2011. augusztus 22., hétfő

Q, mint Questions and Answers


Ezzel a betűvel igazán megfogott a Penna szótár, mert igazán semmit sem lehet kitalálni, hacsak nem az angolban keresgélünk szavakat. Így találtam rá erre a megoldásra, hogy ne hagyjam ki ezt a betűt és ne ugorjak tovább. Questions and Answers, avagy kérdések és válaszok cím alatt híres írók gondolatait, válaszait hoztam el nektek, amelyeken mindannyian elgondolkodhatunk, kicsit magunkra ismerhetünk és végül tanulhatunk valamit.



Nem volt könnyű elkezdeni írni. Miután végre megtettem, rájöttem, hogy ez a lehető legközvetlenebb kapcsolat azzal a részemmel, amelyről azt hittem, elveszett, és amelyben egyfolytában új dolgokat fedezek föl. Az írásban megvan a lehetőség, hogy egyszerre sok életet élj, bármelyik időben, bármilyen világban. Kielégíthetem a kutatás iránti lelkesedésem, de át is ugorhatom a tudomány szigorú határait. Beszélhetek a számomra fontos dolgokról, és valaki figyel rám. Csodálatos!



A kívülállók azt hiszik, hogy az írás valami mágikus dolog, hogy az ember éjfélkor felmegy a padlásra, csontokat vet, és reggel egy történettel jön le, pedig nem így működik. Leülsz az írógép elé és dolgozol, csupán ennyi a titka.

Nem kell hinni, hogy aki könyvekbe menekül, okvetlen az élet elől akar szökni. Sokszor inkább tágítani akarja életét, több életre szomjas, mint amennyit kora s végzete kiosztott.

Teljes mértékben hiszek az írási szokásokban, még ha középszerűen hangzik is. Talán boldogulhatsz nélkülük, ha zseni vagy, de a legtöbbünknek csak tehetsége van, ezt pedig állandóan segíteni kell fizikai és mentális szokásokkal, különben elapad és nem lesz többé. Állandóan szembesülök ezzel. Természetesen ahhoz kell igazítanod a szokásaidat, amire képes vagy. Én két órát írok naponta, mert csak ennyi energiám van, de azt a két órát nem hagyom, hogy bármi is megszakítsa, mindig ugyanott, ugyanúgy töltöm őket. Ez nem jelenti, hogy két óra alatt sokat haladok. Néha hónapokig dolgozom csak azért, hogy utána ki kelljen dobnom az egészet, de nem hiszem, hogy ez az idő elvesztegetett volna. Végbemegy egy folyamat, amitől egyszer csak könnyebb lesz jól írni. És tény, hogy ha nem ülsz neki mindennap, akkor sem leszel ott, mikor épp jól menne.

Nincsenek írási szokásaim. Nem írok mindennap, van, hogy naponta nulla órát. Bizonyos szempontból romantikus az elképzelésem. Azt mondják, állandóan írnod kell, hogy író lehess. Szerintem a történet majd megérkezik, ha itt az ideje. Igyekszem figyelni a kreatív lehetőségekre, olyasmikre, amitől beindulhat az írás, de nem ülök le reggel, hogy ebédig elkövessek valami irodalmit.

Nagyon rossz dolog pusztán akaraterőből regényt írni. Ismeretközlő könyvet meg tudok így csinálni – csak aláírom a szerződést és megírom a könyvet, mert amennyiben a témának van valamiféle jelentősége számomra, tudom, hogy képes vagyok rá. De egy regény más. Egy regény inkább olyan, mint mikor szerelmes lesz az ember. Nem mondod, hogy „Jövő kedden szerelmes leszek, elkezdem megírni a regényem.” A regénynek kell hozzád jönnie. Pont olyan érzésnek kell lennie, mint a szerelem.

Különös alkímia az írás. Azt hisszük, kitalálunk. Holott gyakran csak emlékezünk. Van bennünk egy másik, egy olyan emlékezet, amely az elfelejtett dolgokra emlékszik, és önálló, tőlünk független életet él.

- Azon tűnődöm, mi lesz a betűkkel, amiket az emberek írás közben kihúznak, kitörölnek, kiradíroznak. Hová lesznek azok a számkivetett, eltaszított, félredobott betűk? Lehetséges, hogy elkeseredett hordákba gyűlnek? Belőlük lesznek a gonosz írások? A rossz könyvek?
- Meglehet. És mi van, ha nem mindegyik számkivetett keseredik meg? Ha a töröltek közül többen úgy értékelik, hogy voltaképpen elnyerték a szabadságukat? Még az sem kizárt, hogy az ő soraikból jönnek a graffitik.:)

Az író, ha valóban író, önmagából kiindulva és legtöbbször önmagáról ír, és ha a szavai jelentenek valamit, az csupán azért lehetséges, mert hű önmagához, a saját hangjához és ritmusához. A tartalom, a téma az írás mellékterméke, nem pedig a lényege.

Sok kezdő szerzőnek valami olyan alapvető dolog hiányzik, mint az élettapasztalat. A hit, hogy az ember először ír, és később él, egy posztmodern tévedés. Mégis sok fiatal ember azért akar író lenni, hogy az írók életét élhesse. Ezzel fejükre állítják a dolgokat. Az ember előbb él, azután elgondolkodik rajta, van-e valami elmesélni valója, de a döntést az élet maga hozza meg. Az írás az élet gyümölcse. Nem az élet az írásé.

Az írói blokk, az ihlethiány miatt sem kell túl sokat aggódnod. Ha nézed az üres papírt és nem jut eszedbe semmi, akkor menj, csinálj valami mást. Az írói blokk csak egy tünete annak, mikor úgy érzed, hogy nincs semmi mondanivalód, egyesülve azzal az igen különös elképzeléssel, hogy érezned KELLENE, hogy mondanivalód van.

A jó szerzőkben nem azt szeretem, nem az a csodálatos, amit mondanak, hanem amit súgnak.

"A történetek sem ott kezdődnek, ahol az első szó elhangzik, vagy az első mondat papírra kerül. Minden történet mögött ezer és ezer előző történet lapul, melyekre talán sohasem derül fény. Nem, nem vesznek el ezek a történetek, csak ott maradnak valahol érintetlen magányban és messzeségben. És fájnak... mindaddig, amíg valaki áldozatot hozva, önmagában ott legbelül, fel nem tör egy pecsétet... Hogy tartottam valaha a szótól: áldozat. Mire figyelhettem akkoriban, hogy nem vettem észre, ez a kulcs. Áldozatot hozni. Magunkból adni, magunkat odaajándékozni. Mindenen túlmutató, mindent felülíró, hatalmas szabadság bennünk, hogy bármikor megtehetjük.

1 megjegyzés:

Anne Wolf írta...

Hűha, már a Q betűnél járunk? Gyönyörű gondolatok, nagyon jól vannak összeválogatva!!!!