2011. augusztus 26., péntek

Kommentek hiánya, tehát rossz a történetem?



Ezt a kérdést szerintem mindenki felteszi vagy feltette már magában blogosként. Az ihlethiány mellett szerintem ez a másik olyan dolog, amelytől hajlamosak vagyunk a végsőkig kétségbeesni és elfelejteni azt a tényt is, hogy mennyire szeretünk írni. Kezdetben nagyon lelkesek és izgatottak vagyunk, amikor arra a döntésre jutunk, hogy a történetünket nem csak mi, hanem mások is elolvashassák és elérkezik az a pillanat, amikor regisztrálva a blogger oldalán, létrehozzuk a saját oldalunkat, melyen publikáljuk a történetünket. Sablonkeresés, képek, chat szerkesztése, zenék keresése... magamat ismerve tudom, hogy a történet mellett ez az egyik legjobb rész, amikor megalakítjuk azt a világot, melyben életre kelnek majd a szereplőink, s ahová az olvasóink szívesen járnak vissza. A blog megnyitását követően jön a kicsit nehezebb rész, amikor is olvasókra kell szert tenni. Reklámok, hirdetések, linkcserék, blogbarátok keresése, akikre számíthatunk, hogy kitesz minket az oldalára, annak reményében, hogy a nála lévő nagyobb olvasóközönségből néhányan hozzánk is ellátogatnak majd. Néhány nap leforgása alatt akár húsz olvasóra is szert tehetünk, akik véleményezni kezdik a történetünket, a fejezeteket, linkcseréket kérnek, dicsérik a munkánkat és izgatottan várják a folytatást. 

Viszont, gyakran megtörténik ennek az ellenkezője is. Nem lehet tudni, hogy mikor vagy hogy egyáltalán bekövetkezik e, de sajnos vannak olyan történetek, blogok, amelyek idővel bezárnak, szünetelnek a kommentek, látogatók hiánya miatt. Mivel nem kapunk visszajelzéseket, véleményeket a fejezetekkel kapcsolatban, egy idő után kezdünk kételkedni abban, hogy vajon tényleg jó ötlet volt e a blog indítása. Kérdések sorozata jelenik meg a gondolatainkban azzal kapcsolatban, hogy miért nem érkezik be annyi vélemény, mint amennyit szeretnénk. Valamit rosszul csináltam? Nem elég jó a történet? Nem elég jó, ahogyan írok? 
Számos oka lehet, amiért megcsappan a kommentek száma, de ez sosem abból adódik, hogy rosszak lennénk az írásban. Általában, ilyenkor rögtön saját magunkban kezdjük keresni a hibát, holott lehet, hogy a történet hibádzik valahol. Például véve a Penna blogot, sosem hittük volna, hogy ilyen szép sikereket érzetünk el vele. Egy egyszerű, néhányszor frissített blognak indult, néhány bejegyzéssel, rengeteg ötlettel, de hogy ekkora népszerűségre tegyünk szert, álmunkban sem gondoltuk volna. Jandrával beszélgettünk erről sokszor, hogy eleinte nem kellett volna annyi bejegyzés, téma, hiszen mint látjátok,, a kezdetekhez képest jóval lecsökkent a minden héten hozott bejegyzések száma. Ezt főleg az tudja a legjobban, aki az elejétől kezdve itt van és olvas minket. Egy héten volt, hogy három témára is sor került. Lelkesek voltunk, tele ötletekkel, elképzelésekkel és amint volt lehetőségünk egy új bejegyzésre, már tettük is fel. Így visszagondolva azt mondanám, hogy talán nem kellett volna olyan gyakran hozni a bejegyzéseket, hiszen most már néha gondban vagyunk vele, hogy mi is legyen a következő téma.:) De talán éppen ez juttatott el bennünket idáig. Talán pont ezeknek a sűrűn hozott bejegyzéseknek köszönhetjük, hogy ennyi olvasónk van, ennyi kommentet tudhatunk a blogon. Lehet, hogyha minden héten csak egy bejegyzés lett volna, talán soha nem érjük el azt a szintet, ahol most vagyunk. Visszafelé gondolkodni már lehet. Könnyű... de annál nehezebb előre látni és előre gondolni, hogy mit is várhatunk a blogtól, mit is tudunk majd elérni vele.


