2011. szeptember 14., szerda

Dia novellája - Tenger gyöngye


-Jöjjön be Mary nyugodtan, tegye le szépen a tálcát.
A házvezetőnőm óvatosan nyitotta az ajtót és olyan gyorsan tette le és töltötte ki a teákat, hogy a leggyorsabb versenylovam is megirigyelte volna. Mire felnéztem, már bent sem volt.
-Nos Nathaniel, miről lenne szó? -kavargattam a teámat
-Teljesen egyszerű uram. A kisasszony sokat van egyedül, általában a lovaival van egy mezőn, vagy virágot szed. Borzasztó könnyű dolga lesz a Lordnak, ha éppen egyedül találja. Ha mégsem, a kastélyban sem túl nagy a személyzet uram, ritkán találkozni bámészkodó szobalányokkal.
-Azt mondja kisasszony? -érdeklődtem
-Igen uram, egy Lady. -mondta csendesen
Bólintottam. Egy nő. Nőt még sosem. Főleg nem egy Lady-t. Éreztem, ahogy bizseregni kezd a tenyerem. Éreztem, ahogy átjár a kihívás okozta izgalom. Egy ladyt csendben kell megölni. Szépen, finoman, olyan gyengéden és szépen, mint amilyen ő maga. Nos, ha pedig arca nem nyeri el a tetszésemet, az csak neki fog kedvezni. Abban az esetben gyors leszek és kíméletlen. De legfőképpen gyors.
-Ki a megbízó Nathaniel? -néztem a vendégemre. Összerezzent és a kalapját kezdte gyűrögetni.
-Uram, Lord Farey, ezt a megbízóm szeretné minél nagyobb titokban tartani. -habogta
-Nathaniel, Nathaniel... -csóváltam a fejem. Tudja, hogy nem szeretem, ha nem tudom, kinek a kérésére mocskolom be a kezem. -sétálgattam körülötte. Minden egyes lépésemre összerezzent.
-A megbízóm megfizeti önt, Lord Farey, de szeretné ezt nagy titokban tartani.
-Még szép, hogy megfizet, de ez a titkolózás nálunk nem szokványos Nathaniel. Vagy elmondja most önként, vagy megüzenem a megbízójának, hogy ha végeztem a ladyvel, akkor meglátogatnám. Nem biztos, hogy szívélyesen fogadna. Gondolja át Nathaniel.
A vendégem már erősen izzadt, a kalapja felismerhetetlenségig gyűrődött. Nagyot sóhajtott és suttogni kezdett.
-A megbízóm, Lord Whiter uram. De kérem, nagyon kérem, tartsa titokban. -könyörgött
-Ó. Szóval Lord Whiternek keresztbe tettek Nathaniel? Mit követhetett el a kisasszony, hogy ilyen kemény büntetést érdemel? -kérdeztem meglepődve
Lord Whiter a szomszéd birtok ura. Felettébb idegesítő és fennhéjázó ember. Eddig úgy véltem, ha leszakadna az ég, akkor sem állna velem szóba, nemhogy segítséget kérjen. Gúnyosan elmosolyodtam.
-Felbontotta az eljegyzést a kisasszony uram.
-Hogy mit tett? -nevettem
-Nem hajlandó hozzámenni a Lordhoz, uram.
-Ez igen. A kisasszony szembe néz mindennel? Biztos meg kell halnia? Ha ilyen bátor lélek, talán nem kellene, hogy kárba vesszen. -nevettem még mindig
-Lord Whiter nagyon dühös volt uram. A kisasszonynak rengeteg a hozománya. Hitelre vásárolt nagyon sok lovat, meg kocsit, sőt egy birtokot is, már magáénak érezte azt a hozományt, de a kisasszony meggondolta magát. Pontosabban ő nem akart hozzá menni. Az édesapja erőltette, de uraságát három napja eltemették és a kisasszony azonnal felbontotta az eljegyzést. Ráadásul ő az egyetlen örökös. Egyetlen testvére sem volt, mindent ráhagyott az édesapja.
-Most már értem. -nevettem még mindig. Mond meg Lord Whiternek, hogy megtisztelő a megbízás, de az árat megduplázom, mivel hölgyről van szó, aki ráadásul lady. Két napot kérek. Ennyi Nathaniel, elmehet.
A vendégem olyan gyorsan távozott, amilyen gyorsan csak tudott. Másnap hintóba ültem és meglátogattam a kisasszonyt. Lady Elizabeth Catharine Hale. Sokáig mondogattam magamban a nevét. Ismerősen csengett. Az út pontosan egy órás volt. Minden erdei utat megfigyeltem, de kihalt környék volt. Gyermekien egyszerű megbízás ez. Amikor behajtottunk az udvarra, a Lady otthonában sem fogadott más. Kihalt volt a kastély, alig pár cselédlány. Az udvaron lovászt vagy egyéb személyzetet nem láttam. Bevezettek a hallba és otthagytak. Nem mondtak semmit, csak hagyták, hogy várjak. Aztán kinyílt a kétszárnyas bükk ajtó. Összevontam a szemöldököm a látványtól. Ott állt Lady Elizabeth Catharine Hale kék selyemruhában. Még messziről is láttam, ahogy a szeme tengerkéken világít. Derékig ért a szőke haja, amit alig pár gyönggyel tűzött el az arcából. Felém sétált, én pedig hátráltam. Annyira meglepett a tettem, majdnem felbuktam az egyik teázó asztalban. Kihúztam magam és elindultam felé.
-Miss Hale, köszönöm, hogy fogadott. -csókoltam kezet.
-Részemről az öröm uram.
-A nevem Gregory Farey, a szomszéd birtok az enyém. -mosolyogtam rá. A cselédlányom tegnap, az édesapja sajnálatos halálhírét hozta, ezért úgy gondoltam meglátogatom, hogy támaszt nyújtsak, és részvétemet kinyilvánítsam. Néztem a szemébe. Állta a pillantásomat.
-Foglaljon helyet Mr. Farey, nagyon köszönöm a látogatását. -sétált el előttem. A járása könnyed volt és kecses, olyan karcsú és törékeny volt akár a nádszál. Szemben ültünk le egymással és a szemem elidőzött az arcán. Szeme akár a tenger, az arca pedig mint a tenger gyöngye. Sima és hibátlan. Páratlan szépség volt. Mesélni kezdett az édesapjáról, de nem igazán figyeltem rá. Néha azon kaptam magam, hogy a haját vagy az arcát nézem. Meglepődtem minden egyes ilyen tettemen. Próbáltam másra terelni a szót.
-Kisasszony. Ez a kastély igazán szemrevaló. Szívesen megnézném a többi szobát is. Körbevezetne? –álltam fel
-Természetesen Lord Farey.
-Kérem, szólítson Gregorynak.
-Igazán megtisztelő. Az én nevem pedig Eliza és nem pedig Miss Hale. –mosolygott rám
Minden megbízásom része, hogy felmérjem a terepet. Eliza csak beszélt és beszélt a kastély nagy múltjáról, de engem csak a folyosók, ablakok, szekrények és szobrok érdekeltek. Honnan könnyű kijutni, elbújni, besurranni. Mindent tökéletesnek találtam. A tervem is megvolt, arra az esetre, ha a kisasszony nem házon kívül lenne épp.
-Kisasszony, holnap lenne-e esetleg kedve lovagolni? –tértem át a tervemre
-Ezer örömmel. Ha gondolja, megmutatom az istállót is. –mosolygott elbűvölően
Volt benne valami, valami földöntúli. Angyali…
Lord Whiter igazán bánhatja, hogy ilyen rossz természete van, mert egy angyalt kaphatott volna meg.  Gyorsan elhessegettem ezeket a gondolatokat. Nem láthatom angyalinak azt, akit holnap saját kezűleg adok át a mennyországnak.
A kisasszony csak beszélt és beszélt az istállóról és a lovakról. Minden egyes lovat bemutatott és elmondta az élettörténetét. Mindannyiszor elmerültem a szemében, és azon kaptam magam, hogy az egyik ló a kabátomat rágcsálja. Próbáltam a környezetre koncentrálni, de nem ment. Jobbnak láttam távozni. Holnap úgy is visszajövök.
Már régen besötétedett mire a szobámba értem. Rögtön eltörtem négy csészét, olyan dühös voltam magamra, amiért hagytam, hogy elterelje a figyelmemet. Mégis melegség öntött el amikor rá gondoltam. Soha nem gondoltam így még senkire. Soha nem szerettem senkit, és engem sem szerettek. Anyám meghalt amikor megszült, apámat tiszteltem, ő is tisztelt engem, de soha egyebet nem éreztem iránta. De ez nem szerelem! A tintatartómat hozzávágtam a fa padlóhoz. Minden fekete lett, ami egy kicsit megnyugtatott. Visszatértem a sötétbe.
