2011. november 13., vasárnap

Hogyan is kezdtem... Izolde Johannsen tollából


Az üres papír előtt...

Izolde Johannsen vagyok. Nagy örömmel láttam a felhívást, hogy megoszthatjuk saját történeteinket, az íráshoz fűződő áldott/átkozott viszonyunkat.
Eddig tíz kéziraton vagyok túl, ebből hat regény megjelent már. De minden egyes új történet előtt elfog az a bizonytalan érzés, mi van ha... nem jelenik meg az első szó. Gondolom ez olyan akár a színészeknél a lámpaláz. Rajtuk adott esetben egy feles segít. Rajtam egy hír, egy elejtett szó, egy kép, egy emlék.
Az első regénykezdeményem a szemétben végezte. Apró darabokra cincálva. Mindössze két szereplő élte túl a tombolást, ők aztán szerepet kaptak a valódi első történetben. A mai napig csíkos papírra ceruzával viszem fel a fejezetek cselekményét. Általában kész történettel dolgozom, de a cselekmény végig képlékeny, új alakok, helyszínek bukkannak fel melyekre sokszor nem számítok és én magam is érdeklődve figyelem a fejezet alakulását.
Dacból kezdtem írni. Oly sok romantikus, történelmi és kalandregény elolvasása után arra gondoltam én miért ne próbálhatnám meg?! De akkor abba a korba helyezem a regényt, amit a leginkább szeretek. Modern? Nem vagyok benne otthonos. Ókor? Túl nehéz. A középkor ellenben tökéletesen megfelelt. Az első regénybe belesűrítettem mindent, amit én ebben a korszakban szeretek, érdekesnek találok és felépítettem a rám oly nagyon jellemző hármas tagolást, melyet az ajánlóval és egy rövid idézettel felturbózott prológus előz meg. Három rész, benne 18 fejezet.
Akkor még azt hittem egy regénynél megállok. De ahogy haladt előre a történet, felbukkant egy pimasz, szemtelen mégis rendkívül szerethető figura, aki lassacskán mellékszereplőből főbb szereplővé nőtte ki magát. Olyannyira, hogy a történet végére, beadtam a derekam és megkapta az előzmény sztorit. Az ő saját külön regényét. Aztán már nem volt megállás és nagyon bízom benne, hogy nem is lesz. Én magam is átéltem már az alkotói válságot, voltak egészen hosszas, hónapokig tartó vergődő időszakok, amikor a félbemaradt párbeszéd ott jajongott az asztalon, de mindig volt kiút. Ha más nem, a teljes átírás. És hogy passzentos legyen minden... a kalóztörténet írásakor beültem a Hajózástörténeti Klub előadásaira és hatvan koros pasi között egyetlen lányként egy éven át hallgattam az előadásokat, maketteztem és végül a regényben megszületett a hajó, melyre joggal vagyok büszke. Az utolsó kötélig, deszkáig és fúrókagylóig minden a helyén van. Legtöbbször éjjel írok és nincs az a smink, ami eltüntetné a nyomokat... bár ha főállásban írhatnék ez a probléma egyből megoldódna! Én a rágódó típus vagyok. Egy mondat, egy szó, egy kép sokszor alakul, mígnem elnyeri végleges formáját. Bár még mindig ott van a lektorálás, ahol változhat. Amit éjjel írok, azt még hajnalban elolvasom. Ja és a nevek! Alig várom a foci EB/VB közvetítéseket, a teljes névlistát mert ott aztán lehet garázdálkodni.
Most új területen munkálkodom, így a saját regények nyugvóponton vannak.
A fanfic írás bűvös világában kódorgok és végre megtehetem azt, hogy a teljes történelmet feldolgozhatom évszázadokra lebontva, mert a vámpír, akiről írok bőven túl van a 2000 éven. Ingyenes törikönyv a legemlékezetesebb jelenetekkel! De ha ezzel megvagyok, vár egy teljesen új kor... vissza eggyel, a középkort megelőző római korba. Egy valódi történelmi kalandregény megírása a cél: Caligula vészterhes 4 évének feldolgozása.
Köszönöm, hogy elmesélhettem gondolataimat. 

Nincsenek megjegyzések: