2011. július 2., szombat

Hikari - A démoni Én - Penna Galéria




Szél fújt a Hold fénye utat tört a lepelszerű felhő réteg között, hogy árassza a fényt. A háztetőn ültem, mikor megpillantottam egy alakot, egy fiatal fiút. Hirtelen a szívem nagyot dobbant és eszembe jutottak Baal szavai. A Földre küldött, elhagytam a Poklot azért, hogy lelket gyűjtsek. Amint megláttam a védtelen fiút eszembe jutott, hogy mi a küldetésem. Túl sok időt töltöttem a halandók világában, ezért láttam a jót. Eltűnődtem egy percre, hogy ezt nekem is kéne? Dacoltam az emberi jóval, amit azonban éjsötét énem kioltott a lelkemből, hiszen nem ismertem kegyelmet. Követtem a fiatal tinédzsert, aki nyugodtan lépkedett. A háztetőkről és az épületek árnyai közül figyeltem a fiút. Megéreztem a lelkének erejét, megéreztem és vágytam rá. Ki akartam oltani az áldozat életét… A lelkét akartam? Igen… A szenvedését akartam látni? Természetesen…

Bizonyára sejtette, hogy valaki követi, mert nyugtalanság lett úrrá rajta egy fajta félelem. A léptei szaporábbak lettek, akárcsak a szívverése és ez által a lélegzete is. Aranybarna szemem gonoszan villant, majd elmosolyodtam és egy sikátorba kergettem. Elé léptem, mire ő meglátta, hogy egy lány vagyok és kicsit megnyugodott. Azt hitte, hogy nem vagyok képes bántani őt, de tévedett… Megragadtam őt és elvettem az életét, kiontottam a vérét. Karmaimat belevágtam a bőrbe melyet a hús követett. A szeme kitágult az ajka pedig sikolyra nyílt, de nem volt ideje sikoltani. Amint a szíve az utolsó ütemet lüktette végleg megállt, többé nem vett levegőt és nem is mozdult. Kihúztam belőle a karmom, majd lenyaltam a vért a kezemről. Szemem még élénkebb lett. Hirtelen megjelent Baal és így szólt:

- Látod Calina, tudsz te, ha akarsz… 
- Minek jöttél ide Baal? – fordultam felé és a vérvörös szemeibe néztem.
- Meg akartam nézni, hogy ölöd meg ezt a fiút… Akárhogy is ellenkeztél a sötétség ellen te is a szolgája vagy, így nem tudtál mit tenni. – felelte Baal. – Gyilkos vagy Calina, akár mennyire nem tetszik!
- Nem is mondtam, hogy ártatlan vagyok! – mondtam neki – Ez a záloga annak, hogy a Sátánt és a Poklot szolgálom. – magyaráztam.
- Helyes. Jó gondolat kislány. – kacagott, majd eltűnt.
Nem akartam ártani senkinek és mégis a sötét énem elő jött belőlem. Találtam egy lelket, amit megtörhettem, egy testet megkínoztam, egy emberi életnek véget vetettem. Van egy énem, egy démoni énem… 
A fiú testére pillantottam, majd belekapott a hajamba a szél. A Holdra emeltem tekintetem, majd megláttam, hogy elő tűnt az ezüst korong a felhők mögül. A kezemre néztem, melyre rászáradt a tizenhét éves fiú vére, majd ökölbe szorítottam a kezem, miután a karmok lehúzódtak. Elmosolyodtam, majd elindultam és az égre néztem, hogy a démoni énem győzött. Tudtam ez még csak a kezdet…

Nincsenek megjegyzések: