében, csakis a vér. Egy vérszomjas kisgyermek lett belőle. Ez a nap volt az átalakulásom napja. Az enyém, Nina Winnie-é. Aznap este több száz embert megöltem. S az óta több ezret. Csak egyet nem. A gyilkosomat. Mert most csakis az én célom az, hogy megöljem őt. Addig nem nyugszom meg.
by: vivri

Névtelen írta...

Szió!
csak így tudtam elküldeni, ne haragudj.
Így is az elejét le kellett vágnom belőle :D
megcsonkítottam a törit de elküldtem :DD
Hátborzongató,nagyon szóval gyenge idegzetűeknek nem ajánlott :D Jó olvasást :DD
by Vivri

Syro írta...

Szia! Én is kezdő író lennék, és gondoltam megpróbálom. Üdv. Syro

Isten nevében

Késő este volt, és néztem a néma utcát a házam előtt, mikor a teafőző hangos sípolása rántott vissza a jelenbe. Éppen időben. Töltöttem egy csészével, majd lassan kortyolva elfogyasztottam. Az éjfélt ütötte el az nagy óra a nappaliban, mire befejeztem. Ahogy áthaladtam a szobákon, a telihold ezüstös fénye, ami a hatalmas ablakokon szűrődött be, bevilágította az egész házat, így lámpát se kellett gyújtanom, mindent jól láttam.
A pince lejáratát dupla ajtóval rejtettem el az esetleges kíváncsi szemek elől, így se hang, se szagok, se fény nem jött át rajta. Nagy gondot fordítottam rá, hogy minden tökéletes legyen, így mikor megbizonyosodtam róla hogy biztos jól be van zárva mögöttem, elindultam hogy teljesítsem kötelességemet.
Harminckét lépcső vezetett le az öltözőm ajtajáig, itt felcsatoltam szöges vezeklő láncaimat, és régi ismerősként üdvözöltem a húsomba maró fájdalmat, ezután magamra öltöttem a csuhámat, amit a derekamnál egy kötéllel megkötöttem. Lábbelit nem viseltem, ahogy elődeim se tették. Lehajtott fejemre húztam a csukját, és tovább mentem. A helyiséget jól ismertem, így nem kellett látnom, hová is tartok. Előttem az oltár helyezkedett el, mely felett a megváltó volt megfeszítve a kereszten. Az oltáron hét gyertya állt. Egy jutott a kevélységnek, egy a fösvénységnek, egy a bujaságnak, egy az irigységnek, egy a torkosságnak, egy a haragnak, és végül egy a restségnek. Mindegyik gyertya előtt egy tál volt, ebbe került az áldozat, melyet a bűnős adott, hegy megbocsájtást nyerjen.
Mindegyik gyertyát meggyújtottam, majd elvettem a bujaság tálját. Bal kézre a bársonyfüggöny mögött egy nő megkínzott, és megcsonkított teste lógott a fakereszten. Ismertem őt egész kicsi kora óta, jó nevelést kapott, de megfertőzte a bujaság szelleme. Jöttömre felemelte fejét, szemében fájdalom csillogott, de megbánást most sem tanúsított.
- Megbánod bűnödet? - kérdeztem sokadszorra tőle.
- Ártatlan vagyok – válaszolta könyörgően – engedjen el kérem, nem tettem semmi rosszat.
- Elvesztetted erényedet, ez szerinted nem bűn? - vádoltam meg szigorú hangon.
- Ez a mai világban nem bűn, főleg ha két ember szereti egymást – zokogott fel. De nem tudott meghatni álszent könyörgése. Közelebb léptem hozzá egészen közel, csak centik választottak el attól, hogy hozzáérjek, de ennek még csak a gondolatától is irtóztam. Úgy, soha nem tudnék hozzáérni egy tisztátalanhoz.
- Könyörgöm ne bántson – rimánkodott. Könny áztatta arcán a mocsok és a vér kusza ábrákat rajzolt, melyek a hideg verejtékében fürödtek. Kezdett remegni, bőrén mint megannyi apró gyöngy csillogott izzadtsága a gyertyák fényében. Biztos a vérveszteség az oka. Életben tartottam a gyógyszerekkel, így nyújtva meg a vezeklésének idejét. Időt adtam neki, hogy ráeszméljen tettére, és bocsánatért esedezzen. De nem tette, és az idő most lejárt.
- Nem bántalak – suttogtam a fülébe – csak utat mutatok a Istenhez. Rémült tekintete örömmel töltött el, melegséget hozott szívembe. A lány összeszedte maradék erejét, hogy kiszabadulhasson béklyói fogságából, de mindhiába, és én közben élvezettel néztem elkínzott testének vergődését, a fájdalomtól és reményvesztettségtől eltorzult arcát. Sikolyai mélyen lelkembe vésték magukat, melyet örömmel fogadtam, és jól elraktároztam a többi mellé, hogy néha elővehessem, és újra élhessem varázsukat.
Hangosan imát mondtam a lelkéért, és csak remélhettem, hogy utat talál majd Istenhez.
- Én, Isten hű szolgája, megbocsájtást kérek ennek a bűnös léleknek. Fogad őt magadhoz Uram, és bocsájtsd meg vétkeit – majd egy lassú de precíz mozdulattal szívébe mártottam a kétélű tőrömet. Szemében hitetlenség fénylett, és fájdalom az elvesztett életért. Egy kicsit kijjebb húztam a pengét belőle, hogy vérét felfoghassam és áldozatként bemutathassam, úgy ahogy elődeimtől tanultam. Láttam mikor érte el a vég, szeméből eltűnt az értelem, csupán egy üres tok maradt utána semmi több, egy újabb takarítani való szemét.

Szatti írta...

Szia Hikari!

Nagyon tetszett a történeted:) Bámulatos volt. Nagyon megfogott a fogalmazásod, ahogyan a szavakkal bántál, gratulálok neked. Szuper volt és köszönöm az élményt!:)

Szatti írta...

Szia Vivri!

Nagyon tetszett a történeted, főleg az a rész, amikor elkezd kibújni a koporsóból:D Fantasztikus volt, kicsit True Blood érzetem volt, ahogy előmászott a földből. Nagyon jól vezetted végig, minden benne volt, ami kellett. Kereknek és összetettnek éreztem. Köszönöm, hogy elküldted, gratulálok a munkádhoz! Puszi

Szatti írta...

Szia Syro!

Üdvözöllek a blogon, mint kezdő és új írót a Penna tagok között! Örülök, hogy írtál a feladatra és bátran elküldted nekünk! Nagyon tetszett a történeted, végig izgalmas volt és faltam a sorokat:) A hét bűn említése nagyon tetszett, különlegességet adott a történetednek, és a lezárás is nagyon tetszett. Szépen fogalmazol, jól bánsz a szavakkal. gratulálok neked és még egyszer köszönöm, hogy írtál a feladatra. Remélem, hogy a továbbiakban is részt veszel majd a kihívásainkon és nagyon jó írást kívánok neked a továbbiakban! Élmény volt olvasni téged, puszi!:)

Suzy írta...

Sziasztok, most jövök én.(egy szereplőmet emeltem ki a történetemből, de vajon ki az?)

Ingerülten csapódott ki az ajtó, az ablak is beleremegett, majd ugyanilyen stílusban becsapódott. Puff! De előtte besétált az aki ezt tette.
Arcáról csak a dühöt lehetett leolvasni, a szemében lángok égtek. Úgy sem ölhet meg. - gondolta s így nekiállt egy kicsit boszantani. Élvezettel figyelte közben az arcát.
-Köszönni luxus? - Mire csak egy gyilkos tekintetett vetett rá, de ezt mondta: - Szerinted? És ha már idejöttem legalább ne akadékoskodj velem írókám. Épp elég hogy a világpusztító tervimet félbe kellett szakítanom mert hirtelen rád jött az ötperc, és berendeltél a " Gonosz szereplők agyturkászához" Mint látod itt vagyok, többet ne akarj, még te se! - mondta dühtől remegő hangon.
-Azért vagy itt, mert ha nem ezt teszed már lettél volna írva a történetből. Kapizsgálod?
-Mit kell csinálnom? -kérdezte rá se hederítve arra ami előbb lett mondva.
-Mesélj, hogy lettél az aki.
-Muszáj? Nem lenne annyi elég, hoy ilyen lettem és kész? -kérdezte kétségbeesetten, ezt tőle meglehetősen ritkán lehetett látni, illetve hallani.
-Nem. Kérlek kezd el. - erre Nuope belegyezően sóhajtott s hozzálátott. Csak úgy ömlöttek belőle a szavak, mintha egy régen lezárt ajtót kinyitnánk, s ami mögötte van az mind ki akarna jönni.
-Elmesélem a múltamat, csak hogy legyen jövőm. Mekkora hülyeség! Na de szóval: Régen, nagyon régen még én is jó akartam lenni. A jó, aki legyőzi a rosszfiúkat, az elesettek védelmezője. De ahogy nőttem úgy láttam ahogy emberek halnak meg csak azért mert rendesek. S láttam a gonoszok legtöbbször legyőzik a jó erőit. Hiába próbál meg mindent mindig elbukik. Megijedtem, és többé nem kartam már az lenni. Rossznak lenni az lett az életcélom. Így féltek tőlem, s ez jóleső érzéssel töltött el, szerettem gyilkolni, ölni ok nélkül, kijátszani a többieket majd az arcukba nevetni. Élveztem. Tudtam erre lettem teremtve. Ám mindig volt valaki aki beleköpött a levesembe, és ez idegesített. Rettegtek tőlem, mégis idegesítettek. Ekkor határoztam el, hogy világuralomra török. Elegem lett a városi kis játékokból átakartam térni a nagyra, a veszélyesre. Ott fent bármikor elbukhat az ember. Épp eézrt olyan izgalmas ez a szakma. Lehet hogy csak megölsz valakit, de mégis holnap elbuksz. Folytak az események. Voltak kiket megöltem, kiket lefizettem s kiket megfenyegettem. Ám a végén már sikerült meggyőznöm a többi embert, s támadást intéztünk a misztikus lények ellen. Az akkori Angyalvámpírnak ez nem igazán tetszett, így bejutattam oda egy kémet hátha feltudja tartóztatni adig ameddig kell. Nem tudta. A harc még el sem kezdődött máris vége lett. De ezt nem hagytam annyiban, az erdőben elrejtőzve megöltem őt, nem sokkal én is meghaltam. Újjászülettünk, testvérek lettünk, majd meghaltunk. A többiek fentre én lentre kerültem. Emlékeim visszatértek és rájöttem így sokkal egyszerűbb lesz a Gihai-t elpusztítani. Én akartam, akarok lenni a világ ura. Nem Lucifer, vagy Isten. Dehogy én.Viszont tudtam hogy valakik ezt megakadályozhatják. A Sárkányharcosok rendjének a tagjai... -csak mondta és mondta s miközben én ezt hallgattam rohantam a szoba felé. Nem én voltam bent velük, hanem az aki Nuope helyére pályázott. Mérges voltam, iszonyúan dühös. Ez adott erőt nekem, s az hogy nálam a meglepetés ereje. Senkinek sincs joga elvenni a szereplőmet, mindannyian szerves rszei egy kitalációnak. Lihegve robbantam be a helységbe, s felpaprikázva meredtem a férfira aki az én szerepemet próbálta átvenni.
-Nuope Ekánil fejezd be! Ő NEM ÉN VAGYOK. A TÖRTÉNET ÍRÓJA EGY NŐ ÉS NEM EGY FÉRFI! - Kiabáltam rá. Rám nézett. ÉS csak ennyit kérdezett:
-Akkor meg ki a fene?
-Vlad Tepes, szolgálatára. -válaszolta amaz, s Nuope eltátotta a száját megdöbbenésében.
-Kiszbadult?
-Mint láthatja.

Ez lett a művem.
Puszy Suzy

Szatti írta...

Szia Suzy!

Örülök, hogy így a végén te is befutottál az írók közé és alkottál valamit:) Nagyon tetszett a történeted, érdekes volt és izgalmas. Néha elveszettem kicsit a fonalat tekintve, hogy ez egy kiragadott szereplő volt a történetedből, néha éreztem, hogy jó lenne tudni az előzményeket is, de ettől függetlenül jól oldottad meg a feladatot és sikerült összefoglalnod a lényeget.Jó volt belelátni a szereplőd gondolataiba, és a lezárás is jó volt. Köszönöm, hogy elolvashattam, puszi!:)