2012. március 24., szombat

Képekbe zárt történetek - Eredményhirdetés

Gyönyörű tavaszi napot mindenkinek! Eltelt újabban pár hét, és egy újabb gyakorlati feladat, amelyre különleges és érdekes művek érkeztek be. Köszönöm mindenkinek, aki alkotott és részt vett a feladaton, nagyszerűek voltatok. Akiket pedig vendégírói lehetőséggel jutalmazok...


Helga 

"Nézz le a Földre, és mondd el, mit látsz!"

Csillag vagyok. Emberek milliói szemében csak egy távoli, apró, fényes pont az ég végtelen sötétjében. Sokan vannak még olyanok, mint én. Erőnknek erejével azon dolgozunk sok száz éven át, hogy a Föld népei minél jobban láthassanak minket. Ők tanulmányoznak, próbálják megfejteni a titkunkat és alakzatainkat tréfás nevekkel látják el.
Ám mi sem vagyunk tétlenek. Ahogy ők figyelnek minket, úgy mi is őket. A különbség csupán annyi, hogy míg nekik alig adatik meg hetven, nyolcvan év, nekünk fél évezredünk is van arra, hogy kialakítsuk a világról alkotott nézeteinket.
Ötszáz év hamar elrepül a számunkra. Olyan, mint az embereknek a gyerekkor. Fiatalon alig várjuk, hogy felnőjünk, de amikor elérkezik a pillanat, azt kívánjuk, bár lehetnénk újra gondtalan gyermekek.
Velem sem történt ez másként. Születésem óta alig vártam a napot, amikor ötszáz esztendős leszek. De most, hogy bekövetkezett, nem tudom, mi tévő legyek.
Ez az életkor hatalmas fordulópontot jelent minden csillag számára. Ilyenkor lehetőségünk van meghozni a döntést, hogy meghaljunk-e azért, hogy emberként újjászülethessünk, vagy inkább örökké élni akarunk az univerzum néma békességében.
Azon a bizonyos napon Holdanyám felém fordult.
- Nézz le a Földre, és mondd el, mit látsz! - szólt. Kifejezéstelenül nézett rám, de tudtam, hogy mindannyiszor, amikor valamelyikünk elhagyja az eget, végtelen nagy fájdalom járja át. Olyankor, ha csak néhány pillanatra is, de elbújt mindenki szeme elől.
Eleget tettem kérésének és lepillantottam a már jól ismert bolygóra. Létezésem óta sok mindennek voltam tanúja. Elraktároztam a látott képeket, hogy a kellő pillanatban el tudjam dönteni, van-e elég jó a Földön ahhoz, hogy érdemes legyen érte meghalnom.
- Sok mindent láttam és látok még most is Anyám. Még egyszer ennyi esztendő sem lenne elég ahhoz, hogy választ találjak a kérdésre, amely születésem óta bennem él: több a rossz, mint a jó ezen a bolygón?
- Most azonban egy másik kérdésre kell válaszolnod - felelt. - Meghalsz azért, hogy megtapasztalhasd a földi életet?
- Kétségek gyötörnek Anyám, amik nem hagyják, hogy nyugodt szívvel döntsek! Láttam fájdalmat, haragot, szomorúságot és bánatot, és ezeknek az érzéseknek már a látványától is sajog a lelkem. Ugyanakkor boldogság, szeretet, barátság és nyugalom is létezik, amikről nem akarok lemondani.
- Nem választhatod szét ezeket az érzelmeket. Az egyik nélkül a másik sem él. Ha az emberi létet választod, sem a rosszat, sem a jót nem kerülheted el.
Elgondolkoztam a hallottakon. Holdanyánk mindenkinél idősebb és bölcsebb volt, hittem benne, hogy amit mond az szent és sérthetetlen.
Újra a bolygóra néztem. Olyan behatóan figyeltem, mint még soha. Próbáltam megtalálni azt a dolgot, amiért érdemes lenne embernek lennem. Láttam csodaszép tájakat és izgalmas városokat, de ezeket csillagként is figyelhetem, ráadásul minden következmény nélkül. Láttam fegyvereket és összeesküvésről suttogó csoportokat, akiktől fintorogva fordítottam el a szemem.
Aztán észrevettem valakit. Egy tündérszép kisfiút, aki egy eldugott kis házikó kertjében fogócskázott a nővérével. Akaratlanul is mosolyogni támadt kedvem. Lestem pirospozsgás arcocskáját, világoskék, csillogó szemeit és a széles mosolyát. Boldognak tűnt. Őt nem érdekelte a világ kismillió problémája. Csupán az, hogy ne kapja el a testvére, és ne szidják le a szülei, ha meglátják összepiszkolt nadrágját.
A Föld bár néha kegyetlen és igazságtalan, mégis odaszületett ez a csöppnyi angyal, ott fog felcseperedni, döntéseket hozni, felelősséget vállalni, szeretni, utálni... élni! Ha egy ilyen ártatlan kisfiú képes lesz rá, akkor én miért ne lennék?
Magabiztosan fordultam Holdanyám felé. Nem mondtam semmit, úgy véltem a tekintetem mindent elárul. Anyám csak bólintott, továbbra is érzelemmentesen nézett rám.
- Nem felejtelek el Anyám! - szóltam, mielőtt lebuktam volna a Földre.
Az utolsó pillanatban szemem sarkából még láttam, ahogy Anyám elfordul az emberiség elől.

Jega

A hegyek lánya

Debóra, a hegyek közötti rengetegben élt anyjával, a vajákos Sárával, egy eldugott barlangban. A bejáratot csak az találta meg, aki ismerte a járást, mert a hegyi ösvény alatti kis szikla kiszögelés mögé volt rejtve. Debóra itt született, soha nem járt másfelé, az anyja titkon nevelte gyönyörű, de együgyű leányát.
Vajákos Sára, lent a völgybe rejtőző kis faluban született, és cseperedett nagylánnyá. Anyja is vajákos volt, és gyógyító Máriának hívták. Ám az emberek hálátlansága miatt, egy tisztázatlan haláleset után, boszorkánysággal vádolták meg. Ha valakinek elpusztult a tehene, vagy hullottak a csirkéi, rögtön ráfogták a rontás gyanúját. Azt kezdték híresztelni, hogy az ördög szeretője lett az ura halála után. Szerencsétlent perbe fogták a környék papjai, és megégették. Vajákos Sára a hegyek közé menekült, és évekig nem mutatkozott a falvakban. Ám az ő sorsa is a gyógyítás volt, nem kerülhette el, és a szükség is rávitte a lánya születése után. Egy nap lement a völgybe a vásár napján a kenőcseivel, hogy eladja. Az emberek kedvesen fogadták, a tanácsait kérték , és vitték a kencéit, mint a cukrot. Eleinte, félve anyja sorsától, nem gyógyított, de egy beteg gyermek láttán, elfelejtette a félelmét. 
Debóra folyton anyja szoknyája körül sertepertélt, nézte, hogy dolgozik, járta vele a hegyeket, ahol füveket szedtek, csapdákat állítottak a vadaknak. Nézte , hogy az anyja, miként dolgozza fel a bőröket., füstöli a húst, Kicsi hegedűjét mindenhova magával cipelte, és boldogan hegedült anyjának. A hegedűt, egy gyógyítás fizetségeként kapta, amikor Debóra betöltötte a harmadik évét. A cseppnyi lányka boldogan fogta a kezébe a becses játékot, és miután anyja megmutatta neki a trükköt, amivel hangot tudott kicsalni belőle a vonóval, attól kezdve elválaszthatatlanok lettek. Anyja nem bánta, hogy Debóra együgyű, és azt sem, hogy nem tudja folytatni az ő gyógyítási tudományát, gondolta boldogul majd e képesség nélkül is. A kislány élete csendes boldogságban telt, anyja végtelen szeretettel nevelgette. Ez a gyermek volt minden öröme, boldogsága. Az apjáról, egy erre tévedt vadászról, soha nem beszélt a lányának. Debóra a hegedűjéből egyre szebb dalokat csalt elő, és ez nagy örömükre szolgált. Továbbra is lejárt a völgybe, a heti vásárok idején, és eladta a sebgyógyító kenőcseit. Eljárt a betegekhez, akiknek a panaszait a főzeteivel kúrálta. Cserébe, tojást, csirkét, kölest, vajat és tejet vitt haza. Ám az életéről, a lányáról nem beszélt senkinek, és a barlangról sem árult el semmit.
Sárát is utol érte a végzete, anyja sorsára jutott. Jóságáért, a tudásáért hálátlansággal fizettek. Egy váratlan gyermekhalál után a falubeliek agyonverték., mert szerintük ő ölte meg a főzetével, és különben is istentelen némber volt, mert nem lépte át a templom küszöbét soha. Az anyja is boszorkány volt, mondták, és biztos ő is az ördög szeretője.
Debóra, csak várta, várta édesanyját, ült a barlang előtt és hegedült, majd álomba sírta magát. Bánatában a hegyeket járta, és hegedült, közben anyja nevét kiáltozta. Bogyókon, erdei gyümölcsön élt. Amíg bírta csak bolyongott a rengetegben. Az embereket elkerülte, félt tőlük. A vadászok, félve mesélték, hogy valami különösen szomorú hegedűszó hallik a bérceken át, és egy sírós női hang keresi a Vajákos Sárát. Beleborzongtak, bűntudattal teli félelem költözött beléjük, mert azt gondolták, hogy az anyja, gyógyító Mária szelleme bolyong a hegyekbe és követeli rajtuk a lányát. 

Nagyon köszönöm, hogy írtatok a feladatra. Remek mű mindkettőtöké. Köszönöm, hogy alkottatok! Ehhez a bejegyzéshez kérném az email címeteket, amelyekre a jövőhét folyamán elküldöm a vendégírói feladatotokat! :) A mellékelt képpel pedig díjként jutalmaználak meg titeket. Még egyszer köszönöm nektek és mindenkinek, aki írt, a következő feladathoz pedig sok ihletet kívánok! :)

2 megjegyzés:

Helga írta...

Hű, nagyon köszönöm! Hálás vagyok a helyezésért!:)
E-mail cím: baumannhelga@gmail.com

Jega írta...

Úgy látom eltűnt a kommentem. Köszönöm én is a helyezést, nagyon örültem neki.
Az email címem : horvathneibolya@freemail.hu