2012. október 11., csütörtök

Vendégírónk, Ab novellája - Hátrahagyva

Ha nagyon akarom, eltűnök innen. Magas falakon keresztül repülve szállok az égig, átszelem a tejszínhabos felhőket, lehagyva a körém tekergőző árnyakat, suhanok, mint a sólyom. De még nem akarok mozdulni…

Mama azt mondta, ha elég hangosan figyelek, hallom a túlvilág hangjait, és néha, ha ott állok a régi szék előtt, ahol az anyukám a haját fésülte azzal a rózsamintás ezüst fésűvel, ami úgy csillogott a kezemben, mint a babám diadémja még hallom, ahogy megdörren az ég vagy csiripelni kezdenek a madarak egy-egy nyári estén. A túlvilág, az igazi, élő világ már a régi életem. A mostani életem egy olyan hely, ahol nincs más csak a szürkeség.

Egyedül vagyok.

Néha, hallom a házunkban élő család hangját, néha meglátogatom őket. Leülök egy sarokba, és figyelem, ahogy reggeliznek: rézsútosan megkenik lekvárral a pirítós kenyeret, újságot olvasnak, együtt mókáznak. Olykor kibámulok a nappali ablakából, és nézem, ahogy a gyerekek fociznak. Szeretem a felnőttek hangját. Bár szavaik olyan kevésszer törnek át a szürke falon, ahol minden olyan, mintha dér és hó borítaná, mintha csak százéves álmát aludná minden körülöttem. Akaratlanul is egy szürke dunyha alatt élek és örülök, hogy itt van ez a takaró: békét ad és megvéd mindentől, amitől félek.
A szomszéd szobában kilencéves kisfiú lakik, szőkés barna haja van és a kedvenc színe a kék: ezüstös kékre festetett minden bútort és a falat. Néha meglátogatom, körbejárok, mint a régi szobámban, megcsörgetem az ablak közelébe aggatott szélharangokat,elgurítom az üveggyöngyöket, felemelem az ismeretlen bábukat, megpróbálom a régi helyükre rendezni a bútorokat, amik már nincsenek is ott.
Néha beszélek neki. Sosem hallgat rám, sosem lát. Amikor a papírrepülőivel játszik, felemelem a legjobban hajtogatottat, és addig körözök vele, míg a fiú szeme hatalmas nem lesz a csodálkozástól. Aztán átölelem a maciját, mert az enyém már nem létezik. Legvégül pedig a fülébe súgom:
- Ha nagyon akarom, eltűnök innen. Magas falakon keresztül repülve szállok az égig…
Újra felkapom a repülőt, és bámulom, ahogy egyre magasabbra és magasabbra száll.

2 megjegyzés: