2016. december 20., kedd

Aprónak tűnő tévedések, helytelen kifejezések


Nem annyira gyakori, de előforduló hibák egyike, amikor egyes szavaknak nem ismerjük a pontos jelentését, és nem megfelelő helyen használjuk fel őket. Ezek olyan hibák, amelyeket nem ismerünk fel időben, hiszen nem vagyunk tudatában, hogy tévesen értelmeztük. Ez főleg kezdő íróknál figyelhető meg, láttam már erre példát- de persze, ezt nem azért mondom, hogy bárki magára vegye. Csak erre fel szeretném hívni a figyelmet, hogy ha nem vagytok biztosak bizonyos szavak használatában, mindig nézzetek utána és bizonyosodjatok meg róla, hogy abba a szövegkörnyezetbe beleillik és megfelelően adja vissza azt, amelyet érzékeltetni, közölni szeretnétek vele. 

Vannak olyan tipikusnak vélt beszédhelyzetben elhangzó megnyilatkozások, amelyek nem nevezhetők egyéninek, saját birtokunkban lévő szóhasználatnak, hiszen ezek bárkinél elhangozhatnak, bárki élhet a használatukkal. 
Ezek közismertek és általában élünk is az alkalmazásukkal, megszoktuk, hogy általuk fejezzük ki magunkat. Viszont ezeknél is érdemes ügyelni a mennyiségre és a változatosságra, hiszen ha minden helyzetben ezeket használjuk- érzelem leírása, gondolat ismertetése során - ugyanolyan unalmassá és átlagossá teheti a történetet, mintha szóismétlésről lenne szó. Mindenképpen az egyediség ellen van és arra kell törekedni, hogy ezek habár kiindulópontként szolgálnak az írásban, ne elégedjünk meg velük. Pl.: a fájdalom késként hasított a testembe/lelkembe.
Ezt a kifejezést gyakran használjuk. Ha viszont egy fájdalom, érzelem leírását körülírjuk, sokkal választékosabb jelzőkkel, sokkal különlegesebb és színesebb lesz az írásunk. Elképzelhetőbb, elhihetőbb és mindenképpen, esztétikailag szebb.

Amikor nagyon ábrázolni akarunk valamit, az ismétléseken, közhelyes kifejezésmódokon kívül más hibába is eshetünk. Ilyen, amikor egy-egy szót egy másik, ugyanolyan értelmű szóval egészítünk ki. Pl.: gyorsan rohant, lassan cammogott, stb.
Ezek a szavak önmagukban is kifejezik a szereplő reakcióit, cselekvését, felesleges még jobban körülírni és megmagyarázni, mégis hogyan cselekszik, tesz dolgokat. Észrevétlennek tűnnek és gyakran használjuk, de mindig figyelemmel kell lenni és meglátni ezeket a típushibákat a szövegben. Viszont, ha ezeket a cselekvéseket hasonlítjuk valamihez, már másabb helyzet. Pl.: úgy rohant, ahogy csak a lába bírta. Olyan lassan mozgott, hogy szinte észrevétlen maradt a sötétben... Így már nem zavaró és nem is tűnik fel, hogy magyarázatot adtunk rá, és még szebben is beleolvad a szövegkörnyezetbe. Megmagyarázzuk és mégis, csak körülírjuk... viszont nem kifejezés-ismétlést követünk el.

A kifejezések körülírása kicsit másabb, mint az előző pontban leírtak, de nagyban hasonlít. Ilyenkor, nem csak egy szóval dolgozunk, hanem egy cselekvő igét illesztünk a meglévő szó mellé, amely tárgyilagossá válik. Ezt, szakkifejezéssel terpeszkedő kifejezésmódnak nevezzük. Pl.: cselekvést folytat - cselekszik. Nem minden kifejezés esetében lényeges hiba ez, hiszen sokszor pont ezt adja meg a cselekvés jellegét. Pl.: főz - levest készít. Itt, a főzés önmagában még nem ad magyarázatot arra, hogy mit is készít a szereplőnk, ellenben vannak olyan mondat részletek, amikor felesleges még jobban körülírni az adott cselekvés mivoltát.
Ezekre a dolgokra talán soha nem is figyelünk, de érdemes eltöprengve, elemezgetni a mondatainkat, írásainkat és ellenőrizni, hogy ránk vonatkozik e bármelyik hiba típus és ennek értelmében, javítani önmagunkon, hogy még jobbak lehessünk, s hogy szebbé, egyedibbé váljon az írásunk is. 

Nektek mi, ezzel kapcsolatban a véleményetek? Várom a hozzászólásokat, kommenteket! :)

Nincsenek megjegyzések: