2011. október 7., péntek

A könyvek hatása



Nem tudom, hogy gondolkodtatok-e már el ezen... valószínűleg, eddig nagyon én sem, viszont egy újabb esztétika órai beszélgetés felhívta erre a figyelmem. Amikor olvasunk egy könyvet, képesek vagyunk teljesen azonosulni a főszereplővel... a jobbik esetben, már ha egy nagyszerű könyvről van szó, amely erre képes, hogy ezt az érzetet elérje nálunk. Ha mindez megtörténik, nem csak a főszereplő helyébe képzeljük magunkat, de olyan, mintha mi is abban a világban élnénk. Átvesszük az érzéseit, gondolatait, a magunkénak érezzük. Mind a csalódottságát, reményeit, kudarcait, sikereit. Ez egy nagyszerű dolog, amelyre nem minden könyv képes, de amikor megtapasztaljuk, hatalmas élményben lehet részünk. Olyankor, szinte kiszakadunk a valóságból, a könyv hatása alá kerülünk és egy olyan képzeletbeli világba csöppenünk, ahol bárkik lehetünk... bárkik, akiről olvasunk. S ami a legfontosabb, bárhol lehetünk. Amit csak a könyv megteremt. Mostanában, egyre kevesebb időm van az olvasásra. Régebben faltam őket, de tényleg. Kétnaponta váltogattam, de mostanában hetekbe telik egy-egy könyv elolvasása, még egy vékonynak is. Érdekes pedig, amiről olvasok. Leköt, magával ragad, nem engedi, hogy letegyem... csak néha az idő szól közbe. Ilyenkor, néha eszembe jutnak azok az évek, amikor el sem tudtam képzelni egy-egy napomat olvasás nélkül. Most meg eltelik akár egy hét is, hogy nem veszem a kezembe... olyan, mintha elromlott volna bennem valami. Valami megváltozott és ahányszor olvasok egy könyvet, mindig eszembe jut, hogy miért van ez? Miért nem megy már úgy? 

Visszatérve a kérdésemhez... amikor olvastok, mennyire váltok eggyé a főszereplővel? Csak addig vagytok egy test és két lélek, amíg olvastok és amint becsukjátok a könyvet, ezt a másik világot, újra önmagatok vagytok, vagy tudatlanul és akaratlanul vesztek át dolgokat a főszereplőtől? Értem ezt például a zenei ízlésre, amely talán a leggyakoribb példa. Viszont lehet ez egy öltözködési stílus, egy új ékszer és kiegészítő, amelyet a főszereplő is visel minden nap. Egy karkötő, nyaklánc, egy különlegesebb medál. Volt már olyan, hogy például átvettetek bizonyos szófordulatokat, kifejezéseket? Megszokásokat, babonákat? Megszokás terén mondjuk az étkezésben? Mást kérdeztem erről és vele megtörtént. Képes volt kipróbálni, hogy a rántotta után lekváros kenyeret egyen és egy ideig csak azt volt képet minden reggel enni. Hozzászokott és ettől még közelebbinek érezte magához a könyvet, hogy hasonló dolgot csinál, próbál ki, akárcsak a főszereplő. Szóval, ez lehet tudatos cselekvés és tudattalan is. Az pedig egy másik téma, amikor valaki fanatikusan utánozni kezd egy kedvenc könyvbeli karaktert. Ugyanúgy kezd öltözködni, beszélni, viselkedni, csak hogy teljesen olyan lehessen, mint ő és amelytől úgy érezheti, hogy teljesen eggyé vált azzal a világgal. Nos, én ezzel úgy vagyok, hogy mindennek megvannak a határai, még a rajongásnak is és ezeken csak jókat tudok mosolyogni, ha ilyen helyzettel szemben találom magam. 

A "karakterbe bújás" mellett létezik még a helyszínbe való belecsöppenés, ennek átélése. Nagyon fontos, hogyha olvasunk, ne csak a szereplőt érezzük a magunkénak, hanem azt a világot, azt a tájat, helyet is, ahol mindez megtörténik. Az író ezt akkor tudja a legjobban elérni velünk, ha azt az időt - ha mondjuk az 1800-as évekről van szó - megfelelően, korhűen mutatja be számunkra. Ilyenkor lényeges, hogy az író tisztában legyen ezekkel a kritériumokkal, fontos az utánajárás és olvasás, hogy teljes képet adhasson arról az időszakról. Ha pedig egy olyan világról olvasunk, amely nem létezik, ez a lényeges benne: a nem létező hely olyan legyen, mintha létezne. El tudjuk képzelni, hogy van, valahol, még ha nem is látjuk és sosem jártunk/járunk ott. Ha el tudjuk hinni, ha bele tudjuk képzelni magunkat ebbe a világba, hogy igenis, valóságos, akkor képesek vagyunk teljesen átérezni, mintha ott élnénk és a főszereplővel együtt cselekednénk. Ilyenkor pedig mindig jön a honvágy, minden egyes könyv elolvasásánál, hogy de jó lenne ott élni! Csak egy kis időre is! A könyvek ezért vannak: kiszakítanak a valóságból és valami olyat mutatnak, amely nem létezhet, és amelyről csak álmodozhatunk... ezek az órák, napok a legcsodálatosabbak és amikor a végére érünk egy regénynek, nem lehetünk igazán szomorúak. Nem szabad! Mert még annyi könyv vár ránk. Annyi út és annyi nem látott táj. 

Erről, most benneteket kérdeznélek meg. Volt már ilyen élményetek, esetleg van? Milyen tapasztalatotok van ezzel kapcsolatban? Mi a véleményetek erről? A válaszokat előre is köszönöm!:)

6 megjegyzés:

ChristinDor írta...

Szia!
Én amikor kezembe veszek egy könyvet és elolvasom mind a címét, mind a fülszövegét onnantól kezdve a fantáziám beindul és nincs határ, ami megállítaná. És amikor el kezdem olvasni abban a pillanatban úgy érzem, mintha velem is megtörtént volna ez, vagy épp történik, hogy azokat az érzéseket én is átélem, én beszélek stb... De nemcsak a főszereplőkkel tudok azonosulni, van hogy maga a negatív szereplő is kihoz belőlem ilyesmi dolgokat. Szerintem - és ez saját vélemény - egy író, amikor el kezdi írni a regényét maga is átalakul és minden egyes szereplői bőrébe belebújik, hogy azonosulni tudjon vele és ezt mi olvasók is megtesszük. Szerintem ezért tudunk a legtöbb esetben is azt érezni, hogy a könyv megnyílik előttünk és belecsöppenünk a történetbe, mint Alice. Amiket talán átvettem egy-egy könyv után az: a zene iránti szeretet olyan mértékben, hogy teljesen mindegy számomra, hogy épp pop, rock vagy klasszikus meghallgatom és van amikor ezekre a zenékre visszaemlékszem mindarra, amit egykor olvastam. Angliát nagyon imádom. A legtöbb regény, amit valaha kiolvastam ott játszódik és persze a régmúltban, csak néhány volt köztük olyan, ami esetleg a 21. sz.-ban játszódott. Még soha nem voltam Angliában és csak tervezem, hogy kimegyek egyszer oda. De a regények által olyannyira magaménak tudom az egész szigetet, mintha már jártam volna ott. Főleg Londonban. A sorok olvasása közben azt éreztem, hogy London utcáin járkálok, ami hemzseg az emberektől. Meg hasonlók. Amit szívesen átvennék az a korabeli ruhaviselet. Nekem nagyon tetszik és el tudnám magam képzelni ilyen ruhákban. Lehet másoknak furcsa lenne. A kalóz történeteknél a hajókat és a tengert imádtam meg. Hajón egyetlen egyszer voltam még a Balcsin, tenger közeli élményem sajna még nem volt, de annyira bele tudom élni magam, hogy szinte érzem a talpam alatt az összemosódott homokot és ahogy a partot mossa a víz az szinte fenomenális. Még sok minden van, amit le tudnék írni, de nem mind jut eszembe.
Üdv: Kriszta

Szatti írta...

Én is így gondolom Kriszta és nagyon köszönöm a véleményed, hogy mindezt leírtad és megosztottad velünk. Puszi:)

Anne Wolf írta...

Szia!
Tudod, nagyon szimpik ezek az esztétikai órák, én szívesen elmennék egyre. :D
A kérdésekhez kanyarodva, ha engem elkap egy könyv szelleme, akkor számomra nincs megállás. Ha le kell tennem a könyvet, akkor is ott maradok az író építette világban, és nem tudok szabadulni. Lehet, hogy az adott könyvnek már vége van, mert esetleg sikerült egy vagy két óra alatt elolvasnom (néha igazán mérges vagyok emiatt magamra, mert olyan jó lenne egy-egy könyvet sokáig olvasni), akkor is még napokig abban a világban élek, és csak nehezen sikerül új könyvbe kezdenem. Ez főleg az elalvás előtti percekben van, mert én csak úgy tudok elaludni, ha előtte máshová képzelem magam. ^.^ De van, hogy egy-egy unalmasabb óra alatt is sikerül teljesen elkalandoznom. :D Ilyenkor csak nehezen találok vissza. :)

Én még nem vettem magamon észre, hogy átvettem volna valamelyik kedvenc karakterem szokásait, de érdekes lenne kipróbálni, persze csak mértékkel. Valószínűleg én ezeket, megint csak a fejemen belül élem meg. :D

Sajnos, én nagyon szomorú tudok lenni, ha vége van egy regényemnek, főleg, ha olyan élménnyel gazdagít, amitől sikítani tudnék. :D Ilyenkor, ahogy már feljebb is írtam, el kell telnie egy kis időnek, hogy új könyvbe kezdhessek. :D

Na, remélem nem untad magad halálra, míg fecsegtem. :D

További jó alkotást,
Anne

Szatti írta...

Szia Anne!

Dehogy unatkoztam, élveztem a soraidat!:) Nagyon köszönöm, hogy írtál és örülök, hogy így bele tudsz mélyedni a könyvekbe. Az elalvás előtti kalandozás pedig nálam is működik:) Esztétika órám pedig még lesz egy pár és addig jegyzem a hasznos kis információkat, amelyeket el tudok hozni nektek! (hogy nekem még az órákon is a Pennán jár az eszem...:D)

Na puszi és köszönöm a véleményed!

Bo írta...

Szia!
Nemrég találtam rá a blogra - tulajdonképpen egy órája-, de azóta is csak ezt bújom. Nagyon-nagyon különleges, és hasznos blog, hálás vagyok érte!
Ami a bejegyzést és a kérdésedet illeti: Volt már, hogy vettem fel szokást, de természetesen nem fanatikus módon :) Nem nagy, inkább csak apró dolgokat, mozzanatokat vagy szavakat, de azért mégis, valóban közelebb éreztem magam a szereplő(k)höz.
És nem, nem csak addig érzem magam abban a világban, a szereplők között, míg olvasom a sorokat. Gyakran előfordul, hogy kiszabok magamnak egy időhatárt, ameddig olvashatok, beállítom a telefonon az ébresztőt, hogy csörögjön -ha nem tenném, órákkal később hagynám abba-, és miután jelez, becsukom a könyvet, és bár sietnem kell, csak meredek magam elé, és elgondolkodom. Időbe telik, mire visszatérek ebbe a világba, és még akkor is, órákkal később is a könyvön jár az agyam, és azon, hogy mikor folytathatom. :D

Bo×××

Szatti írta...

Nagyon örülök neked Bo és a hozzászólásodnak is :) Az pedig a könyv nagyszerűségét jelenti, ha később is az olvasott sorokon kattog az agyunk :) az a legjobb érzés, amikor annyira magával tud ragadni, hogy letehetetlennek érezzük.