Másnap reggel korán keltem. Kinyitottam a fiókom és kivettem belőle az ezüst szelencémet. Végigfuttattam a kezem a domborulaton. GF. A nagyapám monogramja. Az enyém is. Bársonypárnán feküdt a legbecsesebb örökségem. Éles volt, élesebb mint bármi más, elefántcsont markolata pont a kezembe illett. A végét egy piros rubint díszítette. Olyan piros, mint a vér. A kabátom alá rejtettem és beszálltam a kocsiba. A lovaim meglepően lassan haladtak. Sokszor megmakacsolták magukat, néhol az útról is letértek volna. Minden egyes alkalommal, ha a kés a kabátomban van, ezt teszik. Mintha éreznének valamit, mintha csak védeni akarnák az embert. Későn teszik.
Mikor kiszálltam a kisasszony már két felnyergelt lóval várt, lovaglóruhában. Zöld szoknyája finoman lengedezett a szélben.
-Kisasszony. –csókoltam kezet
-Lord Farey…
-Tehát ő lesz a mai kísérőm. –léptem oda a nagyobb lóhoz
Eliza felkacagott. Angyalian csengett a hangja.
-Nem, uram, ő az én lovam. Az ön hátasa Faith lesz, a legkedvesebb kancám. –mosolygott
-Elbír egy ilyen hatalmas ménnel? –lepődtem meg
-Contador remek ló, nem férfikézbe való. Igen finoman kell vele bánni. –oktatott ki
Beleegyezően bólintottam. Ha netán leesne, biztos nem éli túl és még a késemet sem fogom bepiszkítani.
Gyönyörű tájon lovagoltunk már órák óta. A kisasszony csak beszélt és beszélt én pedig hallgattam.  Megint elmélázáson kaptam magam, mindannyiszor, ahányszor az arcára néztem. Jobbnak láttam cselekedni. Nem szúrhatom hátba, hiszen a fűzője túl szoros. Isten tudja, meddig szenvedne. Ezt mégsem tehetem egy hölggyel. Más tervet eszeltem ki. Mikor megálltunk pihenni, ő egy fához dőlt kimerülten. Közelebb léptem. Két karját lefogva szorítottam a hatalmas tölgynek, és a kabátom alá nyúltam. A szeme haragos kék lett a rémülettől, de nem sikoltott. Egy hang sem jött ki a torkán. Megmarkoltam a késem sima csontját és előhúztam. Még mindig nem sikoltott. Nem láttam szükségét, hogy a szájára tegyem a kezem. Rémülten pislogott ide-oda. Lendítettem a kést, amikor találkozott a pillantásunk. Már nem volt haragos kék. Világos volt, mint a tenger és fehér könnycseppek hullottak belőle. Végigfolytak az arcán és lecsöppentek a mellkasára. Akár az igazgyöngyök, amikor elgurulnak a padlón. A tenger gyöngyei. Lehunyta a szemét és vett egy mély lélegzetet. Újra lendítettem a kezem, de ismét megakadt. Egy fénysugárnyi ideig gondolkoztam és eldobtam a késemet. A másik kezemmel is hozzászorítottam a fához, majd elengedtem. Hátat fordítottam neki és vártam, hogy elrohanjon. De nem tette. Ugyan úgy állt a fához dőlve és engem figyelt.
-Kisasszony! –perdültem meg. Üljön fel arra a ménre és soha többé ne jöjjön ide vissza. Hallja? Azonnal!
Nem tudom mi ütött belém. Remegtem és kiabáltam. Soha, egyszer sem fordult elő ilyen.
-Uram… -mondta csendesen
-AZONNAL! –ordítottam
-A Lady felpattant a lovára és elvágtázott. A kis kanca követte. Nem hallottam róla többet.
Este a szobámban ülve, miután minden mozdítható tárgyat összetörtem, elővettem az ezüst szelencémet és az asztal közepére helyeztem. Évekkel később is ott volt, de sosem volt poros. Életem 65 évében szám szerint 125 embert öltem meg azzal a késsel. De egy Ladyt sohasem.
 

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Dia a tiéd is nagyon jó lett:)
Tetszett, a lezárás is oloyan volt amire nem számítottam. Más ötletem volt ezzel kapcsolatban.
A műved csodálatos lett.
Puszy Suzy