2011. június 21., kedd

Szatti, avagy hogyan is kezdtem én írni?


Sziasztok! Kezdem a sort, hogy beinduljon a dolog:) Hogyan is kezdtem írni, s miképpen művelem ezt a jelenben?
Nem mondom azt, hogy kicsi korom óta, túl sablonos és nem is igaz. Részben. Először 12 évesen vettem papírt és ceruzát a kezembe, hogy leírjam az első történetem, amelyet egy szilveszteri kalap ihletett:D tényleg. Már nincs meg, de még mindig emlékszem a boszorkány kalapra, amelynek hosszú vörös haja volt, szinte égővörös, de pont ez tetszett benne. A mai napig bolondulok a vörös hajszínért. Ahogy lógott a polcomon, ihletet kaptam egy boszorkányról, aki különleges iskolába jár, ahol mindenki olyan, mint ő, s az életére akar törni valaki, aki végzett a szüleivel. 
Igen igen... kicsit Harry Potter változat, lány formában, na de akkor az volt az egyetlen olyan könyv, amelyet mindenki olvasott és nem volt olyan nagy a választék, mint ma. A karakteremet Rabina-nak neveztem el, amelyet sok agyalás után találtam ki. Onnan jött, hogy a haja olyan vörös, mint a rubin, mint az a drágakő és sok-sok csavargatás után, ezt a nevet kreáltam belőle. Rabina. Rabina Colin. Majd jöttek a többi szereplők, barátok, ellenségek, megteremtettem a sulit, amely az én általános iskolám alapjaira, folyosóira, termeire épült, kisebb változtatásokkal. Majd kitaláltam azokat a lényeket, akik a Voldemorthoz hasonló női gonosz karakterem csatlósai, s őket frummereknek neveztem el. 
Furcsa így visszagondolni az ötleteimre, de tudom, hogy azt a történetet kitaláltam és végig is írtam. A mai napig őrzöm a fiókomban. Sokszor esténként is írtam, elalvás előtt... s egyszer, egyik reggel nem volt az ágyam mellett a mappám. Átmentem anyához és akkor megláttam az ő kezében a papírokat és nem akarta elhinni, hogy én ezt írtam, 12 éves fejjel. Akkor kezdtem jobban érteni, hogy talán nem is olyan hülyeség, amit írok és írhatnék még. 

A Rabina befejezése után újabb történetbe kezdtem, amelynek témája már nem a boszorkányok voltak, hanem a sellők, tündérek és kalózok. Kicsit eltérve az eddigi témától egy olyan világot alkottam meg, ahol egy lány ellátogat egy másik világba egy beszélő béka segítségével, s egy évtizedek óta tartó háborúba csöppen, amely a tündérek és a kalózok között dúl. Ennek középpontjába egy családi viszályt írtam, mesei elemekkel tarkítottam, s közben a főszereplőm, Lenevin sellővé változik, s megmenti mind a tündéreket és a kalózokat. Vagy inkább úgy mondanám, hogy kibékíti. Ez egy varázslatos mese, amit szintén végig írtam és a Rabina mellett őrzöm. Gyakran előveszem, olvasgatom és mosolygok az akkori megfogalmazásaimon.:)
Ezek után volt egy harmadik történetem is, amelyet az eddigiekhez képest nem fejeztem be. Megvan a piszkozata, képeket is rajzoltam hozzá, vázlatokat, de valahogy nem volt ihletem és ötletem tovább írni. Majd nem tudom, más dolgok kezdtem érdekelni és felhagytam az írással. Csak őrizgettem a mappámat és évekig nem is nyúltam hozzájuk. 
Aztán úgy 18 évesen visszataláltam ehhez az egészhez, valaki folytán. Megismertem valakit, sokat voltunk együtt, beleszerettem (igen igen, pasi van a dologban) és elkezdtem írni magunkról egy közös történetet. Így tértem vissza az írás világába, így igazán azt a történetemet tekintem elsőnek, amelyet rólunk írtam, de a 12 évesen írtakról sem feledkezem meg, ahonnan igazán elindultam. Majd ezt a történetemet követték mások, amelyekből blogot is készítettem. Biztosan vannak itt olyanok, akik ismerik és olvasták a Bennünk Rejliket és a Holdtól Hajnaligot. Azokat már kicsit kiforrottabb írásaimnak érzem, amelyekben már volt célom, tudtam, mit akarok írni és tényleg van története, mondanivalója. Nos, hosszasan leírva én így kezdtem az írást. Amikor írok, mindenképpen szükségem van zenére, de hogy milyen zenére, az attól függ, hogy éppen milyen témában írok. Ha valamilyen izgalmas akciójelenetet, akkor valamilyen pörgős zene kell, de amúgy nyugisakat szoktam, amelyek a Pennán is vannak. Ezek kikapcsolnak olyannyira, hogy nem zavar írás közben, ha szól mellettem valami. Viszont gyakran csinálok olyat, hogy egy-egy történetemhez, novellámhoz kimondottan keresek zenét és így tudom, hogy azt az egy dallamot csak ehhez a művemhez köthetem.

Vázlatolni nem mindig szoktam, csak ha szükségét érzem. Néha annyira megvan bennem a történet, hogy szükségtelen a vázlat. Gép elé ülök és egyszerűen leírom. Viszont, vannak olyan történetek, amelyeknél kell, hogy leírjam és vázlatoljam kicsit, mert nem eléggé kiforrott még bennem a dolog. Elmélkednem kell napokig, akár hetekig, mire megvan a folytatás, addig pedig dolgozom a szereplőkön, a helyszíneken, párbeszédeken. Nem egyszer van olyan, hogy este jön az ihlet, amikor már lefeküdtem és gondolkodom a mai napon és a másnapon. Akkor jönnek a legjobb ötleteim, s olyankor kipattanva az ágyból, gyorsan leírom, mielőtt másnapig elfelejteném:) Úgyhogy jó ötlet néha közel, magunk mellett tartani egy füzetet. De így vagyok ezzel a vonaton is. Volt, hogy akkor jött ötletem és semmi nem volt nálam, amire és amivel írhattam volna. A telefonba kezdtem bepötyögni a mondataimat:D Azóta magamnál hordok egy füzetet, de legfőképpen egy tollat, hogy ilyen válságba többet ne kerüljek:)
Két történetet vittem eddig végig, teljesen a végéig és volt egy megkezdett történetem, amelyet nem tudtam tovább írni. Akkor indult be nálam az egyetem, elvette minden időmet és ez a blogom eléggé elhanyagolttá vált a hónapok alatt, így végül megszüntettem. Azzal a történetemmel is szeretnék foglalkozni, de csak később, amikor már nincs suli és csak rá tudok összpontosítani, mert úgy érzem, hogy az az eddigi két, végig írt történetemnél is összetettebb és fontosabb dolog az életemben. Nem azt mondom, hogy huh de profi vagyok belőle, de szerintem minden írásommal fejlődök, változom és egyre jobbak számomra a történeteim. Én így érzek ezzel kapcsolatban. 

Az írásaimban szeretek emberekről írni. Az érzéseikről, gondolataikról. Ezt nagyon fontosnak tartom. Valamint a tájleírást, amely mellett nagyon sokan elsiklanak, pedig szerintem lényeges, hogy erre is figyelmet fordítsunk. Általában különleges lényekkel dolgozom, mindegyik történetemben megfigyelhető egy-egy lény, teremtmény, habár mostanában szívesebben írok átlagos emberekről, átlagos problémákról, amely mindenkivel megtörténhet. Szeretném, ha mások is ismernék, amiket írok, de legfőképpen azok, akik szerepelnek a történeteimben, még ha csak elrejtve is. Szeretnék valami maradandót alkotni, nyomot hagyni magam után a világba. Éppen ezért,  a történeteimet szeretném egyszer könyv formájában is viszont látni, amelyekért a jövőben fogok lépéseket tenni, ha eltelt a nyár és haza jöttem a sok-sok külföldi útról.  Addig még pihentetem és dolgozom rajtuk, aztán szerencsére fel.:)

Amíg pedig nincs időm történetekkel foglalkozni, maradok a novellák mellett, amelyekre jobban van időm. Vannak kisebb ötleteim, amelyekből kimondottan nem akarok történetet írni, így ezek alkalmasak arra, hogy novella formában írjam meg őket. Viszont a történetek, novellák mellett a Penna az, amely igazán kitölti minden időmet és amivel nagyon foglalkozom. Mindig alakítgatok rajta valamit és nagyon hálás vagyok Csilinek, hogy akkor, február 8-án meghívott a blogszerkesztésbe, mert azelőtt sosem gondolkodtam azon, hogy ne történetről írjak, hanem az írásról. Fontosnak tartom, hogy amikor mi tudunk, leírjuk és megosszuk veletek, mert általában minden ember a másik hibájából tanul és nagyon örülök, hogy itt lehetek, beszélgethetek veletek és azét pedig elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy mindig adtok a véleményemre és bátran fordultok hozzám segítségért. Én ennyi lettem volna. Így is eléggé hosszúra sikeredett a bejegyzésem, de szerintem már megszoktátok, hogy mindig hosszan írok.:) Ha bármivel kapcsolatban még kérdésetek lenne, kérdezzetek nyugodtan és válaszolok!:)

3 megjegyzés:

B. P. Hédi írta...

Ez nagyon szép, összetett és elgondolkodtató volt. Örülök, hogy megírtad. :D
Sok mindenben hasonlóan gondolkodom, de erről majd én is írok egy sztorit. Nektek. :)

Hédi :)

LauraL írta...

Szia, Szatti!

Köszönöm, hogy megosztottad azt, hogyan kezdtél neki, ennek a fájdalmasan szép, kínnal, szomorúsággal és örömmel, gyönyörűséggel, boldogsággal teli útnak. Sok mindennel egyet is értek és csodálom a sokoldalúságodat. Azért meg mindenképpen köszönettel tartozom, hogy Csilivel életre hívtátok ezt a blogot.
Én már megírtam a magam részét az interjúban, hozzátenni nem igen tudnék semmit. De kíváncsian várom Hédi, Arya, Tia, Salina és a többiek írásait! :)

Szatti írta...

Nagyon köszönöm a véleményeteket!:) Igaz, ez egy eléggé tömör összefoglalója volt, de valahogy így indult az én írói világom. A könyvekkel kapcsolatban is írok majd egy ilyet. Az külön sztori, hogy mennyire utáltam olvasni:D Puszi