2012. július 30., hétfő

Vendégírónk, Shaera gondolatai - Mitől lesz izgalmas egy történet, hogyan teremtsünk feszültséget?


Remek kérdés ez, ami a történetalkotás esszenciájához vezet minket. Tudni kell rólam, hogy ha az írás mestersége a téma, jobban kedvelem – első körben mindenképpen – az átfogó nézetet, távolabbi perspektívát, mint a kiragadott részletek boncolgatását. Persze utóbbi is szükséges, de épp a túlzottan részletező tanácsok vezetnek ellentétes vélekedéshez egyazon témáról, és zavarják össze az egyszeri írót, aki azt hitte, könnyű kérdésre keresi a helyes választ. Helyes válasz gyakran nem létezik, ám ha perspektívába helyezzük a dolgokat, akkor találhatunk okokat, és a miért birtokában már magunk is rálelhetünk az adott szituációban alkalmazható hogyanra. Azt is előrebocsátanám, hogy a következőkben leírtak az én személyes véleményemen, tapasztalásomon alapulnak, illetve más íróktól tanultakon (ahol tudom a forrást, megjelölöm). Bármilyen jellegű ellenvetést, felvetést, kérdést, és mindenféle irányú továbbgondolást szívesen olvasok és válaszolok meg a kommentekben. Szóljatok hozzá, mert a tanulás egyik legjobb módja a dolgok megvitatása!
Feszültségteremtés. Egy történet sikeressége - hogy mennyire ragadja meg az olvasót - ezen áll vagy bukik. Ha nincs konfliktus, nincs feszültség. Ha nincs feszültség, nincs történet. Ha nincs történet - nos, akkor az olvasó valahol az első és a tízedik oldal között (novella esetében hamarabb) le fogja tenni az irományt, vagy továbbnavigál a böngészőben megnézni a facebook oldalát, és két perc múlva arra sem fog emlékezni, hogy olvasta azt a bizonyos első néhány oldalt. Azért, mert unalmas, és ami unalmas, azt elfelejtjük.
Ahogyan Larry Brooks minden adandó alkalommal hangsúlyozza, a történet definiálására - ő főként regényről beszél, de valójában bármi, ami történet -, ha csak egy szavunk volna, az nem a cselekmény, és nem is a karakter lenne, hanem bizony a konfliktus. (Aki nem ismerné Larryt, érdemes az oldalán körülnézni, mert az íráshoz nélkülözhetetlen tanácsokkal, forrásokkal van tömve.)
Jó hír vagy rossz, ki-ki döntse el maga, de a feszültség létrehozása – mint az írás során felmerülő legtöbb dolog – nagyban művészi kérdés, és tehetség, adottság, ráérzés, tapasztalat függvénye. Amennyire tanulható dologként leírható, annyira megpróbálom itt megragadni.
A jelenetenként megmutatkozó drámai feszültség folyamatos jelenlétet és fokozást igényel a fent leírt olvasói reakció elkerülése végett. A történetalkotás alapvető szabályainak egyike ez további fontos elemek mellett. Ez nem csak a krimikre és a horror, fantasy vagy egyéb akciódús műfajban írt alkotásokra vonatkozik, hanem a romantikus és más kevésbé véres művekre is. Persze a feszültség mértéke és főként formája nagyban függhet a zsánertől, de az alapja mindenütt ugyanaz – hogy van.
A konfliktus forrása nem lehet kizárólagosan belső. Persze a belső küzdelmek, a hős meghasonulása önmagával, mind hozzáadnak a feszültséghez, ám az olvasónak, hogy igazán szoríthasson a hősért, kell valaki, aki ellen igazán drukkolhat. Az erős, hatalmas, félelmetes ellenfél elengedhetetlen kelléke, vagy inkább alapja a feszültség megteremtésének. Hiszen ha nem áll egy két méter vastag betonfal kedvenc hősünk útjába, hogyan is tudná megmutatni, hogy képes áttörni rajta? Gyakran előfordul az is, hogy a ló másik oldalára esünk át – szinte már a „főgonosz” a főszereplő, aki zseniális ördögi terveivel háttérbe szorítja a főhőst, aki így végig reagálni kényszerül, és nem villanthatja fel a maga hősies tulajdonságait –, ekkor azonban a hibát általában a hősben kell keresnünk, mert a gonosz csak teszi a dolgát.
Tehát kreáltunk egy hőst, akinek van egy célja, amiért küzd, és az olvasó is átérzi a harc tétjét. Ehhez hozzáadtunk néhány – jobb esetben jó néhány – hátráltató elemet, kőkemény akadályt, és máris jó úton járunk. Ahhoz, hogy a kritikus jelenetekben, de leginkább minden jelenetben (az expozíciós célúak kivételével) kézzelfogható, és az olvasó által átérezhető legyen a veszély – annak a veszélye, hogy a hős nem jár sikerrel –, persze az is szükséges, hogy a megfelelő történetalkotási és nyelvi eszközökkel ábrázoljunk, ami egy külön könyvet megérne (írtak is már párat róla, Amazonon lehet keresni Browne és King könyvére, vagy James Scott Bellére például). A melléknevek felesleges halmozására és egyéb történetgyilkos elemekre nem térnék ki külön, de azért megemlíteném a nézőpont fontosságát. És itt nem csak az egyes szám első személyben írt történetekre gondolok, hanem mindenféle narrációs verzióra. E/3-ban is valakinek a nézőpontjából látjuk a dolgokat, hacsak nem mindentudó a narrátorunk – de még ekkor is tudni kell, hogyan érjük el, hogy az olvasó átérezze, amin a hős keresztülmegy.
Mivel a feszültségteremtés mikéntje visszavezet minket a történetalkotás teljes irodalmához, ez a bejegyzés a teljesség igénye nélkül íródott, és igen sűrűre sikerült, mert megpróbáltam a lehető legtöbb gondolatébresztő elemet belecsempészni, aminek nyomán már elindulhat az író a maga felfedezőútjára a hasznos források rengetegében. Hogy a káoszban némi rendet teremtsek, felsorolom a konfliktus létrehozásának – és egy izgalmas történet megírásának – alapvető elemeit. Azokat, amelyekben megjelenik, és amelyek feltétlen odafigyelést igényelnek ebből a szemszögből. A szemfüles olvasó látni fogja, hogy ez a lista gyakorlatilag tényleg felöleli az írást, mint olyat, így aki hozzátesz valamit, ami nem sorolható sehova, az kap egy… nem tudom, piros pontot, de egy elismerő bólogatást mindenképpen. Az alábbi pontok mindegyike egy-két könyvnyi anyaggal simán felölelhető:
-          koncepció: az alapötletből néhány „Mi lenne, ha?” segítségével létrehozott átfogó elgondolás, amelyen át a tömör, majd a kidolgozott vázlathoz vezet az út.
-          karakter/a hős: kidolgozott háttértörténettel rendelkezik, belsőleg és külső szempontokból is jól felépített. Végigjárt útja során – az a bizonyos ív –, annak köszönhetően olyan fejlődésen megy át, amely által valóban hősiessé válik, és ő idézi elő a végkimenetelt.
-          felvetett kérdések és témák: hogyan és mit mozgat meg a mű az olvasóban gondolati szinten – általános igazságok nyújtása mellett el is gondolkoztatja? Több oldalról is rálátást enged egy helyzetre? Feltárja az igazságot?
-          szerkezet: a cselekmény sorrendje, felépítése. Meghatározza az olvasói élményt, a karakter ívével párhuzamosan a történet ívét rajzolja meg. A megfelelő fordulópontokkal segíti a ritmus eltalálását, meglepi az olvasót, megnyeri és meghálálja a figyelmét.
-          jelenetek kivitelezése: a jelenet a rendeltetésének megfelelő információt nyújtja, és továbbviszi a hős karakterének felépítését. Az ideális feszültség eléréséhez a lehető legkésőbbi pillanatban kezdődik.
-          írói hang: maga a próza, az írás az olvasó szemszögéből. Jó, ha könnyen olvasható, gördülékeny, és érezhetően sugallja a mögöttes tartalmat. Feszültségkeltésre kiváló eszköz, és előbbivel egyetemben azon elemek egyike, ami kevésbé mesterség, és sokkal inkább művészet. Könnyű túlbonyolítani, és ez által élvezhetetlenné tenni vele egy művet.
-          az ötlet, koncepció ereje: mennyire ragadja magával az olvasót maga az alapötlet? Mennyire lebilincselő, kreatív, újszerű?
-          maga a konfliktus, a feszültség folyamatos fenntartása
-          a mű ritmusa, tempója
-          együttérzés a hőssel: nem kell, hogy ő maga szerethető legyen. Az kell, hogy a cél, amiért küzd, az olvasónak is fontos legyen. És persze legyen akadálya.
-          és az a bizonyos utazás, amit az olvasó maga is végigél, átérez a hőssel együtt.
Ez a 6 + 5 mindent átfogó pont kedvenc iránytűim egyike, és megint csak Larry Brookstól származik. 

Nincsenek megjegyzések: