2011. október 22., szombat

Halloween-i feladatok a Penna Blogon

"A legrégebbi és legerősebb érzés a félelem... ettől pedig még erősebb az a félelem, amikor az ismeretlentől félünk."


Halihó mindenkinek! Meg is érkezett az új gyakorlati feladat, amely nem mindennapi izgalmakat tartogat számotokra. Hamarosan, azaz október 31-én sor kerül egy különleges, ősi kelta ünnepre, melynek hagyománya az angolszászok körében terjedt el, Írországban és Skóciában. Ma már máshol is ünneplik, sajnos nálunk nem, de én szeretném bevezetni a témát a gyakorlati feladatok közé. 

1. Alkosd meg a Halloween történetét

Talán ha nem is túlságosan részletesen, de nagyjából mindenki tisztában van vele, hogy tulajdonképpen, mi is Halloween ünnepe, mit foglal magába ez a hagyomány. A faragott töklámpás képe szerintem, ilyenkor mindenkinek eszébe jut.:) De, honnan is ered a történet? Mit is jelent a Halloween? Miért teszünk lámpásokat az ajtó elé? Mi történik ezen az éjszakán? Ki is volt Jack ebben a történetben és miért fűződik hozzá a tökfaragás hagyománya? 
Feladat: írjatok egy olyan történetet, amelyre mindezekre választ adtok. Bújjatok Jack bőrébe, írjátok meg a történetét, vagy mutassatok be egy halloween-i éjszakát, valaki másnak a szemszögéből, öltsetek boszorkányjelmezt, fedezzétek fel egy félelmetes várost, és akár találkozzatok össze ezzel a legendás személlyel, aki packázott az ördöggel. A lényeg, hogy az egyik szereplő Jack legyen, hiszen ez az ő ünnepe és az ő történetét kell megalkotnotok, miközben megfestitek ennek a néha vérfagyasztó, félelmetes éjszakának a hangulatát, hagyományát, s ugyanakkor nem felejtitek el, hogy ezen az éjszakán nem utolsó sorban az elhunyt szeretteinkről emlékezünk meg. A történet cselekménye rátok bízott, mellékszereplő bárki/bárkik lehetnek.
Segítség: ezen az oldalon elolvashatjátok a Halloween-re vonatkozó leírást, és Jack történetét is. 


Fontosabb kulcsmondatok a feladathoz, amelyek az oldalon megtalálhatóak és amelyre fontos kitérni az írásban:
- Ezen az éjszakán tér vissza a földre azoknak a bűnösöknek a lelke, akik az elmúlt esztendőkben haltak meg. A lelkek összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába.

- A hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa közt, az elhunyt lelkek ilyenkor kelnek útra. A babona szerint barangolnak és keresik egykori otthonukat, próbálnak visszatérni az élők közé.

- Tökfaragás lényege: Az egyik, hogy távol tartsák a gonosz lelkeket, és ezzel biztonságot nyújtsanak otthonaik számára az emberek. A másik pedig, hogy így jelezzenek a hazatérő elhunytaknak, hogy megtalálják otthonukat. 

2. Vérfagyasztó cselekmény

Ezzel a feladat típussal még nem találkoztatok a gyakorlati feladatok során, viszont szerintem annál érdekesebb lesz és igazi kihívás. A feladat egyszerű: folytassátok a történetet, bárhogyan, bárkivel, bármilyen formában, tartva magatokat az eddig leírtakhoz. A szereplő bárki lehet, direkt nem tértem ki a korra, valamint arra, hogy férfi vagy nő e az illető. Rendelkezhet különleges képességekkel, de átlagember is lehet. Minden rátok bízott. Vessetek papírra egy félelmetes, izgalmakkal teli cselekményt, történést, mindezt halloween-i külsőbe öltöztetve. Mint látjátok, én is kitértem a szövegben erre, a lámpásokkal. Teremtsetek ezzel hangulatot, keltsetek félelmet és alkossatok egy nem mindennapi történetet!
Tipp: A szöveggel kapcsolatban annyit, hogy nem kell bemásolnotok a kommentbe, hiszen nagyon sok helyet elvenne. Elég, ha az utolsó mondatot hozzáillesztitek az írásotokhoz és úgy folytatjátok. 


"Bármennyire próbáltam halk lenni, az ajtó nem akart engedelmeskedni, és fémes nyikorgással zárult be utánam. Hangja visszhangzott a halványan megvilágított folyosón, én pedig ijedten rezdültem össze és figyeltem, hogy hallom e a a súlyos, szaggatott hörgéseket, de csend volt. Hátborzongató, idegtépő csend. Féltem. Mindenem reszketett. Nem tudtam, hogy mi következik, de egyben biztos voltam: tovább kell mennem. Nem hátrálhatok meg. Az életem múlik ezen a döntésen. Próbáltam erőt venni magamon és tettem előrébb pár lépést. Előbb az egyik, majd a másik lábam... úgy éreztem, mintha húznám őket magam után, a félelem súlyként nehezedett a testemre és a lelkemre. Bátortalan lépésekkel haladtam előre, minduntalan figyelve a legapróbb neszre, hangra, mozgásra az árnyékban, amely veszélyt jelenthet számomra. Minden túl bizonytalan volt. Megfoghatatlan. Fenyegető. Az egyetlen kapaszkodót az a kés jelentette a kezemben, melynek markolatára az ujjaim görcsösen fonódtak, s melynek pengéjében tükröződtek a falnál elhelyezett lámpásokban táncoló gyertya lángjának fényei. A szél keltette halvány, narancsos vibrálásban a lámpások arcai szinte gúnyosan néztek rám, torz grimaszba fordulva. Mintha csak várnának a pillanatra, hogy fussak, meneküljek, rohanjak... egyenesen a halálomba. De én nem adom ilyen könnyen magam. Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor..."

3. Egy kis boszorkánykodás...csokit vagy csínyt?

Biztosan, mindenkinek voltak már elképzelései arról, hogy mi lenne szívesen, ha nem ember. A mostani feladatban egy boszorkány bőrébe kell bújnotok és általa kell bemutatnotok egy varázslatos, mágiával és átkokkal teli világot, halloween éjszakáján, mindezt humorosan, akár groteszk módon megalkotva. De...
Egyetlen kikötés tartozik viszont a feladathoz: csak párbeszéddel dolgozhattok! Semmi leírás, átvezető rész, vagy belső, személyes monológ, valamint most el kell hagynotok az olyan írási formát is, mint: 
- Halihó, már harmadszor szóltam!- kiáltottam felé dühösen.

A párbeszédnek az a lényege, hogy minden leírás nélkül, a kimondott szavakon keresztül éreztessétek a karakterek érzelmeit, ki nem mondott gondolatait. A szituáció alapján kell vázolnotok a cselekményt, ez alapján kell elképzeltetni velünk, olvasókkal a helyszínt, ahol a történet játszódik. Ennek értelmében pedig, több szereplővel kell együtt dolgoznotok úgy, hogy közben mégis érezhető legyen, ki a főszereplőtök, kinek a szerepe kulcsfontosságú a történetben. Tehát, a felhozott példa gondolatjel utáni részét bele kell építenetek a szövegbe, magába a szituációba úgy, hogy az mégis természetesnek hasson és érthető maradjon a történet. Kicsit talán nehéznek tűnik, de ettől sokkal pörgősebbé válik az egész párbeszéd, cselekmény, könnyebb lesz alkotnotok. Mindenképp megér szerintem egy kihívást! 
A téma, történet, szereplők, cselekmény bármi lehet.  Engedjétek szabadjára a fantáziátokat és elő azokkal a poénokkal, üstbe aprított békacombokkal és denevérszárnyakkal! Ragadjatok seprűt, lovagoljatok a szél hátán, szórjatok átkot valakire és élvezzétek ki a boszorkánykodás örömeit! Ha Halloween... akkor csíny és móka!


LauraL
Manócska
Konek novellája - Különdíj 
Petrííí novellája - Különdíj
Syro novellája - Különdíj

30 megjegyzés:

manócska írta...

-Basszus, már megint ezt az ócska szart kaptam!
-Úgy vélem hasznosabb időtöltés lenne a feladatra összepontosítani kisasszony!
-Azt csinálom, nem látja? Helyes lábtartás, egyenes derék, felszegett fej és ellazított karok. Minden tökéletes. Csak éppen ezzel az tragaccsal nehéz lesz úgy közlekednem, hogy maga is ép bőrrel megússza.
-Lara, milyen figyelmes. De köszönöm, a 9 életemből még van 6. A másik hármat pedig maga miatt vesztettem el, úgyhogy úgy vélem nincs joga tréfálkozni velem.
-Ugyan már Cerberusz! Ezúttal biztosan elérem a 66,6%-ot!
-Magácska felettébb bizakodó minden évben. Negyedszerre jár itt, és még mindig eltökélt szándéka, hogy hivatásos boszorkány váljék magából. Annak ellenére, hogy szemmel láthatóan hiába…
-De hát nézzen körbe! Tökéletes magasság, pont 6 méterrel a föld felett! Idén nem lesz semmi oka, hogy megbuktasson! Ott jobbra már látni a falut is.
-Valóban. Sajnálatos módon össze kell törnöm dédelgetett illúzióját: az egyenruhája beleakadt a közlekedési eszköze hátsó fertályába!
-Óh, hogy az a szottyadt seggű szú rágná szét az ágaidat, haszontalan vén gereblye!
-Szerény gyanúm szerint már megtörtént, fölösleges szitkozódnia kisasszony!
-Cerberusz nem segítene? Ha megbillenti a farka végét, pont eléri a…
-Hová gondol Lara? Én vizsgázok vagy maga? A kisasszony figyelmetlenségének következményeivel is magácskának kell szembenéznie.
-Basszus nem érem el!
-Értékelem a tornamutatványát, de maga épp 66 km/h-val száguld az M1-es nemzetközi légifolyosón és ereszkedünk!
-Kapja be! Lángol az a kib*szott szoknya, nem látja?!
-A trágár, emberi szavak mínusz egy pontot érnek! Azon kívül figyelmeztetném a szembe jö…
-Ááááááááááááá!
-Nyááááááááááá!
-Cerberusz! Hol vagyok? K*rvára fáj a fejem…
-Bocsi! Jól érzed magad?
-Ööö… ÚRISTEN KI A FRANC VAGY TE?
-Nyugi nem kell sikoltozni! Scott a helyi kosárlabdacsapat kapitánya. A Halloween Partyra jöttél igaz?
-Hát… Tulajdonképpen… valami olyasmi.
-Remek. Elkísérlek, hiszen most már egyikünknek sincs használható biciklije.
-Biciklije?
-Mivel az előbb ütköztünk össze… Bevallom, én sem szereltem fel lámpát, pedig pokoli itt a sötétség.
-Aha… Egy fekete macskát nem láttál valahol?
-Öhmn… Azt hiszem, a kerekek alatt van valahol. Ne haragudj, sajnálom!
-Basszus még egy élete oda! Ne már! Megint megbuktam!
-Mit motyogsz?
-Semmit, mehetünk! Egyébként Lara vagyok! Figyu, te szingli vagy?

manócska írta...

Sziasztok! Először járok itt és nagyon hasznos kis blog! :)
A harmadik feladathoz írtam, remélem ki lehet bogozni a történetet...

Szatti írta...

Szia manócska!

Ez valami... bámulatos volt:))) Amikor láttam, hogy a 3. feladatra írtál, kíváncsi voltam, hogy mit hozok ki belőle. Mindent értettem, a szereplőket, a cselekményt. Nagyon humorosan fogtad meg a dolgot, na meg ez a vizsga... szuper volt a téma. Az elején még kicsit nehezen indult be a párbeszéd, mondjuk azt nem is mondom, hogy így egyszerű volt mindezt megalkotni, csak párbeszédben. De utána már szépen beindultak a dolgok és jöttek a spontán poénok, mint a "Óh, hogy az a szottyadt seggű szú rágná szét az ágaidat, haszontalan vén gereblye!" vagy "Basszus még egy élete oda! Ne már! Megint megbuktam!"

Tetszettek a karakterek, a történet, a cselekmény, minden. Gratulálok neked és köszönöm, hogy már is írtál a feladatra és hogy tetszik az oldal. Megmosolyogtattál, most így reggel:) Puszi

LauraL írta...

Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor megpillantottam Őt az ágyában, és szemem előtt leperegtek az egy évvel ezelőtti Samhain eseményei.
A kunyhóban csend volt, a szüleink átmentek Eurneid nénihez, mert ezen az éjszakán vesztette el a férjét, Hueilt, és anyánk úgy gondolta, mellette van a helyük. A nővéremmel azt terveztük, hogy amint beáll az éj, fellopakszunk az erdei tisztáshoz, és meglessük a druidákat. Hétköznap ugyan láttuk őket, de mágiájuk nélkül csupán hóbortos aggastyánoknak tűntek. Goewin úgy vélte, már öregnek születnek, az anyjuk belehal a világrajövetelükbe és egy éjszaka alatt nőnek fel. Bíztam abban, hogy ezen a varázslatos éjszakán megismerem a druidák igazi lényét.
Félresodortam a pokrócot, és kiugrottam az ágyból. Épp a lábbelimet rántottam fel, amikor Goewin rám pisszeget.
– Csitt! Nem hallod?
Nem kellett rákérdeznem, mire gondol, mert szinte a fülembe harsogott a deszkapadló nyöszörgése. Ezek nem a szüleink léptei! Elsápadva meredtem a nővéremre. Csak nem magunkra haragítottunk egy eltávozottat, aki a Samhain alatt elvékonyodott falon átlépve jön, hogy bosszút vegyen rajtunk?
– Be az ágy alá! – sziszegte felém Goewin, miközben elfehéredő ujjakkal markolta a pokróc szélét, majd gyorsan a fejére rántotta.
Nem gondolkodtam, csupán engedelmeskedtem. A padlóra vetettem magam, és begurultam az ágy alá, még idejében, mert a következő pillanatban az ajtó nyikorogva feltárult, és belépett egy óriás. Arca az árnyak közé veszett, nehéz lépteinek zaját elnyomta dübörgő szívverésem. Az ablakon beszüremlő holdvilágnál láttam, ahogy a por felkavarodva örvénylik a lába nyomán. Bor és hagymaszag áporodott bűze csapott meg, ahogy megtorpant az ágy mellett. Izgatott zihálása, a belőle sugárzó fenyegetés miatt, testemet ellepte a hideg veríték. Fém sikoltott az éjszakában, ahogy elhagyta hüvelyét, majd Goewin iszonyodó kiáltása szárnyalt a magasba. Cuppanó, nedves dübbenés, majd elhaló, hörgő nyöszörgés. A karomba haraptam, hogy ne sírjak fel. Fejem felett átázott az ágy, és nehéz, sűrű cseppek hulltak az arcomra, fájdalomárkokat hasítva belé, mintha izzó fém folyna rám. Kábultan tűrtem, cselekvésre képtelenül. Az óriás zihálása lassan elcsitult. Tébolyult motyogása áttört a körülöttem emelkedő ködfalon, és elért hozzám.
– Ó, hatalmas Cróm Crúaich, ki az alvilág ura vagy. Fogadd el áldozatom! Támogass bosszúm útján, hogy testvérem lelke nyugodalmat lelve térhessen meg hozzád!
A szavak egyre csak ismétlődtek, és ismétlődtek. Ritmusukkal egy ütemre dobbant a szívem. Először észre sem vettem a holdfényből előtekergő alakot, a betolakodó elcsukló hangja rázott fel.
– Hueil! Követlek!
A ködből szőtt látomás körül lepelként lebbent a holdvilág, ahogy az ajtó felé indult. Az óriás fürgén követte, de az ajtóban még visszafordult, és ekkor, a túlvilági jelenésről leszakadó fényfoszlányban felvillant eltorzult arca.
Azonban itt és most, ez az arc békességet sugárzott. Nem élhetek ezzel a tudattal! Végre eljött az én időm, félelmem messze szállt. A jobbomban tartott késsel mély sebet hasítottam előrenyújtott bal tenyeremen, s néztem, ahogy lecsurgó véremet mohón felissza a döngölt föld. Suttogó hangomra nem rezzent fel az alvó, de nem is neki kellett meghallania.
– Ó, hatalmas Cróm Crúaich, ki az alvilág ura vagy. Fogadd el áldozatom! Támogass minket utunkon, hogy testvérem lelke nyugodalmat lelve térhessen meg hozzád!
A kunyhó padlóján táncolni kezdett a holdfény, és kígyóként tekeregve felvette Goewin alakját. Itt az elégtétel, itt a halál, de nem az én halálom.

Szatti írta...

Szia LauraL!

Örülök, hogy a második feladatra is érkezett írás általad és remélem, hogy többen is megpróbálkoztok majd vele. Talán, ez a legkötöttebb, tekintve, hogy egy komplett téma adott. Nagyon tetszett az a világ, amelyet elképzeltél, megírtál... ahogyan visszaemlékezve a múltra, tovább vitted a jelen eseményeit. Igazán történetszerű volt, mintha egy kiragadott részlet lenne valamiből, tekintve az előzményeket, a leírást és a neveket. Nagyon tetszett, egyedi volt és különleges, akárcsak te:) Puszi és köszönöm az írásod, gratulálok!!

Konek írta...

Sziasztok! A harmadik feladatra írtam, remélem tetszik :D Amúgy köszönöm a különdíjat az előzőhöz. Igazán megtisztelő :D Puszi*Konek

- Susaaan! Susaaaan!
- Ne kiabálj így már, te szerencsétlen, itt vagyok melletted!
- Oké, csöndben maradok.
- De igazán mehetnénk már tovább, nem gondolod, Kate?
- De…
- Jólvan, nem fogom leharapni a fejed, de akkor legyél egy picit halkabb.
- Rendben.
- BÚÚÚÚ!
- Az égszerelmére, Chris, muszáj mindig a nővéreidre hozni a frászt?
- Igen, Susan nővérkém, többet nem fogom Kate nővérkémre hozni a frászt.
- De Suuuuu… Chris már megint kihasználja, hogy Halloween van.
- Tudom, Kate, tudom… Nem tehetünk róla, hogy egy kicsit gyengeelméjű a drága. De ne aggódj. Majd kiharcoljuk, hogy jövőre ne kapja meg az engedélyt a láthatatlanná váláshoz.
- De Suu… Ha ő nem kapja meg, akkor mi sem… Tudod, ez családi dolog.
- Igen, igen, pontosan.
- Sajnos… Na nem baj, majd agyalunk ezen a problémán, húgocskám.
- Ne nevezz a húgocskádnak.
- Ha-ha-ha
- Te meg ne nevess Christopher!
- Rendben, Kate nővérkém.
- Most meg nővérkéd… Egyre jobb…
- Ne veszekedjetek, itt a következő ház
- Ugye a szokásosat használjuk?
- Persze, kecsaposító-varázslat, tejszínhabos-habparádé, áltörött ablak, na és persze a...
- A FELCSÖNGETŐS-CSODATRÜKK!
- Christopher! Csend legyen!
- Igenis, Susan nővérkém.

KiTe írta...

A második feladatot választottam. Kicsit sötét, kicsit kémiai elemek ésszerűtlen felhasználását tartalmazza, de ez már legyen JuliBabus kémiatanárnő baja! ;) KiTe~

Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor halk dudorászás dallamfoszlányai kezdtek táncolni egyre közelebb hozzám. Gombóc keletkezett a torkomban. Amilyen halkan csak tudtam, benyitottam az egyik kórterembe, és bezártam az ajtót. Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt.
- Ki elől bujkálunk? – búgta Lítium kéjes hangon. Felordítottam.
Hátamat a falnak vetettem, a kést remegve magam elé emeltem. A beszökő hold fénye még kísértetiesebbé tette a fiú aranysárga szemét.
- Kérném vissza a picinyemet, Koriander! – bökött a késre. Szinte belelapultam a téglába, szemeim már-már kiugrottak a helyükről.
- T-tűnés! É-é-é…
- Ó, ha külső szemlélőként hallanád a szánalmas dadogásodat! Reménytelen vagy, Koriander, nem is értem, mit lát benned a főnök. Talán nekem akar adni téged? Jól eljátszadoznánk, mint azzal a kislánnyal a temetőben.
- Megölted őt! – vonítottam élesen. Lítium idegtépő lassúsággal mosolyodott el, majd nagyot bólintott. Íriszeit a pokol tüzei világították meg.
- Szükséges rossz – nyalta meg egyik véres ujját. – Add vissza a késem, és kövess! Megkímélnél mindenkit a felesleges kergetőzéstől.
Elhallgatott. Zihálásom láthatatlan madárként csapongott köröttünk, reszkető tagjaim a kétségbeesést közvetítették tudatomba. Talán csak káprázatot láttam, de mintha a halott lány szelleme hívott volna a holdfénybe.
„Gyere, gyere…” ismételgette síron túli kacajjal. A kacaj aztán átalakult a harang távoli zúgásává. Éjfél.
- Hm, mily szép is ez a melódia! – billentette Lítium oldalra a fejét. – Nem akarsz táncolni egy utolsót, mielőtt elviszlek Végeföldére?
Felocsúdtam, és a kilincs után kapdosva vágtam vissza.
- Nem megyek veled sehová te őrült, pszichopata gyilkos! Hagyj már békén, tágulj vissza a főnöködhöz!
- Szegényke, mennyire megrémíthetett ez a csúnya, csúnya bácsi! Jaj, rossz Lítium, rossz! Bántani picurka fiúcska lelkét! – gügyörészett tapintható gúnnyal. Mielőtt felfoghattam volna, mi történik, zongoristakeze a nyakam köré fonódott.
- Játsszunk kitalálósdit! – sziszegte az arcomba. – Mi az, jégkék szemű, lélekrabló és az utolsó állomás?
- Nem tu… dom – hörögtem.
- Jégkék szemű, lélekrabló, utolsó állomás,
Élezi fegyverét, türelmetlenül vár rád;
Ha nem jössz, ha elbújsz, hiába,
Eltüntetett nyomaid is megtalálja.
Türelmes, nem kapkod, láthatod,
Meneküléssel dühét várhatod,
Nem bírod, lábad csuklik, elég!
Ha a kasza felbukkan, itt a vég.
- Ha… lál? – nyögtem az emberi satu között.
- Helyes! – villantotta meg veszélyes mosolyát. – De tudod, nem szereti, ha így szólítják. Sok mindent kell még tanulnod. És most velem jössz!
A világ kifordulni látszott alólam, de ekkor a semmiből lövések dördültek, és Lítium teste millió szikrára robbant szét. Az ablak végszóra becsapódott, figyelmet kérve a színdarab újabb szereplőjének.
- Professzor úr… - csúsztam le a hideg padlóra, útnak engedve könnyeimet. – Professzor úr…
- Sssh! – simogatta meg a fejem a zilált külsejű férfi. – Vége van, elment!
- Meghalt? – böktem ki. Nemet intett, majd felsegített. – El kell tűnnünk innen…

- Remek! Bravó! Ügyesek voltatok, Tora és Matthew! – tapsolt a rendező.
- Hé, és velem mi lesz? – méltatlankodott Lawrence, aki Lítium szerepét játszotta.
- Te egy másik dimenzióban vagy, szóval kussolj! – vigyorogtam. Law beleütött a vállamba, majd a fülemhez hajolt, és türelmetlenül számon kért.
- Áll még az egyezség? Az írónő nemsokára megy haza, addig be kell cserkésznem!
- Jó, jó! Egyelőre még van egy jelenetem Manuellel és Giovannival. Tényleg, nem furcsa, hogy Gionak az a neve a valóságban is, mint a filmbeli szerepében?
- Ne tereld a témát!
Egy újabb nem átlagos nap egy nem átlagos forgatáson. Vajon mivel szívatnak meg Halloween alkalmából?

Szatti írta...

Szia Konek!

Kicsit kétféleképpen érzek az írásoddal kapcsolatban. Értettem a történetet, a szereplőket, a cselekményt, de kicsit nekem mégis zavaros volt. Az eddigi írásaid alapján valahogy, most nem voltál az igazi, pedig alkottál már eszméletlen és lenyűgöző dolgokat. Kicsit én ezt még átgondoltam volna, mert az alapötlet jó, csak olyannak tűnt, mintha nagyon meg szeretted volna írni és nem spontán jött az ötlet. Lehet, tévedek, de így éreztem. Köszönöm, hogy írtál és puszi, valamint remélem, nem veszed zokon a leírtakat. Jó szándékkal mondtam. Puszi

Szatti írta...

Szia KiTe!

Nagyon tetszett az írásod! Izgalmas volt, magával ragadó és a végén a forgatási jelenet beleszövése is jó ötlet volt. Találóak voltak nevek és a cselekményszövés is. Gratulálok a munkádhoz és köszönet a kémiatanárodnak:D:D Szép munka! Puszi

B(o)londe írta...

a 3-ra csináltam egy nagy baromságot.
-

-Ez nagyon amatőr lett, Zselé.
-Ama tőr, vagy eme kés? Szerintem is nagyon horzsol, drága testvérem. Egészen impozáns, ahogyan...
-...ilyen kreténül torz?
-Torz...onborz, igen, valóban fodrászolni kéne, de ne legyél már ilyen szőrszálhasogató!
-Miért, most őszintén. Te hozzáérnél?
-Megcsókolnám.
-Rajta.
-Nám.
-Nád?
-Most meg mi van a gyékénnyel?!
-Téged azért szült meg az anyánk, hogy engem az őrületbe kergess?! Soha többet nem fogok máglyán égni helyetted.
-Jó-jó... bocs. Tényleg nem csókolnám meg.
-Nézz végig rajta... valld be, hogy...
-Elrontottuk? Dehogy vallom.
-Miért nem?!
-Mert meghallja és megsértődik. Ne kelljen felhoznom, hogy járt múltkor a Viktor is...
-Jó, hát valljuk be... Hehh, boszorkányolás tekintetében ő sem volt valami Einstein...
-Ezt hagyd abba. Inkább azt találd ki, mit csináljunk vele.
-Öntsük ki az üstből, aztán folyjon, amerre az egy darab szeme ellát.
-És ha meglátják az emberek?
-Igaz. Legalább még egy szemet csináljunk már neki.
...
-Nem kellett volna.
-Zselé! Eresszük bele az óceánba. Mélyre. Ott sötét van...
-És nem mi csináltuk!
-Senki sem fogja megtudni.




-Sepiola Atlantica. Láttatok már ennél undorítóbb állatot?!

Szatti írta...

Szia Bolonde!

Kicsit zavarosnak éreztem az írásodat, attól függetlenül, hogy nagyjából értettem is, miről írsz. De valahogy, a részletek mellett mégis eltűnt az a fő szál, amely kidolgozást várt volna. Jó volt az ötlet, de elhamarkodottnak és végiggondolatlannak éreztelek. Picit még foglalkoztam vele, jobban érhetővé tettem volna a történetet a poénok mellett, amelyek feldobták volna a hangulatot, ha jobban értelmet kapnak. Köszönöm, hogy írtál és remélem, egyetértesz velem. Puszi

tpr írta...

Szia! Én a második feladathoz írtam.Remélem tetszeni fog.


Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor...
-Húúú... - Ijesztett rám a húgom. A kezemben lévő könyv nagy koppanással a földre esett. A szívem még mindig zakatolt az előbbi rémülettől.
Mérgesen néztem az előttem álló lányra.
-Hányszor mondtam, hogy ne ijesztgess, amikor olvasok? - Lehajoltam a könyvért, de csak ekkor tudatosult bennem, hogy a húgomon egy boszorkányjelmez van. -Mit keres rajtad ez a hacuka?
-Látom ebben az évben is elfelejtetted... - Ingatta jobbra-balra a fejét. - Tényleg nem emlékszel? Ma van H-A-L-L-O-W-E-E-N. - Sikította boldogan.
-De ez még nem jogosít fel arra, hogy ijesztgess! - Akadékoskodtam. Pontosan tudta, hogy ez az "ünnep" nem éppen szerepel a kedvenceim között.
-Ne legyél ilyen ideges! - Jött egy bársonyos hang a hátam mögül. Ismertem a tulajdonosát. Mégpedig eléggé jól.
Megfordultam.
-Cam...
Cam az ablakban ült. Vajon, hogy került oda? Nem vettem volna észre, amikor a pasim bejött a szobámba?
A húgomnak továbbra is fülig ért a szája a nevetéstől:
-Megkért, hogy tereljem el a figyelmed. - Mondta, majd kiugrándozott a szobámból, miközben fennhangon üvöltötte a "Halloween van!" mondatot.
-Gyere velem! - Húzott magával az előszoba felé.

