2011. szeptember 11., vasárnap

Viki novellája - San Remo, Mon amour - Penna Galéria





Tizenhét évesen az ember álmodni sem mer arról, hogy szokásos reggelei egyikén óriási szerencse hullik az ölébe. Akár hiszitek, akár nem, velem pontosan ez történt.Mikor egy májusi hajnalon kiszaladtam a postaládához a friss napilapért, az újság alatt egy fehér borítékra akadtam.Ebben még nem lett volna semmi különös, viszont abban már igen, hogy a nevemre volt címezve. Berontottam a házba, és letettem apám elé a levelet, aki épp a gőzölgő feketéjét kortyolgatta.-Bontsd ki te , apa! -kérleltem izgatottan. -Ha valami rossz hír, legalább nem én olvasom először.Apám gondolkodás nélkül felszakította a borítékot, majd kihajtotta a levelet. Ahogy végigfutotta a sorokat, markáns arca felderült, és hangos üdvrivalgásban tört ki:-Azt hiszem, kitűnő napnak nézel elébe, Liza.-Miért? Mi áll a levélben? Beszélj már, apa!-Most kapaszkodj meg: egyhetes utazást nyertél San Remoba. A Mediterran Tours a te nevedet sorsolta ki a májusi nyereményjátékán.-Ugye csak viccelsz, apa? Hadd lássam azt a levelet.Apám legkevésbé sem viccelt. A játékra anya nevezett be titokban, és a szerencsés nyertes még egy személyt magával vihetett. A következő hétvégén már a Ferihegyen vártuk anyával, hogy a gép elrepítsen minket egyenesen San Remoba. Mikor megérkeztünk, egy másodpercig gyötört a lelkiismeret barátaim miatt, akik épp a szürke iskolapadot koptatták, én pedig itt állok a Capo Nero és a CapoVerde közti öböl szines városának, San Remonak a főterén.A Hotel Belvedere névvel fémjelzett szállodánk a város szívében bújt meg. A recepción egy kávébarna hajú, olasz kisasszony fogadott, aki ellátott minket a szükséges információhalmazzal, majd miután lepakoltunk a szobába a bőröndöket, elindultunk, hogy felfedezzük San Remo titkait.Egy fehér csipkés felsőben, büszkén és boldogan léptem ki az utcára. Arcomat megcsapta a párás virágillat, ami a tenger sós aromájával keveredve még a repülés okozta hányingeremet is feledtetni tudta. Ott rögtön beleszerettem a városba, macskaköves sikátoraiba, szegfűillatú levegőjébe és magasan integető pálmafáiba.Ekkor, a sétálóutca egyik üzlete felől egy fiú hangja szállt felém: -Benvenuto nella riviera dei Fiori! Légy üdvözölve a Virágos parton, fordítottam magamban, majd megfordultam, hogy egy futó pillantást vessek a fiúra. De az a pillantás több lett, mint futó. Középmagas, olívabarna srác volt, arcvonásaiból ítélve arab lehetett. Tenyeréből röpke csókot dobott felém, majd villámgyorsan eltűnt az üzlet üvegajtója mögött.A sétány jobb kéz felőli oldalán hatalmas villák sora követte egymást, kovácsoltvas kapuikkal, fenséges kertjeikkel. Trópusi növények burjánzottak mindenfelé: kaktuszok, banánfák és ciklámen fuksziák öntötték magukból az édes illatot. Igaz, első alkalommal jártam San Remoban, de egy regényben már korábban is találkoztam vele. A modern irodalom legismertebb gyilkosságát itt követték el. Tom Ripley -A tehetséges Mr.Ripleyből- a virágvárosban ölte meg vendéglátóját egy bárkában. Ez volt minden, amit eddig a városról tudtam.

Az első vacsorát a szállodában fogyasztottuk el, én pestós raviolit ettem. A pesto bazsalikomból készített szósz, a környék legtipikusabb ételének számít. A svédasztalon főleg mediterrán ételeket tálaltak, friss paradicsomsalátát, olívabogyót, halat és tengeri herkentyűket. Vacsora után kisétáltunk a bárba, hogy megigyunk egy erős espressot. Anya fényképet akart készíteni, és amíg felment a szobába a gépért, addig én felültem a bárpult egyik székére, hogy megigyam a kávémat.
-Csatlakozhatok, kisasszony?-szólalt meg egy hang a hátam mögül. Megfordultam, és ott állt előttem az arab fiú kacéran mosolyogva. Testközelből még vonzóbbnak tűnt. Arca szabályos volt, tekintete tiszta.
-Si-válaszoltam zavartan.
-Örülök, a nevem Nasid-nyújtotta felém a kezét.
-Liza, úgyszintén.
-Tudod, követtelek a tekintetemmel, és amikor láttam, hogy ebben a hotelben szálltatok meg, megörültem, és gondoltam, talán utolérlek. Én itt dolgozom szemben, kebabot árulok. Megkérdezhetem, melyik országból jössz?
-Magyar vagyok, és te?-néztem rá kíváncsian.
-Én tunéziai , de már három éve itt élek. Ha van kedved, holnap elvihetlek San Remo egyik legszebb helyére, belátni onnan az egész öblöt.-Jó ötletnek hangzik, de anyával meg kell beszélnem. Talán ellenezni fogja, hogy egy idegen fiú kísérgessen.-Akkor hívjuk el őt is-simította el a dolgot Nasid, miközben huncutan rám kacsintott.
A lift atjó kinyílt, és anya lépett ki rajta. Megrökönyödve vette észre, hogy társaságom van.-Jó estét asszonyom-köszöntötte a fiú anyát nyers olasz kiejtéssel, majd neki is bemutatkozott.-Ne ijedjen meg, csak láttam, hogy újdonsült turisták, és mivel ismerem a várost, szeretnék megmutatni egy varázslatos helyet, ha nincs ellene kifogása. A kikötőben a naplemente lélegzetelállító, látniuk kell.-Nem is tudom-szólalt meg anya-és hogy jutunk el oda?-Tíz perc alatt ott vagyunk.-Jól van, legyen. Gyere a bejárathoz naplemente előtt, a hallban fogunk várni.-Rendben, asszonyom, köszönöm a bizalmat, és viszlát holnap. Ha napközben megéheznének, ugorjanak be hozzám egy kebabra-ajánlotta fel barátságosan az arab fiú. Nasid látszólag jól ismerte a szálloda személyzetét, mert mindenkihez volt egy-két kedves szava. Még egy sejtelmes pillantást küldött felém, majd kisuhant a forgóajtón.
Anya kifaggatott, hogy ki ez a fiú tulajdonképpen, én pedig elmeséltem rövid kalandomat a megismerkedés körülményeiről. Másnap a szálloda teraszán reggeliztünk, majd elmentünk megnézni a híres san remo-i Casinot és az Ariston színházat. Az élmények töményen kavarogtak a fejemben, elteltem a város zúgó tömegétől, így alig vártam, hogy leszálljon az este.

Nasid a megbeszélt időpontban várt ránt a szálloda előtt, majd elindultunk hárman a kikötő felé. A lungomare mentén pálmafasor kísérte utunkat, jobbról az azúrkék tenger hullámai fodrozódtak. A levendulaillatú levegő lágyan fonódott közénk. A kikötőbe érve félkörívben tárult elénk az egész öböl, közben az ég alját a nap vörösre festette. Percekig szótlanul ittuk magunkba a látványt, Nasid pedig kihasználva a meghitt perceket, finoman hozzám simult. Idegen volt, mégis mintha hozzám tartozott volna. Lassan beesteledett, a város úgy ragyogott az éjszakában, akár egy ékszerdoboz. Nasid türelmesen kalauzolt minket, hogy feltárja előttünk a város kincseit, majd visszakísért a szállodához, mert hajnalban várta a munka. Másnap anyával lementünk a partra. Belemerültünk a kék vízbe, sütkéreztünk és citromos jégkását szürcsölgettünk.
A maradék estéken a fiúval lézengtem, anya pedig egy francia házaspárral kártyázott a szálloda teraszán.
A hold fénye, a tengerparton tett séták gyöngéd érzéseket ébresztettek Nasid szívében. A búcsúesten telefonszámot cseréltünk, és megígérte, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot.
Az elutazásunk reggelén a hallban várt, és szomorú szemekkel búcsúzott tőlem: -Je t'aime, mon amour.
Ahogy felszállt a gép, világossá vált, hogy San Removal együtt Nasid mélybarna szemeit is el kell felejtenem.
Már épp kezdtem kiverni a fejemből, mikor három hét múlva, a gimiből hazajövet megcsörrent a mobilom. Nasid volt az. Felvetette, mit szólnék hozzá, ha kimennék nyárra dolgozni. Így történhetett meg az, hogy július elején már kebabot árultam az arab étteremben, és mi lettünk San Remo egyik legboldogabb párja. Azóta jegyben járunk, és bár a távolság még közöttünk áll, tavasz szülte szerelmünk erősebb, mint valaha.

Nincsenek megjegyzések: