2011. december 30., péntek

Vendégírónk, Suzy Smith novellája - A szeretet mindenhol ott van


Egy apró jégsárkány ugrándozik a hóval borított, hideg erdőben. A szeme mosolyog, ahogy az apró hópelyheket akarja elkapni. Vígan játszik csak ez feledteti vele, hogy ma reggel egyedül ébredt. A barlangban csak a tűz égett, s senki sem volt ott. Korgott a gyomra, éhes volt. Így hát elindult a barlangból, táplálékot keresett. Nagyot ámult mikor meglátta a havat, hiszen ez élete első hava..


Elindult, vagy inkább vígan táncikált, ugrándozott, s  csalódottan vette tudomásul hogy a fehér, apró hópelyhek pikkelyére érve elolvadnak. Ám nem szomorkodott, tovább játszott. Észre sem vette hogy valaki közeledik.

Egy gyönyörű, kék ruhás lány lágyan lépkedett a ropogós hóban. Kezében kosár és abban zöld növények. Az állatoknak szánta azokat eleségként, hogy hagyj egyenek ők is, ne csak az emberek. Azt mondanák rá hogy nemes lélek, pedig csak szereti az állatokat és helyén van a szíve.

Hetente többször is ellátogatott az erdőbe, élelmet adva az állatoknak, kik nem alszanak téli álmot. Ilyen volt a mai nap is, lágyan, puhán lépkedett a hófödte tájon. Talpa alatt halkan ropogtak a hópelyhek, de szinte nem is hallatszott. Halkan sétált és táj fehérségében gyönyörködött, mikor észrevette a sárkánybébit.

Meglepődött. Hiszen a mesék és legendák csak a félelmetes, hatalmas, tekintélyt sugárzó sárkányokról szóltak. Egy szó esik arról, hogy egyszer azok is voltak gyerekek, pedig voltak, itt látja bizonyítékát. De ahogy a pici játszott félelem helyett nevetés költözött szívébe, öröm volt nézni őt. Lassan elindult tehát feléje. Egyre bátrabban lépegetett, ám egyszer ág roppant a lába alatt és megijedt. A szíve a fülében dobogott, s a sárkány is ránézett. Érdeklődés és kíváncsiság lakozott benne. Majd egy ijesztő hangot hallatott, ami teljesen olyan volt mint egy korgás, lehet hogy éhes lenne?
Kérdezte magától, de még mindig ijedt volt, így szemét lehonyva próbált megnyugodni. Ezért nem vette észre, hogy a bébi már feléje közeledik és szaglássza a levegőt, valami finom falat után kutatva.


Lapulva, óvatosan közeledett a lány felé, a zsákmányát cserkészte be.



Egy hideg valami érintésére szeme kipattant és rémülten nézett szét, de csak az apróságot látta. Ki épp a kezét szaglászta majd egyre lejjebb haladt, s végül elért az orra a kosaráig, s most már azt szaglászta. Majd hirtelen szinte lassítva látta hogy kinyitja a száját és...beleharap a kosárba. Megkönnyebülten sóhajtott fel, tehát nem lesz táplálék. S tovább figyelte a sárkány próbálkozásait, hogy megkaparintsa a növényeket. Ami nem igazán sikerült neki, szenvedett vele. Megesett rajta a szíve s lenyúlt hozzá, mire amaz cask morgást hallatott, de ő nem törődött vele. Belenyúlt a kosárba s kivette a maradék növényt. Felegyenesedett és neki nyújtotta azokat. Várva a reakcióra. Ami nem maradt el, először félénken, de aztán egyre bátrabban csente ki ujjai közül a finom eleséget. S mikor elfogyott csalódottan prüszkölt, de valamennyire már jóllakkot, így kicsit jobban szemügyre vette a leányzót.

Kíváncsian méregetve a szemével köszönte meg amit kapott tőle. Mire a leányzó lassan lehajotl hozzá, illetve leguggolt és kezét óvatosan végig húzta jégkék pikkelyén.
Semmi ellenkezést nem tapasztalt így folytatta a tevékenységét. S lassan azt vette észre hogy a földön ül az ölében a kis sárkány és szinte dorombol a keze alatt.
Csodás élménynek volt részese, s még sokáig nem kelt fel, akkor is csak azért mert kezdett fázni. A sárkány először panaszosan nyögött majd felfogta mára ennyi volt. Elindult a barlangjába, de az útról még egyszer visszatekintett. Szeme egy kéréstől csillogott. Holnap is szeretne találkozni ezzel a kedves, fiatal leányzóval.
Majd visszafordult és folytatta az útját. A leányzó pedig halkan megigérte hogy holnap is eljön, sőt minden nap amikor eltud.
Így váltak el egymástól, noha tudták egyszer el kell hagyniuk a másikat, de egyelőre ez így volt jó.

Nincsenek megjegyzések: