2012. március 20., kedd

Vendégírói interjú - Izzyfrom


Halihó mindenkinek! Mint emlékeztek, legutóbbi feladatunk egyik nyertese Izzyfrom volt. Most vendégírói bejegyzés helyett, interjú formájában válaszol néhány kérdésemre, amely által mindannyian jobban megismerhetjük őt és az írói világát is! Először is, nagyon szeretném megköszönni neked, hogy elvállaltad az interjút, valamint gratulálok a művedhez, amely lehetővé tette, hogy most válaszolhass ezekre a kérdésekre.

- Mióta foglalkozol az írással, valamint honnan jött az ötlet, hogy írni kezdj? 
- Körülbelül két éve írok komolyabban, de már előtte is voltak gyenge próbálkozásaim versek és dalszövegek formájában, naplót pedig már nyolc éve is van, hogy elkezdtem írni. Talán ebből fakad a szeretetem az írás felé – a naplóírásból. Minden nap gondosan jegyzetelgettem az életem fontosabb eseményeit, de amikor minden rosszra fordult, és a talaj kicsúszott a lábam alól, meguntam, hogy a fárasztó és borzasztó napjaimat még szavakba is kell öntenem, így inkább el akartam menekülni a valóságból egy általam kreált világba, és az írás segített ebben. Menedéket adott, amikor más nem volt rá képes, elrepített a problémáimtól és boldogabbá tett. 
Emiatt az írás számomra maga az élet. Néha nehezebben megy, máskor pedig olyan könnyen, hogy szinte már túl egyszerű, de épp ettől szép. Ettől életszerű. Nem bírnám ki, hogy többé ne ragadhassak klaviatúrát, avagy tollat, és ne írhassak. Számomra ez az élet egyik legfontosabb szelete. 

- Ha elakadsz, sokáig kell kutatnod a szavak és az ihlet után?
- Változó. Néha nehezen találom a megfelelő szavakat, és még ha a fejemben látom is a kész mondatokat, az ujjaim képtelenek leírni őket, egyszerűen megbénulnak. Máskor pedig képtelen vagyok leállni a gépeléssel, a gondolataim olyan gyorsasággal száguldoznak, hogy lehetetlenség őket utolérni. Igazából írás közbe ez az egyik legjobb érzés: úgy írni, hogy teljesen ösztönösen jön. Ebben szerencsés ember vagyok, a fejem folyton teli van gondolatokkal, amiket történetekké kreálhatok. Sokszor gondolkoztam már azon, ez miért lehet, és szerintem köze van ahhoz, hogy sokat utazgatok, olyankor pedig van időm megfigyelni az embereket. Nézem, ahogyan gesztikulálnak, ahogyan reagálnak egy-egy helyzetre, vagy egyszerűen csak kibámulok az ablakon, és tervezgetek. Elképzelek lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzeteket, és egyszer csak ott ülök, egy kész jelenettel a kezemben, amit akár azonnal le is írhatok. Az élet az én ihletforrásom. 

- Mindenki másképp alkot, mindenkinek más az a környezet, amely lehetővé teszi, hogy ihletben gazdagon és nyugalomban teljesen írni tudjon, belefeledkezve a saját világába. Neked vannak bevált írói praktikáid, melyeket szívesen alkalmazol az alkotás során?
- Csak egyetlen egy van, és ez a zene. Írtam már nélküle, és meg kell mondanom, a végeredmény rémesre sikeredett: száraz, élettelen valami volt, színek és érzelmek nélkül. Aztán leírtam ugyanazt a jelenetet hozzá illő zenével. A különbség döbbenetes volt, minden megtelt élettel, érzelmekkel és mélységgel, szóval bátran ajánlom mindenkinek, még azoknak is, akik eddig nem bírtak mellette írni: legalább egyszer próbáljátok meg valami hangulatos zene mellett! Szerintem kihagyhatatlan.

- Én is azt vallom, hogy csak zene mellett lehet írni. Nekem is nagyon fontos, hogy szóljon valami a háttérben, ami megadja az írásom alaphangulatát. Ezáltal, nekem legalábbis, könnyebben jönnek a szavak... viszont tudom, hogy másokat rettentően tud zavarni és csak csendben képesek alkotni. Mindenesetre, tényleg nagyszerűnek tartom ezt a párosítást és örülök, hogy neked bevált. Dolgozol most valamilyen történeten? 
- Nemrég kezdtem bele egy hatalmas projektbe, most erre fordítom minden időmet és energiámat. A főszereplő, Izzy életét mutatja be a könyv, egészen a kezdetektől a teljes szétesésig, majd a visszatérésig. Annak ellenére, hogy az apja gazdag, Izzy sosem volt igazán boldog. Az anyukája korán meghalt, az apja pedig sosem törődött vele, és ez meg is látszik a lány személyiségén: sorra hozta meg a legrosszabb döntéseket, hisz nincs előtte szülői példa. Az egyik ilyen nagyon rossz döntése után kezdődik a történet, amikor már azt hiszi, kilábalt a dologból. De a múltja kísérti… 
Új iskolába kerül, ahol találkozik egy fiúval, akit talán a legvadabb rock isten, akit valaha is látott. Izzy gyűlöli, jobban mondva gyűlölni akarja, mert úgy érzi, nem menekülhet a múltja elől, ám nem veszi észre, hogy Alex nem ugyanaz a fiú. Ő más. De nem feltétlenül jobb. Amikor Izzy végül beadja a derekát, végre találkozhat a fiúnak egy olyan oldalával, amit eddig ügyesen titkolt. Alex bevezeti egy sötét, csábító világba, mely a fiú igazi lényét rejti: drogok, alkohol és hajnalig tartó orgiák. Izzyt mindez vonzza, hisz ki ne vágyna a rossz, vad őrültségre? De ez a világ veszélyes, és ezt ő is tudja: ha egyszer elkapja a hullám, többé nem fogja elereszteni. A kérdés már csak az, készen állsz-e? Döntöttél már? Izzy készen áll, és a játék elindult…
Ebben a könyvben minden benne van, amiről úgy gondolom, fontos lehet: szerelem, tragédia és egy kis sötétség. Tudom, hogy elég szokatlan a téma, és talán kicsit elmebeteg is, és senkit sem fog érdekelni, de nekem nagyon a szívemhez nőtt, és szeretném egyszer kiadatni is. Ez a könyv tényleg megmutatja a fiataloknak, miért kell nemet mondani a drogokra és azokra a dolgokra, amikre még nem állnak készen. Kegyetlenül őszintén szeretném elmesélni, cenzúra és szépítés nélkül, mert ilyen az élet is: kegyetlen, nem mondja azt, hogy ó, ez túl durva, hagyjuk ki! Mindemellett a sötétség mellett megjelenik benne a humor, ami szerintem egy másik kihagyhatatlan tényező. Izzy próbál humoros maradni – hisz ő egy eleve életvidám lány, és ez sosem fog benne teljesen meghalni, még a legnehezebb időkbe sem, még akkor sem, amikor maga a halál látogat el hozzá…

- Izgalmasan hangzik mindez. Igazából, egy témát sem lehetne rámondani a történetedre, hiszen van benne izgalom, szerelem, valamilyen rejtett, sötét dolog is a szereplőd, Alex által... s talán mindezek után talán mfelesleges a kérdés, de mely témák foglalkoztatnak, miben érzed otthon magad?
- Most egyedül ebben a történetben érzem otthon magam, ez teljesen az én világom. Egy elferdített valóság, egy szélsőséges helyzet, egy kicsit túlzó tragédia. Ez teljesen én vagyok. Szeretem elgondolkodtatni az embereket, hogy egy kicsit magukba nézzenek, vajon mindent jól csinálnak-e, helyes-e, amit tesznek. Szerintem ez nagyon fontos.

- Ezt a történetet blog formájában is közzéteszed?
- Régebben két blogom is volt, de mindkettőt bezártam, mert úgy gondoltam, senkit sem érdekel, mit írok, és ez engem is kedvtelenné tett. Nem kaptam visszajelzéseket, úgy éreztem, nem érnek semmit a munkáim, ez pedig teljesen letört. Most, hogy csak magamnak írok, sokkal jobb kedvűen ülök le a monitor elé, mert nem érzem úgy, hogy meg kéne felelnem bárkinek is. 

- Igen, erre nagyon fontos figyelni. Ha tényleg csak a megfelelési kényszer hajtja az embert, az az írás rovására megy. Jó, hogy ezt így megérezted, sokan nem jönnek rá magukkal kapcsolatban. Könnyen benne ragadnak az önhajszolásban és észre sem veszik, hogy már megszokásból, elvárásból írnak és nem a saját örömükre. Akkor, ezek szerint, nincsenek a legjobb tapasztalataid a blogolással kapcsolatban.
- Nincs túl sok jó tapasztalatom, de különösebben rosszak sincsenek. Sosem kaptam negatív kritikákat, de pozitívokat se, teljes volt a közöny. Ennek ellenére azt javaslom, ha ki akarod magad próbálni a blogolásban, csak hajrá! Attól, hogy nekem nem jött össze, ismerek sok olyan lányt, akinek több száz követője van, és igazán sikeres. Ha hiszel magadban, bármi összejöhet. 

- Olvasol mostanában valamit? Van kedvenc könyved vagy olyan, amit szívesen ajánlanál mások figyelmébe? 
- Nemrég olvastam Jay Asher Tizenhárom okom volt… című könyvét, és amikor a végére értem, csak annyit tudtam mondani, „hú”. Tökéletes volt, komolyan. Végig úgy éreztem, oké itt a vége, tuti elsírom magamat… A történet röviden arról szól, hogy egy lány öngyilkos lesz, de előtte felveszi videokazettákra azt a 13 okot, amiért megöli magát, és ezeket a kazettákat elküldi azoknak, akik rajtuk szerepelnek. A könyvet Clay szemszögéből írta meg, aki szintén az egyik ok. Hihetetlenül hátborzongató, ahogyan a fiú sétál a kihalt utcákon, hallgatja a lány hangját, akibe szerelmes volt, de már nem él, és nem is érti, miért van rajta a kazettákon. Ámulatba ejtő. Szerintem az egyik legtökéletesebb könyv, amit valaha olvastam. Tökéletes a kettős narráció, hihetőek az érzelmek, és egyáltalán nem elcsépelt, egyedi. Ajánlom mindenkinek, megéri elolvasni, egy kihagyhatatlan élmény!

Nincsenek megjegyzések: