2012. augusztus 28., kedd

Vendégírónk, Judit novellája - A szív hangjai



Lakestown a hűvös őszi hajnalon ködbe burkolózva üdvözölte a Nap első sugarait, amik most a fehér kerítéses viktoriánus stílusú ház ablakán is beköszöntek. Ezek a sugarak kezdték erőtlenül melengetni Mira arcát, aki az ágyán békésen aludt. Nemsokára viszont álmos kiscicaként próbálta nyitogatni a szemeit barátkozva a fénnyel. A következő pillanatban fájó szúrást érzett a nyakában, így reflexszerűen odanyúlt és apró, törékeny ujjaival megérintette az egykori két kis vámpírfog ütötte seb helyét. Azoknak a sebeknek a helyét, amiket tegnap éjszaka Daniel helyezett oda, mikor együttlétük során a lány vérét itta. Mirának ekkor eszébe jutott a tegnap este, mikor a férfi átjött hozzá, hogy búcsút vegyen tőle, mert úgy döntött örökre elhagyja a várost, ami számára csak szenvedést okozott. A lány szemébe a felismerés pillanatában könnyek gyűltek, mikor is rá kellett döbbennie, hogy a férfi az előtt távozott a szobájából és ezzel az életéből is, mielőtt felébredt volna. Így nem volt esélyen marasztalni a szeretet lényt, hogy megvallja eddig féltve titkolt szerelmét az éjszaka kegyetlen vadásza iránt. Mira szíve ekkor összetört és lelkébe üresség költözött, ami a szenvedés magvait hordozta magában. A lány úgy érezte, hogy a férfi nélkül nem lehet esélye boldogságra az életben és ő ezt sosem mondta el neki, hogy beismerő vallomásával maga mellett tudhassa, mikor a férfi csak ezekre a bűvös szavakra várt tőle. Mira azt kívánta bárcsak meghalhatna, hogy ne kelljen ezt a reménytelenséget éreznie. De rá kellett döbbennie a rideg valóság puszta tényére, hogy a halál adhat csak neki esélyt a boldogságra, hogy a szeretett férfival lehessen, mert a férfi az éjszaka bőségesen adott neki a véréből. A vérből, amely Daniel szervezetében keringett, amit átjárt a férfi hallhatatlansága. A vért, ami lehetővé teheti, hogy ő is a férfihoz hasonlóan vámpír legyen. Ezáltal örökkön-örökké fiatal maradjon, hogyha rátalál a szeretett lényre, akit most elvesztett az övé lehessen, jöjjön el ez az idő egy nap vagy egy évszázad múlva.

 Ez a tudta reménnyel töltöttel el a szívét. Így legyőzve magában a halál iránti félelmet bátran indult el a konyhába, hogy szerezzen egy kést, amivel véget vethet immáron boldogtalan életének. Kétely nélkül emelte fel a konyhában a pultról a szeletelőkést és vette magához, hogy újra visszatérjen szobája rejtekébe, ahol magára zárta az ajtót és elhúzta a függönyöket, hogy senki se zavarhassa meg. Mira ezt követően letelepedett a szőnyegre és maga elé tette a kés, hogy még egyszer végig gondoljon mindent, de most sem változott meg a szándéka. Határozottan tudta, hogy itt és most a szerelemért véget vet emberi életének, hogy vámpírként létezzen tovább. A következő percben lehunyta szemeit, sóhajtott egy nagyot, aztán megmarkolva a kést és felemelte, végül egy határozott mozdulattal döfte át a mellkasán a halált hozó fegyvert szemrebbenés nélkül, ami halálos sebet ütött testén. Először kínzó fájdalmat érzett mellkasában, aztán végig futott a testén a dermesztő hidegség, végül a szőnyegre dőlt erőtlenül, mialatt a körülötte lévő vértócsa egyre nőtt.

-        Szeretlek Daniel örökkön-örökké – suttogta hörögve utolsó szavait, mialatt mosoly ült ki az arcára, miközben távozott az élők sorából.

Az elkövetkező órákban élettelenül feküdt teste a szőnyegen aprócska szobájában. Kora délutánra fordult az idő, mikor éledezni kezdett és egy hatalmas horkanás közepette, mintha hosszú vízalatti tartózkodás után jutott volna újra a megváltást jelentő felszínre, most Mira úgy tért vissza az élők közé mint élő halott. A visszatérés után zúgott a lány feje, mialatt csillapíthatatlan éhség kezdte a torkát kaparni, vágy az emberi vér iránt. Mira összeszedve magát, hogy legyőzze ezeket a kínzó érzéseket, mialatt minden érzése egyre intenzív, minden a környezetében sokkal erőteljesebb lett. A következő pillanatban feltápászkodott nehézkesen a szőnyegről és a lány a tükörhöz ment, hogy megnézze magát. A tükörből egy göndör ébenfekete hajú lány köszönt vissza rá, halovány sápadt bőrrel, éj sötét szemekkel és vérvörös ajkakkal, aki most már az éjszaka rettegett vadászaként létezett. Új külseje először megrémítette, aztán egyre jobban tetszett magának, mialatt egyre jobban érezte magát és kezdett minden csillapodni, ami eddig benne tombolt.

