2011. augusztus 6., szombat

Petrííí novellája - Szavak nélkül- Penna Galéria



Csak nézem az arcod, és képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg itt vagyunk együtt, hogy tényleg megcsináltuk. Minden túl békés ahhoz, hogy képes legyek felfogni, ez a mi életünk. Ez nem álomkép. 


Az evező lustán merül a víz alá, kezeid biztosan tartják; látom rajtad, hogy értesz ehhez. Egy újabb rejtett képesség? 

De nem agyalok ezen túl sokat, figyelmemet magadra vonod a világ legszebb mosolyával. 
-Nézz hátra édes, mindjárt ott vagyunk - szólítasz fel, de nem engedelmeskedem. Kezedért nyúlok, s mikor apró ujjaim megérintik tenyered érdes bőrét, szikrák pattannak ki közöttünk. A lelkem örömében szaltót hány, a szívem őrült tempóba csap át, és érzem, hogy boldog vagyok. Veled. 
Halványan sejtem, hogy naplemente van, és hogy a rejtett kis nyaraló már nem lehet messze, de melletted nem tudok másra koncentrálni. Annyira tökéletes vagy nekem! Lusta mosoly kúszik arcodra, amikor megérzed lüktető pulzusomat. Szemedben ott csillog minden, ami az életet jelenti számomra. Szavak nélkül is tudjuk, mire gondol a másik. Te rám, s én rád. 
Tökéletes pillanat.
A csónak csak sodródik a vízen, miközben mi elmerülünk egymás pillantásában, s a külvilág megszűnik létezni. Csak te és én, úgy, ahogyan mindig is akartuk. 
-Annyira... - a szó a torkodon akad, de én anélkül is tudom, mit akarsz mondani. Ismerlek.
-Tudom. - Előrehajolok, éppen csak annyira, hogy az orrunk összeérjen, de te nem tétovázol. Sosem teszed. Egy gyors mozdulattal összeforrasztod ajkainkat, és a szikrák lángokká változnak, és én tudom, hogy örökké együtt leszünk.

Nincsenek megjegyzések: