2015. november 6., péntek

Mit is kezdjünk a hellyel?




Egy történet írása során, általában a legeleje születik meg legkönnyebben a fejünkben. Maga a kiindulópont, ahonnan elrugaszkodva alakítjuk a további eseményszálakat. Ahogy írjuk, homályosan kialakul bennünk egy lehetséges megoldás, miszerint hogyan is alakuljon tovább, esetleg mi legyen a végső megoldás, de ez már nem olyan egyszerű, mint ahonnan elindultunk. Van, hogy rögtön átlátjuk a főbb pontokat a történetben, amelyek mentén haladunk majd, de megesik és mostanában elég gyakran hallok ezzel kapcsolatban visszajelzéseket, hogy elindulni könnyű, de folytatni és befejezni, egyszerűen lehetetlenség. Mi az, amit ilyenkor elrontunk? Miért nem tudunk tovább haladni és hogyan lehetne kiküszöbölni ezt az ihlethiányt, amely akadályoz minket az írásban?


Ihlethiány, kezdetleges nehézségek - az írás folyamata

Az elsődleges, ami nagyon fontos és amelyet nem igazán lehet sem gyorsítani, sem erőltetni, az maga a gondolkodásunk és a képzeletünk munkája. A rengeteg agyalás a történeten, annak szálainak csavarása a legkülönfélébb változatokra. Vannak olyan helyzetek, amikor szinte csettintésre megszületik egy komplett mű. Értem, mondjuk novellára... de egy történet, regény esetében nagyon ritka az e fajta végig gondolás első szuszra. Ahhoz, hogy végig tudjuk írni, ha nem is milliónyi, de rengeteg változat születik meg a fejünkben, amelyből csak szépen lassan alakul ki, hogy melyik is lesz megfelelő és maradandó. 

Na persze, itt jöhet a kérdés, hogy melyik is a jó variáció? Melyiket válasszuk és melyik irányba haladjunk tovább? Általában, azt fontos figyelembe venni, hogy melyikből tudunk további lehetőségeket létrehozni. Melyik az, amelyből még több ötlet születhet Ha van egy ötletünk, amely csak egy ideig állja meg a helyét, nem érdemes választani, mert előbb-utóbb megint belekerülünk ugyanabba a helyzetbe, hogy elakadtunk. Viszont, ha van egy ötletünk, amely további ötletekre inspirál, akár a szereplők vagy a cselekmény szempontjából, akkor érdemes kipróbálni és ha esetleg mégsem vált be, a következőre kell váltanunk. Kicsit játékszerű az írás, ebben a vonatkozásban Mindig jó lépéseket kell választanunk, hogy ne bukjunk el, de rengeteg gyakorlással ez rutinszerűvé válhat és lassan már nem okoz akkora nehézséget. 

Amikor elkezdünk írni egy történetet és leírtuk azt a kiindulórészt, amelyből majd az egész történet kibontakozik, érdemes egyszerűen csak gondolkodni a lehetséges folytatási variációkon. Ehhez lehet vázlatolni is, főbb pontokat kiszúrni, amelyeket mindenképpen szeretnétek beleírni. Ha megfigyelitek a könyveket, azokban is mindig szerepelnek ilyen kulcstörténések. Lehet ez egy új szereplő feltűnése, vagy egy olyan esemény, amely hirtelen fordít valamelyest vagy akár teljesen a dolgokon. Próbáljátok ti is alkalmazni ezt az írásotok során és figyeljétek meg, hogy melyek azok a kulcspontok, amelyektől mindig vissza tudtok tekinteni és előre is tudtok haladni. 

A vázlat nagyon fontos. Én szeretem leírni, mert így akármikor visszanézve, esetleg újabb ötletek juthatnak eszembe, de persze vannak, akik csak fejben dolgoznak és erre a módszerre esküsznek. Kinek, mi a könnyebb. Az viszont, mindenképp fontos, hogy vázlatból dolgozzatok, valamilyen rövid leírásból, amelyből úgymond táplálkozhat mind a történet és ti is. Vázlat nélkül szimplán csak haladva és "majd úgy is lesz valahogy" módszerrel megbukik a dolog. Egy ideig talán, biztosnak tűnik, de a történet negyedénél eljön majd a pillanat, hogy na hogy is tovább? Fogalmam sincs. Végiggondolás nélkül, nem lehet írni. Folyamatosan tervezni kell. 



Írás folyamata - módszerek alkalmazása

Személy szerint, gyakran gondban vagyok azzal, hogy bizonyos részeket hogyan is töltsek ki, miképpen késleltessek például egy történést vagy valami újnak a bevezetését, amely később meghatározó lesz majd. Azt hiszem, hogy ezzel egyet tudtok érteni. Tudom, hogy mik azok a főbb pontok, amelyeket bele akarok írni a történetbe és teljesen látom is magam előtt, de mégis, problémát jelent, hogy a közötte lévő részekbe mit is írjak, mivel vezessem át úgy, hogy ne legyen unalmas és monoton az egész, hogy az olvasónak még csak a gondolataiban se forduljon meg az a lehetőség, hogy "véletlenül" lapoz egyet. Gyakran vannak ilyen jelenetek a könyvben, amelyek inkább csak töltelékként szolgálnak és bizony megesik, hogy az olvasók nem éppen díjazzák az efféle időhúzást. Ezt gyakran megoldom azzal, hogy részletesebben írok egy problémáról, amely a főszereplőmet foglalkoztatja. Ezzel jobban megismertethetem az álláspontját az olvasókkal, valamint ezáltal jobban át tudják látni a helyzetet és úgy érezhetik, hogy együtt gondolkoznak a főszereplővel. Érdemes ilyen "nem tudom, hogyan tovább" esetekben ezeket elsütni. Ha személyesebbé tesszük a történetet, ők is közelebb érzik majd magukhoz. Persze, ennek is megvan a hátránya, ha a történet során folyamatosan az olvasókhoz szólunk. Az olyan, mintha állandóan kizökkentenénk őket és akárcsak egy filmben, a szereplő mindig belenézne a kamerába, hogy elmondja a személyes gondolatait. Idegesítő. Viszont, érdemes néha alkalmazni, amelyen eredménye, hogy ők jobban megkedvelik esetleg a főszereplőt, jobban fogják érteni, mit miért akar tenni és nekünk is nagy segítség, mert így mi is, könnyebben láthatjuk azt, mit is akarunk kihozni az egészből. 

Egy másik megoldás, ha nem a főszereplővel dolgoztok mindig. Érdemes néha kipróbálnotok más szemszögekből is írni, mert ezáltal nem csak az olvasó fog valami újat tapasztalni, hanem ti magatok is. Ha huzamosabb ideig csak egy karakteren keresztül fogalmazzátok meg a dolgokat, rutinossá váltok és már nem jelent kihívást az írás, mert túl jól kiismertétek az eddig megtett idő alatt a főszereplőtöket. A gondolatait, érzéseit, gesztusait, ahogy kifejezi magát mások előtt. Ilyenkor jó, hogyha egy másik karakter szemszögével is megpróbálkoztok, és jó, hogyha teljesen különbözik jellemben a főszereplőtől, valamint ha ennek az új szemszögnek a behozásával megismertethettek egy új helyszínt is, ami ehhez a mellékszereplőhöz kapcsolódik. 
Ez már egy kicsivel nagyobb falat, hiszen lehet, hogy ez a mellékszereplő stílusban egyáltalán nem is hasonlít a főszereplőre, vagyis magatokra - hiszen a főszereplők általában ti vagytok. Persze ez nem szabály, vannak kivételek, de általában a főszereplők bőrébe az író bújik, ezáltal könnyebb is azonosulni vele. Viszont, egy mellékszereplő személyes élményeit leírni és általa tovább vinni a történetet, na az már valami... és a legnehezebb, hogy úgy kell megfogalmazni a mondatokat, hogy azon érződjön az olvasó számára is, hogy egy teljesen más karakterről van szó. Valami újdonságot kell tapasztalnia. Ehhez persze rengeteget kell írnotok mások szemszögéből, hogy ráérezzetek az ízére. Szerintem lesznek majd ilyen gyakorlataink is, amivel próbálkozhattok és talán segíthet ebben a kérdésben:)

Egy harmadik ötlet: néha belecsempészhettek pár múltba való visszatekintést. Legyenek ezek csak képleírások, vagy aktív párbeszédek, de mindenképpen tudnak dobni a történeten. A visszapillantásokkal sokkal jobban lehet érzékeltetni egy jelenben történő eseményt. Leírhatjátok, hogy hogyan is kezdődött, mik voltak az előzmények, hogyan történt. Így az olvasó számára is sokkal élőbbé válik a dolog, meg persze, azt mondanom sem kell, hogy az olvasók ezeket kimondottan élvezik:) olyasmi, mint bepillantani a kulisszák mögé. Izgalmas és kicsit rejtélyes. Ezeknek igazából nincsenek negatív hatásai, mindenképpen nagyon szerencsés dolog, ha ilyenekkel feldobjátok a történetet. Az egyetlen apróság, hogy ti magatok ne vesszetek el a jelen és múlt forgatagában. Érdemes ezeket a részeket esetleg más betűtípussal érzékeltetni magatoknak és az olvasóknak is, valamint jó megoldás az is, hogyha a fejezet vagy cselekményrész elején feltüntetitek, hogy ez bizony korábban történt. Legyen ez egy dátum vagy csak utalás arra, hogy például "két héttel ezelőtt" vagy "egy évvel korábban". Mindkét megoldás helyes. A lényeg, hogy ne tévedjetek el.




De, hogyan is illesszem össze a hozzávalókat?

Szereplők, pipa. Végiggondolás, pipa. Cselekmény kidolgozása, pipa. Na, és hogyan tovább? Talán ez a legnehezebb része az írásnak, amikor tudjuk, mit is szeretnénk leírni, de mégsem tudjuk, hogyan. Mikor történjen meg? Mikor lépjen be a történetbe? Hogyan derüljön ki, hogy ő tette? Mit mondjon, hogy hatásos legyen? Rengeteg minden múlik a jó időzítésen és ilyenkor tényleg, nem is azzal van a gond, hogy mi történik, hanem hogyan és mikor. Talán a mikor a legfontosabb. Főleg, titkok felfedésére értem ezt, amikor a történetben fény derül valamire, ami eddig nem csak a szereplők, de az olvasó számára is rejtve volt. Ahhoz, hogy egy ilyen helyzet nagyon is megállja a helyét és hatásos legyen, mindenekelőtt az olvasókat kell jól becsapni. Na ezt most, hogy is értem? Biztosan tapasztaltátok már valamilyen könyv olvasása során, hogy hamarabb rájöttetek a titokra, mint a szereplők? Nincs ennél rosszabb, igaz? Rendben, tovább olvassátok, kíváncsian várjátok, mi fog történni, de azért, így már mégsem ugyanaz, hogy ti tudjátok és magatokban csak szidni tudjátok a szereplőket, hogy "na komolyan, vegyétek már észre, ti nem látjátok?" Nem a legjobb helyzet, az biztos, mert így elveszti az egész történet a varázsát. Akkor a legjobb a dolog, ha nem csak a szereplő, de az olvasó is tudatlan. Persze, arra is ügyelni kell, hogy ne hirtelen vágódjon be egy titok, mindenféle elővezetés nélkül. Ahogy írtok és haladtok, mindig fontos bizonyos morzsákat elhinteni, rejtett utalásokat, de ezeknek mégis, észrevétlennek kell maradni mindaddig, amíg fény nem derül a turpisságra. Utána, ha az olvasó visszatekint, visszaolvas és észreveszi, szinte képzeletben homlokon csapva magát, hogy "jajj tényleg", akkor jól dolgoztatok. 

Viszont, a titkoknál is vannak különböző variációk. Általában, minden történetnél van egy végső megoldás, amikor lerántjuk a leplet az egészről, ami addig rejtve volt. Na de, hogyan is tegyük mindezt? Ahhoz, hogy a történet végén hatásos legyen ennek a felfedése, előtte érdemes olyan eseményekkel mindezt felvezetni, amely szinte előkészíti ezt az eseményt. Sokszor szoktam mondogatni, hogy mindennek kapcsolódni kell mindenbe. Nem szabad valamit, csak úgy megalkotni a történetben, mindenféle tervezés nélkül. Persze, erre is vannak példák, mondjuk egy vicces, poénos jelenet, amely csak arra szolgál, hogy kicsit feldobja a történetet, oldja a feszültséget, de látjátok... ha nem is a történet szempontjából, de ennek is megvan a célja. A többi eseménynek pedig, főleg céllal kell rendelkeznie. Minden egyes apró mozzanatot követnetek kell és vezetni a történet végéig. Építkezniük kell és a történet végén, szinte összpontosulniuk kell abban a főfő célban, ahová tartott a történet. 

Végezetül és összességében, a végiggondoláson van a hangsúly mindvégig. Ahhoz, hogy jót írjatok, folyamatosan tervezni és gondolkodni kell a lehetőségeken, mindezt úgy, hogy megállja a helyét a történetben és minden részlet, természetesen kapcsolódjon egymásba. Érdemes néha úgy tekinteni a történetre, mintha film lenne. Képzeljétek magatok elé és próbáljátok kívülállóként szemlélni. Sokat segít. Ezáltal megtudhatjátok, hogy mik lennének azok a dolgok, amit szívesen látnátok, olvasnátok. Próbálkozni kell nem csak íróként, hanem olvasóként is látni, mert így nagyobb eséllyel lehet tovább haladni és kiküszöbölni az elakadásokat. 

Kicsit sok mindent terveztem ebbe a bejegyzésbe és szerintem, nem írtam le mindent, amit akartam, bár így is elég hosszúra sikeredett, de remélem, hogy hasznotokra válik pár dolog a leírtakból és mint mindig, szívesen várom a véleményeiteket és a hozzászólásokat!

Nincsenek megjegyzések: