2014. április 5., szombat

Az ismeretlen és idegen fogalma



Az írásnak alapvetően két típusa van, ha a történetiséget és a témát tekintjük. Vannak, akik olyan témát választanak, olyan helyzetet, karaktereket vagy cselekményt, amelyben jártasak. Ihletet az életükből merítenek, problémáikból, a velük történt eseményeket veszik alapul. A lényeg a valós alapon van és a tapasztalaton, amelyet önmagukból ásnak elő az ihletgyűjtés során. Ezekről a dolgokról mindig könnyű írni. Nem szó szerint, hiszen nehézségek adódhatnak, de ha a saját bőrünkön tapasztalunk meg valamit és azt öntjük szavakba, érezhető az olvasó számára a közelségünk, ott létünk a sorok között. 
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tudunk olyan dologról írni, amit nem éltünk át, hiszen erről szól az írás a legtöbb esetben. Vágyainkat, álmainkat - amelyek legtöbbször meg nem valósultak vagy éppen még váratnak magukra - reményeinket és kívánságainkat vetjük papírra, ahol a főszereplőink mögé bújunk és velük éljük át ezeket az eseményeket, mert ezáltal olyan, mintha velünk történne. A részesei leszünk és ha van elég képzelőerőnk, jó beleérző képességünk, akkor olyan dologról is írhatunk, olyan témában is alkothatunk, amelyet nem kell feltétlenül megélnünk és tapasztalnunk. Talán ez, a második kategória a legfőbb az írók körében. Vegyük csak alapul a misztikus történeteket, a halhatatlan szerelmeket, vagy éppen egy szürke személyiségnek tűnő lány hirtelen kitörését a mindennapokból. Bárkit és bármit meg tudunk valósítani az írás által. A téma ránk bízott és csak tőlünk függ, hogy happy endet írunk a történet végére avagy sem. Bárkik lehetünk, bármit megtehetünk, bárhol lehetünk... a kérdés viszont ekkor következik: ha nem élek meg valamit, hogyan írhatom le mégis úgy, mintha tényleg megtörtént volna velem? Mitől lesz elképzelhető és legfőképp, hihető az olvasó számára?

Ezzel a problémával talán sokszor találkoztok, akár mindennaposan az írás során. Ilyenkor nem tehettek mást, mint hogy kutató munkába fogtok és felfedezitek azt a témát, amelyet megragadni szeretnétek és amelyben életre akarjátok kelteni a szereplőiteket. Lehet, hogy nem sikerül úgy kiismernetek, mintha tényleg benne élnétek... de ami hiányzik, azt pótolhatja a képzelőerő és az alapköveket, amelyre építeni fogtok, a magatokévá tehetitek, ha utána néztek, olvastok, érdeklődtök és kérdeztek. A legjobb segítség - például egy foglalkozásról van szó, teszem azt orvosi pálya, hogy példálózzunk valamivel -  ha a baráti vagy ismertségi körötökben van ilyen személy, s ha nyitott az efféle dolgokra, mint az írás és szívesen segítene nektek a kérdéseitekben, amely kötődik a szereplőtökhöz, akkor könnyen megalkothatjátok az életét, foglalkozását a történetben. Persze, alapvetően mindenkinek van elképzelése egy orvosi szakmáról és a filmek, könyvek is rengeteget segítenek ebben, hogy vizuálisan még jobban láthassuk és elképzelhessük ezeket, de ha akad segítség, aki bővebben és szakszerűbben tud erről mesélni, érdemes rákérdezni néhány dologra, hogy sehol ne bukjatok bele a saját történetetekbe. Mert az olvasó talál rést és hibát ha akar, még ha nem is rossz szándékkal... ezt ne feledjétek. Lehet, hogy ti elképzeltek valamit és jónak, helyesnek vélitek, de megeshet, hogy valahol sántít a dolog és az olvasók ezt első látásra kiszúrják. 

Ha nem foglalkozást tekintünk, hanem mondjuk egy másik várost, országot, ahol még sosem jártatok, ennek felderítésére megfelelő lehetőséget nyújt az internet a személyes tapasztalatok hiányának kompenzálására. Rengeteg információt és leírást lehet olvasni egyes helyekről, szokásokról, hagyományokról, a képek alapján pedig még jobban tájékozódhattok, ha van elképzelésetek is a helyet illetően. 
Ha nem foglalkozásról, vagy helyről, hanem egy érzésről van szó, amely egy eseményhez kapcsolódik... lehet ez szerelem, valamilyen veszteség, csalódás, bármilyen érzelem, amelyben még nem volt részetek, még nem éltétek át, erről is érdemes beszélni valakivel, vagy hasonló témájú filmek és könyvek után kutatni. Talán ez utóbbiak a legjobbak, mert így vizuálisan is lehet látni a jelenetet, de személy szerint, jobban kedvelem a beszélgetéseket. Az évek során, a barátaim által rengeteg mindent tapasztaltam, és ha nem is tudatosan, de visszagondolva, nagyon sok ihletet merítettem mindabból, amelyet ők átéltek, tapasztaltak, s az elmondásuk által sok mindent felhasználtam az írás során. Ez nagyon sokat tud segíteni. Mindig nyitott szemmel kell járni, és figyelni a világot, a benne élőket, a benne történő eseményeket, amelyek mind-mind alapjául szolgálhatnak valaminek. Lehet nem most. Lehet később, évek múltán, de minden apró mozzanat előbbre segíthet titeket. 

Összegezve, nem kell feltétlen úgy gondolni egy könyvre, hogyha azt személyesen nem éltük át, nem is lehet hihető vagy valós. Ha tudatában is vagyunk annak, hogy nem reális és minden bizonnyal kitalált eseményekről, érzelmi kapcsolatokról van szó, úgy kell megalkotnunk, úgy kell a magunkévá tennünk, hogy az olvasó azonosulni tudjon ezzel az érzéssel és ne legyenek hiányérzetei. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, olyan alapokra kell helyezni az adott szituációt, amelyet jól ismerünk és ehhez hasonlítva kell megalkotni az ismeretlent. Mindig az ismertből kell kiindulni és ez alapján tágítani az ismereteket. Értem ezt olyan hasonlatosságra, mint például a tánc... amelyet lehet, sosem próbáltatok, de van az életetekben más elfoglaltság, amelyet ugyanilyen szenvedéllyel űztök és műveltek. Például az írás. Ilyen vonatkozásban megragadhatjátok az érzést, ami ilyenkor átjár benneteket és egyszerűen tudjátok a táncot vagy akármi mást olyan szintre emelni gondolatban és érzelemben, hogy az az olvasó számára is átérezhető és megélhető legyen. 
Ha pedig nem vagytok biztosak abban, hogy amit leírtatok, kérjétek ki valakinek a véleményét, hívjátok fel a figyelmét bizonyos részletekre, amelyeknek a hitelességére kíváncsiak vagytok, hiszen ahogy a mondás is tartja: több szem többet lát. Segítséget kérni pedig sosem gyengeség... inkább a kérés, mint az elvakult hit, hogy tévedhetetlenek vagyunk. 

1 megjegyzés:

Lexen írta...

Lehet, hogy csak én látom így, de észrevételem szerint nagyon sokan, akik írók akarnak lenni, nem sokat tesznek annak érdekében, hogy kutakodjanak valami után. Az internetet még bevállalják, de például egy könyvet kikölcsönözni a témáról, ilyet már csak a legelvetemültebbek tesznek. Pedig mindenképpen érdemes.