2012. január 14., szombat

Keretbe zárva - Eredményhirdetés

Kipp-kopp! Megérkezett az eredményhirdetés, amelyre már bizonyára sokan izgatottan vártatok. Először is, szeretném megköszönni a beérkezett alkotásokat. Örülök, hogy hétről hétre mindig vannak újabb tagok, akik alkotnak és mindig szép számmal érkeznek be művek, amelyek közül van lehetőségem válogatni. Nagyszerű élmény titeket olvasni és a mostani feladatot is nagyon szépen oldottátok meg. Jól vettétek a keretként megadott akadályt, nagyszerű, izgalmas, szívszorító és elgondolkodtató írásokat olvashattunk. Mindenkinek gratulálok és köszönöm a részvételt. Akik pedig a vendégírói bejegyzés lehetőségét kapják, nem mások, mint...


Kylie története - Nehéz gondolkodni
Sokszor mondogatják az emberek, hogy vigyázni kell az életünkre, mert sosem tudhatjuk, melyik percünk lesz az utolsó… sosem tudhatjuk előre, hogy mi lesz az utolsó szavunk, amit kimondunk, az utolsó sértés, amit hozzávágunk valakihez, az utolsó ölelés, amit kaphatunk valakitől, aki szeret… nem tudhatjuk és én sem tudtam…
Ezeket a sorokat hagyta rám… tudta… akkor ott, aznap nem voltam tisztában e szavak jelentésével. Az igazat megvallva sosem gondolkodom… marha nagy barom vagyok! Hogy miért? Nem tudom. Talán bennem van a hiba… nem értek az Emberek nyelvén. Jó, igaz… bevallom… egy Emberbe voltam szerelmes, ha lehet annak nevezni. Baby Ember volt. Fölöttébb csinos a maga módján. Rövid fekete haja állandó jelleggel égnek meredezett… szerette a csillogó hacacárékat. Vékony ujjait nem lehetett látni, a sok ékszertől, vastagabbnak tűntek, mint egy elefánt lába, pedig nádszálvékony teremtés volt.
Oké tudom… nem erre kíváncsi. De nézze el nekem…
Na, szóval, hol is tartottam? Ja, igen! Azon az éjjelen is itt ültem a WaySide bárjában, mindig, itt szálltunk meg, ha egy kis légyottra támadt kedvem. 
Ismeri Guilty Gang-ot? Nem? Nagy kár! Elképesztő a frontemberük, a hangja, és ahogyan énekel, oh… az maga a mámor. Egyszerűen imádom. Jöjjön el este és hallgassa meg… nem, nem kell figyelmeztetni, tudom elkalandoztam már megint. 
Azt hiszem tequilát ittam akkor este. 
Tudja mindig azt szoktam, ha rendetlenkedik a gyomrom… aznap pedig felettébb ideges voltam. Baby fent várt a szobában, én épp csak leugrottam meginni egy pohárral… meg hát vártam a küldöncöt. Telefonhívást kaptam délután, hogy megbízásom lesz. Már egy ideje vártam, a poharam is kiürült időközben, kétszer is! 
Oh! Nem vagyok én iszákos! Mifelénk erősebb szeszhez vannak szokva. Hát igen ezek a faji különbségek! Pont ez az oka mindennek…
Úgy tíz óra felé járhatott, akkor van váltás a pincéreknél. Lolát figyeltem, felszaladt a harisnyáján egy szem… nem volt időm szóba elegyedni vele, mert épp akkor toppant be az emberem…
Persze, hogy Varázsló volt! Hogy kérdezhet ilyet! Maga szerint vállalnék másnál munkát!
Felháborító, hogy maguk a Dimenzió Közi Felügyelőségtől miket ki nem találnak. 
Az illetőnek nem tudom a nevét, minden alkalommal mást küldenek. Vigyáznak a biztonságra. Megbízható cég. Eddig semmi problémám nem volt velük… magukkal annál inkább!
Szokásosan megkaptam a borítékot a fényképpel és az illető nevével és tartózkodási helyével aztán a Varázsló el is ment. Gyanús volt nekem, de akkor még nem tudtam mire vélni a féloldalas molyost szája szegletében. Nem is ez a lényeg, hanem az, amit ez után tudtam meg, amikor kibontottam a borítékot… a szívem megállt egy pillanatra. Az én kicsi Babym fényképe mosolygott rám a vörös borítékból. Lélegzetem visszafojtva indultam meg az emeleti szobánk felé. A munkám és Baby, aki egy Ember… lebegtek lelki szemeim előtt. Hogyan lehetséges ez? Nem tudtam összerakni az eseményeket. Miként történhetett ez meg? Hacsak Baby el nem árult! Dühöm elborította az agyam…
Hamar méregbe gurulok, és akkor még kevésbé vagyok képes gondolkodni, hát akkor is ez történt. 
Az a pár perc alatt kellett volna ésszerűen döntenem, nem volt több lehetőségem. Számításba kellett volna, vegyem egész addigi életem és a hátralévőt is. De ki bír ilyeneken gondolkodni, amikor a méregtől lilul a feje?
Nem kiabálok! Teljesen nyugodt vagyok. De értse meg mégis csak elveszítettem a szerelmemet, a nőt, aki fontos volt nekem…
Beismerem… Nem volt más választásom. Ha nem teszem meg a rám bízott feladatot fajom árulója leszek, de ha megteszem szívem árulójává válok.
Sikolya még most is itt cseng a fülemben… 
Erős markom levettem lágyan ívelő torkáról… belenéztem a semmibe meredő barna szemébe… képtelen voltam tovább maradni. A kezemben lévő fényképet a zsebembe dugtam és amilyen gyorsan csak tudtam, végig siettem a folyosón a lift felé. Nem törődve semmivel sem, sem az utamba kerülő emberekkel… csak minél hamarabb el akartam innen tűnni, hogy egyedül lehessek a magányommal és a magam mögött hagyott életemmel.


Mili története - A halál árnyékában
Percek óta csak bámultam a lemenő nap fényébe a fák között… kapaszkodtam ebbe a látványba, miközben már csak percek választottak el attól, hogy elinduljunk.
Képtelen voltam megmozdulni, megbénított a tudat, hogy elveszítem. Szerettem volna, ha megáll az idő és mi örökre az erdő, susogó fái közt maradhatunk. A végtelenségig gyönyörködhetnék arcának szépségében. Fájdalmat éreztem a mellkasomban, mikor tudatosult bennem… ez lehetetlen.
Szorosan mellettem állt, az égig magasodó fákat figyelte, nem tekintett rám. 
Imádtam őt, nekem a világot jelentette a létezése. Most ez a világ összedőlni készült, és nem tehettem ellene semmit. Némán álltam, arcomon éreztem a gyenge napsugár melegét. Szememet égették visszafojtott könnyeim. Nem mertem a szemébe nézni, nem akartam, hogy lássa a szomorúságot szívemben… nem tehettem, nem okozhattam neki fájdalmat.
- A veled töltött idő a legszebb ajándék, amit az élettől kaphattam – suttogtam magam elé rekedten. Éreztem, hogy rám szegezi mélybarna szemeit, képtelen voltam viszonozni pillantását.
- Nekem is – lehelte bársonyos hangján, ami máskor életerőt sugárzott.
Tudtam, erősnek akar látszani, még ebben az állapotában is csak velem törődött, nem akart fájdalmat okozni, szenvedésével, pedig kínzó gyötrelmei lehettek. Törékeny testét súlyos betegség mardosta, a legjobb orvosok sem bírtak segíteni. Hónapjai lehettek hátra, talán csak napjai. 
Egyetlen kívánsága volt még, hogy látni szeretné utoljára, ezt a helyet, ahol először találkoztunk. Rég feledett emlékek jutottak eszembe… karcsú alakja, hamvas bőre, ahogy szaladástól kipirultan omlott karjaimba. Csilingelő nevetését hallottam visszhangozni a fák közül… amikor először megláttam… ez az erdő jelentette a kezdetet… most a véget is… számunkra. 
Elfordultam, nem bírtam tovább. Legszívesebben véget vetettem volna saját életemnek, csakhogy vele lehessek.
Nem akartam sírni, de a könnyek megindultak belőlem, és képtelen voltam visszafogni magam. Meg akartam ölelni és hozzá bújni… őt akartam, és elfelejteni mindent.

Gratulálok mindkettőtöknek. Nagyszerű történetet alkottatok, kivételesek. Köszönöm a munkátokat és az élményt, amelyet adtatok nekem és mindannyiunknak. A vendégírói feladatotokat emailben fogom elküldeni a hétvége folyamán, így kérném, hogy ehhez a bejegyzéshez tüntessétek fel az email címeteket, hogy el tudjam küldeni. Előre is köszönöm. Valamint, lenne egy különdíjas írónk is, mégpedig Becca személyében. Nálad nagyon tetszett a mély érzelmek leírása, mely által a műved megérdemli, hogy a kiemelt novellák között helyet kapjon a Penna Galériában. Neked is köszönöm az alkotást a feladatra, a mellékelt kép pedig mindhármótoké bizonyítékként és elismerésként, hogy nálunk alkottatok!

1 megjegyzés:

Mili és Kylie írta...

Szia! Köszönjük, hogy minket választottál, meglepetésként ért, hogy pont egyszerre.
harpiafeleseg@gmail.com
Puszi Kylie és Mili