2012. szeptember 25., kedd

Vendégírónk, Jega alkotása - A következő élet álma



„Nem akkor kezdődtem, amikor megszülettem, sem akkor, amikor megfogantam. Folyamatosan növök, fejlődöm megszámlálhatatlan milliárdnyi ezredéven keresztül... az összes, előző énemnek megvan a hangja, visszhangja és súgása bennem..óh megszámlálhatatlanszor
fogok még újraszületni.”
— Jack London
Öregasszony nehézkesen elcsoszogott a terasz végében álló kutyaólhoz, lehajolt és beleöntötte a kutyatálba, a lelkesen ugráló kutya vacsoráját. Megsimogatta a boldogan lefetyelő eb széles hátát, és szép komótosan visszaballagott. Az ajtóban megállt, kibámult az esti sötétségbe, szeles téli este volt, a távolban kutyák ugattak, a fogyó holdat felhők takarták. Gondosan bezárta az ajtót, hangos csörömpöléssel rakta le a mosogatóba az edényt. Bebaktatott a fürdőszobába, leült a székre és nagy ügyel bajjal levetkőzött, gondosan összehajtogatta a levetett ruhákat, megmosta a maradék fogát, a fürdő ajtajában megállt és azon morfondírozott, hogy valamit még akart, aztán a fejéhez kapott, aha, a lupé kéne még. .
Nyögdécselve befeküdt az ágyába, a plafont bámulva elgondolkodott a halálról, minden este gondolt rá lefekvéskor, mert álmában szeretett volna áthajózni a holtak birodalmába, mint az apja, akinek megadatott ez a kiváltság, de tudta, hogy ez ritka ajándék, talán csak az igazán jó emberek jutalma ez a sorstól. Nagyon vágyott igaznak hinni a reményét, hogy amint meghal az ember, a lelke máris egy újszülött kicsi testét veszi bérbe egy emberi életre. Ki tudja ezt, és tovább nézte a plafont kétkedőn.. Kint egyre jobban erősödött a szél, már behallatszott a szobába is a szélcsengők csilingelése. Nem is lenne rossz újraszületni, de nem ide, hanem egy nyüzsgő, kellemes klímájú, tengerparti város, hatalmas hegyekkel övezve, pont megfelelne az elképzeléseinek. Mondjuk valahol Dél-Amerikában, vagy Ausztráliában, igen ezekre helyekre vágyott mindig, ha a következő életében teljesülhetne, máris örömmel halna. Na,de erre még senki sem adott garanciát. Porból lettünk, porrá leszünk! Hát ez olyan lehangoló, így nincs sok kedvem a halálhoz, gondolta. Furcsa ez az egész, mert a testünk hétévente megújul, egyetlen sejtje sem a régi, csak az énünk tudata marad örök, nem változik. A testünk a fiatal rugalmasságát az idő haladásával teljesen elveszti, vén szipirtyókká leszünk, de a lelkünk, az fiatal marad.
Azt mondják, hogy azokkal az emberekkel találkozunk, akiket ismertünk, pontosabban, akikhez nagyon közel álltunk. Eszébe jutott az első házassága, ködös emlékei voltak már csak róla, azokat is megszépítette a távolság. Igen, jó lenne újra élni az életet vele, de most már a teljeset, nem csak azt a kurtát.
Nehézkesen elfordult, megigazította az olvasáshoz a kislámpát, feltolta az öreg szemüvegét az orrára, és a lupé segítségével olvasgatott néhány oldalt, de hamar elálmosodott. A nagyító halk koppanással a szőnyegre hullt, a könyv ráborult az arcára, alatta csendes horkolással mély álomba merült. Kint orkánerejű szél cibálta a fákat, a szélcsengők hangját elnyelte az üvöltése.
Egy erős áramlat lerántotta a mélybe, fuldoklott, majd újra a habok fölé emelte egy hatalmas hullám, a part felé igyekezett hasztalan, ott egy hatalmas vaskapu állt, és egy ismerősnek tűnő rendkívül magas férfi állt egy botra támaszkodva, és várt. Rá várt, érezte, és tovább küzdött a hullámokkal. Amikor egy irtózatosan nagy hullám a mélybe taszította, úgy érezte szétrepedt a tüdeje, hirtelen csend lett, úgy hitte, hogy kidobta a víz a partra, de minden ízében remegve látta fentről, a víz mélyén ringó élettelen testét.
Ebben a percben Dél-Ausztrália tengerparti városának, Adelaide  kórházának szülőszobájában egy csepp kislány hangos sírással adta tudtára a világnak, hogy megérkezett. A család boldog volt, a gyermek szép és egészséges, az élet csodálatos.
Hidegen csurgó esőben áll a postás a ház előtt, hiába csenget, csak a kutya ugat dühödten. Bedobja az értesítést, elindul a szomszéd házhoz, hogy megkérdezze mi történt a nénivel.
Sok-sok év elmúltával, két öreg ember üldögél a padon, nézik az óceánba hulló napot, mindketten ugyanarra gondolnak, a boldog, de gondokkal tarkított hosszú együtt töltött életükre, az egyre távolodó ifjúságukra..

Nincsenek megjegyzések: