2011. július 9., szombat

Niara novellája - A próbababa - Penna Galéria

Ki tudja mióta álltam a new yorki Macy's áruház méregdrága kirakatában. Chak, a gondnok mosta le minden reggel, hogy eltüntesse az éjjel rákerült vágyakozó tinédzserek nyomát, a rajtam csüngő ruhák iránt. Megfizethetetlen holmi volt az, amibe nap, mint nap belebújtattak, és büszkének kellett volna lennem rájuk, de engem a szemben lévő Journeys cipői sokkal jobban izgattak.


A számtalan ember közül, akik betévedtek ide, csak néhányan távoztak az áruház vörös csillaggal díszített papírszatyraival. Mások szemében én voltam a bakkártyájuk lenullázására szolgáló segédeszköz...

Az éjszaka csendje után jórészt ugyan azok az arcok rohantak el a kirakat előtt. A reggeli forgatagban egy pillantást sem vetettek rám, mind túlságosan is el volt foglalva a fülére tapadt mobiltelefonnal, és a csuklóját szorító óra mutatójával.
A sárga taxik egymást kerülgető sokasága közt felbukkant néhány drágának tűnő kocsi és autót kerülgető járókelő is. Ő is autóval jött, mint minden reggel. Leparkolt a Hilton Garden zsúfolt járdája mellé, és kiszállva kedvesen üdvözölt minden ismerős arra tévedőt. Naponta csak kétszer láttam ezt a férfit; reggel, mikor elhaladt az üzlet előtt, tele energiával, arcán derűs mosollyal, és este, már kissé letörten, de még mindig sugárzó vonásokkal. Ez a férfi messze kitűnt a többi stresszhajhász közül. Elegáns öltözéke nem állt úgy rajta, hogy félelmet keltsen, de olyan idiótán sem, mint a Johnyn, itt mellettem. Rajta a zakó úgy festett, mint a legkényelmesebb öltözéke, és néha a kezében fogta, hogyha a nap sugarai túlságosan is forrón vetődtek az aszfaltra.
Az ő kezében sosem volt telefon, mint a többi férfiében. Tekintetével könnyeden kereste a város szépségeit, amiket én csak kétméterszer négyötvenes üvegen keresztül nézhettem.
De sosem nézett rám. Szemei elkerülték a divatholmik sokaságát. Minden nap, mikor áthaladt az úton, abban reménykedtem, hogy az új ruhám felkelti majd a kíváncsiságát, de ő csak ment tovább, kezében tartva a MecDonalsdban vásárolt cappucino-ját.
A kirakat végében porolódó Hannah szerint az álmom csak Pygmalion bábújának sikerülhet. Nem tudtam, ki lehet az, de a tulaj lánya gyakran emlegette ezt a nevet, mikor azzal viccelődött, hogy egyszer életre kelünk. De szép is lett volna… Élet! Bár tudtam volna, milyen az. Ha egyszer életre keltem volna, egész biztos, hogy egy napig még a kirakat előtt tengődtem volna. Vártam volna a narancssárgába burkolózó várost, ahogy a nap melege plasztik testem helyett beleivódik a csillámló, nyirkos bőrömbe, amit az emberek kezének hála, már oly sokszor érezhettem magamon.
Elképzeltem, ahogy ott állok és a többi próbababa irigykedve néz rám az üvegen keresztül. Láttam magam, ahogy elbámulok az utca végébe, és csak várok, várom az ismeretlen férfit, hogy fáradt arccal, és munkából törötten megpillantson engem a naplementében. Úgy, ahogy én tettem… ki tudja mióta, de minden nap ugyan azt a férfit kerestem.

Nincsenek megjegyzések: