2013. március 14., csütörtök

Hogyan is mondjam el, amit érzek?




Mind az írásban és az életben is mindig azt legnehezebb megfogalmazni és kimutatni, ami a legegyszerűbbnek tűnik. Vannak olyan helyzetek, amelyekkel képesek vagyunk megbirkózni, míg másokkal gondolkodóba esünk, hogy hogyan is tegyük meg, s később rájövünk, hogy csak túlbonyolítottuk az egészet. Az írásban is gyakran ütközünk ilyen témákba, amelyek akadálynak tűnnek és nehéz túllépni rajtuk. Ez adódhat abból, hogy még tapasztalatlanok vagyunk az adott helyzettel kapcsolatban vagy esetleg túl sok hasonló dolog megtörtént már velünk és mégsem tudjuk, hogyan írhatnánk le valósan.


Az egyik ilyen nagy problémát a romantikus részek, illetve a csókjelenetek leírása jelentik, amelyre mindig szükség van, minden történetben. Legyen az misztikus, kaland-vagy éppen detektívregény, a szerelmi szál az az apró momentum, amely mindenképp megfűszerezi a történetet. Legyen az a legkisebb flört, romantikus eszmecsere, szüksége van rá minden olvasónak:) De néha ennek a megfogalmazása bonyolultabb, mint gondolnánk. Pedig a mindennapi életünk része, megtörténik velünk, de leírni mégis nehéz. Itt következik az a kérdés, hogy miért? Míg mások olyan könnyen beszélnek és írnak róla, nekem miért esik nehezemre? Mitől lesz tökéletes és érzelmes egy romantikus jelenet? Hogyan írjam meg a csókjelenetet? A szerelmi vallomást? S ha már túl vagyok a kezdeten, miszerint a két szereplő összejött, hogyan tovább? Hogyan lehet életben tartani egészen a történet végéig szerelmüket, s azt az érzést, ami az elején megfogalmazódott közöttük?

Ezekkel a kérdésekkel szerintem mindannyian szembesültök, s mielőtt még bármilyen jelenet leírással kapcsolatban tanácsot adnék, az elejével kezdeném: a szereplőkkel. Ahhoz, hogy élvezhető, romantikus, és tökéletes jelenetet tudjuk alkotni, amelyet az olvasó szívesen olvas és megdobogtatja a szívét, jó szereplőket kell összepárosítani. Ahogy mondani szokták, az ellentétek vonzzák egymást vagy nem létezik olyan kapcsolat, amely problémamentes. Éppen ezért valamilyen "konfliktus" is szerepelhet a két szereplő között. Nem igazán kedvelik egymást, a sráccal kapcsolatban van pár titok, amire az elején még nem derül fény, volt barátnő/barát, amely tovább bonyolítja a helyzetet, kínos első találkozás, amely után kimondva "bár soha ne találkoztunk volna", míg gondolatban "alig várom, hogy újra lássalak" érzés jelen meg. A lényeg, hogy mindvégig fokozni kell az izgalmakat és sosem szabad egy szimpla ismerkedést leírni, mert ha nincs benne izgalom és túl kézenfekvő, hogy a két szereplő összejön, akkor elveszti az egész a varázsát. Kicsit húzni kell az időt és az olvasók idegeit is:) Fent kell tartani azt a feszültségérzetet, hogy kettejük között bizony izzik a levegő és nem zökkenőmentesen jutnak el addig a pontig, hogy majd összejönnek. A konfliktus csak egy példa, és ez nem jelenti azt, hogy e nélkül ne lehetne összehozni két szereplőt, akik tökéletesen megértik egymást és nincs semmilyen bonyodalom. Náluk leginkább a közös pontokra kell figyelni és egymás megértésére. Ha van valami közös bennük, akár több vonás is, akár belső tulajdonságok, akár háttér szerint (valamilyen hasonló problémával küzdenek), már is adott a lehetőség az összhang megteremtésére, egymás jobban való megismeréséhez. 

Ez talán még az egyszerűbbik része, hiszen ez a történetek felépítésére is igaz, hogy amíg eljutunk egy fordulópontig, az ujjaink sebesen írják a szavakat, de amint túljutottunk az első bonyodalmon, nem tudjuk pontosan, hogyan is tovább. Ez igaz a kapcsolatokra is a történetben. Amíg két szereplő ismerkedik, beszélget, kiismerik egymás hibáit, tulajdonságait, minden egyszerű és maguktól jönnek a szavak. Megkezdődik a kisebb időhúzás az első csókig, amit egy majdnem csók előz meg a valódi előtt. Na és itt kezdődik a gondolkodás, hogy hogyan is tovább, hiszen az eddig teremtett légkört ugyanúgy meg kell tartani és nem szabad hagyni, hogy ellaposodjon. Ha egy mondást akarnék idézni, mondhatnám úgy is, hogy egy pasit nem megszerezni nehéz, hanem megtartani. Ez igaz a romantikus részek írására is. Végig meg kell tartani azt az érzést, amit az elejétől kezdve végig vittetek, egészen a csókjelenetig. Ezt úgy lehet megírni, hogy amíg ismerkedtek a történet elejétől kezdve, nem árultatok el mindent a szereplőkről. Vagy hogy érhetőbben mondjam, ők maguk nem árultak még el mindent egymásnak. Ilyenkor jöhetnek olyan információk, amelyek talán még a történetben sem hangzottak el és a lány először a fiúnak meséli el ezt az élményt vagy emléket. Ezzel szorosabb lesz a kapcsolatuk, hogy csak vele osztotta meg, s ezáltal lesz ez közös titkuk, ami még jobban összeköti őket. Lehetnek kedvenc zenéik, helyeik, ahová szívesen járnak, filmjeik, amiket együtt néznek meg. Csak egyszerűen gondoljatok a mindennapokra, mit csinálnak manapság szívesen az emberek és menni fog.:)A szerelmük elmélyítésére kitalálhattok pár viccet, csipkelődő megjegyzést is, amelyeket csak ők értenek és nekik poénos. 

Most pedig rátérnék egy másik, fontos dologra. Hogyan is kell megírni egy ilyen jelenetet, hogy tényleg élethű legyen és visszaadja azt az érzést, amit mondani szeretne? Egyet tudok tanácsolni: sose bonyolítsátok túl. Itt nem kellenek azok a költői eszközök, hasonlatok, megszemélyesítések, amelyek mondjuk egy tájábrázolásnál kellettek, mert maga egy csók leírása már önmagában mutat és kár elrontani a sok festői szóval, hogy élethűbbnek hasson. Ezek csak rontanak rajta, így csak arra kell törekedjetek, hogy végig őszinték legyetek és ne komplikáljátok túl. Biztosan mindannyiótok életében megkopogtatott már a szerelem. Lehet az is, hogy éppen túl vagytok egy szakításon, vagy éppen egy viszonzatlan szerelemből próbáltok kilábalni. Az is lehet, hogy még sosem voltatok szerelmesek és még nem volt barátotok, de az is lehet, hogy éppen szerelmesek vagytok és értitek, hogy miről is beszélek:) Nem tudhatom, hiszen nem ismerlek titeket, de ebből csak azt akarom kihozni, hogy aki azért nem mer írni szerelmes jelenetet, mert talán még soha nem volt benne része és tapasztalata, ne hátráljon meg és meneküljön előle. Írók vagyunk és nem a személyes tapasztalatunk határozza meg, hogy miről írunk. Hiszen vámpírral sem találkoztunk még, sosem láttunk még gyilkosságot és ölnünk sem kell ahhoz, hogy le tudjunk írni egy ilyen jelenetet, ahol talán a szemünk láttára ártanak valakinek. Írónk vagyunk és a fantáziánk a legnagyszerűbb eszköz, amivel alkotni tudunk. Ezzel bárit el lehet képzelni és higgyétek el, bármit le tudtok írni. Nem kell ahhoz annak lennetek, hogy a történetben leírni tudjátok, éppen ezért aki még nem tapasztalta meg az igazi szerelmet, akkor is tud róla írni, mert az érzés mindenkiben ott van, ahogyan elképzeli. Úgyhogy csak bátorítani tudok mindenkit, hogy próbálkozzatok vele és biztosan ráéreztek majd az ízére és a saját stílusotokra, ahogyan ezeket képesek vagytok megalkotni. 

Remélem, hogy segítettek a leírtak és várom a hozzászólásokat!:) Nektek nehézséget okoz egy ilyen jelenet megírása? Ha igen, miért? Próbálkoztatok már vele, aktív cselekménye a történeteteknek, vagy kerülitek az ilyen helyzeteket? 

Nincsenek megjegyzések: