2011. július 20., szerda

Egy leendő író kezdő pályafutása

Szeretném nektek bemutatni Moineau-t, aki nemrég lett tagja a Penna Blognak. Hamarosan, pontosabban szeptemberben indítana egy saját blogot, ahol szeretné megosztani az írásait, film-és könyvajánlókat tenne közzé,  festményekről, versekről, különböző művekről mondaná el a véleményét, és kérné ki másokét is ezzel kapcsolatban. Szerintem egy nagyon izgalmas, érdekes és hangulatos blog van készülőben, amelyhez ízelítőként szeretném megosztani az egyik novelláját, hogy a kezdés előtt kedvet kapjatok a stílusához. Kérlek, őszintén véleményezzétek, fontos számára, hogy ti mit gondoltok és hogyan vélekedtek. Előre is köszönöm, és remélem, hogy annyira tetszik majd a novella nektek, mint nekem:) A novellához egy saját, Moineau által készített képet mellékelnék. 

Kitalált dolgok


A két  nő az asztal mellett ült, bögréjük üresen állt, az árnyékok köröket vetettek a kezükre. A gyerekekről beszéltek, néha felkacagtak, ha egy-egy mulatságos történet került felszínre és elgondolkodón húzták össze szemöldöküket, ha a problémákról esett szó. Egykorúak lehettek, bár az egyik alacsony volt, komoly és szőke, míg a másik magas, nevetős, hosszú barna haja laza kontyban simult a tarkójára.
A konyhából sípolás hallatszott, mire a vidám nő mosollyal az ajkán felemelkedett és a másik szobába indult a kávéért. Elzárta a tűzhelyet és kitöltötte a forró italt, a fehér pára formátlan gombócokként áradt a bögrékből.
-        Anyu! - A kislány megrángatta a nő piros szoknyáját, hogy magára vonja a figyelmét. A gyerek aranybarna hajszálai koszorúként fonták körbe maszatos arcocskáját. Még mindig nem mosta le a reggeli lekváros kenyér nyomát. A nő már nyitotta a száját, hogy ráripakodjon, amiért nem járt a fürdőszoba közelében, de a kislány megelőzte.
-        Nézd, Anyu! Ott a Tete az ablakban! - Mutatott a fehér párkányra.
-        Igen? Na és mit csinál a Tete? - Hajolt le az anya a gyerek mellé, hátha onnan jobban látja azt a bizonyos Tetét. Ő maga is tudta, hogy ez csak butaság, de szerette beleélni magát lánya játékaiba.
-        Néz. - A nő bólintott, átölelte a puszi ellen tiltakozó gyereket, s megsimította a fejét. Majd megtörve a boldog pillanatot, elküldte őt mosakodni.
-        Rémisztő ez a Tete. - mondta társnőjének amint kiért a konyhából. Letette az asztalra az átmelegedett bögréket és maga is helyet foglalt. - A legkülönbözőbb helyeken bukkan fel, és mindig csak néz. A többi hozzá hasonló láthatatlan barát általában ugrál, játszik vagy énekel, na de ez a Tete, csak néz. - Az alacsony szőke nő komolyan bólintott, majd nem bírta tovább és kitört belőle a kacagás.
-        Csak nem hiszel a kicsike kitalált dolgaiban?! - Megcsóválta a fejét és a kávéjába kortyolt.
-        Nem, dehogyis. - Motyogta maga elé a másik, és hátrapillantott a szobába. Hallotta, hogy folyik a csapból a víz. Malmozni kezdett az ujjaival, de végül ő is belátta micsoda bolondság azon töprengeni vajon valóban léteznek-e azok a lények akikről a kislánya folyton beszél.
A vízzubogás elhalt, széktologatás, ajtócsapkodás. A kislány előbukkant a fürdőszobából és visszafutott a konyhába. Kezében cipelte a zöld kisszékét, alig bírta el, de végül sikerült a pult mellé tennie. Felmászott rá, onnan még egy lépcsőfok, s hopp fenn volt már a tűzhely mellett és így pont szemben ült az ablakpárkánnyal.
Közel az üveghez egy apró fekete-fehér lény gubbasztott, félrefordított fejjel figyelte a kislányt. Gombszemei sötétek és mozdulatlanok, néznek. A gyerek hasonlóképp tekerte a nyakát, mint Tete, elkerekítette a száját, s most úgy érezte tökéltesen ugyanolyan mint az ablakpárkánnyon ülő alak. Hosszú pillanatokig ült így, nagyon közel Tetéhez, üres tekintettel meredve rá.
Odakint a farkaskutya vonított, hisz ő is jól látta a jövevényt, de nem találta veszélytelennek. Villogtak a sárga szemei, csattogtak az agyarai, izmai félelemetesen hullámzottak hosszú szőre alatt. Hogy kinek a figyelmét akarta felhívni az idegen lényre, nem tudni. Mert, hogy egyetlen felnőtt sem értette az üzenetét, az biztos. 

7 megjegyzés:

Anne Wolf írta...

Szia!
Nagyon aranyos lett ez a novella a kitalált lényekről! :D
Én kíváncsi vagyok milyen lesz a blogod! :)

Rica Whimsy írta...

Kedves Moineau!

Ez hátborzongató... Ezt úgy mondom, mint anya és egykori gyerkőc, aki látott már "kitalált lényeket" :D

Jól írsz, egy apró logikátlanságot találtam, ami neked érthető lehet, mert a fejedben ott a kép a teljes lakásról, de nekem furi, mert úgy hat, mintha a szobában lenne a csap... :D

"Motyogta maga elé a másik, és hátrapillantott a szobába. Hallotta, hogy folyik a csapból a víz."

Gratulálok! (lehet blogcímet kapni? _ :D)

Erika (Rica Whimsy)

Bells írta...

Elég rövidke írás ahhoz, hogy rendes, mindenre kitérő véleményt lehessen mondani róla, viszont annyi biztos, hogy nekem is tetszett.
Érdekes, aranyos lény ez a Tete, viszont ha az én ablakomban ülne, halálra rémülnék :D
Semmi akadálya annak a blognak, és előbb is jöhetne, mint szeptember ;D

b.

B. P. Haidey írta...

Az írás jó, nagyon ügyesen forgatod a szavakat, de igazándiból nem jött át a mondanivalója. Valahogy úgy érzem, mintha folytatásért kiáltana. Miért ül ott Tete? Mit akar? Miért gonosz, hiszen a kutya jobban tudja? A kislány miért nem fél tőle? Szóval, ha lesz folytatása, kíváncsi vagyok, de egy novellának szerintem befejezettnek kell lennie.
Amúgy pedig, nagyon ügyes a tollforgató! :D
Gratulálok Moineau!

Moineau írta...

Sziasztok!
Nagyon köszönöm a véleményeteket, igazán örülök neki, hogy általánosan tetszés övezte.
Anne Wolf, köszönöm az érdeklődést, szívesen várlak az oldalon! (Csak gy megjegyzem, hogy akik már most regisztrálnak olvasónak e-mailben fognak ízelítőket kapni a szeptemberi kezdés előtt ;P)
Rica Whimsy, igen ez valószínűleg így van, én magam előtt látom a teljes házat, ugyanis a történet alapjai az unokahúgomról szól. Valóban létezik ez a Tete és valóban mindig néz! :) A blog elérhetősége pedig a következő:

http://cahier-de-moineau.blogspot.com/

Bells, én is megdöbbentem, mikor befejeztem, hogy mennyire rövidke Írás lett, bár nálam ez várható, szoktam fél oldalas egyperceseket fabrikálni. :) Az oldalon az ilyenek majd minden Vasárnap, az Arcképtár keretein belül fognak érkezni. :)
B. P. Haidey köszönöm a dicséretet. Viszont nem értek egyet a "novellának mindig befejezettnek kell lennie" dologban. Sajnos szeretem a magyarázatot elhallgatni, pontosan nem tudnám megmondani hogy miért, talán azért, mert nem szeretem a konkrét tényeket az olvasó kezébe adni. A történet utolsó betűje után is van folytatás, bennem és valószínűleg benned is. ;)
Egybevetve, nagyon meghatottatok azzal, hogy elolvastátok és véleményeztétek a novellát. A szeptemberi kezdésről pedig annyit, hogy a ti javatokat szolgálja, mert ha hamarabb fognék neki, nem tudnám biztosítani a napi frissülést.
Köszönettel mindenkinek:
Moineau

diana írta...

Egyet kell, hogy értsek B. P. Haidey-vel. Én is úgy érzem, hogy a folytatás ott lóg a levegőben. Bár nagyon jó is történet volt, tetszett is, de szerintem nem lenne rossz ötlet, hogy ha esetleg úgy döntenél írsz hozzá egy kis folytatást. Engem legalábbis érdekel, hogy ki/mi ez a lény és mit szeretne a kislánytól!:)
Üdv:
diana:)

Jandra írta...

Bár én érzem a történet végét és úgy elképzeltem, hogyha film lenne, akkor a kommentátornő (nem tudom miért, de valahogy nőnek hallom a történetmondót =) )utolsó szavai után a kamera a holdra irányul, majd elsötétül a kép és vége, de örömest belépek a "Folytasd a történetet" klubba, mert nekem is felettébb felkeltődött a figyelmem! =) Nagyon tetszik az írásod!

Üdvlégy: Jandra