Cam egy elhagyatottnak tűnő ház felé vezetett, ami a város szélén állt. A boszorkányjelmez, amit nagy nehezen sikerült rám imádkoznia, végtére is tetszett. Nem gondoltam, hogy valaha is ilyen maskarába fogok öltözni. A végén még lehet, hogy Camnek sikerül megszerettetni velem a Halloweent.
Felléptünk a teraszra, és Cam kopogás nélkül benyitott az ajtón. Nem értem ezen miért csodálkoztam, hisz ez egy régi, rozoga, üresen álló lakás.
Amint beléptünk az előszobába, valamilyen különös érzés kerített hatalmába. Mintha már jártam volna itt.
-Cam... - Kerestem a fiút. Sehol nem láttam, pedig ő is mögöttem lépett be. Hova tűnhetett?
Az épület sötét, és üres volt. Kirázott a hideg, persze nem azért mert a kosztümöm ujjatlan volt.
Lassan haladtam előre az ismeretlen helyiségen, fel a lépcsőn. Miért nem fordultam vissza azonnal, miután nem láttam Camet? Gondoltam ezt is fogom tenni, de egy ajtó kinyílt előttem.
Próbáltam legyőzni a kíváncsiságomat, de nem sikerült.
Egyenes az ajtó felé vettem az utamat. Ahogy átléptem a küszöböt, egy alakot pillantottam meg. Kicsi volt, a földön feküdt. A test élettelennek tűnt. Közelebb merészkedtem hozzá. Az arcát megpillantva, felsikítottam. A húgom volt az. Hogy kerülhetett ide? És mit történt vele?
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baja. Még megmentheted. Olyan, mint te. Kíváncsi. Te is mindig, minden életedben az voltál.- A hang mögülem jött. Tudatában voltam, ismerem a tulajdonosát. Ennek ellenére mégis megfordultam.
-Cam, mit akarsz azzal mondani, hogy "mindig, minden életemben"? - A hangom remegett.
-Mindig így végződött... - Folytatta. - Ha csak egyszer is sikerült volna elmenekülnöd...
-Hogy érted azt, hogy megmenthetem? - Szinte meg se hallottam, amit előtte mondott. A hangom remegett. Próbáltam visszatartani a könnyeimet.
Visszafordultam, és letérdeltem a húgom mellé.
-Hát igen... Soha nem tudtad elengedni... - Úgy beszélt, mintha nem is ebben az időben lett volna. Majd hirtelen "visszatért". Biztos eszébe jutott, hogy én is itt vagyok. - A lényeg az , ha feláldozod magad, akkor ő megmenekül.
Bármi áron, de meg kell mentenem a húgomat. Vagy nem? Az én életem nem annyira fontos... Gondolom.
-Rendben. - Felálltam, és Cam szemébe néztem. - Velem tegyél azt, amit akarsz, csak őt hagyd békén!
-Nagyon helyes.
Közel húzott magához. Olyan erősen szorított, ha akartam volna, se tudtam volna elmenekülni.
Cam a nyakamra tapasztotta a száját. Éreztem, amikor belém harapott. Ezt követően talán fél perc múlva felnézett. A szemfogáról csöpögött a vérem. Csak most jöttem rá ki Cam igazából.
-Te egy vámpír vagy. - Mondtam ki az utolsó mondatomat.

tpr írta...

Szia! Én a második feladathoz írtam. Remélem tetszeni fog.


Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor...
-Húúú... - Ijesztett rám a húgom. A kezemben lévő könyv nagy koppanással a földre esett. A szívem még mindig zakatolt az előbbi rémülettől.
Mérgesen néztem az előttem álló lányra.
-Hányszor mondtam, hogy ne ijesztgess, amikor olvasok? - Lehajoltam a könyvért, de csak ekkor tudatosult bennem, hogy a húgomon egy boszorkány jelmez van. -Mit keres rajtad ez a hacuka?
-Látom ebben az évben is elfelejtetted... - Ingatta jobbra-balra a fejét. - Tényleg nem emlékszel? Ma van H-A-L-L-O-W-E-E-N. - Sikította boldogan.
-De ez még nem jogosít fel arra, hogy ijesztgess! - Akadékoskodtam. Pontosan tudta, hogy ez az "ünnep" nem éppen szerepel a kedvenceim között.
-Ne legyél ilyen ideges! - Jött egy bársonyos hang a hátam mögül. Ismertem a tulajdonosát. Mégpedig eléggé jól.
Megfordultam.
-Cam...
Cam az ablakban ült. Vajon, hogy került oda? Nem vettem volna észre, amikor a pasim bejött a szobámba?
A húgomnak továbbra is fülig ért a szája a nevetéstől:
-Megkért, hogy tereljem el a figyelmed. - Mondta, majd kiugrándozott a szobámból, miközben fennhangon üvöltötte a "Halloween van!" mondatot.
-Gyere velem! - Húzott magával az előszoba felé.

Cam egy elhagyatottnak tűnő ház felé vezetett, ami a város szélén állt. A boszorkányjelmez, amit nagy nehezen sikerült rám imádkoznia, végtére is tetszett. Nem gondoltam, hogy valaha is ilyen maskarába fogok öltözni. A végén még lehet, hogy Camnek sikerül megszeretteti velem a Halloweent.
Felléptünk a teraszra, és Cam kopogás nélkül benyitott az ajtón. Nem értem ezen miért csodálkoztam, hisz ez egy régi, rozoga, üresen álló lakás.
Amint beléptünk az előszobába, valamilyen különös érzés kerített hatalmába. Mintha már jártam volna itt.
-Cam... - Kerestem a fiút. Sehol nem láttam, pedig ő is mögöttem lépett be. Hova tűnhetett?
Az épület sötét, és üres volt. Kirázott a hideg, persze nem azért mert a kosztümöm ujjatlan volt.
Lassan haladtam előre az ismeretlen helyiségen, fel a lépcsőn. Miért nem fordultam vissza azonnal, miután nem láttam Camet? Gondoltam ezt is fogom tenni, de egy ajtó kinyílt előttem.
Próbáltam legyőzni a kíváncsiságomat, de nem sikerült.
Egyenes az ajtó felé vettem az utamat. Ahogy átléptem a küszöböt, egy alakot pillantottam meg. Kicsi volt, a földön feküdt. A test élettelennek tűnt. Közelebb merészkedtem hozzá. Az arcát megpillantva, felsikítottam. A húgom volt az. Hogy kerülhetett ide? És mit történt vele?
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baja. Még megmentheted. Olyan, mint te. Kíváncsi. Te is mindig, minden életedben az voltál.- A hang mögülem jött. Tudatában voltam, ismerem a tulajdonosát. Ennek ellenére mégis megfordultam.
-Cam, mit akarsz azzal mondani, hogy "mindig, minden életemben"? És hogyan menthetem meg.
-Soha nem tudtad elengedni... Mindig ez volt a vége...
-Hogyan menthetem meg? - Ismételtem meg a kérdést a fogaimon keresztül.
-Fel kell áldoznod magad.
Bármit megtennék azért, hogy a húgom életben maradjon. Ugye? Ez a helyes.
-Rendben. - Egyeztem bele. - Csak őt hagyd békén.
-Nagyon helyes.
A lehető legközelebb húzott magához. Ha akartam volna, se sikerült volna elmenekülnöm, mert nagyon erősen szorított. Hátrahajtotta a fejemet. A száját a nyakamra tapasztotta. Éreztem, ahogy belém harapott.
Ezt követően fél perccel felemelte a fejét. A szemfogáról vér csöpögött. Az én vérem.
Csak most jöttem rá ki Cam valójában.
-Te egy vámpír vagy. - Ejtettem ki a számon az utolsó mondatomat.

Tpr írta...

A második feladatra írtam.

Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor...
-Húúú... - Ijesztett rám a húgom. A kezemben lévő könyv nagy koppanással a földre esett. A szívem még mindig zakatolt az előbbi rémülettől.
Mérgesen néztem az előttem álló lányra.
-Hányszor mondtam, hogy ne ijesztgess, amikor olvasok? - Lehajoltam a könyvért, de csak ekkor tudatosult bennem, hogy a húgomon egy boszorkány jelmez van. -Mit keres rajtad ez a hacuka?
-Látom ebben az évben is elfelejtetted... - Ingatta jobbra-balra a fejét. - Tényleg nem emlékszel? Ma van H-A-L-L-O-W-E-E-N. - Sikította boldogan.
-De ez még nem jogosít fel arra, hogy ijesztgess! - akadékoskodtam. Pontosan tudta, hogy ez az "ünnep" nem éppen szerepel a kedvenceim között.
-Ne legyél ilyen ideges! - Jött egy bársonyos hang a hátam mögül. Ismertem a tulajdonosát. Mégpedig eléggé jól.
Megfordultam.
-Cam...

Cam az ablakban ült. Vajon, hogy került oda? Nem vettem volna észre, amikor a pasim bejött a szobámba?
A húgomnak továbbra is fülig ért a szája a nevetéstől:
-Megkért, hogy tereljem el a figyelmed. - mondta, majd kiugrándozott a szobámból, miközben fennhangon üvöltötte a "Halloween van!" mondatot.
-Gyere velem! - Húzott magával az előszoba felé.

Cam egy elhagyatottnak tűnő ház felé vezetett, ami a város szélén állt. A boszorkányjelmez, amit nagy nehezen sikerült rám imádkoznia, végtére is tetszett. Nem gondoltam, hogy valaha is ilyen maskarába fogok öltözni. A végén még lehet, hogy Camnek sikerül megszeretteti velem a Halloweent.
Felléptünk a teraszra, és Cam kopogás nélkül benyitott az ajtón. Nem értem ezen miért csodálkoztam, hisz ez egy régi, rozoga, üresen álló lakás. Amint beléptünk az előszobába, valamilyen különös érzés kerített hatalmába. Mintha már jártam volna itt.
-Cam... - Kerestem a fiút. Sehol nem láttam, pedig ő is mögöttem lépett be. Hova tűnhetett?

Az épület sötét, és üres volt. Kirázott a hideg, persze nem azért mert a kosztümöm ujjatlan volt.
Lassan haladtam előre az ismeretlen helyiségen, fel a lépcsőn. Miért nem fordultam vissza azonnal, miután nem láttam Camet? Gondoltam ezt is fogom tenni, de egy ajtó kinyílt előttem. Próbáltam legyőzni a kíváncsiságomat, de nem sikerült. Egyenes az ajtó felé vettem az utamat. Ahogy átléptem a küszöböt, egy alakot pillantottam meg. Kicsi volt, a földön feküdt. A test élettelennek tűnt. Közelebb merészkedtem hozzá. Az arcát megpillantva, felsikítottam. A húgom volt az. Hogy kerülhetett ide? És mit történt vele?
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baja. Még megmentheted. Olyan, mint te. Kíváncsi. Te is mindig, minden életedben az voltál.- A hang mögülem jött. Tudatában voltam, ismerem a tulajdonosát. Ennek ellenére mégis megfordultam.
-Cam, mit akarsz azzal mondani, hogy "mindig, minden életemben"? És hogyan menthetem meg.
-Soha nem tudtad elengedni... Mindig ez volt a vége...
-Hogyan menthetem meg? - Ismételtem meg a kérdést a fogaimon keresztül.
-Fel kell áldoznod magad.
Bármit megtennék azért, hogy a húgom életben maradjon. Ugye? Ez a helyes.
-Rendben. - Egyeztem bele. - Csak őt hagyd békén.
-Nagyon helyes.

A lehető legközelebb húzott magához. Ha akartam volna, se sikerült volna elmenekülnöm, mert nagyon erősen szorított. Hátrahajtotta a fejemet. A száját a nyakamra tapasztotta. Éreztem, ahogy belém harapott. Ezt követően fél perccel felemelte a fejét. A szemfogáról vér csöpögött. Az én vérem.
Csak most jöttem rá ki Cam valójában.
-Te egy vámpír vagy. - Ejtettem ki a számon az utolsó mondatomat.

Cynthia Cylise Cullen írta...

Sziasztok! :)
Én a 2. témára írtam.
Remélem tetszeni fog!
Puszi: Cylise

Cynthia Cylise Cullen írta...

-Apuci!–a hang hallatán megállt bennem az ütő. Hirtelen megpördültem a tengelyem körül. Tudtam, hogy ki áll velem szemtől szemben, és a gondolattól erősen borsódzott a hátam. A halott kislányom. Bőre sápadt volt, arca véres, pont úgy, ahogy utoljára láttam, a konyhapadlón. Kis, fehér angyalruhája szakadt volt, a szíve felett véres. A mellkasomban fojtogató fájdalmat éreztem, a torkomban lenyelhetetlen gombóc képződött, szemeimet könnyek mardosták.–Apuci, minek az a kés?–szőke hajacskáján a töklámpások fénye aranyosan táncoltak, életében kék szemei pokoli vörösen csillogtak. Legszívesebben saját szívembe döftem volna a kezemben csillogó ezüstös fegyvert, de tudtam, hogy előtte még más mellkasában kell megmártóztatnom a pengét.
-Ne félj, Rosykám, nem lesz semmi baj…-tudtam, hogy ez nem az én lányom, hiszen az én lányom halott. De ösztönösen meg akartam nyugtatni. Odamentem hozzá, és megsimogattam kicsi feje búbját. Ekkor viszont olyan történt, amire nem számítottam. A kis izé, ami a kislányomra hasonlított, beleharapott a kést tartó kezembe. Fogai hegyesek voltak, háromszög alakúak, én pedig fájdalmamban felüvöltöttem és elejtettem a kést. A penge csörögve a földre hullott, és vérfagyasztó kacagás visszhangzott folyosón.
-Jack, miért ijesztgeted a mi kis Rosynkat?-a hang hallatán fuldokolni kezdtem a méregtől. Hogy én bántom a mi Rosynkat? Ő mondja, aki megölte? Mert kétségtelen, hogy az én őrült, majdnem ex-nejem volt az.
Down a folyosó sötétbe burkolózott végéből lépett elő. Testhez simuló ruhát viselt, amely szorosan tapadt szép testéhez. Ébenfekete haja egyenesen omlott vállaira. Ajkain vérvörös rúzs ragyogott. Hirtelen eszembe jutott, miért is imádtam annyira… Azelőtt, hogy bedilizett volna. Csábosan mellém lépegetett, majd a vérengző lányunk vállára simította a kezét. Fehér bőrén rikítottak veresre lakkozott körmei. A kislány, aki csak Rosy árnyéka, elengedte a csuklómat. A vér a lámpások fényében vörös borostyánként csillogott. Down ajkához emelte erősen sebesült karom. Teljes erőmből próbáltam kirántani magam a szorításából, de tehetetlen voltam. Olyan volt, mintha egy másik nő lenne. Pokoli istennő.
-Te rohadt ribanc!-morogtam magamból kikelve. Színpadiasan az előtte álló, élettelen tekintetű lány fülére tapasztotta a kezeit.
-Hogy beszélhetsz így a gyermeked anyjáról?-hangja gúnnyal telt volt. Szemei vörösen csillogtak. Hideg futott végig a hátamon, és a késért akartam nyúlni, de ő megelőzött.
-Hogy mered magad Rosy anyjának nevezni? Te egy gyilkos vagy, őrült, és nem anya!-még soha nem ordítottam vele így. Még a válási vitánk se volt tele részemről értelmetlen kiabálással. Ő persze megígérte, hogy ezt még megbánom. Hogy halloweenkor ezt még visszakapom.
-Nem talált!-kacagott fel újra, minden vidámság nélkül. A helyzet percről percre hátborzongatóbbá vált.-Én ördög vagyok-ahogy ezt mondta, el is hittem. Ő mindig is más volt. Ezért imádtam. De ez az érzés elmúlt, ahogy ez év elején elkezdődtek a mániái. Rengetegszer találtam Rosyn sebeket... Olyanokat, melyeket Down ejtett, vagy amelyekre Rosyt kérte.
-Vipera…-mormogtam, mire újra hallatta vérfagyasztó nevetését.
-Hívj, ahogy akarsz! Ma éjjel úgyis meghalsz!–vigyora vicsorrá torzult, Rosy pedig újra nekem ugrott. „Ez nem a lányod!” rikoltott a vészcsengő a fejemben, én pedig szerencsésen kitértem a kis szörnyeteg elől. Down felsikoltott, nekem rontott a késsel. Dulakodtunk. Egy idő után a mozdulatok hevesebbek lettek. Mindketten több sebből véreztünk. Azt hittem, már sose lesz vége. Rosy hamar visszatért, én pedig alig bírtam velük.
A földre kerültem, a pokoli nő pedig a torkomnak szegezte a kést.
Aztán az elmúlás velőtrázó sikolyát hallottam. Azt hittem, én adom ki. Csukott szemekkel vártam a halált, de az nem jött.
Lassan, rettegve nyitottam ki a szememet. A folyosó kora hajnali fényben úszott, és… üres volt.
Könnyekben úszó szemekkel meredtem a vigyorgó lámpásokra. „Apuci, ezt Jacknek fogják hívni!” A láng kacéran táncolt Jack belsejében. A vérmocskos kés pengéjén fény csillant. És én nem akartam mást, csak meghalni.

tpr írta...

Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor...
-Húúú... - Ijesztett rám a húgom. A kezemben lévő könyv nagy koppanással a földre esett. A szívem még mindig zakatolt az előbbi rémülettől.
Mérgesen néztem az előttem álló lányra.
-Hányszor mondtam, hogy ne ijesztgess, amikor olvasok? - Lehajoltam a könyvért, de csak ekkor tudatosult bennem, hogy a húgomon egy boszorkány jelmez van. -Mit keres rajtad ez a hacuka?
-Látom ebben az évben is elfelejtetted... - Ingatta jobbra-balra a fejét. - Tényleg nem emlékszel? Ma van H-A-L-L-O-W-E-E-N. - Sikította boldogan.
-De ez még nem jogosít fel arra, hogy ijesztgess! - Akadékoskodtam. Pontosan tudta, hogy ez az "ünnep" nem éppen szerepel a kedvenceim között.
-Ne legyél ilyen ideges! - Jött egy bársonyos hang a hátam mögül. Ismertem a tulajdonosát. Mégpedig eléggé jól.
Megfordultam.
-Cam...
Cam az ablakban ült. Vajon, hogy került oda? Nem vettem volna észre, amikor a pasim bejött a szobámba?
A húgomnak továbbra is fülig ért a szája a nevetéstől:
-Megkért, hogy tereljem el a figyelmed. - Mondta, majd kiugrándozott a szobámból, miközben fennhangon üvöltötte a "Halloween van!" mondatot.
-Gyere velem! - Húzott magával az előszoba felé.


Cam egy elhagyatottnak tűnő ház felé vezetett, ami a város szélén állt. A boszorkányjelmez, amit nagy nehezen sikerült rám imádkoznia, végtére is tetszett. Nem gondoltam, hogy valaha is ilyen maskarába fogok öltözni. A végén még lehet, hogy Camnek sikerül megszeretteti velem a Halloweent.
Felléptünk a teraszra, és Cam kopogás nélkül benyitott az ajtón. Nem értem ezen miért csodálkoztam, hisz ez egy régi, rozoga, üresen álló lakás.
Amint beléptünk az előszobába, valamilyen különös érzés kerített hatalmába. Mintha már jártam volna itt.
-Cam... - Kerestem a fiút. Sehol nem láttam, pedig ő is mögöttem lépett be. Hova tűnhetett?
Az épület sötét, és üres volt. Kirázott a hideg, persze nem azért mert a kosztümöm ujjatlan volt.
Lassan haladtam előre az ismeretlen helyiségen, fel a lépcsőn. Miért nem fordultam vissza azonnal, miután nem láttam Camet? Gondoltam ezt is fogom tenni, de egy ajtó kinyílt előttem.
Próbáltam legyőzni a kíváncsiságomat, de nem sikerült.
Egyenes az ajtó felé vettem az utamat. Ahogy átléptem a küszöböt, egy alakot pillantottam meg. Kicsi volt, a földön feküdt. A test élettelennek tűnt. Közelebb merészkedtem hozzá. Az arcát megpillantva, felsikítottam. A húgom volt az. Hogy kerülhetett ide? És mit történt vele?
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baja. Még megmentheted. Olyan, mint te. Kíváncsi. Te is mindig, minden életedben az voltál.- A hang mögülem jött. Tudatában voltam, ismerem a tulajdonosát. Ennek ellenére mégis megfordultam.
-Cam, mit akarsz azzal mondani, hogy "mindig, minden életemben"? És hogyan menthetem meg.
-Soha nem tudtad elengedni... Mindig ez volt a vége...
-Hogyan menthetem meg? - Ismételtem meg a kérdést a fogaimon keresztül.
-Fel kell áldoznod magad.
Bármit megtennék azért, hogy a húgom életben maradjon. Ugye? Ez a helyes.
-Rendben. - Egyeztem bele. - Csak őt hagyd békén.
-Nagyon helyes.

A lehető legközelebb húzott magához. Ha akartam volna, se sikerült volna elmenekülnöm, mert nagyon erősen szorított. Hátrahajtotta a fejemet. A száját a nyakamra tapasztotta. Éreztem, ahogy belém harapott.
Ezt követően fél perccel felemelte a fejét. A szemfogáról vér csöpögött. Az én vérem.
Csak most jöttem rá ki Cam valójában.
-Te egy vámpír vagy. - Ejtettem ki a számon az utolsó mondatomat.

Névtelen írta...

Tpr... a második feladatra írtam.

Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor...
-Húúú... - Ijesztett rám a húgom. A kezemben lévő könyv nagy koppanással a földre esett. A szívem még mindig zakatolt az előbbi rémülettől.
Mérgesen néztem az előttem álló lányra.
-Hányszor mondtam, hogy ne ijesztgess, amikor olvasok? - Lehajoltam a könyvért, de csak ekkor tudatosult bennem, hogy a húgomon egy boszorkány jelmez van. -Mit keres rajtad ez a hacuka?
-Látom ebben az évben is elfelejtetted... - Ingatta jobbra-balra a fejét. - Tényleg nem emlékszel? Ma van H-A-L-L-O-W-E-E-N. - Sikította boldogan.
-De ez még nem jogosít fel arra, hogy ijesztgess! - Akadékoskodtam. Pontosan tudta, hogy ez az "ünnep" nem éppen szerepel a kedvenceim között.
-Ne legyél ilyen ideges! - Jött egy bársonyos hang a hátam mögül. Ismertem a tulajdonosát. Mégpedig eléggé jól.
Megfordultam.
-Cam...
Cam az ablakban ült. Vajon, hogy került oda? Nem vettem volna észre, amikor a pasim bejött a szobámba?
A húgomnak továbbra is fülig ért a szája a nevetéstől:
-Megkért, hogy tereljem el a figyelmed. - Mondta, majd kiugrándozott a szobámból, miközben fennhangon üvöltötte a "Halloween van!" mondatot.
-Gyere velem! - Húzott magával az előszoba felé.

Cam egy elhagyatottnak tűnő ház felé vezetett, ami a város szélén állt. A boszorkányjelmez, amit nagy nehezen sikerült rám imádkoznia, végtére is tetszett. Nem gondoltam, hogy valaha is ilyen maskarába fogok öltözni. A végén még lehet, hogy Camnek sikerül megszeretteti velem a Halloweent.
Felléptünk a teraszra, és Cam kopogás nélkül benyitott az ajtón. Nem értem ezen miért csodálkoztam, hisz ez egy régi, rozoga, üresen álló lakás.
Amint beléptünk az előszobába, valamilyen különös érzés kerített hatalmába. Mintha már jártam volna itt.
-Cam... - Kerestem a fiút. Sehol nem láttam, pedig ő is mögöttem lépett be. Hova tűnhetett?
Az épület sötét, és üres volt. Kirázott a hideg, persze nem azért mert a kosztümöm ujjatlan volt.
Lassan haladtam előre az ismeretlen helyiségen, fel a lépcsőn. Miért nem fordultam vissza azonnal, miután nem láttam Camet? Gondoltam ezt is fogom tenni, de egy ajtó kinyílt előttem.
Próbáltam legyőzni a kíváncsiságomat, de nem sikerült.
Egyenes az ajtó felé vettem az utamat. Ahogy átléptem a küszöböt, egy alakot pillantottam meg. Kicsi volt, a földön feküdt. A test élettelennek tűnt. Közelebb merészkedtem hozzá. Az arcát megpillantva, felsikítottam. A húgom volt az. Hogy kerülhetett ide? És mit történt vele?
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baja. Még megmentheted. Olyan, mint te. Kíváncsi. Te is mindig, minden életedben az voltál.- A hang mögülem jött. Tudatában voltam, ismerem a tulajdonosát. Ennek ellenére mégis megfordultam.
-Cam, mit akarsz azzal mondani, hogy "mindig, minden életemben"? És hogyan menthetem meg.
-Soha nem tudtad elengedni... Mindig ez volt a vége...
-Hogyan menthetem meg? - Ismételtem meg a kérdést a fogaimon keresztül.
-Fel kell áldoznod magad.
Bármit megtennék azért, hogy a húgom életben maradjon. Ugye? Ez a helyes.
-Rendben. - Egyeztem bele. - Csak őt hagyd békén.
-Nagyon helyes.

A lehető legközelebb húzott magához. Ha akartam volna, se sikerült volna elmenekülnöm, mert nagyon erősen szorított. Hátrahajtotta a fejemet. A száját a nyakamra tapasztotta. Éreztem, ahogy belém harapott.
Ezt követően fél perccel felemelte a fejét. A szemfogáról vér csöpögött. Az én vérem.
Csak most jöttem rá ki Cam valójában.
-Te egy vámpír vagy. - Ejtettem ki a számon az utolsó mondatomat.

Szatti írta...

Bloghiba miatt én teszem fel a művet.
Írta: tpr
Feladat: 2.

Nagy levegőt vettem és próbáltam elnyomni a félelem érzését, csendesíteni a kétségbeesett légzésemen, majd még egy utolsót szorítottam a késen, amikor...
-Húúú... - Ijesztett rám a húgom. A kezemben lévő könyv nagy koppanással a földre esett. A szívem még mindig zakatolt az előbbi rémülettől.
Mérgesen néztem az előttem álló lányra.
-Hányszor mondtam, hogy ne ijesztgess, amikor olvasok? - Lehajoltam a könyvért, de csak ekkor tudatosult bennem, hogy a húgomon egy boszorkány jelmez van. -Mit keres rajtad ez a hacuka?
-Látom ebben az évben is elfelejtetted... - Ingatta jobbra-balra a fejét. - Tényleg nem emlékszel? Ma van H-A-L-L-O-W-E-E-N. - Sikította boldogan.
-De ez még nem jogosít fel arra, hogy ijesztgess! - Akadékoskodtam. Pontosan tudta, hogy ez az "ünnep" nem éppen szerepel a kedvenceim között.
-Ne legyél ilyen ideges! - Jött egy bársonyos hang a hátam mögül. Ismertem a tulajdonosát. Mégpedig eléggé jól.
Megfordultam.
-Cam...
Cam az ablakban ült. Vajon, hogy került oda? Nem vettem volna észre, amikor a pasim bejött a szobámba?
A húgomnak továbbra is fülig ért a szája a nevetéstől:
-Megkért, hogy tereljem el a figyelmed. - Mondta, majd kiugrándozott a szobámból, miközben fennhangon üvöltötte a "Halloween van!" mondatot.
- Gyere velem! - Húzott magával az előszoba felé.

Cam egy elhagyatottnak tűnő ház felé vezetett, ami a város szélén állt. A boszorkányjelmez, amit nagy nehezen sikerült rám imádkoznia, végtére is tetszett. Nem gondoltam, hogy valaha is ilyen maskarába fogok öltözni. A végén még lehet, hogy Camnek sikerül megszeretteti velem a Halloweent.
Felléptünk a teraszra, és Cam kopogás nélkül benyitott az ajtón. Nem értem ezen miért csodálkoztam, hisz ez egy régi, rozoga, üresen álló lakás.
Amint beléptünk az előszobába, valamilyen különös érzés kerített hatalmába. Mintha már jártam volna itt.
-Cam... - Kerestem a fiút. Sehol nem láttam, pedig ő is mögöttem lépett be. Hova tűnhetett?
Az épület sötét, és üres volt. Kirázott a hideg, persze nem azért mert a kosztümöm ujjatlan volt.
Lassan haladtam előre az ismeretlen helyiségen, fel a lépcsőn. Miért nem fordultam vissza azonnal, miután nem láttam Camet? Gondoltam ezt is fogom tenni, de egy ajtó kinyílt előttem.
Próbáltam legyőzni a kíváncsiságomat, de nem sikerült.
Egyenes az ajtó felé vettem az utamat. Ahogy átléptem a küszöböt, egy alakot pillantottam meg. Kicsi volt, a földön feküdt. A test élettelennek tűnt. Közelebb merészkedtem hozzá. Az arcát megpillantva, felsikítottam. A húgom volt az. Hogy kerülhetett ide? És mit történt vele?
-Ne aggódj! Nem lesz semmi baja. Még megmentheted. Olyan, mint te. Kíváncsi. Te is mindig, minden életedben az voltál.- A hang mögülem jött. Tudatában voltam, ismerem a tulajdonosát. Ennek ellenére mégis megfordultam.
-Cam, mit akarsz azzal mondani, hogy "mindig, minden életemben"? És hogyan menthetem meg.
-Soha nem tudtad elengedni... Mindig ez volt a vége...
-Hogyan menthetem meg? - Ismételtem meg a kérdést a fogaimon keresztül.
-Fel kell áldoznod magad.
Bármit megtennék azért, hogy a húgom életben maradjon. Ugye? Ez a helyes.
-Rendben. - Egyeztem bele. - Csak őt hagyd békén.
-Nagyon helyes.

A lehető legközelebb húzott magához. Ha akartam volna, se sikerült volna elmenekülnöm, mert nagyon erősen szorított. Hátrahajtotta a fejemet. A száját a nyakamra tapasztotta. Éreztem, ahogy belém harapott.
Ezt követően fél perccel felemelte a fejét. A szemfogáról vér csöpögött. Az én vérem.
Csak most jöttem rá ki Cam valójában.
-Te egy vámpír vagy. - Ejtettem ki a számon az utolsó mondatomat.

Szatti írta...

Szia Tpr!

Nagyon tetszett a történeted indítása. A bevezető szuper volt, viszont utána kicsit elkapkodtad a részleteket és elsiklottál felettük. Jó az alapsztori és nincs gond vele, viszont amin bevezeti Cam a házba és megtalálja a húgát, többet vitatkozhatott volna Cam-mel azzal kapcsolatban, hogy a húga miért van itt, ő mit tud, mit csinált vele, mi történet, stb... pláne, amikor Cam megemlíti, hogy csak ő mentheti meg. Nekem a főszereplőd kicsit túl beleegyező volt a helyzetbe és ebbe torkollt bele a folytatás, amikor is a feláldozás azzal járt, hogy megharapta őt. A végén kicsit jobban dolgoztam volna még, de amúgy tetszett az ötlet és ahogyan elindítottad a történetet. Köszönöm a munkád és hogy részt vettél a feladaton. Puszi

Szatti írta...

Szia Cylise!

Nagyon tetszett a történeted. Leginkább az, hogy nem féltél kitérni a részletekre, bátran vitted a sorokat és a gondolatokat. Elképzelhetően jelenítetted meg a történetet, az eseményeket, a karaktereket. A kislánnyal pedig nem szívesen futnék össze:D Amilyen aranyosnak tűnik, olyan kis vérszomjas:) Összességében csak gratulálni tudok! További szép napot, puszi!

Dia.(: írta...

Sziasztok! A harmadik feladat állati nagy kihívás, nagyon tetszett! (: *Happy Halloween

Halkabban...

-Mi a fenét képzelek magamról?? Azt gondolván, hogy én, aki világ életemben letagadtam, hogy boszorkány lennék, most menjek egy vén öregasszonyhoz, aki ki tudja mit fog velem csinálni. Azt se tudom, hogy a pálca melyik végét kell fogni. Normális vagy Flora??
-Kedvesem. Megkérhetem, hogy ne üvöltözzön ennyire a gondolataiban, mert megfájdulnak a rügyeim. Kérem.
-Ó elnézést, nem volt szándékos, hogy...-Várjon csak? Hogy a gondolataimban??
-Kedvesem, ez az erdő ingen varázslatos, úgyhogy ne lepődjön meg, ha egy fa azt kéri, hogy ne gondolkodjon olyan hagnosan.
-Jézusom. És még csak tíz perce sétálok itt...
-Köszönöm, ezen a hangszínen máris kellemesebb a hangja. Egyébként rossz irányba tart, mert Lady Faraway háza nem erre van. Forduljon a nagy sziklánál balra, aztán keresse a liliomos fát. Ott majd a liliomtündér megmutatja a helyes utat.
-Oh, hát...köszönöm. Egyébként nagyon szépek a rügyei.
-Köszönöm kedves, sok sikert az új életéhez.
-Tehát, halkabban gondolkozom, nem még halkabban, mééég halkabban...ezaz. Így jó lesz. Nagy szikla, nagy szikla...jézus! Ez nem szikla, hanem egy egész hegy! Mit is mondott merre? Ja, balra, emlékszem. Áá. Ott a fa.
-Végre, hogy ideért. Ha majd boszorkány lesz, ne késsen. Egy boszorkány sohasem késik.
-Maga férfi??
-Miért? Nem látott még férfi tündért?
-Ami azt illeti, tündért sem.
-Jaj, magácska tényleg nagyon kezdő. Soha nem fogja felszabadítani az erdőt...
-Hogy mit fogok???
-Kisasszony, ne üvöltsön már!! Szét megy a tündér feje a maga átkozottul hangos gondolataitól!
-Bocsánat. Halkabban...még halkabban...igen ez lesz az.
-Hajtsa le a fejét. Hajtsa le! Áh, mindegy. Lady, a kisasszony ideért!
-Látom, vagyis hallom Becks, köszönöm, most már elmehet.
-Sok sikert hozzá Lady, el kell majd a szerencse bőven.
-Jaj kincsem, ne próbálj meg mindent elüvölteni a gondolataiddal. Értem, hogy öregnek látszom és hogy ez a ház nem túl nagy kettőnknek, de próbáld meg palástolni.
-Halkabban, még halkabban, ez lesz az...
-Látod, megy ez. Ezt hol tanultad?
-Ez megy amióta az eszemet tudom, de nem szoktam használni.
-Kicsit hangosabban gondold, öreg vagyok már.
-Ah istenem, MÁR NAGYON RÉGÓTA!
-Ez nagy tehettség. A gondolatainkat nem mindenki tudja szabályozni. Édesanyád nem hazudott amikor azt mondta, nagy boszorkány leszel, benned van remény.
-Nem akarok boszorkány lenni!!
-Már az vagy Flora, már akkor az voltál, amikor elkezdtél hangosan gondolkozni.

Lola Leitner írta...

Sziasztok! A harmadik feladatra írtam, remélem, tetszeni fog. :)

- Hm. Mi is a következő hozzávaló? Patkányköröm? Vagy őrölt denevérszárny? Sietnem kell, mindjárt éjfél, és addigra készen kell lennie a bájitalnak Két kavarás jobbra, három balra…
- Szia Elanie!
-…
- Miért nézel rám így? Ennyire rosszul nézek ki? Olyan vagy, mint aki szellemet látott.
- Te meg hogy kerülsz ide?
- Hát, kösz. Se helló, se szia. Ezt megjegyeztem.
- Szia Tom. Most boldog vagy?
- Teljesen.
- Akkor megmondanád, hogy mit csinálsz itt?
- Rögtön. Tudod, a szomszédod vagyok, és még sosem láttam, hogy éjfél körül égne a villanyotok az alagsorban. Tudtam, hogy ma egyedül vagy itthon, úgyhogy megnéztem nem egy betörő parádézik-e a házatokban.
- Ó. Aggódtál?
- Hát, mondhatjuk azt is, de egy kis kíváncsiság is volt bennem. Meg persze, milyen király lett volna, ha esetleg megmentelek téged? Mert lehetett volna egy gyilkos is.
- Ja, mint a filmekben.
- Pontosan.
- Most pedig, hogy megbizonyosodtál róla, hogy biztonságban van a testi épségem, lennél szíves magamra hagyni?
- Ó, nem.
- Micsoda? Tom, azt mondtam, menj el!
- De túlzottan érdekel, hogy min ügyködsz éppen.
- Semmin.
- Aha. Akkor mi van abban az üstben?
- Vacsorát csinálok.
- Persze, ez nyilvánvaló. Éjfélkor kezdesz el vacsorát készíteni.
- Jó, akkor ne hidd el.
- Nem is fogom. Mellesleg minek gyújtottál gyertyákat, ha ég a villany?
- Mert… óvintézkedés. Ha esetleg elmenne a világítás.
- Milyen előre látó vagy ma. De mi van ebben az üvegben?
- Jaj, ki ne nyisd!
- Késő. Fúj! Ezek szárított meztelencsigák? Guszta vagy, Elanie.
- Mondtam, hogy ne nyisd ki.
- Na, mindegy. Bár nem is lepődök meg. Halloween van, miért ne lehetnél fekete ruhában és kalapban, az alagsorban, egy üst fölé hajolva, körülvéve pár különösen hányingerkeltő cuccal?
- És egész véletlenül most sincs kedved hazamenni?
- Dehogy. Inkább… segíthetek?

Szatti írta...

Szia Dia!

Nagyon érdekes és különleges volt a történeted. Mosolyogtam jókat és elgondolkodtatóak voltak a soraid:) Örülök, hogy írtál és gratulálok a művedhez! Tetszett, puszi:)

Szatti írta...

Szia Lola!

Nagyon tetszett a történeted:) Ahogyan a párbeszéddel leírást kaphattunk a helyről, ahol a történet játszódik, a szereplőkről, de legjobban az fogott meg, hogy annyira élő volt a párbeszédet. Nem erőltetett, mesterkélt, megírt. Ezt nagyon értékeltem benne. Köszönöm, hogy olvashattalak. Gratulálok neked is! :)

Névtelen írta...

-Lassan indulnunk kellene, hogy az igazgató úr nyitóbeszédét az elejétől hallhassuk.
-Hűtsd le magad Stréberkém! A menők sosem érkeznek túl korán.
-Én nem vagyok menő.
-Lenyűgöző, hogy ilyenkor is brillírozni tudsz a nyilvánvalóval.
-Ha ennyire nem kedveltek, miért nem oldjátok meg magatok?!
-Megtennénk, de velünk ellentétben neked már sikerült egyszer, amúgy előkészítettél már mindent? Különben is vedd megtiszteltetésnek, hogy utána velünk jöhetsz.
-Úgy érzem ez a kiváltság némile..
-Csönd! Valaki kopog. Mi a jelszó idegen?
- Ha nem eresztesz be azonnal, én olyan átkot szóro..
-Carla! Már úgy vártunk, gyere beljebb. Na, megvan?
-Igen. Nézd! Szerinted?
-Hát... végigkutattad az egész környéket?
-A süvítő lápot, az elhagyatott és az elátkozott erdőt, majd a hét és fél tó vidékét is.
-Fura színe van, ha érdekel a véleményem.
-Nem igazán. Szerintem aranyos a nózija és cukin pislog.
-Ezek aztán az erények!
-Állj hátrébb inkább. Mit mondasz Mazsola, működni fog?
-Elvileg igen, amennyiben figyelembe vesszük, hogy a földi törvények szerinti uralkodói sarjak nőtagjainál az írásos hagyományban számtalan példa nyomon követhető erre az aktusra a korai...
-Hagyjuk. Nekem kicsit kevés az elmélet, ha a gyakorlatban elbrekegi magát...
-Carla drága barátosném, a némítási varázslat már megy neked, ezt az egész évfolyam megtapasztalta. Problémázunk még vagy nekiállsz?
-Muszáj?
-Szeretnél egyedül menni a halloween-i partira?
-Nem.
-Akkor csináld vagy örökifjúság ide vagy oda, megöregszünk.
-Könnyű mondani... ez olyan mintha a főzetes kondér szélét végignyalnám.
-Csináld már!
-Nah jó. Cupp. Pfúj! Áááááááá....
-MAGASSÁGOS TELIHOLD! A Nagy Anya szerelmére Könyvmoly! Ez meg miért sült el visszafelé?
-Fogalmam sincs.
-Az kiváló. Bízom benne, hogy Carla bírja a szúnyog-diétát.

Nővérem (Syro) unszolására hosszú évek után újra 'pennát' ragadtam. Bocs a rozsdafoltokért.
Üdv,
Sayrin

Szatti írta...

Szia Sayrin!

Örülök, hogy Syro-nak sikerült rávenni az alkotásra és talán nem is rozsdásodtál be annyira:) legalább is, nekem nagyon tetszett a történeted, s legjobban a könnyedsége, hogy olyan gördülékeny volt. Szuper volt a történet és legjobban a végkifejlet tetszett:) Nagyszerű kis írást hoztál össze, gratulálok neked és remélem, viszont látlak még a további feladatok alkalmával:) Puszi és köszönöm, hogy írtál!

Syro írta...

- Jól van ifjú boszorkányok. A mai óra témája a főzetek helyes tárolása.
- Remek – hallottam egy méltatlankodást a terem végéből.
- Van valami kifogás? - néztem rá szúrós szemmel.
- Semmi tanárnő – majd halkabban folytatta -, csak gondoltuk, mivel Halloween van... - harapta el a mondatot. Azért ennyire nem vagyok félelmetes, csupán szigorú és következetes. Ahogy megfordultam, és a tanári asztal felé vettem az irányt, megpillantottam torz tükörképemet az ablakon. A látvány még ennyi és után is elborzasztott. Talán mégis félelmetes vagyok. Háttal álltam meg az osztály előtt, nem mertem megfordulni, ami butaság volt, hisz ők így ismernek engem, de most mégis inkább a talárom mélyére rejtőznék a fürkésző szemek elöl.
- Miért vagytok kíváncsiak a Halloween történetére, hisz ismeritek?
- Mert... A tanárnő érdekesebben meséli el, mint mások - jött a bátortalan felelet. Érdekesebben? Fura ez a mai fiatalság.
- Rendben, de van egy feltételem. A következő órán mindenki számot ad a mai óra anyagából – ez már kevésbé tetszett nekik, de elfogadták az ajánlatomat. Elmosolyodtam, amiből inkább torz fintor lett.
- A történet sok száz évvel ezelőtt esett meg egy Hallwood nevű kis faluban. A falú túl nagy jelentőséggel nem bírt, de a közeli településről sokan jártak át, mert ott sok mesterember élt. Pék, szabó, ács, kőműves, cipész és még sokan mások.
A főút utolsó takaros kis háza a kovácsé volt. Őt Jacknek hívták, és a húgával lakott ott. Jacknek igen rossz természete volt, senkivel sem bánt jól, még a testvérével sem, aki ennek ellenére szerette. A munkáját ugyan jól végezte, de az alkohol rossz hatással volt rá, és ezáltal ő is a környezetére. Mindenkit sértegetett ahogy csak tudott. Volt, hogy húga kérlelte, hagyja abba a szesz fogyasztását, amivel csak annyit ért el, hogy jól eltángálta érte fivére.
A faluban szóbeszéd járta, hogy a közeli erdőben boszorkák laknak. Az emberek adományokat vittek az erdőszélre amikre cetliket tettek, hogy szabadítsák őket meg Jacktől. Az idő telt, de semmi sem történt, majd egy nap, mikor a legvékonyabb volt a határ az élők és a holtak birodalma között, történt valami.
Az éjszaka közepén egy idegen kopogtatott Jack háza ajtaján. A férfi ajtót nyitott, és rögtön felismerte látogatóját. A nyakában függő kereszthez kapott majd azzal kergette fel az első fára a testet öltött gonoszt. Mikor az jó magasan fent volt húga után kiáltott, hogy segítségére legyen. Szegény teremtés fehérebbre sápadt mint a téli hold, de engedelmeskedett. Átvette testvérétől a keresztet, és ő tartotta sakkban az alvilág urát míg a fiú kitalálta mitévők legyenek. Kis idővel az ötlet megszületett és egy nagy keresztet rajzolt a fa törzsére, majd gúnyolta amazt ott fent tehetetlensége miatt, és alkut ajánlott. Leengedi onnan, ha békén hagyja amíg csak él.
Kellétlenül ugyan de elfogadta az ördög az ajánlatot, majd mikor lejött a fáról Jack húga felé fordult, és egy átokkal elcsúfította szegény leányt melyet örök időre viselnie kellett. Jack jót nevetett a helyzeten és leleményességén, sőt még húga szerencsétlenségén is, majd mikor jól kiszórakozta magát elzavarta házúról őt. Ő meg szépen élte az életét tovább, mintha misem történt volna. De egy napon többet ivott a kelleténél, és meghalt.
A mennyben szóba se álltak vele. A pokolban sem látták szívesen, hiába volt romlott lelkű. Most az ördög nevette ki őt, és örök bolyongásra ítélte, majd a kezébe adott egy zöldségből faragott lámpást, és útjára engedte.
- Tanárnő! Mi lett Jack húgával?
- Elbujdosott a világ elöl, és várta, hogy testvére megtalálja őt. Tökből lámpást faragott minden vékony éjszakán, hogy haza találjon fivére, de mikor megkérdezték tőle miért csinál lámpást, ő azt mondta hogy a gonosz szellemeket tartja távol vele, és ez mára hagyománnyá vált.
- De jó mese! Megyek faragok én is egy lámpást! - és a csengő is megszólalt.
A terem gyorsan kiürült, és végre egyedül maradhattam saját fájdalmammal, és a reménnyel, hogy testvérem Jack talán végre megtalálja a haza vezető utat, és megpihenhet.

Syro írta...

Szió! Az első feladatot választottam igyekeztem nem az utolsó pillanatban érkezni, remélem tetszeni fog :)
Syro

Szatti írta...

Szia Syro!

Örülök, hogy te is befutottál:) Nagyon tetszett az írásod, ahogyan egy mesét építettél a feladat köré, amelynek alapjait érezni lehetett az eredeti történetből eredően, de mégis, kicsit más színben tüntetted fel, mássá alakítottad. Nagyon tetszett a vége is, sejtettem, hogy valami ilyen kis csavart tartogatsz:) Viszont,talán emiatt is éreztem kicsit, hogy a történet ellenére, amelyet létrehoztál, hiányoltam valami pluszt, ami nagyobb lendületet adott volna az írásodnak. Ami nagyobb hatást ért volna el, legalább is nálam. De ettől függetlenül szép munka és köszönöm, hogy írtál:)