2011. szeptember 5., hétfő

S, mint sejtetés


Sejtetés, sugallat, rejtett dolgok, melyeknek az értelme a felszín alatt rejtőzik... ez mind-mind hozzátartozik egy jó krimihez, bűnügyi regényhez, s nem utolsó sorban a fantasy világához is. Legyen szó egy könyvről, amelyet mi olvasunk, vagy egy történetről, amit mi írunk: az egész történet alatt megfigyelhetőek ezek az elrejtett, apró utalások, amelyek végig kísérik a sorsfordító cselekményeket. Ezzel okozunk meglepetést az olvasóknak, de mégis, utólag teljesen visszakövethető, logikus magyarázatot találhatunk rá. Gyakran szoktuk a megoldásnál mondogatni, hogy " tényleg! Hogy nem jöttem rá korábban", de ez egy jó történet kulcsmondata, amikor sejthető a végkimenetel, de mégsem tudhatjuk biztosan és csak a végső pillanatban bizonyosodhatunk meg az igazunkról.  Ahhoz, hogy kellő hatást érhessünk el, mindig megfelelő időben kell elhintenünk azokat a bizonyos morzsákat. Úgy, hogy szinte beleolvadjon a történetbe és észrevétlen maradjon az olvasó számára, de mégis, felkeltse az érdeklődését. Az sosem gond, ha az olvasó rátalál, mert ez is megtörténhet, ha eléggé szemfüles és ügyesen teszi össze a mozaik darabjait, de mégis, olyan titokzatossággal kell körülvonni ezt a rejtélyt, hogy a felfedése meglepetésként hasson a számára, a legváratlanabb pillanatban. 

A technika elsajátítása mindig gondot okoz az írók körében, hiszen jönnek a kérdések, hogy hogyan és miképpen alkossunk meg egy ilyen rejtélyt. Hogyan építsük fel, hogyan tudjuk vele elérni a legjobb hatást. Ez függ attól, hogy mennyire szeretnénk bizonytalanságban tartani az olvasót. Fontos e a történet szempontjából, hogy mi vezessük rá a történet végéig, vagy ő maga jöjjön rá a titok nyitjára. 
Filmekben gyakran lehet erre példát látni, amely engedi, hogy vizuálisan is részesüljünk az élményben. Teszem azt, a lány egyedül van otthon és megcsörren a telefon, de senki sem szól bele. Majd leteszi és kis idő múlva még egyszer megcsörren. Ilyenkor a néző már tudja, hogy valami készül és valami történni fog. Ugyanez a helyzet, ha például hall valamit a szereplő, de nincs mögötte senki, majd a második hátranézésnél szemben találja magát az üldözőjével, gyilkosával. Talán kissé kiszámíthatónak tűnik ez a dolog, de mégis, árgus szemekkel figyeljük az eseményeket, mert megfelelő környezetbe van elhelyezve. Ez a könyvekben még jobban érezhető, hiszen módunkban áll lefesteni egy sötét utcát, egy kihalt sikátort, egy rideg, baljós hangokkal teli erdőt. Az olvasó izgalommal telve követi a sorokat és várja a felbukkanását egy idegennek, egy fenevadnak, vagy akárminek, amely veszélyeztetheti a főszereplő életét vagy fordulatot hozhat a történetbe. Ha a főszereplő a történetben egy sötét utcarészen megy végig, a gondolatainkban már is megfordul, hogy itt bizony történni fog valami... szimpla megoldás, semmi meglepő dolog, hiszen számtalan történetben találkoztunk már vele. De azért azt még sem várhatjuk el egy film vagy könyv esetében sem, hogy napfényes délutánon támadjon valaki a szereplőre a fa mögül és mindenki szeme láttára ontsa ki a vérét. Kissé groteszk és rettentő meglepő fordulat:) De az egyszerűnek tűnő helyzetekből is lehet meglepőt alkotni, mégpedig azzal, ha a körülményeket, a környezetet, a szereplőt körülvevő világot megfelelően ábrázoljuk. Ha képesek vagyunk pattanásig feszíteni az olvasó idegeit, akkor fel sem fog neki tűnni, hogy egy általános, megszokott helyzetet ábrázoltunk, sötét sikátorral és egy vámpír felbukkanásával. Minden sablondolgot újra lehet alkotni, ha megfelelő eszközökkel nyúlunk hozzá. 

Ahhoz, hogy a történetben ne csak az olvasót érje meglepetés, hanem a szereplőt is, úgy kell elrejtenünk az utalásokat, hogy az adott helyzetben szinte láthatatlannak tűnjenek. Ezt megoldhatjuk úgy, hogy a szereplőnk gondolataiban megjelenik, pár utaló szót ejt róla, de különösképpen nem tulajdonít neki nagyobb jelentőséget és ha a szereplő figyelmen kívül hagyja, hát az olvasó hisz neki persze és ő is tovább siklik. Viszont arra mindig ügyelni kell, hogy megtalálható legyen a rejtett utalás vagy titok. Mert ha a szereplő nem is vette észre, az olvasó próbál majd a sorok között olvasni és a megoldásnál rémlenie kell számára, hogy "ja tényleg... emlékszem már" vagy "eszembe juthatott volna nekem is". Ha viszont az utalás nagyon is rejtett, már-már semleges, akkor a leleplezés a visszájára fordulhat és az olvasó kissé becsapva érezheti magát. De, ha ügyesek vagyunk és megfelelően gondolunk előre, a következő eseményekre, amelyek majd ebből a rejtélyből születnek, akkor nagyon jó érzést tudunk majd kiváltani az olvasóból. Őszinte meglepődöttséget és egyfajta csodálkozást is, hogy ennyire leleményesen volt elrejtve előle. Apropó előregondolás. Akinek ez nehezebben megy, hogy előre tervezzen, próbáljon visszafelé gondolkodni. Ha megvan az a rejtély, mellyel dolgozni szeretnétek a történetben, de nem tudjátok, hogyan is épüljön fel, próbáljatok visszafelé haladni és megkeresni azokat a kezdő szálakat, melyekből kiindul a történet. 

1 megjegyzés:

Anna írta...

ez nagyon tetszik, ezt szeretem a legjobban az egészben. rejtett utalgatások, egy folyamatos sztori és akkor BUMM, egy hullámvonal: hoppá, tényleg! hogy nem jöttem rá, vagy na erre nem számítottam, ez most komoly?
jó ez a bejegyzés ;)