2012. október 27., szombat

Syro - 50 nap - Penna Galéria

1.nap

Végre szabad vagyok! Hihetetlen érzés. Az orvos javasolta, hogy írjak naplót, az segíteni fog a gyógyulásomban. Persze azt mondtam neki, hogy ez nem az én műfajom, így ha nem muszáj nem erőltetném. De ez hazugság volt, szeretek írni, így mindig újraélhetem, azokat a dolgokat, amit tettem a múltban.

2.nap
Delelőt vásárolni mentem. Semmi extra, csak egy kis felvágott, kenyér, kávé és üdítő, mert az alkohol ugye tiltott. Persze magyarázat nincs a tiltás okáról hacsak, hogy a gyógyszereim hatását kicsit átértelmezné. Talán kipróbálom, úgyis rég pörögtem egy jót. Még csak két napja vagyok kint, de máris rosszalkodtam egy kicsit. Elsétáltam azok mellett a sorok mellet a boltban, ahol nem lett volna szabad. Meg is éreztem az eredményét. Felszökött az adrenalinom, Roger is beköszönt, majd itthon, pár óra múlva jobban lettem. Legközelebb óvatosabbnak kell lennem.

3.nap
Ma nem csináltam semmit, csak ültem az ágyon és néztem az ablakommal szemközti fát, ahogy a szél mindenfelé hajlítgatta az ágait. Valahogy ez teljesen elégnek tűnt, nem éreztem semmit, egyszerűen elvoltam, mintha csak egy üres tok lennék. Lehet, hogy kétszer vettem be a gyógyszeremet, ha látom Rogert megkérdezem.

8.nap
Beszéltem ma az orvossal, elmondtam neki, hogy semmi sem történik velem, így jól döntöttem mikor nemet mondtam a naplós dologra. Ennek örömére megint megpróbált rábeszélni. Én meg megígértem neki, hogy meggondolom, hadd aludjon jól.
Kérdezte, hogy mit érzek, hogyan érzem magam. Őszintén szólva ordítani tudnék. És, hogy mit érzek? Dühös vagyok, elegem van, és egyébként sem érzek semmit, hála azoknak a bivaly erős bogyóknak, amit felírt. Olyan tompa vagyok, mint egy játékkés. Ez olyan megalázó. Régen minden érzékszervem csak úgy sziporkázott, mikor emberek között jártam. Állandóan figyeltem és résen voltam, vártam a kínálkozó alkalmat, hogy lecsaphassak. De most még az emlékek sem hívnak elő semmilyen érzelmet. Komolyan mondom, ha ez így megy tovább be fogok csavarodni. Bárcsak Roger itt lenne megint.

10.nap
Mégis nekiálltam naplót írni, mármint egy másikat a dokinak, csakhogy végre leszálljon rólam, ezt meg persze jótékonyan nem kötöm az orrára. Jobb neki úgy, ha nem tud mindent, még a végén agyon aggódja magát miattam. Szegény ember.

12.nap
Tegnap elmentem vásárolni megint, elvégre enni csak kell. Aztán tettem megint egy kitérőt, és igyekeztem figyelni az érzéseimre, ahogy próbálták tanítani nekem odabent. A sorba még nem mentem be, csak fél szemmel fixíroztam a polcokon sorakozó játékokat. Fél perc, talán ennyit sem bírtam, máris remegés futott át rajtam, persze amilyen mázlis voltam a biztonsági őr egyből kiszúrt magának. Le se vette a szemét rólam míg ki nem mentem. Elég undok feje volt, biztos nem volt gyerekszobája.

13.nap
Ma váratlanul betoppant a dokim két rossz arcú fickóval, és végigkutatták a lakásomat, hogy betartottam-e minden szabályt. Gyorsan végeztek, lévén alig van valamim, de amit nem akartam, azt nem is találták meg. Így kijelenthetem, hogy újból van saját életem is. Ők meg lássák csak azt az álarcot, amit rám kényszerítenek, hogy viseljek.

14-20.nap
Mivel a takarításon, meg a néhány holmim jobbról balra és balról jobbra pakolásán kívül nemigen történt más így nem pocsékoltam feleslegesen a lapokat és a tintát.
Viszont mindeközben kigondoltam egy kis rejtekszobát. Teljesen le tudom szeparálni, ablaki nem lesznek, és még a hangszigetelést is meg lehet oldani úgy, hogy maradjon bőven hely. Végre lesz hancúr kuckóm, és Roger is örült az ötletnek :)))

25.nap
Nagyon jó idő volt ma, így úgy döntöttem kimegyek a parkba, egy kicsit terepszemlézni, csak hogy szokjam a dolgot. Szerencsére hétvége volt így nagy volt a nyüzsgés. Családok, párok, vagy csak olyanok akik az időt élvezték.
Amint beléptem a park területére minden érzékszervem elkezdett bizseregni, de többre nem jutott. Azok az átkozott bogyók! De legalább kordában tudtam tartani az érzéseimet. Mikor hazaértem megdicsértem magam, Roger is büszke volt rám.

Ennek örömére eldöntöttem, hogy elkezdem csökkenteni a gyógyszeradagomat, és közben gyakorolok a parkban.
Mennyi édes gyerek volt ott, meg kutyák, csili-vili árusok. Ááá, egyenlőre nem ábrándozok, csak lépésről lépésre.

40.nap
Rég nem írtam, pedig sok minden történt. Valahogy nem éreztem késztetést, hogy leírjam a napjaimat. Roger meghallgat, és ő javasolta, hogy hagyjak fel az írással, mert még bajt hozhat ránk, de én mégis leírom. Néha teljesen megrémít, máskor meg olyan kedves. Elhiszem, hogy nehéz volt neki az elmúlt időszak, de azért lehetne egy kicsit elnézőbb is velem. A minap is, mikor a titokszobában tevékenykedtem, rám ripakodott, hogy miért nincs még készen, meg miért így, meg úgy csinálok valamit. Én meg megmondtam, hogy odabent így tanították. Na, ekkor nagyon mérges lett. Meg is vágott egy késsel, amit az asztalon talált. Nem szereti, ha arról beszélek, ami odabent történt.
A szoba nemsokára elkészül azért, és már akár be is költözhet a kis lakója, bár nem tudom, hogy helyes-e. Elvégre ezért kaptam a büntetésemet. Nem is tudom, de ha Roger megtudja, hogy kételkedem, nagyon mérges lesz, és az fájni fog nekem. Tudom. Régen is megbüntetett már.

45.nap
Türelem, mindig ezt hallom töle, ezt a leckét megtanította, fájdalmas volt de megtanultam. Roger nem szerette ha hibázom, szigorúan ragaszkodott a módszereihez, és a precizitáshoz, és ezt meg is követelte.
Minden nap lemegyünk a parkba és figyelünk, persze nem feltűnően, egy kedves családbarát könyv mögül, néha egy kis cukorkával felszerelve. Így inkább kellemes benyomást keltünk, mint ellenszenveset, ez is nagyon fontos. De én félek, nem akarom már ezt csinálni, de neki hiába mondom, mintha süket lenne az ilyen szavakra. Érzem, hogy nem helyes, amit tenni akarunk, de valahol legbelül, mégis vágyom rá. Pedig megígértem, hogy jó útra térek. Van, hogy egész éjszaka forgolódok, és nem tudok aludni. Ilyenkor azok a képek gyötörnek, amik régen történtek, mikor még Roger és én egyenlőek voltunk. Mindent megosztottunk egymás között, aztán valami elromlott, ő egyre többet akart, én meg inkább kiszállni belőle. De már mélyre süllyedtünk. Persze mindenért engem hibáztatott, állandóan szidott, megalázott, hogy érezzem, megbántottam és cserbenhagytam őt. De azt mondta megbocsájt, ha megint segítek neki, és jó társa leszek. Én szeretnék, komolyan, de nem helyes az, amit tenni akarunk, fájdalmat okozunk vele az embereknek, a gyerekeknek.

46.nap
Ma megbeszéltük, hogy tartani tudjuk a szabadulás utáni 50. napra tervezett műveletet. Rogerrel mindent elterveztünk, még az időjárás is nekünk kedvez, egész hétre jó időt jósoltak. Már alig várom, hogy akcióba lendüljünk, és utána jót murizzunk. És nem utolsó sorban, hogy Ő büszke legyen rám.

49.nap
Félek!!! Mégis mit kéne tegyek? A rendőrségre nem mehetek, mert biztos, hogy megölne érte, talán fel kéne hívnom a dokit, talán ő tudna segíteni, és akkor eltűnne Ő is, örökre. De megint hallom őt, már megint nem jó neki valami, nem elégedett. Tegnap is megütött, nem is egyszer. A múlthéten még a kést is belém állította, persze utána rögtön bocsánatot kért. De tudom, hogy az én hibám, én bosszantottam fel, megérdemeltem, amit kaptam. De most más, örülten viselkedik, nem is csak egy kell neki, hanem több, de én nem tudom megtenni, nem vagyok már rá képes. Segítsen valaki!!!

50.nap
Alig aludtam, egész éjjel hallottam, hogy ismételgeti a tervet, és fenyeget, hogy ha nem teszem meg, akkor visszajuttat oda, aminél a halál is jobb. Talán ez lenne a jó megoldás, meghalni, és akkor ő is békén hagyna. Vagy őt ölni meg, az is jó lenne, igen az sokkal jobb, csak... Meghallotta!

- Nincs több bejegyzés doktor.
- Kitűnő észrevétel, tizedes.
- Csak, gondoltam...
- Ne gondolja, inkább biztosítsa a helyszínt.

- Dr. Merdon!
- Nyomozó.
- Mi a véleménye?
- Öngyilkosság, gyilkosság.
- Pedig egyértelmű, hogy ön-kezűleg...
- Tudom, tudom, de egy kettős személyiségnél, kitudja hogyan is történik bármi. Talán, jobb lett volna neki bent a kórházban.

- Ne vegye zokon, de az én adómból ne tartsanak el diliflepniseket, akkor már jobb holtan – ezzel elvonult parancsolgatni.
- Ő is rendőr volt – suttogta a doki...

Nincsenek megjegyzések: