2013. január 17., csütörtök

Van ihlet, nincs ihlet...


Gyakran megesik az emberrel, hogy hirtelen, akár a villámcsapás, belé vágnak az ötletek, az ihlet varázsa, szinte túlpörög bennünk az adrenalin az alkotás gondolatától, annak mámorító érzésétől... és mire gép vagy papír elé kerülünk, mégsem tudjuk leírni mindazt, ami a fejünkben megszületni készül. Ott vannak az ihlet morzsái, elhintve és mégsem alkotnak egészet. Megfoghatatlanok és bár próbálkozunk az írással, mindazt leírni, amit gondolunk, elképzelünk, ami előttünk filmkén pörög - még ha csak részleteiben is - mégsem vagyunk képesek épkézláb történetet alkotni belőle. Velem ez történik mostanság... több történetre vagy novellára való ötlet kavarog a fejemben és mégsem tudom leírni. Küszködöm a szavakkal, a megfelelő kezdéssel... igen. Talán a kezdés a legnehezebb. Belevágni a közepébe? Vagy kellene még valamilyen bevezető az elejére, mielőtt ténylegesen vázolom a cselekményt?
Szörnyű gondban vagyok és nem tudom, hogy kellene jól megoldanom, hol keressem az inspirációt, ami néha feltűnik, néha pedig elhagy. Veletek történt már ilyen? Hogyan kezelitek és mit tesztek az orvoslására? Várakoztok arra a bizonyos villámcsapásra, türelmetlenül, kezet tördelve, vagy inkább elhessegetitek a gondolatot és majd jön az ihlet, amikor akar? Elég bosszantó tud lenni számomra, amikor írni szeretnék és mégsem tudok...
Ilyenkor, szerintem érdemes terelni a figyelmet és más dolgokra összpontosítani. Van, hogy ott motoszkál a történet az ember fejében, de amíg csak részleteiben, morzsáiban vannak meg a dolgok, nem érdemes hajkurászni és kapni utána, különben elvész. Szinte elmenekül a történet. Persze, megeshet az is, hogy pont akkor jön az ihlet, amikor egyszerűen nincs időtök az írásra. Ez is egy szörnyű pillanat, amikor az ember írhatna és mégsem teheti, mégsem tudja megtenni. De talán az a legrosszabb, amikor írna és nincs mit mondania, nem tudja, hogyan mondja, pedig minden ott van a fejében, de mégis... akkora távolságban, hogy elérhetetlen. Hogyan csalogathatnánk közelebb az ihletet, hogy megragadva, papírra vethessük?

Szerintem, ilyen alkalmakkor is érdemes foglalkozni a történettel, még akkor is, ha túl darabos és kidolgozatlan, kiforratlan. Érdemes vázolni azokat a dolgokat, amikben biztosak vagyunk, mint valami térképet, hogy később könnyebben eligazodhassunk. Minden szikrányi ihletre szükség van, legyen bármilyen kicsi vagy jelentéktelennek tűnő. Amit kigondolunk és hirtelen elképzelünk, még változhat, alakulhat, egészen odáig, amíg meg nem születik a történet, de addig is, ha van időnk, akaratunk, kedvünk és türelmünk foglalkozni a sztorival, érdemes írogatni... még akkor is, ha legtöbbször törölni lenne kedvünk az egész addigi leírtakat, mert sehogy sem érezzük tökéletesnek... meglehet. Nem tökéletes. Viszont minden kétségbeesett próbálkozás a sikerhez vezethet és megtalálhatjuk idővel azokat a szavakat, amelyek megalkotják azt a mondatösszességet, amely majd ad egy bevezetőt vagy egy kisebb történetszeletet az egész alkotáshoz.
Ha ihletetek van, ne engedjétek el csak azért, mert még kiforratlan és igazából, se eleje, se vége, csak kósza gondolat. Minden ihletnek jelentősége van és lehet, előbb-utóbb úgy átalakul ez a gondolat, hogy a történet végére már szinte felismerhetetlen, de minden megszületik valamiből... ezt engedni kell kibontakozni. Ha ott a történet csírája a fejetekben, a gondolataitokban, engedjétek, hogy kitöltsön benneteket, átjárjon és gondolkozzatok a lehetséges megoldásokon, alakulási lehetőségeken és idővel, meglesz a megfelelő kezdet, folytatás vagy befejezés. Sokszor érezhetünk ilyen kudarcot, amikor ott az ihlet és mégsem vagyunk képesek az írásra... ez nem másnak a jelen, mint annak, hogy még nincs kész... annak érezzük, de még érnie kell a dolgoknak. S ahhoz, hogy ihletet gyűjtsünk ennek a felépítéséhez, kialakulásához, nyitottan kell járni a világban, szinte keresni azokat a dolgokat, amik ihletet adhatnak, belénk vághatnak, akár a villámcsapás. Ami pedig még fontosabb: egy ötletet se engedjetek el csak azért, mert nem érzitek elég jónak. Minden gondolat, amely megjelenik a képzeletetekben, egy nagyszerű történet alapja, kiindulópontja lehet, ha van elég kitartásotok, hogy idővel felépüljön bennetek egy kész egésszé, amely majd a későbbiekben papírra vetül.

Egy idézettel búcsúznék most tőletek:
 "Jól csak a szívével lát az ember... ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Nekem nagyon sokszor van olyan, hogy csak egy mondat (vagy egy fél) kavarog a fejemben. Ezeket sokáig elhanyagoltam, de aztán megtanultam, hogy jól jöhetnek még, úgyhogy rendszeresítettem egy füzetet, amibe mindent felírok.
Ha pedig jön az ihlet, én bizony minden körülmények között írok. (Néha bizony órák közben is, akárcsak a példaképem, Jacquline Wilson :) ). Előre félek már, milyen lesz, ha felnőtt leszek, és ezt nem tehetem meg. :D (Kivéve, ha író leszek,és hát ez a cél)
Te egyébként tudsz valamiből ihletet meríteni, vagy magától jön? Kíváncsi lennék, mert akit ismerek, és ír, mindenkinek van valami biztos forrás. Én meg csak várok a csodára...

Emmy

Szatti írta...

Általában magától jön. Nem igazán tudom befolyásolni vagy irányítani a dolgot, de segít, ha távolságot és mégis, közelséget tartok. Olvasok valamit, zenét hallgatok, segít az is, ha éppen máshol vagyok és az írástól teljesen független dolgot csinálok. A hét eléggé zűrös volt számomra, eléggé lekötötte a figyelmem, de ilyenkor is voltak olyan pillanatok, amikor beugrott valami, valaminek a láttára. Lehetett ez két ember között történő szituáció, valamilyen élmény. Igazából, nem tudunk mást tenni, mint várni a csodára :) akarattal az ihlet keresése, csak kétségbeesett kergetés.

Zsófi Molnár írta...

Engem ez az érzés mostanában az őrületbe kerget, egyre többször, nem tudom mi van a levegőben... Egyszer csak huss, és volt gondolat, nincs gondolat. Ilyenkor esküszöm fel tudnék robbanni, de nekem az, érdekes, de csak ront a helyzeten, ha másra figyelek. Nálam végül is csak egyvalami szokott segíteni, és amit mindenkinek tudok ajánlani, az pedig a séta. Akár utcán, akár természetben, de ez nekem mindig beválik, az egyetlen hátránya a dolgnak, hogy legutóbb észre sem vettem, hogy besötétedett :) Amúgy meg szerintem az egész életünk arról szól, hogy csak várunk a csodára, nem? :)

Dóra Berkes írta...

Velem is nagyon sokszor történik meg ilyesmi. mikor csak egy szöveg záró, vagy kezdő mondata ugrik eb. Vagy csak egy életérzés szituáció. Ilyenkor bárhol vagyok muszáj leírnom, hátha egyszer még jól jön :)