A következő pillanatban eszébe villant, hogy miért is választotta a vámpír létet, így nem habozott tovább, hanem az ékszeres szekrényéből előkereste a kis zöld köves nyakláncot, amit Daniel adott neki a születésnapjára, ami egykor a testvére tulajdona volt, ami Samet védte egykor a Nap ártó sugaritól. Így feltette a nyakláncot és az ablakhoz sietett, kinyitotta és kiugrott rajta, hogy belevesse magát a világba, hogy a végén az áhított férfira rá találjon nem érdekelve, hogy mibe kerül. Első útja a városi kórházhoz vezetett, hogy beszerezze a létezéséhez szükséges emberi vért. Bár a lopás nem volt az ínyére, de Danieltől tudta, hogy ez így még mindig sokkal jobb, mintha ártatlan emberektől venné el a vért, annak ellenére, hogy tudta ez is befog következni abban a percben, mikor a vámpír ösztönök eluralkodnak rajta. De ez most egyáltalán nem érdekelte, mert a szeretett férfi megtalálását tűzte ki célul és nem érdekelte, hogy kinek az életét kell elvenni ezért. A teli táska vérre elindult a világba, hogy bejárja azokat a helyeket, amikről Daniel mesélt neki, hogy hol szokott élni, ha el akarja fejteni a számára fájdalmas eseményeket a világ elől elmenekülve. Tudta a lány, hogy hosszan tartó feladatra vállalkozott, mivel Szibéria kegyetlen zord tájaitól Skócia végtelen hegyekkel körülvett zöld lankáin át egészen Dél-Amerika pampáiig lehetett a férfi, de ez most nem érdekelte csak az hogy megtalálja, mert elszánt határozottsággal indult útnak nem törődve emberi szeretteivel.

Mira ezt követően közel száz éven át kereste a szerelmét, aki mindennél kedvesebb volt szívének, de ez alatt az idő alatt sehol sem talált. Voltak alkalmak, hogy úgy érezte jó nyomon jár, így közel érezte magához az áhított lényt. De ezen reménye minduntalan hamar szertefoszlott, mikor újra és újra csalódnia kellett, hogy nem az ő Danielét talált meg csak egy vámpír, aki hasonlít rá. Így az utolsó évtizedekben már remélni sem mert, de a szíve mélyén bizakodott, igaz ez a bizakodás egyre jobban kezdett fogyni.

A lány hitének fogyásával változott meg Mira is évről évre csalódásról csalódásra. Színes, kihívó ruháit egyre sötétebbekre cserélte; élénk játékos sminkje helyett egyre komorabb gyászol színeket használt, ahogy lelke is egyre zordabb és üresebb lett, így fekete festéket, rúzst használ elrejtve csábító vérvörös ajkait. Végül már teljesen feketébe borult a lány jelezve a külvilágnak, hogy a belsőjében mekkora tátongó űrt van, ami egyre jobban felemészti és rányomja visszavonhatatlan bélyegét külsejére is, ezzel egyszerre fogyott Daniel megtalálásába vetett egykor szikra szilárd hite, ami most egy kupac porként feküdt elődre, a sötét, komor és elborult reggelen, mialatt visszatért skóciai kastélyéba a vadászatról. Mira mialatt a kövezett keskeny úton sétált örökös lakhelyéül választott épülethez biztosan érezte, hogy a bizakodás utolsó szikrája is kihunyt szenvedő szívében, ahogy a fekete eső felhők lassan, de biztosan takarták el a nap legutolsó éltető sugarát is. Már nem hitt abban, hogy megtalálhatja a férfit, így hosszas vívódás után eldöntötte, hogy örök száműzetésbe vonulna grensville-i birtokon magányában, valamint fájdalmába temetkezve. Úgy döntött elvisel a sors rámért csapását, amivel eddig dacolt tűzön-vízen át, hogy a Párkák ellen küzdve és kijátszva őket akarja megtalálni a férfit, akit elszakítottak tőle, aki mostanra már halott is lehet. Így átkozta magát, hogy naiv elbizakodottsággal hitte, hogy elérheti a vágyott boldogságot a vámpír oldalán. Úgy érezte, hogy mérhetetlen nagy ostoba hibát követett el, hogy átváltoztatta magát, ezzel vámpír létre kárhoztatta az idők végezetéig. Vámpír létre, ami alatt megannyi életet oltott ki kegyetlenül, hogy tovább élhessen. Most már belátta, hogy hasztalanul tett nyomorulttá családokat, akinek a szeretteit vette el táplálék gyanánt., de akkor mindezt helyesnek vélte.

Gondolatai közül két erős kar ragadta ki, amik hátulról fogták át, így Mira nem láthatta ki vonja magához szorosan. Az idegen a következő percben arcát a fekete hajzuhatagba fúrta, miután eldobta a csipke esernyőt a lány kezéből. Mira először rá akart támadni az ostoba alakra, aki így ölelgeti, de  ekkor ismerte fel ki is az akinek ölelő karjai fonódna nádszál vékony derekára.

-        Daniel – suttogta elcsigázottan és félve kimondva a szót, mintha attól tartana, hogyha megfordul a férfi eltűnik, mintha sosem lett volna ott, bár kételkedett abban, hogy ez most a valóság vagy elméje játszik vele gonosz tréfát.
-        Igen, szerelmem – lehelte a lány fülébe a bűvös szavakat szenvedéllyel telve, mialatt visszatért Mira személbe a rég kihunyt ragyogó csillogás, hogy mostantól minden más lesz és mégis örökké boldog lehet, így már tudta, hogy minden jóra fordul örökre. Számára pedig új élet kezdőik ezentúl.

Nincsenek megjegyzések: