2012. április 17., kedd

Vendégírónk, Helga novellája - Fagyott lélek



Joan Strick egy teljesen hétköznapi, fiatal lány volt, aki békésen élte nyugodt hétköznapjait. Huszonévesen, telve a jobb életbe vetett reménnyel és hittel szorgalmasan tanulta országának jogrendszerét egy neves egyetemen. Összetette két kezét, amiért felvették. Egyébként bár meg volt keresztelve, nem volt vallásos. Nem érdekelte túlzottan ez a téma, de nem is ítélkezett a hívők felett. Elmélete szerint minden embernek kell valamiben hinnie, és senki más nem szólhat ebbe bele. Ő maga a józan észben, a tényekben és a tudományokban hitt.
Sok ismerőse volt, néhány barátja és egy legjobb barátnője. Szeretett szombat délutánonként sétálgatni, és vasárnap esténként mindig megivott egy pohár meleg kakaót. Ez a szokás még gyerekkorában ragadt rá, hála édesanyjának, aki a világ legfinomabb kakaóját készíti.
Szorgalmasan tanult, néha talán túlságosan is, de tudta, hogy kemény munkájának köszönhetően később termetes babérokat arathat le. Úgy tervezte, neves szaktekintély lesz, egy olyan ügyvéd, aki a jó cél érdekében száll harcba, és mindig győztesként fog távozni a csatamezőről. Ha más nem is, az erkölcsi győzelem mindig az övé lesz. Ezt már korán megfogadta, és mindent megtett annak érdekében, hogy ezt a magának tett ígéretet be is tudja majd tartani.
Mindent egybevetve tehát bátran kijelenthetjük, hogy Joan Strick bizony átlagos életet élt. Ha valaki könyvet, vagy akár csak egy kisebb történetet akarna írni róla, akkor egyenesen unalmasnak is nevezhetnénk. Ugyanakkor ez koránt sem mondható el Joan Strick haláláról. Ez már egy fokkal érdekesebb mese.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy gonosz, pszichopata férfi, aki sanyarú gyerekkora és még sanyarúbb felnőtt kora miatt a nőket okolta. Először az édesanyját, akit a legelnézőbb ember sem nevezne édesnek. Aztán egy általános iskolás osztálytársát, aki röhögve tépte szét az általa küldött Valentin napi kártyát, amire életében először és utoljára írta le őszintén az érzéseit. Ezek után már minden nőnemű személyt gyűlölt, aki csak belecsöppent az életébe. Sokszor fantáziált a különböző módokról, ahogy meggyilkolja őket szép sorban.
Ezek után nem tellett sok időbe, míg az elméleti tervezgetést a gyakorlatban is kipróbálta. Mondhatnánk, hogy szegény szerencsétlen, a társadalom számkivetettje, mások tehetnek arról, hogy ilyen férfi lett belőle, de azt hiszem, Joan Strick nem így vélekedne. Szerinte az ember maga alakítja a sorsát, és a legszörnyűbb körülmények közül is kikerülhet győztesként valaki, ha igazán akarja.
Tehát Joan Stricknek és ennek a bizonyos férfinak, akinek a neve örök homályba veszett, már csak az életvitelük miatt is elég csekély esélyük volt arra, hogy egyszer összetalálkoznak. A minimális valószínűség ellenére a véletlen találkozás megtörtént, és onnantól kezdve Joan Strick napjai meg voltak számlálva. Ám erről még csak a férfi tudott.
Néhány órával az emlegetett pillanat után, a férfi már tudta Joan Strick nevét, lakcímét, és plusz mínusz két évvel a korát is megsaccolta. Követte őt, majd az emeletes házban lévő postaládák címkézéséből ítélve hamar kikövetkeztette, hogy legnagyobb szerencséjére egyedül él. Röhejesen könnyű dolga volt.
A következő napi tevékenységét a férfi csak egyszerűen vadászatnak hívta. Megfigyelte, tanulmányozta a kiszemeltje már emlegetett, hétköznapi életét. Aztán éjszaka, amíg a lány aludt, megtervezte, hogy mi lenne a méltó halál Joan Strick számára.
Meg kell hagyni, nem volt túl kreatív, de a végkifejletet figyelembe véve, ez aligha számít valamit. Könnyedén betört az áldozata lakásába, amíg ő az iskolapadot koptatta, majd várt úgy három-négy órát. Mikor Joan Strick megérkezett, a férfi egy arra alkalmas pillanatban hátulról leütötte. Ám még nem halt meg, csak elájult. Jó néhány órácskát eljátszadozott még vele, amit Joan Strick élete iránti tiszteletből nem részleteznék. Amit tudni kell, hogy végül egy kés okozta a halálát.
Az éjszaka kellős közepén, amikor az emberek többsége mélyen aludt, a férfi kivitte a házból Joan Strick holttestét, betette a kocsija csomagtartójába, majd elhajtott a várostól nyugatra elterülő hatalmas területet elfoglaló erdőbe. Megkereste a megfelelő helyet, majd két óra leforgása alatt kellően mély gödröt ásott.
Túlzott óvatossággal és gyengédséggel belefektette a testet, néhány percig hangtalanul bámulta művét, majd eltemette a huszonegy éves, egyetemi hallgatót, Joan Stricket, aki vasárnap esténként meleg kakaót ivott.
Joan Strick mindezt végig nézte. Attól a pillanattól kezdve, hogy szíve utolsó dobbanásával kilehelte lelkét, ott kísértett a férfi felett, aki bizarr nyugalommal takarított fel maga után. Sokáig nézte végső nyughelyét, még azután is, hogy a férfi elment. Időérzéke odalett, így akár percek, órák, de akár hetek is eltelhettek néma mozdulatlanságban. Azon gondolkozott, hogy hol vannak a babérok, amiket le akart aratni?

1 megjegyzés:

Mili és Kylie írta...

Hello!

Érdekes történet!
Szerintem jobb lett volna más nézőpontból írni.Az e/3 nem egészen vág ide, főleg nem az elbeszélő szem szögéből. Mert akkor aki elmeséli a történetet miért nem tudja a gyilkos nevét? Akkor egyáltalán honnan tudja, hogy a lány meghalt, ha sosem derült rá fény? Ha e/1- be írtad volna Joan szemszögéből mindez érhető lett volna, mivel nem is ismerte a gyilkosát.Így viszont elgondolkodtató, hogy az elbeszélő honnan tud olyan részleteket amikről senki nem tud csak Joan és a gyilkos.
Ha mindentudó elbeszélő van jelen a novellában az kéne tudja a gyilkos nevét is, ha az áldozatrét tudja.
Kylie