2012. július 7., szombat

Shaera - A kis művész - Penna Galéria


Ha túl sötét a való

és a kies mélybe húz,

ha lelked lángja mohó
tűzzel rideg létet zúz,
a vonzó odaát elszeret a földről,
s te kacagva úszol álomhabokon,
míg a kínkeserv testedből
új játékszert fon.


A kis művész

- Nagyon fázom.
A halk nyöszörgésre az anya szemei kipattantak, és keze már a lerúgott takarót kereste, hogy visszahúzza az izzadó kis testre. Szégyellte figyelmének lankadását; hűs tenyerét bűnbánó éberséggel helyezte a sápadt arcra - csak a szemét övező, a félhomályban kísértetiesre duzzadt foltok árulkodtak a hosszú napokról, amelyeket aggódó virrasztással töltött.
- Éhes vagyok.
- Ó, Annie – sóhajtotta. Már csak ennyire futotta erejéből. Az apró szoba sarkában álló asztalkához csoszogott, és kihúzta a fiókot. Szeme az utolsó szelet kenyérről a másik ágyban nyugtalanul hortyogó alakra rebbent, majd vissza az aszott ételre. Szája sarka megrándult, ahogyan kettétörte azt, és a nagyobb darabot visszatette a helyére. Csak addig kell kitartson, amíg Annie elég jól lesz, hogy magára hagyja, és egy újabb alkotást eladjon a bolhapiacon. A szobrocskákért kapott fillérekből akár egy újabb hétig jóllakhatnak. 
Annie éhesen falta be az utolsó morzsát is, és mohón ivott rá, majd visszamerült lázálmába.
- A tenger… olyan gyönyörű… nézd, milyen szép – az anya sem tudta már megmondani, mikor van magánál, és mikor fecseg álmában. – A fény csillog a delfinek hátán, és mind rám mosolyognak! Ússzunk a teknősökkel, anyu…
Az éjszaka mérhetetlenül hosszúra nyúlt, megint. Nem engedte, hogy a könnyek megtalálják útjukat a szívétől az arcáig. Nem szabad elhagynia magát, hiszen minden rendben lesz – és nélküle ki viselné gondját a gyermekeinek, miközben Annie visszanyeri az erejét, az üdeségét, a mosolyát, az énekét... Annie újra vidáman fog dalolni, és megint rajzolni fog, semmi kétség. Pillantása az ágy sarkánál álló polc felé vándorolt.
- Fogok neked aranyhalat, hogy játszhass vele. Játsszunk…
A kisfiú felsírt a szomszéd ágyban, és az anya odalépett, hogy egy altatót dudorászva megnyugtassa. Hangja és gondoskodó érintése hamar álomba ringatta a kisfiút, és Annie is abbahagyta a motyogást. Az anya felsóhajtott. Lábujjhegyen lépett vissza az ágy lábánál álló székhez, de mielőtt leült, leemelt a polcról egy köteg papírt. Az ablakon beszűrődő derengésben már ki tudta venni az erősebb vonalakat a legfelső lapon. Nemsokára itt a reggel. Reggel minden jobb lesz. Ujjai lágyan végigsimítottak a papíron, amelynek felszínét érdessé tette a festék. 
- Olyan szép… gyere, ússz velünk… a fény… a fényben. Halak…
A kontúrok a lapon lassan kirajzolódtak. Gyerekrajz volt, de mégsem az. Annie keze műve – valódi műalkotás. Az anyára saját arca mosolygott vissza róla, vonásait egy önfeledt pillanatban elkapva, és szemébe azt a tüzet lopva, ami csak akkor ragyogott benne, amikor alkotott. A szemek szürke, életunt, valódi másai fájdalmasan csillantak, és az anya torkában szorítást érzett, ezért gyorsan, gondosan a köteg aljára helyezte az arcképet, felfedve a következő rajzot, amelynek minden részletét ugyanúgy ismerte, mint a többiét, hiszen ezer és ezer alkalommal itta már be őket minden érzékével.
- Szebb az a világ – mondta Annie hirtelen. Szeme tágra nyílva meredt a plafonra. Már nem motyogott. – Bár te is odajöhetnél velem, és öcsi is úszhatna a tündöklő óceánban. 
- Ez a világ is szép, meglátod – felelte az anya, és talán egy kicsit túl erősen is szorította Annie kezét. – Fesd le, és valóság lesz az is, meglátod.
- Már valóság.
Az anya tekintete a rajzra siklott, amelyet a paplanra ejtett, amikor Annie keze után nyúlt. Azt tengeri lények népesítették be, életre keltve az idilli képet, amit Annie sosem láthatott – de talán mégis látta. 
- Megígérem, hogy magammal viszlek oda – suttogta a kislány. – Ott megvárlak majd, és addig úszkálok a ten… a tengerben. Szelídítek neked delfint. Ott… ott találkozunk.
Keze már nem szorított vissza, légzése halk hörgéssé vált, majd elhalt. Az anya zokogva borult a paplanra, míg a kisfiú békésen aludt a szomszéd ágyon. 
Másnap egy újabb, Annie-t ábrázoló szobrocskát adott el néhány fillérért, amelynek a talpán ennyi állt: Művész.

Nincsenek megjegyzések: