2012. január 28., szombat

Dia - Lángra lobban - Penna Galéria


„Ami te vagy, annak kilencvenkilenc százaléka láthatatlan és érinthetetlen.”


/Richard Buckinster Fuller/



Gyermekkorom óta mondogatják, hogy különleges vagyok. Nagy, vörös hajjal születtem, szőke anyától és a szintén szőke apámnak bizonyosságot adott, hogy nem vér szerinti gyermeke vagyok. Ő ennek ellenére is mindig szeretett és soha egy szóval nem vádolta anyámat. Úgy hitte, ennek így kellett történnie. Gyermeket nem adhatott a világnak, csak lehetőséget egy kisbabának, hogy övé legyen a világ. Amikor megtudta, hogy milyen képességekkel bírok, még boldogabb volt. A szívemben tűz égett, örök, kiolthatatlan láng. Szenvedély, szerelem, erő, fény, melegség keveréke. Bármire képes voltam. Egyetlen pillantásommal eldönthettem egy csata kimenetelét, befolyásolhattam az embereket, és körülöttem sosem volt sötét vagy hideg. Képességemet állandóan izzó hajam árulta el. Hullámos volt, mint a lobogó lángnyelvek és sosem aludt ki a fénye. Minden csodám ellenére nekem is volt gyenge pontom. Nem érinthettem vizet. Tejben fürödtem és figyelnem kellett ha eső közeledett. Télire a kastélyba voltam zárva, minden lépésemet őrök vigyázták, nehogy bajom essék. Az életem csodásnak, varázslatosnak számított, és soha sem voltam boldogtalan. Hiába szelídíthetetlen természetem, még apám döntését is elfogadtam, miszerint a huszonegyedik születésnapom után férjhez kell mennem egy szomszédos királyság trónörököséhez. A herceg figyelmes volt, kedves, de félt tőlem. Pár lépés távolságot tartott, ahányszor csak találkoztunk. Fájt, de nem mondhattam ellent apámnak. Sorsomba beletörődve vártam az esküvőt, de mint mindenki mást, engem is megtalált a végzetem. A születésnapom éjszakáján bált rendeztek nekem. Az ünneplés már javában tartott, amikor egyszer csak kitárult a nagyterem ajtaja, és belépett rajta egy férfi a kíséretével. Hófehér ruhát viselt, világoskék páncélja csak úgy ragyogott a fényben. A haja olyan fehér volt, akár a tej, amiben fürödtem. Vakító kék szemeit még a terem másik végéből is észre vettem. Megbabonázott a tekintete. Apám az őrök kíséretében üdvözölte. 
-Hélia hercegnőhöz jöttem. -jelentette ki tisztán csengő hangon
Anyám aggódása ellenére léptem apám mellé köszönteni őt. 
-Jó estét herceg! A nevem Hélia, üdvözlöm a születésnapomon. -hajoltam meg
-Kérem Hercegnő, enyém a megtiszteltetés. A nevem Philiph herceg, és személyesen jöttem átadni a jókívánságaimat. Úgy hallottam ön olyan akár egy lobogó láng és én nem titkolhatom rajongásom a tűz iránt. -nézett a szemembe 
Nem értettem mi vonzott hozzá. A további órákban egyedül csevegtünk a vőlegényem nem kis rosszallására, de képtelen voltam ott hagyni őt. Egyszer véletlenül hozzá értem a kezéhez, amitől a fehér homlokán gyöngyözni kezdett az izzadság. Magam is megszédültem kicsit, mert hirtelen fázni kezdtem. Ő zavartan pillantott félre, de én nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Táncolni hívott, de nem értünk egymáshoz. A teremben olyan volt a levegő, mintha vihar közeledne, mint mikor hideg és meleg találkozik. A táncunk végeztével kisétáltunk a teremből. A kastély hosszú kőfolyosóján lépkedtünk egymás mellett. Hol izzottam, hol remegtem, nem találtam a helyem. Aléltan nekidőltem a kőfalnak, ő pedig felém magasodott. Elvesztem szemei végtelen kékjében és az arcához hajoltam, mire ő ijedten ugrott hátra. 
-Nem csókolhat meg hercegnő! – kiáltotta rémülten 
- Ugyan miért nem? -a hajam addigra már izzott, a bőröm felhevült 
-Mert bennem jég lakozik, önben pedig tűz. Összeférhetetlen, hatalmas erők. -mondta már lágyabban 
-Nem hiszem! – erőszakoskodtam. A szenvedély egyre kiolthatatlanabbul égett bennem. 
-Megmutatom. -tette a vállamra a kezét. Ekkor olyat éreztem, mint még soha. Hatalmas dörgést hallottam, elsötétült előttem a világ és a hideg földre rogytam. A herceg eltűnt, én pedig a kőpadlón vártam, hogy a szívem újra lángra lobbanjon.

1 megjegyzés:

írta...

Ez varázslatos volt számomra. Nagyon tetszett :)