2011. szeptember 26., hétfő

V, mint variációk



Ezt a szót talán az írásban nem használjuk annyira. Én, mivel hogy zenében mozgok, egy nap többször is hallom, használom, foglalkozom vele, de az írásban nem igazán jut neki szerep, pedig adhatnánk neki. Egy történet írása alatt mindig számtalan lehetőség és ötlet áll fent, hogy hogyan is írjuk meg a továbbiakat, hogyan legyen a folytatás, de általában mindig csak egyhez ragaszkodunk a későbbiekben. Ahhoz, amelyiket leírtuk. És mi történik azokkal a gondolatokkal, mondatokkal, amelyeket elvetettünk? Gondolkodtatok már azon olvasás közben, más író műveit olvasva, hogy mi lett volna, ha mondjuk a szereplő balra tér le az ösvényen és nem jobbra tart? Mi történt volna, ha elkésik a megbeszélt találkozóról és egy órával később ér oda? Mi lett volna, ha nem úgy dönt? Mit okozott volna ezzel a döntésével? Amikor mi írunk, nem is gondolkodunk más lehetőségeken, ha megvan az, amit szeretnénk. Ha megvan az ihlet, az ötlet a továbbiakhoz, eszünkbe sem jut más lehetőségeken agyalni, máshogy csavarni a szálakat. De néha érdemes eljátszadozni a gondolatokkal, mert ezáltal sokkal jobban át tudjuk látni a történetet, azoknak a hátulütőit, hogy tulajdonképpen ez a döntés, ez a folytatási lehetőség miért is jobb, mint a másik. Jobban megismerjük a szereplőt, a történet lehetséges kimeneteleit. Próbálkoztatok már ilyesmivel, vagy gondolkoztatok már el így a történeteteken? Mutatok pár gyakorlati feladatot, amellyel kipróbálhatjátok, hogy mennyire tudtok eltérni az első, jónak vélt gondolattól és hogy mennyire különböző módon lehet egy-egy történetet megalkotni. 

Történetvariálás- feladatok

1. Mi volt életedben a legrosszabb esemény? Idézd föl, aztán változtasd meg a szereplőket: legyenek ellenkező neműek, akár a szituáció is lehet más, de őrizd meg az érzelmet, ami az eseményhez fűződik! Írd meg a jelenetet! 

2.  Írd le egy novella rövid vázlatát! 
Másnap: írj egy új befejezést, amire nem gondoltál korábban! Másnap: írj egy harmadik befejezést, ami teljesen más, mint az előzőek!
Majd nézd meg, hogy az egyes befejezési módok miben térnek el, miben hasonlítanak egymásra, miben egyeznek. 

3. Idézz fel egy kellemes vagy vicces eseményt az életedből! Változtasd meg a szereplőket, írd meg E/3-ban, de őrizd meg a lényegét! 

4. Egy nő lép be egy étterembe, ahol a szerelme várja. 
Írd le a külsejét a szerelme szemszögéből! Írd le a külsejét valakinek a szemszögéből, aki gyűlöli! Aztán írd le a semleges pincér szemszögéből is! 

2 megjegyzés:

Anne Wolf írta...

Ezek nagyon jó feladatok, majd ha lesz egy kis időm, kipróbálom őket.

Szatti írta...

Ha van kedved Anne, és szeretnéd megmutatni, el is küldheted majd. Ezeket mondom nem csak neked, hanem mindenkinek, aki megpróbálkozik vele, hiszen így példát is tudnánk mutatni a feladatokra!:) Puszi