2011. december 29., csütörtök

Vendégírónk, Aeris gondolatai




Az ihlethiány - avagy hogyan töltsük meg az ürességet tartalommal


Bizonyára mindegyikőtökkel előfordult, hogy leültetek a gép elé, megnyitottátok az írásotokat az utolsó soroknál, amit leírtatok, és folytatnátok, ám valami nem enged cselekedni. Nem találod a szavakat, nem érzed át a helyzetet, és csak ülsz, bámulod a bekezdéseket, de a fejed ürességtől cseng. Igen, ez az ihlethiány, ami sokszor gondot okoz, hogy megszabaduljunk tőle.
Elsőnek leírnám, mi az ihlet, mi az az állapot, amit el kell érnünk, hogy alkotni tudjunk. „Az ihlet a művészi alkotások létrehozását megindító sajátos lelkiállapot, melyet felfokozott érzékenység, lelkesült hangulat, alkotásra ösztönzöttség jellemez.” Hogyan is érhetnénk el, hogy abból a néma, idegen érzésből ebbe a lendületes, felszabadító hatásba kerüljünk?
Az első dolog, ami beugrik, az a zene. Ha ihlethiányban szenvedek, az első, amit teszek, hogy a történetemhez passzoló dalt keresek. Az instrumentálokkal nehezen boldogulok személy szerint, de van, akinek ez segít a legjobban. Én szeretem a dalszövegeket, az énekesek hangját, és ha meghallok valamit, amiről beugrik, hogy „Jé, xy is pontosan ezt gondolná a történetemben!”. Ilyenkor kicsit mintha az agyam átkapcsolna egy másik síkra, próbálom összhangba hozni a zenéket a történetemmel, és eszerint rendezem a lejátszási listáimat. Általában ez, és a következő pont elég is ahhoz, hogy megsimogasson az ihlet szele.
A második, hogy képeket nézegetek. Nagy segítség ebben a deviantart.com, ahonnan évek óta gyűjtögetem a regényemhez illő képeket. A legjobb élményem az volt, amikor beírtam a keresőbe, hogy wolf girl, és ki tudja hány oldal óta nyálazgattam a szebbnél szebb fotókat, amikor megláttam egy fekete-fehér képet egy szemüveges lányról, és felkiáltottam, hogy „Jézusom, ez ő!”. Anya be is jött megkérdezni, hogy minden rendben van-e, én pedig nem tudtam magamhoz térni a felismerésből, hogy szemtől szembe találtam magam a főszereplőmmel. Aznap még másfél fejezetet gépeltem éjszakába nyúlóan.
De vannak alkalmak, mikor ezek sem tudnak kisegíteni. Olyankor fogom magam, és nem is töröm a fejem a sztori folytatásával. Inkább a háttértörténetet próbálom minél alaposabban kidolgozni. A világképet, a mitológiát, ha van benne, a teljes előzményt, a karaktereket, a fejlődésüket, kapcsolataikat más szereplőkkel. Van, amikor leírom más szereplők szemszögéből a cselekményt, ki mit tudhat és mit nem, így a legtöbb logikai bakit el tudom kerülni. Egyik kedvenc „játékom”, amikor megpróbálok minden egyes szereplő bőrébe belebújni, belerakom mindegyiket ugyanabba a szituációba (például leszólítja őket egy vén utcalány a parkban), és leírom a szemszögükből a reakcióikat. Így jobban tudom érzékelni a karakterek viselkedése közti különbséget, nem mellesleg egy darabig le tud kötni. =) A lényeg, hogy a regénnyel foglalkozzam, tegyem minél hihetőbbé mások és magam számára is. Így általában, mikor a sztori múltján töröm a fejem, akaratlanul is elkalandoznak a gondolataim a jövőbe. Ötletek árasztanak el, és a történet ismét kerek egésszé alakul bennem, és izgatottan vetem rá magam a Word-re, hogy kiírjam magamból ezt a remek érzést.
A legrosszabb helyzet, amikor semmi kedved írni, rá sem akarsz nézni azokra a fojtogató utolsó sorokra, amiket már ki tudja, mikor firkantottál le. Ilyenkor csak hagyom, hadd ülepedjen le bennem kicsit a történet, nem próbálom meg kierőszakolni magamból a folytatást, amiről tudom, hogy úgysem lenne az igazi. Egy időre a fiókba rakom a művet, legyen az pár nap, hét, rosszabb esetben hónap, és igyekszem olyan dolgokkal tölteni az időmet, amik feltöltenek energiával. Ha jól érzem magam, könnyebben megy az írás. Ha pedig már régóta rá sem néztem a művemre, az segít, hogy kritikusabb szemmel olvassam végig újra.
Ezek tehát a tanácsaim az ihlethiány kezelésére, remélem, kicsit megihletett titeket ez a pár sor, és segít leküzdeni a gátakat, hogy minél jobbat alkothassatok. =)

2 megjegyzés:

Anne Wolf írta...

Szia!
Köszi a bejegyzést, rengeteget segítettél az ötletekkel. Főleg a szerepbe bújós volt a kedvencem.
Még egyszer nagyon köszönöm!

Veréb Árnika írta...

Szia!
Nagyon érdekes volt a bejegyzés, bár a zenével és a pihentetéssel nem mondtál újat én is valami ilyesmit szoktam csinálni, bár nekem a legjobb ha egyszerűen egy lámpával egy füzettel (én mai napig kézzel írok, mert azt jobban tudom magammal hurcibálni a suliban, mint a laptopot. Kissé feltűnő volna szerintem. :')) beülök a gardróbba magamra zárom a ajtót és a saját kis világomban már tudok alkotni. :) Ez a szereplős nekem teljesen új volt, sosem csináltam még ilyet, de nagyon tetszik a ötlet, lehet, hogy majd én is kipróbálom. ;) Gratula a bejegyzéshez, jól sikerült. ;)