2013. január 5., szombat

Karácsonyi mesedélután - Eredményhirdetés



Sziasztok! Köszöntök mindenkit ezen a sápadt januári reggelen. Köszöntök minden olvasót, aki már a blogot olvasgatja. Köszöntök mindenkit, aki már az eredményt várja és lesi az alkalmat, mikor is jelenik meg a bejegyzés. Köszöntök mindenkit, aki véletlenül ide téved és pár percig itt ragadva beleolvasgat néhány bejegyzésbe. Köszöntök mindenkit, aki részt vett a jelenlegi eredményhirdetéshez kapcsolódó feladatban és alkotott annak valamelyik típusára. Köszöntök mindenkit, aki itt van jelenleg és lélekben is az oldalon. Ma ilyen hangulatom van.
Érdekes, különleges történeteket olvashattam tőletek, igazi élmény volt és köszönöm mindenkinek, aki írt a gyakorlatra. Viszont, minden írás közül egy volt az, amely igazán és mélyen, tényleg megfogott és később, percek múlva sem tudtam elmenni mellette. Elfelejteni vagy tovább lapozni. Ez pedig a következő író története, akit vendégrói lehetőséggel jutalmaznék és az egész alkotást bemásolnám ide, hogy elolvashassátok:

Kata - Szomorú Karácsony
(Egy üvegdísz története kategória)

A sötét papírdobozban ébredezni kezdtek a selyempapírba csomagolt üvegdíszek. Lassan egy éve már, hogy gondosan becsomagolták őket a zizegő papírba. Elsőnek a kicsi, aranyozott csengő hallatta hangját. Hangja még rekedt volt a hosszú hallgatástól, de egy pár kondulás után tisztán csilingelve szólt. A csengő hangjára egymás után nyitották ki szemüket az üvegdíszek. Elsőként a csúcs dísz köszönt a csengőnek. Ő egy kicsit fennhordta az orrát, mert szentestétől vízkeresztig a karácsonyfa tetején trónolt. Vékony volt és karcsú nem gömbölyödött, mint a többi üvegdísz.
- Jó reggelt csengő! Alig aludtam egy kicsit, és felébresztettél éktelen csilingeléseddel, - dohogott mérgesen.
- Óh, ne mérgelődj kedves csúcsdísz,- kérlelte a kicsi csengő, - már majdnem egy éve alszol, és még mindig álmos vagy? 
- A csúcsdísznek nem volt ideje válaszolni, mert az üvegdíszek kórusban köszöntötték a kicsi csengőt.
- Szia, kicsi csengő - jó újra hallani a hangodat, - olyan rég volt már karácsony!
Alig várjuk már, hogy újra a karácsonyfa díszei legyünk és meleg gyertyafény világítson meg bennünket. No, meg nagyon kíváncsiak vagyunk, az elmúlt évben mekkorát nőttek a gyerekek. 
- Az üvegdíszeknek nem sokáig kellett várakozniuk, mert a papírdobozt valaki leporolta és bevitte a fenyőillatú szobába. Szép sorban kicsomagolta valamennyit és óvatosan, vékony cérnán felkötözte őket a fenyőfa ágaira. Ott forgolódtak, körbe- körbe egymás közelében. 
A zöld és a kék színű üvegdíszekre ezüst festékkel festettek kacskaringós indákat, leveleket, a piros színűek aranyfestéktől csillogtak. Pár darab, aranyozott csillag és ezüstszínű holdacska is libegett a gömbölyű díszek közt. Békésen elfértek egymás mellett, és végre a gőgös csúcs dísz is felkerült az őt megillető helyre, a fenyőfa legfelső ágára. Az üvegdíszek boldogok voltak, hogy újra részesei lehetnek a család örömének, boldogságának. Ám, most meglepetten néztek egymásra, mert az elmúlt években oly boldog mosolyú édesanya arcán, most egy csepp öröm sem látszott. Összeszorított szájjal, gépies mozdulatokkal díszítette a fenyőfát. 
Az apró ezüstszínű gyertyatartók, bennük a vékonyka gyertyákkal kecsesen egyensúlyoztak a fenyőágak csúcsain. Pár darab csillagszóró is felkerült a fenyőfára, majd angyalhajjal fejezte be a díszítést. Szaloncukrokat most egy fonott kosárkában a fa alá kerültek. Még egy kicsit igazított a díszeken, és halk sóhajtással nyugtázta, hogy a fenyőfából gyönyörű karácsonyfát varázsolt. A szekrény mélyéből elővette a szépen becsomagolt ajándékokat és a fa alá helyezte őket. Az ajtóból még egyszer visszanézett a feldíszített karácsonyfára, és kiment a szobából. 
Alig csukta be maga után az ajtót, az üvegdíszek izgatott suttogásba kezdtek. Fogalmuk sem volt, vajon mi történhetett az elmúlt évben, csak sejtették, hogy itt valami nagyon rossz dolog történhetett. A fa tetején trónoló csúcsdíszt nagyon idegesítette az üvegdíszek suttogása, ezért mérgesen rájuk szólt. 
- Hallgassatok már el, legyetek csendben! 
Ti nem láttátok, de én innen fentről igen, hogy az ajándékcsomagok száma egyel kevesebb, mint tavaly. Ajándék osztáskor majd megtudjuk mi történt.

A csúcsdísznek igaza lett, pár perc múlva nyílt az ajtó az édesanya jött, hogy meggyújtsa a karácsonyfa gyertyáit és a csillagszórókat. Majd csengetett a kicsi aranyozott csengővel. A csengőszóra három kisfiú, - a hatéves ikrek, és a négyéves öcsikéjük, - szaladt be a szobába. Tágra nyílt szemekkel nézték a csillagszórós, gyertyafényes, csodás karácsonyfát. 
Boldog karácsonyt kicsikéim! - ölelte magához gyerekeit az édesanya. 

Eddig a pillanatig nagyon erősnek érezte magát, de most keserves sírásba fulladtak szavai. A gyerekek szorosan az édesanyjukhoz bújtak, és pár perc múlva zokogásuktól volt hangos a szoba. A kicsiket nem érdekelték az ajándékok, szinte egyszerre kérdezték édesanyjukat, - édesapa ugye eljön ma este? 
– Nem, édesapa sajnos nem tud eljönni sem ma, sem máskor,- válaszolt nagyon szomorú hangon a gyerekeknek édesanyjuk. Apa a mennyországból vigyáz ránk. Tudjátok gyerekek, - ezt már sokszor megbeszéltük, hogy mi már soha többet nem láthatjuk őt, de a szívünkben mindig velünk van. 
Az üvegdíszek döbbenten hallgatták az édesanya és a gyerekek beszélgetését. Még a gőgös csúcs dísz is szomorúan tekintett le a csonka családra. A gyerekek édesanyjukhoz bújva sírdogáltak, nem törődtek a karácsonyfa alá helyezett ajándékokkal. A néma csendben egyszer csak megrebbent az ablakfüggöny széle. Pontosan úgy, mint amikor nyitott ablaknál a szél meglebbenti. A levegő egy kicsit hűvösebbé vált, és a légáramlattól elaludtak a karácsonyfán égő gyertyák. Hirtelen sötétség borult a szobára. 
A gyerekek abbahagyták a sírást és szorosan ölelték anyjukat, akinek szíve a torkában dobogott, amikor észlelni kezdte a szobában bekövetkezett változásokat. Sejtette, hogy férje szelleme jött el hozzájuk, hogy együtt legyenek ezen az estén. Úgy érezte, mintha egy hatalmas kéz átölelné és megsimogatná őt és a gyerekeket. 
Nem mert megmozdulni félt, hogy megtöri ezt a varázslatos pillanatot. De, a varázslat hamar elmúlt és pár pillanat múlva újra minden a régi lett. Az anya megsimogatta a megszeppent kisfiúkat, majd halk elcsukló hangon énekelni kezdett, - Mennyből az angyal..., a gyerekek vékony cérnahangjukkal bekapcsolódtak az éneklésbe. 
- Édesapa mégis eljött hozzánk - ugye anya? 
- De mi nem láthattuk, mert ő már egy angyal, - ugye anya? 
- A gyerekek nagyon sok hasonló kérdést tettek fel édesanyjuknak, aki alig győzött nekik válaszolni. Úgy tűnt, egy kicsit megnyugodtak. 
- Ideje lenne villanyt gyújtani és megnézni az ajándékokat, - vetett véget a kérdéseiknek-, ha nem nézitek meg, Jézuska reggelre valamennyit visszaviszi. 
Villanyfénynél újra meggyújtotta a karácsonyfa apró gyertyáit, és a csillagszórókat. Az üvegdíszek ismét csodálatosan ragyogtak a csillagszórók fényében. Még a morgós csúcs dísz is küldött egy mosolyt a fa alatt ajándékokkal játszó gyerekeknek. Késő este volt már mire a kisfiúk ágyba bújtak. Édesanyjuk sorban elfújta a karácsonyfán égő gyertyák lángját, villanyt oltott és a szoba sötétbe borult. Az üvegdíszek újra suttogni kezdtek, - nagyon sok karácsonyt megértünk már, de ezt a karácsonyt soha nem fogjuk elfelejteni. 
A kicsi csengő halkan csilingelve megszólalt, - nem bizony, nem felejtjük el. A csúcs dísz tőle szokatlan módon elérzékenyülve mormogta, - hiába csillogunk, - szomorú, nagyon szomorú ez a karácsony.

Nagyon köszönöm Kata, hogy megalkottad és megosztottad velünk ezt a remek, ám szomorú történetet. Varázslatosan szép, nagyon örülök, hogy olvastattam. Ezennel átadnám neked a lehetőséget, hogy vendégíróként alkothass nálunk, s ehhez kérném az email címed megadását, amelyre mellékelhetem a feladatod. Előre is köszönöm, s természetesen, a bal oldali kép díjként a te jutalmad! Gratulálok még egyszer és gratulálok a többi írónak is, aki művével színesítette a feladatot!

1 megjegyzés:

Kata írta...

Sziasztok!

A meglepetéstől és az örömtől alig találok szavakat. Nagyon szépen köszönöm a díjat és a lehetőséget, hogy megírhattam történetemet.

Kata