2014. június 21., szombat

Történet a színpadon... és a színfalak mögött



Nagyon ritka az olyan történet, amely teljesen, a főszereplő gyerekkorától vezeti végig a sztorit. Erre talán akkor van csak szükség, ha valami fontos dolgot kell láttatni az olvasóval, s ami még fontos lehet a folytatást illetően. Hasonló történetek még az életrajzi írások, de ez is egy külön műfaj, ami kimondottan erre épül. Viszont azok a történetek, amelyeket mi is alkotunk és szívesen olvasunk, egyáltalán nem a legeslegelejéről kezdődnek. "In medias res" (latin kifejezés, melynek jelentése: a dolgok közepébe vágva) technikát alkalmazva egy olyan helyen indítunk, ahol valamilyen fordulópont következik majd be a főszereplő életében. Valami meghatározó dolog, ami kihat majd a további mindennapjaira. Itt kezdi az olvasó a történetet. Ez a kiindulópont, ahonnan elkezdődik minden. Ellenben, mi történhetett a kezdetek előtt, ami befolyásolja a szereplő és a cselekmény alakulását? S ha mindettől eltekintünk, érteni fogja az olvasó a továbbiakat? Mennyi információra van szükség a múltat és az előzményeket illetően?

Gyakran aggódom én magam is írás közben azon, hogy vajon az olvasó érteni fogja, amit mondani szeretnék? Hiszen én látom fejben a történetemet, azokat a jeleneteket, amelyeket nem biztos, hogy le fogok írni, számomra a részletek nem rejtettek vagy kimondatlanok. De az olvasó nem fog tudni úgy belátni a felszín mögé, ahogy én. Akkor is érteni fogja, hogy miről is van szó? Idővel rájöttem, hogy felesleges aggódnom emiatt, mert az olvasók imádják a titkokat és a megfejtetlen helyzeteket, amelyek még válaszokat hagynak maguk után, az elejtett utalásokból és kisebb rávezetésekből pedig meg fogják érteni a történetet. 
Sokszor kimondottan felesleges mindig minden dolgot ismertetni a történet írás alatt, mert idegesítővé válhat, hogy minden túl egyértelmű és nem adunk gondolkodási lehetőséget az olvasás során. Azok a dolgok, amelyek némi magyarázatot kívánnak, le lehet írni egy kisebb gondolatleírással, visszaemlékezéssel, erre már volt példa bejegyzésként is. Azok a dolgok, amelyek a múltban történtek és lényegesen kapcsolódnak a jelen eseményeihez, formálták azt és azoknak a cselekményeknek az eredménye, hogy most perpillanat ez történik, akkor le lehet írni. Ha ez érthetőbbé teszi az adott helyzetet. Viszont, feleslegesen nem kell mindent megmagyaráznotok, mert az egyrészt unalmas és megvonjátok az olvasókat attól az érzéstől, hogy ő maga képzelhesse el. Mindenki máshogy olvas és látja a történetet, máshogyan képzel bele ki nem mondott vagy le nem írt gondolatokat, érzéseket, megtörtént eseményeket és az olvasóknak szükségük van erre, hogy a kitöltetlen részeket ők maguk egészítsék ki a fantáziájukkal. Az utalások és néhol elejtett mondatok pedig csak segíteni fognak nekik, de nem veszik el a lehetőséget, hogy ők alakítsák a történetet, a saját elképzeléseik által. 

Az olvasókkal ellentétben nekünk, íróknak viszont ismernünk kell a történet minden apró rezzenését is. Olyan ez, mint egy sötét utca, amit folyamatosan megvilágítunk az olvasók számára, s amely a történet végére teljes fényárban úszik... de ez nem jelenti azt, hogy számunkra nem marad pár bevilágítatlan zug. Nekünk ismernünk kell minden részletet, minden olyan történést, ami talán nem írunk le teljes egészében a történetbe, de ott vannak és fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk. A háttértörténések által formáljuk meg a karaktereket és a cselekvéseket, a történet menetét, de ezeket nem kell feltétlen mindig teljes egészében az olvasó elé tárni, különben élvezhetetlenné válik a történet. Sokszor halljuk azt a mondatot, hogy tudni kell a sorok között is olvasni. Az olvasók tisztában vannak ezzel és észreveszik majd a lényeget, azokat a dolgokat, amelyeket észre kell venni, efelől nyugodtak lehettek.
A nehezebb dolog számunkra, hogy mennyi az elég és mennyit szabad közölnünk. Az egyensúly megtalálása pedig nem mindig egyszerű. Annyit tudnék csak tanácsolni, hogy amikor írjátok a történetet, próbáljátok külső szemmel látni és kritikusan végigolvasni minden egyes mondatot, értelmezni és úgy látni a dolgokat, mintha olvasók lennétek és nem tudnátok, mi is zajlik pontosan a színfalak mögött. Ebben segítségetekre lehet más valaki is, aki tényleg nem ismeri a történetet, de ha erre rákényszerítitek magatokat, erre az olvasásmódra, hogy a saját írásotokban próbáljátok meglátni a hibát, később könnyebb lesz az írás és egyszerűbbé válik semlegesnek maradnotok és meglátni azokat a részleteket, amelyek talán nem is olyan lényegesek a történet érthetőségének szempontjából. Ha olvastok egy adott részt és az anélkül is érthető, hogy háttér-információval is segítenétek a megértését, akkor kihagyhatjátok azt. Nem jó feleslegesen bonyolítani, ha anélkül is érthető. Ha viszont szükséges és úgy érzitek, hogy dobna a jeleneten és az olvasó számára is átláthatóbb lenne, írjátok bele. Ezáltal színesebbé válik a történet, de ügyelni kell arra is, hogy mennyit árultok el a történet múltjából.  

Ti hogyan vélekedtek erről? Fontosnak tarjátok a korábban, a történet kezdete előtt történt dolgokat? Várom a hozzászólásokat és remélem, hogy hasznos volt mindaz, amit leírtam és segítettem nektek megkönnyíteni az írást a témát illetően!:)

7 megjegyzés:

Anett Monos írta...

Én abszolút fontosnak tartom az előzmények leírását! Az olvasó jobban meg tudja érteni a karakterek tetteit, döntéseit, ha tudja, hogy mi motiválta a szereplőt. Akár egy tragikus haláleset következtében vált olyanná amilyen, vagy bántalmazták gyerekkorában, ezért ő is agresszívvá vált. Ha az író nem közölné ezeket, akkor az olvasó értetlenül állna a dolgok előtt. "Miért így cselekedett? Miért csinálta, amit csinált? Miért...? Miért...?" Érthetetlen lenne számára. Viszont, én szoktam alkalmazni "felesleges" visszaemlékezéseket is. Olyanokat, amik nem fontosak, nem hatnak ki a jelenre. Mégis... azért csinálom, hogy jobban be tudjam mutatni a szereplőimet. Ha csak azt írnám le, hogy X.Y. ambiciózus, vagy családcentrikus, az száraz lenne. Ténymegállapítás. De, ha egy adott szituációban mutatom be őt, akkor az írás is élvezhetőbb, X.Y környezetéről is képet kapunk, és akkor nem kell szárazon közölnöm, hogy: makacs a természete. Erre az olvasó is rájön, és még hálás is, hogy nem lett a szájába rágva. Remélem érthető voltam. :)

Szatti írta...

Teljesen érthető :)
Fontos, hogy érzékeltessük az előzményeket, hiszen ha alapul veszünk egy gonosz karaktert, már is adott a kérdés: ő miért gonosz? Mi tette azzá, ami? Minden karakter esetében, aki mutat valamilyen tulajdonságot magából, a miértjét keressük. Ha magányos, az elmagányosodás okát, ha boldog családi körben él, akkor azokat a jellemzőket, amelyek meghatározzák ezt a légkört. Lényeges a magyarázat, de nem szükséges a túlmagyarázás. Csak épp annyi, amely érthetővé teszi a cselekedeteit és a történetet befolyásoló cselekményeket. Persze, ez már mindenkinek a személyes elgondolására bízott, hogy mennyit kíván terjedelemben írni ezekről a momentumokról :)

Köszönöm a kommented, Anett!

Anett Monos írta...

Általában nem szoktam túlzásba vinni :) Mármint úgy értettem a bemutatást, hogy nem oldalakon keresztül magyarázok egy mútbéli eseményt, ami semmiféle képpen nem befolyásolja a jelent, csupán szűkszavúan. Egy regény esetében kb. fél oldal :) így gondoltam

Jozefin írta...

Amit Szatti írt, például a gonosz karakterekről, nekem most egy film jutott eszembe, a Demóna, és láttam posztoltál is egy Hírügynökséget valamikor :D pont erről volt szó, hogy kifordítják a mesét, és a másik oldalra. A gonosz lesz a jó, és a jó a gonosz...minden nézőpont kérdése lenne? A filmet még nem láttam, de kíváncsi vagyok :D A legtöbb mesében, a gonoszak hátterét nagyon kevés bemutatás éri, sőt szinte soha nincs bemutatva, csak rájuk van nyomva a bélyeg, hogy gonosz. Pedig milyen izgalmas lenne mondjuk belepillantani a gyerekkorukba. De a való életben is, milyen nehéz elképzelni egy gonosz emberről, hogy volt egyáltalán gyerekkora, és nem így készen született...

Szatti írta...

Igen, volt egy ilyen posztom a Hírügynökség kapcsán, és akár a Demónát, de más történetet is lehetne említeni, ahol fontos, hogy egy-egy karakter miért vált olyanná, amilyen jelenleg. A Demóna esetében szépen körülírták a jellemét, a lelkületének alakulását, amely megmagyarázza azt a mesét, amit ismerünk és amelyben olyan döntéseket hoz, amelyeket kiskorunkban betudtunk a "gonosz" kategóriába és több magyarázatra nem is volt szükségünk. Vannak a jók, vannak a rosszak és általában a jók győzedelmeskednek.
Ez a nézőpont mára, nem elég és szívesebben látunk a mese mélyére. Kíváncsian fordulunk ezen karakterek felé, mert komplexebbek. Legalább is, szerintem. Sokkal érdekesebbek, összetettebbek és színesebbek tulajdonságokban és érzésekben.

A film amúgy, nekem nagyon tetszett Jozefin :) ajánlom megnézésre, érdemes megismerni. Más oldaláról mutatja a mesét, változtattak a cselekményen, de mégis megtartották a jól ismert mese alapvető vonalát.
Köszönöm a véleményed!

Hayle Anne írta...

Ez most csak egy gyors vélemény közlés lesz, - sajnos, pedig lenne mit mondanom a cikkel kapcsolatban :) - most nincs sok időm.
"Csipegettem, falatoztam" a bejegyzésből, elgondolkodtam rajta. Már amennyire pár perc alatt én el tudok mélyedni a gondolataimban.

Véleményem szerint... Hmm. Nem is tudom igazán. Fontos, hogy megismerhessem a karaktert, "lássak" képeket a múltjából, hogy legyen valami közös csomópontom vele. Mindegyikkel, akár gonosz, akár jó, egy senkiházi vagy a leggazdagabb családból való. Fontos. De én úgy vélem, ez az írótól is függ, mivel ha csak ír és ír, minden mondani való nélkül, akkor hiába érdekel a karakter múltja: Leteszem a könyvet. Kellenek az apró pillanatok, egy-egy esemény a múltból, ami meghatározza a jellemét, szerepét az adott karakternek, hogy megindokolja, mit miért csinál. Mindennek ellenére viszont - hiába fontos a hétköznapiság és a realizmus -, nem vagyok kíváncsi minden pillanatra. Kivéve, ha nem minden perc különleges, de azt hiszem, az egy igen hosszú kötet lenne, és az érdeklődésem sem nyerné el.

Egy szó, mint száz: Fontos a szereplők múltja, de csak mértékkel. És szerintem maga az alaptörténet is meghatározza, mennyi az annyi, kinek a múltjából mennyit kell elcsöpögtetni az olvasó tudata felé.

Üdv: Anne Hayle :))

Szatti írta...

Egyetértek veled és köszönöm a hozzászólásod! :) Minden történetfüggő és leginkább az a fontos, hogy egy középutat találjunk! Szép napot neked!