2012. december 1., szombat

Lizzy Pippa - Álomholló - Penna Galéria

Ez a hely a részem egy darabja volt,és mindig is az lesz.A gondolataim folyton-folyvást visszakalandoznak majd ide,erre a helyre,ide jövök majd álmomban,képzeletben itt leszek minden boldogságomban vagy búbánatomban.Soha nem feledem majd ezt a helyet,ezt a gyönyörű,varázslattal teli kertet.Sem az itt töltött napjaimat,sem a drága emlékeket,amelyek ide kötnek engem,míg életem homokórájában az utolsó homokszem le nem pereg,sőt,halálom után is visszajövök majd ide.A lelkem visszajár majd,hogy újra lásson majd mindent.E drága kert nagy,vaskos törzsű,bölcs öreg tölgyfáit,a kopott,roskadozó hintát, ami a kert végében,immár elhagyatottan és üresen leng,nem hajtják már a fürge kis gyermeklábak,amik egykor.Csupán a szél lökdösi,finoman nógatva,ne búsuljon,a világ sem ma dől össze,az ő életének sincsen még vége.
- Hát akkor miért búsulsz,kedves Hinta?Mi nyomja a lelked?–kérdezi a szellő,édes,simogató hangján.Ő is érezte,érezte hát,hogy valami nincs rendben.A reggeli, sűrű köd súgta meg neki,hogy valami igazán nincs rendben,és mint mindenki más,ő is tudta ezt.
- Ne beszéljen így,Szellő.Maga is tudja,én is tudom,hogy ma minden megváltozik.Igen,igaza van,az én életemnek ma nem lesz vége,és minden bizonnyal ez a világ sem dől össze,és esik atomjaira,de valami készül.És tudja, Szellő, miért búsulok én?Hát persze,hogyan is tudhatná az,aki ez még soha nem érzett így.A lány elmegy, Szellő, tudod-e?- kérdezte hirtelen.A Szél igen meglepett arcot vágott.–Úgy bizony,látom,most hogy meglepődött.Pedig ez az igazság,nekem elhiheti.Csak figyeljen, drága, majd meglátja.
És tényleg azt hiszi,én legkedvesebb barátom,hogy a lányt csak úgy elengedik innen?Túl sok mindent látott már,túl sokat tud.Annyi minden köti ide,ne higgye,hogy minden simán megy majd. – válaszolta a Szél komolyan.És lám, csakugyan igaza volt.Nem mehettem csak el innen úgy.Túl sok minden kötött engem ide.Hogy mennyi minden?Elmesélem.Ez a kert volt az én egyetlen helyem,ahol,gondolkodhattam.Ahol igazán éltem,ahol nem kellet rejtegetnem az igazi jellemem.A képzeletem szabad teret kapott,és bevonván a legkedvesebb húgomat,a fantáziánkkal tartottuk életben ezt a helyet.És ezt mások is megérezték.Lassan,engedélyt kérve tőlünk,menedéket keresve laktak együtt itt velünk.Szellemek, tündék,manók,koboldok,és minden olyan lény,akit még elképzelni sem tudtunk,a mesék minden teremtménye,akikről a testvéremmel olvastunk,néha még egy-egy angyal is benézett hozzánk.De ezek a lények,bármilyen rangosak és hatalmasak is voltunk,tudták,hogy ezen a helyen én és a húgom vagyunk a királynék.Nem féltünk semelyiküktől sem,hiszen a királynéjukat nem bántották.Voltak olyan lények,akiket különösen szerettünk.Ott volt például az egykori gróf szelleme,akit igen megkedveltem.Vicces volt és nagyon kedves,olykor órákig elhallgattam a történeteit.Aztán ott volt a lány,akinek a teste vízből volt,és teljesen áttetsző.Ővele mindig jókat játszottunk.De minden megváltozott.Egyik nap nem jöttünk ki ide.Se én,sem a húgom.Aztán a kert hónapokig királyné nélkül maradt.A húgom meghalt,meggyilkolták,én pedig gyásztól és szomorúságtól szétszaggatott,megtört szívvel maradtam itt ezen a világon,egyedül. Aztán visszajöttem,de csak mikor már elég erőm volt hozzá.Végül itt temettem el a húgomat is,a sírja ott fekszik a kedvenc fája alatt.De most el kell mennem,hiszen felnőttem,és minden megváltozott.

Ma egy lény sincs itt,megkértem őket,hogy ma maradjanak távol.Csak a kert volt itt,Szellő,Hinta,és én.Nem bírtam ellenálni,az emlékek magukkal húztak a mély,feneketlen útvesztőbe.A két,összehordot levélkupacra néztem.Az volt a trónusunk.Télen,mikor a hó is belepte, gyönyörű látványt nyújtott.Más szem számára talán csak egy levélkupacnak tűnne,de nekem a kert legszebb pontját jelentették,és két,csillogó trónszéket láttam.Hányképpen neveztük ezt a helyet!Télen Téli Palotának,Nyáron Nyárbirodalomnak,ősszel Ködök Országának,tavasszal pedig Madárének Kertjének.Merengő gondolataim kútjából azonban szárnysuhogás húzott ki.Egy holló szállt a húgom sírjára.Éjfekete tollai fekete köpenyként borultak vállára,elrejtve minden titkos vonását,és hátborzongatóvá téve megjuelenését.Ez a holló viszont nem a Halál Fekete Hirnöke volt.Ő most hozzám jött,már vártam rá.Ő volt a Fekete Álomholló. A sírkő tetején gubbasztva,pislogás nélkül meredt rám, én pedig közelebb mentem.Megálltam előtte,és megszólítottam.
- Üdvözöllek,Álmok Hollója.–köszöntötem.
- Én is téged,e kernek királynője.Üdvözlöm a húgodat is,hátha meghall engem,a Halál Hírnökének fajtáját.–Szólalt meg csendes,gyászos hangon.
- Beszélnünk kell,Álmok Hollója.Én ma elmegyek.
- Tudjuk.
- De visszajövök.
- Tudom.Mi itt leszünk majd,és visszavárunk.De ha most elmész,egy idejig távol kell maradnod minden varázslattól,főleg ettől a helytől.A Törvény kötelez.
- Tudom,nagy Holló.De szeretnék bizalmatokra számítani.Szeretném,ha nem adnátok máésnak a helyem,míg távol vagyok,csak annak,akinek én mondom.És csak egyvalaki előtt mutatkozhattok meg,énrajtam kívül.Van egy kislány,hulllámos vörös haja van,és smargdzöld szeme,csak úgy,mint nekem.Bánjatok úgy vele,mint a hercegnőtökkel.Tekintsétek trónörökösömnek.-mondam a Hollónak.
- Ahogy kívánod,felség,itt te parancsolsz.Védelmünkre és bizalmunkra számíthatsz,csakúgy a kislány is.Nem felejtünk el,és veled leszünk majd.De vigyázz.Felnőttél,és még mindig látsz minket,ami igen ritka.Nagyon óvatosnak kell lenned.
- Tudom ezt, Álomholló,tudom.és félek is,a kislányt akit a te gondjaidra bízok,még jobban féltem.De most mennem kell.A leány neve Somnia.Filia Somnia.
- Álmok Leánya.A te gyermeked? – kérdezte,utoljára hozzám fordulva.
- Igen,az enyém.De velem nincs biztonságban,ezért terád,Álomholló,és a teremtményekre bízom.Vigyázzatok rá úgy,mint a saját életetekre.Neveljétek úgy,ahogy engem akkoriban. Most elbúcsúzom.
- Hamarosan újra találkozunk,királynőm.-monda,és elrepült,fekete köpenye lassan fölemelkedett,engem pedig ott hagyott,a csendes kertben.Tudtam,hogy egy ideig most nem látom sem őt,sem bármelyik kedves barátomat.Elmegyek,de visszajövök.

Nincsenek megjegyzések: