2011. december 24., szombat

Tintába mártott ünnepi hangulat - Eredményhirdetés


Sziasztok! Meghoztam az eredményt! Mivel az Évösszegző bejegyzésben már elmondtam mindent, amit szerettem volna, már csak a nevek vannak hátra. Az írók, akiket kiemelnél a beérkezett, nagyszerű írások közül!

1. A legszebb karácsonyi történet - Suzy
Azért adtam neked a lehetőséget, mert az eltelt hónapok alatt nálad érzékeltem a legnagyobb fejlődést. Nagyszerűen teremtettél hangulatot és ennél a művednél éreztem igazán, hogy megtaláltad önmagad, ez tényleg te voltál. Gratulálok neked!

Odakint hópelyhek zuhannak alá és festik be fehérre a tájat. Ha valaki kint áll, akkor hallhatja a víg hangjukat, ahogy egymással versenyeznek, nevetgélnek, játszadoznak. Aki elég szemfüles láthatja, ahogy fel s alá szaladgálnak, fogócskáznak, míg végül szilárd talajt fognak, apró kis lábukkal és mosolyogva elterülnek. Ha az ablak felé néznek vígan integetni kezdenek és mosolyt csalnak a karácsonyfa körül állók arcára. Most én is ott állok. Az ajándékok csillogó, kedves kis csomagokban állnak a fa körül, kismacska össze vissza rohangál, majd megáll, s visszafut a fához és a szaloncukorral kezd játszani. Elzavarjuk csendben, de még mindig ott virít a mosoly az arcunkon.Valaki ekkor otthagy minket, és lámpa leoltódik. De apró kis szikrák ugrálnak a levegőben, és a csillagszórók tömege együtt ünnepel. Vaku villan, fénykép készül. Egy kép a szeretet ünnepéről mely örökre megmarad. Egy nap nosztalgiázva fogjuk előkapni és mesélni, hogy most mi történt.Ám a szikrák fénye elhalt, már csak a hófehér táj tükrözte vissza a Hold fényét, mely egy pillanatra feltűnt az égen, s vidáman továbbhaladt. Minden családot ellenőrzött, mindenhol mosoly akart látni az emberek arcán, és mindenhol az talált, s béke csak ráadás volt. Közben a házban már égett fény, és család a fa köré állt. Csengő harsant.Az ajándékok kiosztásra kerültek.

Krokodilok kerültek elő egy csomagból, míg egy másikból egy szövés. A harmadikból egy karkötő, ami akár könyvjelzőnek is elmegy. A felirat vörösen és zölden rítt ki a fekete háttérből, s a szöveget csak ketten értettünk.

Az ajándékozott, és aki készítette, én. A következő ajándék csomagján egy felirat állt: Egyél meg! S benne egy édességgel teli kis ajándék állt. Az utolsó csomag bontatlanul maradt a fa alatt, ők máskor fogják megkapni. Más következett, s a kör újra kezdődött, annyi különbséggel hogy most már más adott és kapott.

Az ajándékozás végeztével csókok és nevetések csattantak. Egy tálca került a szobába és pár teli pohár állt rajta, koccintottunk és a beszélgetés elindult.Berekeszteni nem lehetett, de nem is akarta senki. Nevetések harsantak és a bejgli is rohamosan megcsappant, persze ekkor már az asztal körül ültünk. Később már abban reménykedett mindenki, hogy a következő karácsony is ilyen boldog, vidám és békés lesz.

Különdíjazott, Viki: Szívhez szóló és nem mindennapi történet a tiéd, amely megérdemli, hogy bekerüljön a kiemelt művek közé a Penna Galériába. Gratulálok neked!

2. Egy hópehely élete - ChristinDor
Bámulatos volt minden mondatod, a gondolatok és érzések, amelyeket szavakba öntöttél. Nagyszerű leírása annak, amit egy hópehely láthat, érzékelhet és tapasztalhat élete során. Gyönyörű írás! Gratulálok!

Régóta vártam ama pillanatot, amikor megpillantom azt az aprócska fénysugarat, mely alagútként csalogat a külvilágba. Amely egyre csak növekszik, szélesedik, közelebb kerül... s végül apró társaimmal együtt egy pillanatig lebegünk a végtelenben. Még utoljára visszanéztem Felhőanyánkra, aki eddig vigyázta kicsiny létünk, most pedig szabadjára engedett, hogy megismerjük az általunk még oly ismeretlen világot. A lebegés megszűnt létezni. Lassan elindultam lefelé a társaimmal együtt, akik szintén boldogan keringőztek a szélben. Éreztem, ahogy a szél irányítani akar s én hagytam, miközben körbe-körbe forogtam, tekintetemet végighordozva a távoli felhőkön át a csupasz messzeségig. Kíváncsi lettem mi lesz, ha leérek... egyáltalán mikor érek le? Amikor letekintettem magam alatt egy ideig csak ürességet láttam, majd halvány pontok rajzolódtak ki. Kérdőn néztünk egymásra, hisz sosem láttunk még ilyet odafentről. A szél ekkor hullámzani kezdett körülöttünk s mindenki elszakadt párjától, testvéreitől. Nem értettem mi történhetett. Miért távolodok ennyire tőlük? Bolyongtam. Néhol kisebb felhőkbe botlottam s nem győztem elnézést kérni tőlük, hogy felzavartam szendergő álmaikból. Végül ismét társaim között leltem magam s fellélegeztem, hogy nem tévedtem el, nem vagyok egymagam. A szél most alábbhagyott ugyan, de nem álltunk meg egy pillanatra sem. Egyre gyorsabban haladtam lefelé, mintha szárnyam születtek volna, vagy mint akit nagyon vonzz valami. Azok a halvány pontok pedig egyre nagyobbakká váltak. Gyönyörű színbe öltözött valami felé vettem utam. Az egész térségben mást se lehetett látni. Káprázatos fényáradatok különböző motívumokat alkottak, majd egyenként pislogni kezdtek, mintha csak nekem köszönnének. Én is feléjük integettem. Lélegzetvisszafojtva vártam a pillanatot, hogy elérjem eme csodás, szikrázó és vidám világot. Furcsa zajokra lettem figyelmes miközben ereszkedtem egyre lejjebb. Felhőanyánk egyszer mesélte nekem s társaimnak, hogy a felhők alatt, ahol száraz talaj van élnek emberek, akik szeretnek minket kis pelyheket. S ekkor én magam is megpillantottam három kis emberi lényt, akik vidáman ugrándoztak a frissen lehullt hóban, nevetve várták, hogy a megannyi hópihe feléjük szálljanak s beterítsék a földet, melyen végleg megpihentek. Kissé ódzkodtam, hisz még szerettem volna látni a világot. De azok a kék szemek nem hagyták, hogy ezt megtegyem. Piros pozsgás arcán apró mosoly húzódott s felém tartotta kis kezecskéjét. Öröm töltött el, hogy várnak rám. Hisz mindig is erre vágytam. Erre a megmagyarázhatatlan érzésre, ami mindvégig bennem élt.

Boldogan hullottam a finoman puha tenyérbe, mely sokkal melegebb volt, mint amire számítottam. Már nem éreztem a szél fagyos érintését. A kicsiny tenyér közelebb vitt azokhoz a ragyogóan kéklő szempárhoz. Annyira tiszta volt, hogy magamat láttam benne, s tudtam ez a perc felejthetetlen. Megérte várni erre a napra. Mégha rövid időre is, de érezhettem létem csodálatos varázsát, s látni, hogy valaki mosolyogva tekint rám, mint egy régi barátra, aki hazatért.


Különdíjazott, Niki: Gyönyörű gondolatokat olvashattunk tőled. Nagyszerűen fogalmaztál, fantasztikus alkotás a tiéd. Életszerű, elképzelhető és elgondolkodtató! Gratulálok a munkádhoz!

3. Idézetek életre keltése - Aeris
Elgondolkodtató történet, melyben legjobban a párbeszéd tetszett. Elgondolkodtatóak voltak a mondataid, a történet pedig nagyon is életszerű. Tanító jellegű és tanulságos! Köszönöm a műved! Gratulálok!


Játékos fénylények, ide-oda cikáznak körülöttem, bevonnak fehér, hideg, mégis meleg lélegzetükkel, nevetve fürdök benne és őket ünnepelve táncolok. Egy büszke aggastyán fenyő árnyékába lépek, körülölel a sziporkázó hóvilág, mégsem vacogok. Felpillantok az ősi fára, akinek az odúit a fénylények lakják, és ő barátságosan visszanéz rám.
- Testvérem – szólal meg mély hangján –, eltévedtél talán?
- Nem tudom – vonom meg a vállam. – Nem tudom, hogy ki vagyok, mi vagyok, csak azt, hogy jó itt.
- Ó, drága barátom, igazad van. Ez csakugyan a legpompásabb világ mindközül, kétség sem fér hozzá – nevet fel. – De biztos vagy benne, hogy neked itt a helyed?
Egy pillanatra elgondolkodom. – Nem. De ha nem itt vagyok, akkor hol legyek?
- Ez roppant fogós kérdés – bólogat. – Hisz ki is akarna kevesebb lenni a legnagyszerűbbnél? Ám mondom neked, testvérem, nem mindenki élvezi ezt a világot. Nem mindenkit hívnak táncra szeretett fénylényeim, nem mindenki érzi a hó melegét, nem mindenki pihen meg a lombjaim alatt.
- Nem? –kérdezem. – Hiszen ki ne akarná ezt? Ki ne akarna ebben a végtelen örömben részt venni?

- A gyanúd igaznak bizonyul, hiszen így van: mindenki csak erre vágyik.

- Ezt nem értem – morfondírozom. – Ha akarják, akkor miért nem tehetik?

- Feltetted a legfontosabb kérdést – mosolyog rám. – Én pedig elárulom a legfontosabb titkot. Mert azt hiszik, hogy nem tehetik.
- Azt hiszik?
- Igen, úgy van, ahogy mondod. Az orruk előtt van minden, az egész végtelenség. Tiszta fény öleli őket körbe, és minden egyes szívdobbanásukat ezernyi fénylény hallgatja a legnagyobb áhítattal. Mégis azt hiszik, hogy a legridegebb sötétségbe vannak zárva, ahonnan nincs kiút.
E szomorú szavakat hallva egy könnycsepp gördül le az arcomon. – De az hogy lehet? Nem lehet ellene semmit tenni? Ezt muszáj mindenkinek látnia – tekintek körbe. – Ha… ha látnák, többé nem mondanák, hogy nem létezik.
- Barátom, barátom – szólongat a fenyő, mire ezernyi fénylény ölel át. – Ne sírj, először vaknak kell lenni, hogy láthass. És te pontosan azért vagy itt, hogy nekik segíts.
- Igen? – tekintek fel reménykedve. – Van megoldás?
Az öreg fenyő megint felnevet. – Édes testvérem, hogyne lenne! Annyi van, hogy meg se tudod számolni. A lényeg, hogy tudd, azért jöttél ide, mert mesélned kell arról, amit itt láttál. Ha mások tudják, amit te, keresni fogják, és előbb vagy utóbb megtalálják. Majd ők is mesélnek, így egyre többen fogtok látni, mígnem egyszer mindenki boldog lesz!
- Ez egy nagyon jó küldetés – helyeslek. – Épp nekem való.
- Igen, ez a legjobb küldetés mind közül. De hogy tudd, elárulom, ez az egyetlen küldetés is egyben. Nincs is más, csak ez: látni és mást látásra vezetni.
- Értem – kiáltom. – Mindent értek! – ugrok fel örömömben. – El kell mennem, hogy egyszer majd mindenkivel visszatérhessek. De…
- De?
- De tudom, hogy igazából mindig csak itt leszek – hajolok le, és fogok egy maroknyit a hideg-forró hóból. – Lehet, hogy nem érzem majd úgy, ahogy most, de tudni fogom, hova is tartozom.
- Látom, már mindent megértettél – ragyog fel a fenyő. – Most menj, ne nézz vissza, nincs hova visszanézned, mert amit most elhagysz, mindig veled lesz.
Felnevetünk, együtt kacagunk, élvezzük, ahogy eláraszt a fénylények hada, fehér csillogásba borítva minket.
Melegség fogadott, fahéj illat és narancsos félhomály. Egyből rájöttem, hol vagyok: elaludtam a kanapén. Megtöröltem a szemem, és meglepődve vettem észre, hogy nedves lett a kezem. Sírtam. Bizonyára intenzív álom volt, de csak egy álom. Ám akkor megpillantottam valamit a szoba túlsó végében. A karácsonyfa volt az, feldíszítve, teljes pompájában. És minden a helyére került.
Nem, ez nem csak egy álom volt. Ez a valóság. A csoda mindenhol ott bujkál, bár lehet, hogy nem lehet látni fénylényeket, meg beszélő fenyőket, de helyettük ott van a nevetés, a sírás, a karácsonyfadíszeken visszatükröződő lágy fény, a kandalló melege, a takaró puha tapintása. A csodák léteznek, csak észre kell őket venni, és sütkérezni a szeretetükben. Ez a legfontosabb, mert szeretet és csoda nélkül nem lehet élni.


Különdíjazott, Jega: Szívmelengető, kedves történetet olvashattunk tőled, melynek életszerűsége végig érezhető volt az olvasás során. Gyönyörű alkotás!  Gratulálok neked!
Különdíjazott, Petrííí: A történeted nagyon megfogott. Mind a cselekménye, a gondolatok, amelyeket megfogalmazott, az érzések, amelyeket a főszereplőd által mutattál meg nekünk. Köszönöm az élményt és a munkádat! Méltó helye van a Penna alkotások között a Galériánkban!:)

Gratulálok mindenkinek és nagyon szép hétvégét, kellemes ünnepet kívánok!


Természetesen, van vendégírói bejegyzés lehetőség, amely csak a figyelmetlenségem miatt maradt le. Nagyon siettem a bejegyzéssel, hogy idejében felkerüljön, és ez meg lemaradt. Na szóval, a vendégíróknak még a hétvégén el fogom küldeni emailben a témákat, amelyekkel kapcsolatban a véleményeket várnám. Az email címeket kérném elküldésre ezzel kapcsolatban! A különdíjazott műveket pedig még, a mai nap folyamán be fogom tenni a galériába!:)

Ui.: a mellékelt kép pedig mindannyiótoké, mind a nyerteseké és különdíjazott íróké. Szép napot nektek!:)

5 megjegyzés:

Jega írta...

Gratulálok a díjazottaknak! Köszönöm a különdíjat, jó érzés volt olvasni és írásra serkenti az embert. Kellemes ünnepeket Kívánok!

Aeris írta...

Az első gondolatom, amikor megláttam az eredményt, körülbelül az lehetett, hogy "Jézusom, ez én vagyok!" =D Nagyon örülök neki, köszönöm szépen, igazi kis karácsonyi ajándék =) Bár a kis képet egyelőre nem tudom hova kirakni, egyre inkább gondolkodom egy saját blogon... talán majd egyszer =D
Mindenkinek gratulálok, imádtam olvasni mindegyik történetet. Hangulatba hozott =)

Az e-mail címet ide kell írni? Ha igen: hurricane@gmail.hu

És mindenkiknek nagyon boldog karácsonyt kívánok =D

Niki írta...

Köszönöm a különdíjat, a többiek története is nagyon szép lett :)

ChristinDor írta...

Szia
Bocsánat amiért csak most írok.
Csak most sikerult géphez jutnom.
Nagyon szépen köszönöm a díjazást.
Ez nagy ajándék számomra.
Hamarosan elkuldöm a másik írást is és a kérdőívre a válaszokat.
Mindenkinek nagyon sok boldogságos karácsonyt kívánok. Christin Dor

Suzy írta...

Szia :D
Bocsi hogy én csak most írok, de így még jobban meglepődtem :D
Köszönöm és remélem mindenkinek boldog volt karácsony és sikerekben gazdag lesz az új év.
Puszy Suzy