2012. február 8., szerda

Párbeszédes külsőségek



A párbeszédekkel kapcsolatban múlt héten került sor egy bejegyzésre miszerint, hogyan is legyenek élethűek, informatívak a dialógusok. Ebben magáról a párbeszéd lényeges elemeiről volt szó, most viszont arról írnék, hogy a párbeszédeknek hogyan és miképpen épüljenek bele a szövegbe, hogyan váljanak a részévé. 
Amikor írunk és párbeszéd nélküli szövegről van szó, nem esik nehezünkre az írás. Viszont, amint bele szeretnénk venni két karakter párbeszédét, eszmecseréjét a dologba, már is akadályba ütközünk. Már az elején: hol is vezessem be a párbeszédet, és milyen módon? Fontos az időzítés, jól kell előkészíteni az eseményeket és mindenképpen lényeges, hogy ne feleslegesen hozzuk be a történetbe. Mint azt a párbeszédes bejegyzésemben is írtam, minden párbeszédnek kell valamilyen információt közölnie. Csak azért ne írjunk le egy párbeszédet, hogy:
- Szia, hogy vagy?- kérdeztem.
- Köszönöm, jól. És te?
- Én is, köszönöm.
Az egész közhelyes, unalmas és felesleges. Ha valamilyen okból történik, mint például...
- Szia, hogy vagy?- érdeklődtem. Gyenge kérdés volt, de képtelen voltam rátérni a lényegre és inkább kerülgettem a forró kását, mielőtt a mélybe ugrok. 
Már is van valami értelme és az olvasónak nem úgy hat majd, mint egy hirtelen támadt kényszer-párbeszéd sorkitöltés gyanánt, hanem felkelti az érdeklődését, hogy miért is nem kérdez konkrétan a szereplő és miért tereli a témát. A párbeszédírásban nem is az a nehéz, hogy hol kezdjük el, vagy fejezzük be. A közepe a lényeges és a sorsdöntő, hogy mi történik abban a pár percben, amikor a társalgás zajlik, éppen ezért fontos meggondolni a szavainkat, mondanivalónkat, hogy az miképpen hat majd az olvasóra. Ehhez tanácsolni tudom, hogy hangosan olvassátok fel mindig, amit írtok. Nagyon sokat tud segíteni. Sőt, ha lehetőségetek van, valaki mással is elolvastathatjátok. Ilyenkor még jobban kiéleződnek a hibák és rosszul csengő mondatok.

A párbeszédszerkesztés egy másik fontos momentuma, a magángondolatok alkalmazása, amely a párbeszéd része. Egy párbeszéd állhat kimondott gondolatokból, főleg, amikor pörögnek az események, de néha nem árt belső válaszokat, véleményeket is beleilleszteni a szövegbe. Ilyenkor figyelni kell a szóismétlésekre. Ha mindig csak azt írjuk, hogy "mondta", "kérdezte", "válaszolta", egy idő után nekünk is szócséplésnek fog hatni. Mindig próbáljatok változatosságra törekedni, minél eltérőbb kifejezéseket használni, amellyel színt visztek a párbeszédbe. Ne feledjétek, hogy a párbeszédek tükrözik legjobban a személyiségeket, karaktereket. Főleg, ha olyan szereplőkről van szó, akik csak mellékesen vannak jelen a történetben és E/1 személyben nincs lehetősége az olvasónak a megismerésére... így a párbeszédek azok, amelyekre támaszkodhat és ha minden szereplő ugyanúgy reagál, a karakterek egyformává válnak. Márpedig, nem azok. Sokkal élvezhetőbb és élőbb lesz az egész, ha tovább színesítve a karakterek stílusát is beleépítitek a szövegbe. Minden ember más és más. Más szavakat, kifejezéseket használ, más a hanglejtés és a közben megtett mozdulatok. A párbeszédekbe ezeket is beleépíthetitek, a karakterek tulajdonságait beleszőhetitek a mondatokba. Nagyon sokat tud javítani rajta. Egyre viszont vigyázzatok: ne legyen mesterkélt. 

Nagyon sokszor találkozok olyan párbeszédekkel, ahol szinte összefolynak a szituáció és a magángondolatok mondatai. Ennek gyakori hibája a rossz gondolatjel-használat, vagy annak éppen az egyáltalán nem használatossága. Vannak, akik leírnak egy mondatot, amely hangosan elhangzik és minden megszakítás nélkül kötik hozzá a magángondolatot. Fontos különválasztani ezeket egymástól, hogy az olvasóknak érthetőbbé váljon. Párbeszédet mindig gondolatjellel indítunk, hiszen ez különbözteti meg a szimpla leírástól és más szövegrésztől. Az ezután következő gondolat pedig a hangosan kimondott véleményünk, közölni valónk, amelyet egy újabb gondolatvonal követ- már ha van belső gondolatunk a kimondottakkal vagy hallottakkal kapcsolatban. Fontos ez az elválasztás, mert ha kihagyjátok, a szövegetek egybefolyhat és értelmezhetetlenné válik. Összezavarja az olvasót és nem tudja majd megkülönböztetni egymástól a szövegrészeket. 

- Maga szerint lehetséges többször ugyanúgy szeretni?
- Hát... később egyik sem olyan őrjítő, mint az első volt.
- Nem értünk egyet. Szerintem a második a legrosszabb az olyanoknak, mint mi.
- Milyenek vagyunk?
- Romantikusak. Annyira szeretnénk túljutni az első árulás fájdalmán, hogy vakon sétálunk bele a következőbe.

Vannak ilyen típusú párbeszédek, amikor nincs szükség magángondolatokra, viszont ebben megfigyelhető a következő gondolatom, amelyről írtam volna, miszerint fontos, hogy mindig új bekezdéssel kezdjük a másik karakter gondolatát. Ha csak mi beszélünk, nem muszáj. Folyamatosan írhatjuk, megszakítás nélkül. Legfeljebb egy bekezdéssel átláthatóbbá tehetjük, de ha egy valaki több gondolatot mond, folyamatosan írhatjuk. Ahogyan pedig a jelenlegi példa mutatja, váltakoznia kell a szövegnek, érhetővé kell tenni, hogy két fél beszél, még ha nevek nincsenek is feltüntetve. Érezhető és látható, hogy van az első, majd a második karakter, aki hol válaszol vagy visszakérdez. 

- Sosem fogod tudni leküzdeni, igaz?- simogatta meg a hátam, amikor lehajoltam, hogy levegőt kapjak… egész nap furcsán éreztem magam amúgy is, a lámpaláz pedig csak még jobban rátett. Fájtak az izmaim, égett a szemem, és hányingerem volt. Nem értettem, hogy miért… talán összegyűlt bennem minden idegesség és feszültség, s így jött ki rajtam.
- Nem, de ez most más. Ideges vagyok minden miatt. Félek- vallottam be, és aggodalmasan nézett vissza rám.
- Semmi baj nem lesz, ne félj. Eltelik a mai nap, és utazunk is haza… aztán elfelejthetjük ezt az egészet-, vígasztalt, de nem éreztem jobban magam. Rossz előérzetem volt, és az sosem csalt.

Ebben a párbeszédrészben bőven van példa a magángondolatokra. Bátorkodtam a saját írásomból kiragadni egy részletet, hogy ezt szemléltethessem. Itt is érzékelhető, hogy két valaki beszélget egymással, de mindeközben az én-elbeszélő végig magángondolatokat, érzelmeket, véleményeket közöl az olvasóval, s közben képet ad a másik szereplőről is, akiről a szöveg alapján következtetni lehet, hogy aggódik. Valamint megfigyelhető az a tény is, amelyről az imént írtam. Fontos, hogy a párbeszédek mondatait, ha van magángondolati folytatása, gondolatjellel tagoljuk. Így érhető, hogy melyek azok a mondatok, melyek hangosan hangzanak el, s melyek csak fejben, amit csak az olvasó lát és olvas. 
Ha ezekre figyeltek a saját írásotok megalkotása során, biztos, hogy a szövegetek érthető, értelmezhető lesz. Remélem, hogy minden fontos dologról szót ejtettem, ha kérdésetek lenne, várom azokat és szívesen válaszolok.:)

Nincsenek megjegyzések: