2012. október 13., szombat

Őszi hangulatfestés szavak által - Eredményhirdetés


Szép, őszi napot mindenkinek! Annyira gyönyörű ma az idő, az embernek még a kedve is jobb lesz :) Én pedig, mint minden második vagy harmadik szombaton, megérkeztem a feladat eredményével, amely nem kis fejtörést okozott számomra. Bámulatos műveket olvashattam tőletek és nagyon hálás vagyok azoknak, akik írtak a feladatra és részt vettek a sikerességében. Gratulálok mindenkinek és köszönöm a részvételeteket! Sokat gondolkoztam, mérlegeltem... talán ez ihlette a jelenlegi feladatot is, melynek témáját talán már láttátok, vagy ezután meglesitek... de végül, a sok-sok írás közül, egy valakit emelnék ki, aki számomra nagyon különlegeset alkotott. Kivételes írás és most valahogy úgy éreztem, hogy egyedül érdemli meg a helyezést. Egyetlen vendégírónk van tehát, aki nem más, mint...


Niccoló Tengerjáró - Csúnyaszép


˝Azon a ponton voltam, hogyha még egy perccel tovább kell hallgatnom a zenedoboz őrjítő vernyákolását, kiugrom az ablakon. Persze nem gondoltam komolyan, hiszen a vonat dühödt vadkanként száguldott, én meg nem akartam törött csontokkal gazdagodni. Jobbára élesen beszívtam a levegőt, és próbáltam nem gondolni semmire.A dallam vidám volt, a dúrok egyik gyönyörű példánya. Úgy képzeltem, tökéletes lenne, ha egy gyerek játszaná el, és nem egy ilyen szerkezetből szólna. Mégis, a zenedoboz túlságosan mű zaja belerondított az egészbe, és élvezhetetlenné tette. Ettől megint fellángolt bennem a düh, fogcsikorgatva fordultam vissza a kinti tájhoz.
Mikor egy hang félrecsúszott, felpattantam a helyemről, és – már-már üvöltve – igyekeztem csöndet teremteni a kupéban.
- Mi az istenért kell magának mindenáron szólaltatnia ezt a nyekerét? Nem látja, hogy zavar?
A velem szemben ülő öregember felpillantott cilindere alól. Tüzetesen megvizsgált, majd – mivel úgy gondolta, nem vagyok túl veszélyes – megszólalt:
- Tudja maga, ki vagyok? Tudja, miért csinálom? – Nem várt feleletet, de nem is kapott. Ehelyett felpaprikázott hangulatban tovább ócsároltam őt, meg az átkozott zenedobozát. Egy ideig csendben tűrte (a dallam konokul folytatódott), aztán ismét rám nézett. Szemében haragos szikrák villantak, ráncai fenyegetővé váltak a rossz világításban.
- Tudja maga, ki vagyok? Tudja, miért csinálom? – ismételte mégis olyan hangnemben, mintha kedélyesen társalogna velem. Nyelnem kellett egyet hűvös nyugalma miatt. Úgy éreztem, ha nem jutok ki ebből a kupéból, itt fogom felakasztani magam a frusztráció miatt.
A vonat elején, a társalgóhelyiség legvégében állt egy zongora. Lehuppantam a székre, és a kezembe temettem arcom. Igyekeztem mélyeket lélegezni, hogy lecsillapítsam őrjöngő indulatomat.
- Maga sír?
Kikukkantottam ujjaim közül, és észrevettem egy fiatal fiúcskát. Válaszoltam volna neki, de amint megláttam, hogy nincs karja, a torkomra forrtak a szavak.
- Ne tessék félni, nem vagyok fertőző. Sőt, már beteg sem vagyok. – Kerekded arcocskája felragyogott, majd ugyanolyan gyorsan ismét elkomorult. – Játszana nekem? Játszana valami szépet? Magam is zongoráznék, de nem tudok csudálatos zenéket előadni.
Szó nélkül felnyitottam a billentyűket rejtő fedelet, és leütöttem az első hangot. Ezután már megállíthatatlanul jött a többi, míg végül arra eszméltem, a zenedobozból szóló dallamot játszom – tisztábban, díszesebben. A fiú leült az egyik asztalhoz, és az ütemre lóbálta a lábát.
Hamarosan megjelent az ajtóban az öregember is, kezében immár egy kottát tartott. Odajött hozzám, és elém tette a lapot. A cím érdekes volt: Csúnyaszép. Félrecsúszott az ujjam, összerezzentem a hamis hang hallatán. Az idős férfi motyogni kezdett, csak az utolsó mondatot értettem.
- Nem látja, hogy zavar?
Az lehetetlen! – gondoltam elhűlve. Nem létezik, hogy az én játékom alapján készült a zenedoboz, hiszen akkor még nem is ismertem a művet! A vénség elvigyorodott, mintha mulattatta volna hitetlenkedésem. Bosszankodva visszafordultam a billentyűkhöz.
Amint leütöttem az utolsó akkordokat, a gyerek felállt, és egy szót kezdett el ismételgetni: taps, taps, taps. A maga módján fejezte ki gratulációját. Ezután az öregemberhez fordult, és vidáman köszönetet mondott neki.
- Igazán hálás vagyok, ez pontosan az, amit megálmodtam. Most már elvihet magával, Művész úr, hallottam végre a dalomat.
A Művész úrnak hívott vénség elvigyorodott, és intett egyet, mire a kisfiú egyszeriben köddé vált.
- Mi a… - szaladt ki a számon döbbenetemben. – Mit csinált vele?
- Teljesítettem az utolsó kívánságát.
Azzal megfordult, letette a zenedobozt az egyik székre, majd egyszerűen kisétált az ajtón. Utánaszaladtam, de furcsamód nem találtam sehol, mintha a kisfiúval együtt ő is eltűnt volna. Teljesen zavartan sétáltam vissza a zongorához.
Mikor ezt írom, már a házamban vagyok egy pohár bor mellett. A nappaliból behallatszik a zenedoboz hangja, és néha kénytelen vagyok megborzongani, mert az a hamis hang újra meg újra lejátszódik a Csúnyaszép dallamában.˝

Gratulálok neked és köszönöm, hogy megalkottad ezt a nagyszerű írást. Vendégíróként, te kapnád a lehetőséget, hogy bejegyzést írhass a blogra. Ennek témáját mellékelem neked, amint a jelenlegi bejegyzéshez elküldöd az elérhetőségedként szolgáló mail címedet. A mellékelt kép pedig elismerésként, díjként szolgál a munkádért, alkotásodért. Még egyszer gratulálok neked és mindazon további íróknak, akik írtak a feladatra! Igazán sikeres és eredményes volt, köszönöm és remélem, hogy a jelenlegire is sok írást érkezik majd be az elkövetkezendő két hétben!

4 megjegyzés:

Niccolò Tengerjáró írta...

Kedves Szatti!
Rendkívül hálás vagyok ezért a díjért, ez volt a legszebb születésnapi ajándékom mind közül! Igazából azt sem tudom, miképp foglaljam szavakba a bennem örvénylő érzéseket, ám remélem, így is megérted, mekkora öröm ez számomra! :)
Az címem: znier.nico@gmail.com

Jega írta...

Gratulálok Nicoló, lenyűgözően jó írás.

Niccolò Tengerjáró írta...

Köszönöm, Jega! Örülök, hogy az írásom elnyerte a tetszésed. :)

MartinIsti írta...

Kellemesen elbűvölő, rövidségében is csavaros történet. Őszintén szólva az elején vonakodva (vonaTkodva? ;-)) kezdtem olvasni, de aztán megragadott a bűvköre. Köszönettel írom, hogy öröm volt elolvasni.