2011. július 4., hétfő

J, mint jellemábrázolás

Az írásban eddig kétféle jellemábrázolási móddal találkoztam. Vannak, akik kevésbé fektetnek hangsúlyt a szereplőjük kidolgozottságára. Ejtenek el pár szót, mondatot velük kapcsolatban, ami a tulajdonságaikra, jellemvonásaikra vonatkozik, de főleg a cselekményre figyelnek, a történésekre, amelyek majd helyettük változtatják, alakítják, formálják a karakterüket. Egy másik ábrázolási mód, amellyel olvasás során találkoztam, a teljes részletesség. Amikor mindent leírnak és bemutatnak a szereplővel kapcsolatban. Nagy gondot fordítanak a hajszín megnevezésére, szemük színére és formájára, testalkatukra, ruházkodási szokásaikra. Mit reggeliznek, mivel töltik el a reggeli készülődést, szinte sorrendet írnak arról, hogy először beveti az ágyát, s csak utána meg fogat mosni. Mindkét írásnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Az első szempont inkább az eseményekre koncentrál és kevésbé a szereplőkre, ami néhányakat zavar, másoknak fel sem tűnik, hogy igazából nem is ismerik azokat, akikről olvasnak. A másik írásmód teljes képet ad a szereplőről, mindent megtudhatunk vele kapcsolatban, ám pont emiatt érezzük úgy, hogy teljesen idegen a számunkra. E között a két ábrázolási mód között meg kell találni a középutat, amelyben nem árulunk el se nem túl sokat és se nem túl keveset a karakterről. Nem attól lesz élethű, hogy leírjuk, milyen színű hajpánt van a hajában, vagy milyen márkájú inget visel, vagy leengedve szereti hordani a haját, avagy sem. A lényeg a részletekben van. Nem az a fontos, hogy reggel palacsintát eszik, hanem hogy eper lekvárral szereti, mert az édesanyjára emlékezteti, aki amikor még élt, mindig így készítette neki. Nem az a lényeg, hogy milyen márkájú kocsival jár suliba, hanem hogy a megtett út alatt milyen zenét hallgat. A zenei stílus is sokat el tud árulni valakiről. A részletesség nem elég, ezeknek információval kell szolgálni. Remélem, értitek a lényeget. Mindig ezeket tartások szem előtt és ne hagyjátok, hogy a szereplőtök idegenné váljon a saját világában. Valódi tulajdonságokkal ruházzátok fel, egyedi vonásokkal, amelyek csak rá jellemzőek, s amely nem hasonlítható máshoz. Attól lesz a karakteretekből szereplő, élő személy a megteremtett világotokban. 

1 megjegyzés:

Bells írta...

Tudtam, hogy olvastam valahol egy ilyen bejegyzést... :)
Arról jutott eszembe, hogy életemben először olvasok egy olyan könyvet, amiben a jellemábrázolás nagyjából a nullával egyenlő. Értsétek úgy, hogy egy szó nem vonatkozott még külsőre.
És azt hiszem ez megértetett valamit velem (ami persze, ez csak részben igaz): Azt hiszem, ennek a könyvnek az írója szabadon ereszti és közben egy bizonyos mértékben mégis korlátozza az olvasó fantáziáját. Te elképzelheted a szereplőt kívülről, ő leírja neked belülről (nagyrészt a rengeteg párbeszéd segítségével). De érdekes módon szerintem a végeredmény ugyanaz. Minden valószínűség szerint én nagyjából hasonlóan képzelem el a főszereplőt, mint ahogy az író tette azt. Ugyanis vannak belső jellemvonások, amik valahogy hatnak az ember külsejére... nem igazán tudom jobban megfogalmazni. :)
Ehhez valószínűleg nagy ügyesség, tapasztalat, kreativitás kell, de vannak, akik kitűnően megoldják és ha valaki nem szeret jellemezni, ajánlom Marc Levy-t, tőle lehet tanulni... :)