1. Ne bízzunk semmit a véletlenre!

Egy blog megnyitását követően általában az első gondolatunk az, hogy milyen gyakran is legyenek frissítések. Ezt jó előre átgondolni magunkban és a saját erőnket, szabadidőnket ismerve meghozni a döntést. Amikor felteszitek az első fejezeteket, mindig legyen előttetek a következő: Ismerem a történetem végét? Mennyit tudok a folytatásról? A suli mellett lesz időm hétvégén írni, hogy tartani tudjam a heti két fejezetet? 
Sose essetek abba a hibába, hogy nincs fejben vagy írásban végig írva a történetetek! Gyakran látok arra példát, hogy valaki megnyitja a blogját, teszem azt, van a tarsolyában tíz fejezetre való, de nem igazán tudja, hogy hogyan is lesznek a továbbiak, mi lesz a folytatás és ennek ellenére mégis belevág. Úgy gondolja, hogy majd közben még folytatja, ír hozzá, addig pedig felteszi a meglévőket. Ezzel nincs is gond a folyamatosságot illetően, de sose gondoljátok azt, hogy majd az idő kiforrja és tovább írja a történetet. Fontos, hogyha írásban nem is, de fejben meglegyen a történeteket vázlata, hogy folytatni tudjátok a blogolás mellett. Amíg csak magatoknak írtok, van időtök. Akkor veszitek elő a történetet, amikor ti szeretnétek. De egy blog kötelez és szabályokat hoz, miszerint hetente hoztok 1-2 fejezetet és ha az időre bízzátok magatokat, hogy majd meglesz a folytatás, mert nyugodtan vagytok annak tudatában, hogy oh, van még úgy is kész tíz fejezet... higgyétek el. Ezek a fejezetek hamar elfogynak és a végén abba a hibába estek, hogy ott álltok majd fejezetek nélkül, várakozó és türelmetlen olvasókkal. Ettől kezdve pedig teljesen átértékelődik bennetek az írás. Már nem azért fogtok írni, hogy a történetetek megszülethessen, hanem hogy az olvasóknak ne okozzatok csalódást. Az írás kényszerré válik, egyfajta munkává.
Erre mindig próbáljatok ügyelni és előre gondolva nagyjából meghatározni, hogy mi is telik tőletek, mennyire vagytok képesek és alaposan fontoljátok meg, hogy mennyi időtök is van az írásra, ha már nem csak önmagatoknak, hanem az olvasóitoknak is írtok. 


2. Rendszeresség, állandó éberség

 Egy blog vezetésénél fontos, hogy mindig készenlétben legyünk és sose hagyjuk állni az oldalunkat. Mint azt az előző pontban is írtam, kell egyfajta terv, amit követünk. Hétfőn és csütörtökön teszünk új fejezetet, vagy esetleg szerdán és szombaton. A döntés a miénk. De fontos érezni ennek a súlyát és a felelősséget, hogyha ezt vállaljuk, tartsuk magunkat az ígéretünkhöz. A rendszeres és folyamatos bejegyzéslehetőség mondjuk, itt a Pennán sokkal szabadabb, hiszen bármivel kapcsolatban és bármikor hozhatunk egy új bejegyzést. Egy történetnél viszont nem szabad ennyire gyakran. Ennek oka az első pontban említettek, valamint így nem adjuk meg az olvasók számára azt a lehetőséget, hogy érezzék, milyen várakozni és izgatottan várni a következő fejezetre.:) Kicsit, úgymond játszani kell az idegeikkel, függővégekkel lehet fokozni a kíváncsiságukat és pár nap kihagyásával tovább növelhetjük annak a lehetőségét, hogy visszatérnek hozzánk és az előre megnevezett napon már reggel vagy suli után benéznek az oldalra, hogy felkerült e az új fejezet, amire annyit vártak. 
A történeteknél szerintem a heti két fejezet az ideális, de ezt lehet még kicsit színesíteni azzal, ha néha előzeteseket tesztek fel, a következő fejezetből egy izgalmasabb, nem sokat eláruló szövegrészletet. Ezzel csak még jobban elhúzhatjátok a mézes madzagot előttük.:) Kicsit szadista módszernek tűnik, de az olvasókat nem csak megszerezni kell a blog megnyitásánál, hanem megtartani is, és ez bizony néha kis kegyetlenkedéseket igényel velük szemben.:) Ezeket is érdemes elosztogatni egy hét napjai között. Ha úgy döntötök, hogy kedden és pénteken hoztok új fejezetet, akkor érdemes az előzetest az ezt megelőző napokon hozni, hogy már megteremtsétek a másnapi hangulatot a fejezethez és ezáltal a blogotok sem fog csendben maradni a fejezet nélküli napokon. 
Persze, lehetnek olyan napok, amikor távol vagyunk, több a tanulnivaló és nem igazán van időnk frissíteni, a bloggal foglalkozni. Ezt az olvasók is mindig megértik, ha előre tájékoztatjuk őket. Fontos ez, hiszen ők "mellénk álltak" akkor, amikor elkezdték olvasni a történetünket és ebből adódóan mi is tartozunk feléjük egyfajta tisztelettel. Amikor akad valamilyen probléma, ami miatt nem tudjuk frissíteni az oldalt, esetleg nem tudunk új fejezetet hozni, értesíteni kell erről őket. Ha megadjuk nekik ezt a figyelmet, sokkal megértőbbek lesznek velünk szemben, szert teszünk a bizalmukra és érzik, hogy mint olvasókkal, foglalkozunk velük, hogy értük vagyunk. 


3. Komment-határok

Nem tagadom, volt nálam is egy olyan időszak, amikor kommenthatárt kellett húznom a történetemben. Nem úgy érkeztek be a kommentek, mint vártam és kénytelen voltam egyfajta szabályt meghozni, miszerint amíg nem érkezik be mondjuk öt komment, nem hozok új fejezetet. A történet írása közben, a kezdetekhez képest mindig, jelentősen csökkenhetnek a vélemények. Nem minden blog esetében, de általánosságban beszélhetünk ilyesmiről. Eleinte akár tíz véleményt is olvashatunk egy fejezetnél, de ahogy halad előre a történet, egyre kevesebbet... s ilyenkor érvénybe léphet ez a kis szabály, amellyel próbáljuk arra ösztönözni az olvasókat, hogy írjanak nekünk. Van hogy beválik, de van, hogy kevésbé. Arra viszont nagyon jó ez a módszer, hogy kiszűrjük, kik is azok, akik igazán olvasnak bennünket, mert csak azok fognak a további fejezeteknél folyamatosan kommentelni, akik olvasni akarják a folytatás. 
Ennek orvoslására vagy elkerülésére a következőt tudom tanácsolni: minden fejezetetek végén tegyetek fel kérdéseket a történetekkel kapcsolatban. Kérdezzetek rá egy-egy szereplőre, hogy vajon mit cselekedhet majd, mi fog történni, mit várnak vagy mire számítanak. Ha ilyen módon vonjátok az olvasót, fontosnak érzi majd, hogy elmondja a véleményét és pár sorba összefoglalja a reményeit, félelemeit a történettel kapcsolatban. Így, talán kevésbé lesz szükségetek a komment-határra, ami valljuk be, nem a legszebb módszer arra, hogy véleményeket "csikarjunk" ki az olvasóinktól. De néhány kérdéssel, finom rávezetéssel, burkoltan kérlelhetjük őket véleményük leírására.


4. Egymás iránt való tisztelet

Kicsit elszomorító ez a helyzet, de sajnos gyakran megtörténik, hogy mivel rengeteg történetet olvashatunk az interneten, valljuk be, sokszor nem vesszük a fáradtságot arra, hogy mindegyik olvasott történetet véleményezzünk. Elolvassuk a fejezetet, átfutjuk, megtudjuk azokat az információkat, amelyekre kíváncsiak vagyunk, de nem írunk véleményt. Ez főleg akkor a leggyakoribb, ha a történet íróját igazán nem is ismerjük. Viszont, ha már ápolunk vele egy egyfajta személyes kapcsolatot ( beszéltünk vele chaten, vagy váltottunk pár emailt), felüti bennünk a fejét a lelkiismeret-furdalás, ha az új fejezetéhez semmit nem írunk.
Nem tudhatom, hogy ki miképpen olvas vagy kommentel és nem szeretném, ha olyanok magukra vennék az alábbiakat, akikre nem vonatkozik... de szeretném ha elgondolkodnátok a soraimon. Fontosnak tartom, hogyha egyes blogírók elvárják, hogy véleményeket, kommenteket kapjanak a történetükhöz, ők is viszonozzák azt a hozzájuk hasonló, néha kommenthiányban szenvedő íróknak. Higgyétek el, néha nem is kell különösebb erőfeszítést tenni, csak írni pár szót, hogy "tetszett" vagy "nagyon várom a folytatást". Néha, ezek az egyszerű, sablonosnak tűnő szavak is hatalmas örömet tudnak okozni egy írónak, ha látja, hogy végre kapott valami pozitív visszajelzést, ami tovább ösztönzi az írásra, a folytatásra. Ha viszont semmilyen reakciót nem kap, mi legyen az a tényező, ami buzdítja és lelkesíti? Sosem szabad elfelejteni azokat a napokat, amikor mi kezdtük az írást, amikor mi jártuk körbe az ismert blogokat, cseréket kérve annak reményében, hogy szert tehetünk néhány olvasóra. Mindig át kell éreznünk azt, milyen lehet egy kezdő írónak belecsöppenni ebbe a világba és arra kell törekednünk, hogy az írásszeretetét életben tartsuk a kommentjeinkkel. Ha pedig pár szó helyett akár több mondattal is megjutalmazzuk a blog íróját, melyben összefoglaljuk a fejezettel vagy a történettel kapcsolatos tapasztalatainkat, észrevételeinket, nem csak ő érzi majd magát magabiztosabbnak, hanem mi is egy jobb érzéssel gazdagodhatunk, hogy tettünk valamit a másikért. Az a pár perc pedig, amit a másikra szánunk nem hiszem, hogy olyan sokat elvenne az időnkből. Egymásért legyünk, segítsük a másikat és amikor csak tehetjük, véleményezzünk másokat, ahogyan szeretnénk és örülnénk annak, hogy minket is véleményezzenek.  

6 megjegyzés:

Kata írta...

Szerintem ezt nagyon eltaláltad, száz százalékban egyet értek.
Amikor nem írtam még történetet soha sem írtam megjegyzést, vagy csak egy-két aprócskát, de azt is ritkán. De amikor belevágtam én is egy történet írásában, elég sok dolog átértékelődött bennem. Akkor már tudtam, hogy egy író sokat dolgozik egy fejezettel, nem összecsapja vagy gyorsan leírja. Keményen megdolgozik érte, hogy elnyerje az olvasóinak a tetszését vele, s ez megér egy megjegyzést, bármilyen rövid is. :)
Én azóta soha nem megyek el egy történet mellet sem, amit elolvastam, megjegyzés nélkül. :)

Szatti írta...

Örülök, hogy így gondolod Kata. Egyetértek veled, hogy amíg valaki nem vezet saját történetet, nem igazán tudja értékelni, hogy mennyi munka van egy-egy fejezetben, de amikor már mi is megtapasztaljuk, kicsit átértékeljük a dolgokat. Köszönöm a véleményed, puszi!:)

Syro írta...

Szia!

Mélységesen egyetértek veletek. Régebben én is csak olvastam, majd összegyűjtöttem minden bátorságom, és kommenteltem, ahogy mi is. Persze az írók nagyon örültek neki, főleg az elméleteimnek a történettel kapcsolatban :)
Aztán én is írogatni kezdtem először más oldalán, majd sajáton, és igen. A kommi elmaradása, vagy csak annyi hogy katt, hogy tetszett, vagy folytatást vár, nagoyn fontos. Ezeknek a hiánya igen lelombozó tud lenni. De úgy döntöttem nem érdekel, írok, és ha van vélemény, akkor azt nagyon megköszönöm, ha nincs, így jártam. Bár tényleg vehetné a fáradságot az aki elolvassa, hogy ír pár szót. És azzal is egyetértek, amíg nincs saját története valakinek, addig nem tudja mennyit jelent pár jó szó a kemény munka jutalmaként.

Syro :)

Anna Tarcza írta...

Hello!

Először is: ez az oldal zseniális, nem tudom eddig miért nem jártam erre, vagy ha jártam, miért nem emlékszem, de egyszerűen fantasztikus, jelenleg pont erre van szükségem. Egy helyre, ahol megértenek. Ahol valószínűleg senki sem fog defektesnek nézni, mert kétpercenként ellenőrzöm a blogom nézettségét és a "Megjegyzések" fület.

Másodszor: a cikk, bár úgy látom már elég régen felkerült, számomra épp aktuális, leghűbb olvasóm (=legjobb barátnőm) linkelte be nekem, amikor ismét feltettem a valószínűleg már agyára ment kérdéseket, hogy "Hol legyen a fejezethatár?" "Rakjak fel egyáltalán ma fejezetet?". Nem válaszolt, inkább megmutatta ezt az írást. Baromira eltalálta, ugyanis mivel nemrégiben indítottam újra a blogomat (http://theparadies.blogspot.com - Ez itt a reklám helye volt), előről kellett kezdenem mindent. De tényleg mindent: új design, új, átírt történet, új olvasóközönség. Főleg a legutóbbit érzem nehéznek mostanában, bár nem panaszkodom, szépen haladunk, de egy blog fenntartása tényleg nagyon nehéz, sok olyan döntést kell hozni, aminek nem csak rövidtávú, de hosszútávú következményeit is figyelembe kell venni és erre szerencsésen sikerült ráébresztenie ennek a cikknek.

Köszönöm, hogy vagytok, valószínűleg aktív olvasótokká fogok válni rövidesen, üdvözlettel:

Annie


U.i.: A gyakorlati feladatok rész külön zseniális. Készüljetek, mert írni fogok! :D

Szatti írta...

Szia Annie!

Nagyon örülök, hogy az oldalra találtál, s hogy ennek kapcsán előrébb jutottál a történetet, blogod, írásod terén. Jó látni ezeket a visszajelzéseket és örülök, hogy segíthettem/segíthettünk neked. Köszöntelek az oldalon, jó olvasgatást kívánok és remélem, hogy a továbbiakban is hasznos információkat találsz majd!

Puszi, jó írás és ha benne vagy a linkcserében, szívesen kiteszem az oldalad az ajánlott blogok listájára!

Szatti :)

Anna Tarcza írta...

Az remek lenne, én is kiteszlek titeket azonnal. :)